5. Argumentum.

Vétetődik azon megjelent papoknak könyörgésekből, melyekkel a haza békességéért és a király megmaradásáért a fogságban is mindennap élnek vala.

A fogoly papok könyörgése

Ítéld meg, ó, Isten, a mi ügyünket, mely a te ügyed, és megegyeztetvén a keresztyén fejedelmeknek szíveket a mi kegyelmes Leopold királyunk alatt, adj minékünk békességes megmaradást, és a mi édes hazánkat, mely az egész keresztyénségnek oltalmazó bástyája, a mostan rajta levő pogányoknak igájok alól szabadítsd meg, és tovább pusztítani ne engedjed.

Megesmerjük keserves könyhullatással, ó kegyelmes atya, a mi bűneinket, melyekkel nem a földi méltóságot, amint vádoltatunk, hanem a te szent felségedet bántottuk meg, elhisszük, hogy azokkal érdemlettük, hogy nemcsak a pogányoknak igája legyen rajtunk, hanem akik keresztyéni nevet viselnek, azoktól is üldöztessünk; megvalljuk a mi lelkünk keserűségével, hogy a mi és egész nemzetünknek bűneivel érdemlettük mind e gonoszokat, hogy mind a körülöttünk valóknak csúfságul kitétettünk.

Semmi utat és módot, valamelyeket csak felgondolhattak, el nem mulattak a subscriptiónak erőltetésére: de itt aki ezen dologba jól belénéz, nem lehet, hogy az Istennek csudálatos és kegyelmes gondviselését ne csudálja, megtekintvén a próbában forgóknak különböző kimenetelét is. Mert sokan a lutheránusok közül a sententiának kimondása előtt, még az harcnak helyére sem értek, s már megadták magokat, némelyek még meg sem jelentenek, hanem a hozzájok küldött reversionalist subscribálták, így cselekedtek Sopronban többet huszonötnél, a szepességi papok és oskolamesterek. Azt gondolták szegények, hogy ha subscribálnak, azután békességben maradhatnak, noha cselekedték ezt a Posonyban megjelent atyafiaknak intéseik ellen, mert ezzel lábat adtak az ellenkezőknek, hogy talán másutt is succedálni fog ez a próba.

Eljővén végre, a deliberatum kimondásának napjai, amelyet martius 5. napjától fogva szintén áprilisnek 4. napjáig halasztottak vala egynek s másnak színe alatt, mindenekelőtte azért a tanácsházba bemennek, protestálnak, s ismét kényszerítik a subscriptióra. Az érsek így protestál: „Én az Isten és az egész világ előtt ártatlan vagyok, nem vagyok oka a ti veszedelmeteknek, hanem ti magatok szülitek magatoknak a következendő veszedelmet, mert az én néktek sok ízben ajánltatott atyai gratiámat megvetitek.” A gratia a volt, ha subscribálták volna a veszedelmes reversionálist. Megmutatta a maga atyai pogány gratiáját hat reformatus atyafiakhoz, kik Eberhardon* az ő kastélyában tartatnak vala fogva, mert nem félt az Istentől, kihozatván a tömlöcből már nyolcvanesztendős halálfia vénembert pöröllyel és fejszével egyberontani tulajdon maga kezével, úgyhogy tiszteletes Németi Istvánnak a karját letörte, és kezét haszontalanná tette. Most itt tudniillik 1676. esztendőben bizonyítta két istenfélő reformatus papokhoz, kiket olyan kemény török vasakba veretett, hogy csak valami vékony ruhácskát sem lehet a vas alá tenni, hogy lábokat ne sértse.

Elvégezvén a protestatiót, előáll Kollonics a palota közepére a reversionalissal, s azt elolvassa; utánaveti azt is, hogy aki subscribál, ötven forintot útravalót is adnak. Szécsényi György kalocsai érsek szólít némely papokat a győri, veszprémi és komáromi tractusból, feddőzik vélek. Eddig, úgymond, sokképpen intettelek titeket, már ti látjátok a veszedelmet; mérgében nem is végezheti beszédét velök, hanem Szelepcséni fog hozzá mézesebben; de csak mind a kettő a falra hányja a borsót. Forgács Ádám és Zicsi István kimennek az házból, félreszólítják Miskolczi Mihályt kétszer is, intik, hogy szakassza el magát a többitől, de semmire sem mennek. Azután megizenik egy procurator által, hogy akik subscribálnak a második punctumnak, tudniillik hogy exiliumba menjenek, azok bal kézre álljanak, akik hazában akarnak maradni, hivatalokat eltagadván, azok jobb kéz felől; akik egyiket sem akarják, azok az ajtó megé menjenek hátra, azholott az irtózatos változhatatlan sententiát mindjárt meghallják; ezt hallván senki nem álla jobb vagy bal felé, hanem mindnyájan az ajtó megé hátraállanak, amelyen amazok is megirtózának. A sok tanácskozás, beszéd és veszekedés, viszálkodás után törvényszéket ülének (jobb felől ülének az ekklésiai rendek, érsekek, püspökök; bal felől a politikai renden levő urak, mindnyájan pápisták); és halálra sententiázzák mind őket, akik mind, az Isten, a bírák magok lelkek esméreti s az hazafiak előtt ártatlanok voltanak. Hasonlóképen 7. april az oskolamestereket is azért; miért egyeztek meg a papokkal, és azoknak cselekedeteiket hírré nem tették. Ezt gondolják a bírák, hogy halálra sententiázván őket megijednek, s mind elhagyják vallásokat, vagy aztán subscribálván számkivetésbe mennek.

Hallván az halálos sententiát egy szálnyira sem indulnak meg rajta, sőt mindnyájan örömmel betöltek; megerősödvén a lutheranus atyafiak is, a reversionalist egy sem választja, lévén ez lelki harcon jó társaik, örvendeznek, hogy az ellenségnek minden mesterségeit meggyőzték volna. Amely jóban bár mindnyájan megmaradtanak volna. Bár a posonyi istenfélő, kegyes, vallásokon lévő embereknek intéseiket mindvégig megfogadták volna, és némelyeket meg ne botránkoztattak volna utoljára, nem ejtették volna a mindvégig állhatatosokat annyi nyomorúságba. Mintezt aki próbálta, nyilván tudhatja.

Így kimondatván reájok az halálos sententia, törvényes processusnak rendi szerént, hogy inkább félelmet önthessen beléjek, a király procuratora instál a felséges széknek, hogy megfogattassanak, és mint halálnak fiai tömlöcbe vettessenek az executiónak idejéig. De mivelhogy látnák, hogy így sem ijednének meg a papok (mentegetvén magokat a poroszlók, hogy annyi embernek való vasok sincsen), azért azt végezik, hogy csak a magok szállásokon a városban és hostátban árestáltassanak, mígnem más karba szedik őket. Mikor az halálos sententiát kimondák, a papok egyet sem szólanak reá, monda azért Szécséni György, az érsek: Nebulók, rossz emberek, meg nem köszönik a sententiát. Az árestomok olyan szabados volt a papoknak, a királyi táblának nem kevés gyalázatjára, hogy aki hol szerette, ott járhatott. A király procuratora a papoknak vasba veretések iránt a sententia után semmit nem szólott volna, de az érsek adta vala elméjére, hogy a törvénynek rendét tartsa meg. Ez a procurator csúfolja a papokat, hogy már ők halálnak fiai; kinek felel Sélyei István (ez püspök vala): Mi ártatlanok voltunk, s most is azok vagyunk, ha pedig a mi ártatlanságunkban elnyomattatunk, békességes tűrőknek kell lennünk. Felforra az epéje ezért a király procurátorának, s monda: „Hát te a bírákat hamissággal vádolod, megfogd a nyelved, mert bizony mindjárt olyan helyre vitetlek, hogy az eb nem rántja ki a cipót a kezedből.”

Jóllehet ilyen tágas árestomban tartatnának minden őrző nélkül a papok, mindazáltal rész szerént kimenetelét várván ez Krisztus Jézus ügyének, rész szerént ügyekhez és ártatlanságokhoz bízván, nyolc hetek alatt ápril 4. napjától fogva 29. és 30. májusig helyben ez szabad árestomban maradnak, a pápai, füleki, veszprémi, lévai papoktól megválva, kiket Kollonincs a többinek ijesztésére a maga házánál vasba veretvén, a posonyi várba küldött vala. El nem futott egy is, mert megemlékeztek arról, hogy itt nem ember, hanem Isten ügye forog veszedelemben a rebelliónak költött színe alatt; nagy örömekre lett volna nékik, aminthogy alattomban voltak is olyak rendelve, akik azt javallanák, mindgyárt reáfogták volna, hogy tudta vétkit, s azért futott el, és így alkalmatosságot szolgáltattak volna arra, hogy ha azután kezekbe kaphatták volna, méltán megbüntessék.

A sententiának kimondása után egynéhány nap hallgatnak, mindaddig, míg híre terjede a király kegyelmességének, hogy tudniillik a foglyoknak megengedi mind életeket, mind jószágokat. Erről pedig a papok másként nem tudtak, hanem mint egy közönséges hírt, úgy kezdették beszélni ezt a király kegyelmes gratiáját a városban, és hogy mikor Szelepcséni reájok tolja vala a reversionalist, akkor mondja vala, hogy a király nem gyönyörködik a foglyoknak halálokban. Kiterjedvén híre ennek a király kegyelmességének, a bírák elfelejték magokat, s a régi bakot kezdék nyúzni, mert a sententiának kimondása előtt, midőn a subscriptiora erőltetnék, azt szokták vala mondani, hogy a subscriptiónak semmi helye aztán nem lészen, ha megsententiázzák, hanem exequálják őket; de most újólag minden szemtelenséggel ismét a subscriptióra kényszerítik; jeles bírák! kiktől ez halálos sententia alól akármelyik könnyen felszabadíthatná magát, csak egy szóval mondaná, hogy subscribál. Ezt tízszernél többször próbálta maga az érsek, ki sokszor, mind sokszor keveset a papok közül magához hívatván fenyegetőzik, hogyha nem subscribálnak, minden bizonnyal örök tömlöcekre, gályákra vitetnek; és hogy ne láttatnék csak a subscriptio iránt hívatni őket, rájok köszön vala jó borral teljes nagy arany- és ezüstsellegeket, csak tetszett volna a keserűségnek borával eltölt és az ilyen gyűlölőinknek barátságát kétségbe hozó vendégeknek. Ez lőtt nevezetesen áldozócsütörtök előtt való szeredán igen solenniter. Itt sem áll meg, hanem néha beszédet indít a római és a reformata vallásról, ócsárolván ennek tanítóit, amannak pedig az égig magasztalván. Az úton is vélek találkozván nem szégyenlette hosszasan a subscriptióra inteni, magasztalván azokat, akik régen subscribáltak volt. Nem is csak maga cselekedte ezt, hanem mások által is ezt véghezvinni el nem múlatta, mint a secretarius által, a papok procuratori által, nevezetesen Nagy Ferenc által erről nékik izengetett; megengedte azt is, hogy magok formáljanak reversionálist, aminémű tetszik az hivataljok megtagadására vagy számkivetésre, hátrahagyván azt, melyet azelőtt ők formáltanak volt, melyben meg volt írva, hogy a rebellióért kell hivatalát eltagadni, vagy exiliumba menni; de azt most elhagyják, fel nem teszik, csak éppen álljanak reá a subscriptióra.

Majlát Miklós is, a király procuratora nem henyél, hanem mindent elkövet, hogy a subscriptióra reávégye, vagy haraggal; de midőn látná, hogy semmire sem mehet, Posonyból elmégyen. Minekelőtte pedig elmenne, a nevezetesebb papokhoz a fia elmégyen, és őket megköveti, s kéri, hogy az atyjának ne tulajdonítsák azokat, amiket cselekedett, mert szolga lévén kénytelenségből cselekedett sokat, amit maga sem akart. Dolgára menvén Majlát, bízzák ezt a subscriptióra való erőltetést Persith nevű procuratorra, híven igyekszik ez is a reábízott dologban eljárni, magához hívatja a papokat háromszor, az érsek és a Kollonics nevével erőlteti a reversionálisra.

Pünköst előtt harmadnappal hozának a Szepességről és Sopronból holmi augustanus papoktól subscribáltatott reversionálisokat, ezeket adák Persithnek, aki magához hívatván a papokat, ezeket mutogatja, s ezeknek példájokból a subscriptióra kényszeríti, fenyegeti, hogyha nem cselekszik, már jelen vagynak a szekerek, melyeken a gályákra elvitetik. Ennek noha egyenlő akarattal mindnyájan megfelelnek, hogy ők éppen nem cselekszik a subscriptiót, mégis időt akarván engedni a gondolkozásra, monda néki Harsányi István a többinek kérésére: nincsen semmi szükségünk reá, hogy arról többet tanácskozzunk, mert amint ezelőtt megmondottuk az érseknek s másoknak is, most is azt mondjuk, abban megmaradunk, nem cselekesszük. Monda erre a procurator: hát kiben bíztok? Felel Harsányi István: a mi ártatlanságunkban, igaz ügyünkben, az Istenben, Isten után a kegyelmes királyunkban; mert azt el nem hitethetjük magunkkal, hogy a mi kegyelmes királyunk gyönyörködjék az ártatlanoknak veszedelmekben. Monda a procurator: hát ti a király grátiájában bíztok? Abban, monda Harsányi István, mert én magam láttam a levelet az érsek asztalán, amelyben rólunk való kegyelmes dispositióját ígéri őfelsége. Ezt a király levelét ezelőtt a maga házában mutatta vala meg az érsek Harsányi Istvánnak, Nikleczi Sámuelnek, Láni Györgynek, Kocsi Bálintnak; a levél summája ez vala: „A ti sententiátokat a papok iránt minden részben helybenhagyjuk a számkivetésre nézve. Ami pedig az árestált papokat illeti, négyet közülök a többinek ijesztésére vitessetek a posonyi várba, és tartassanak ott, míg kegyelmes jó tetszésünket adjuk irántok. Mások pedig proscribáltassanak, számkivetésbe küldessenek”, tudniillik azok akik a citatióra nem compareáltak, amint ezt magyarázza vala az érsek. A mandatum volt írva fél árkos papirosra, az is oly törődözött, mocskos volt, hogy el mérem mondani, király mandátumát soha senki oly rossz papirosra írva nem látta, talán ez is csak olyan volt, aminéműket a Ráb vize mellett adtak elő, templomokat akarván foglalni, a barátok; melyeket mihelyen elvettek, az ott való nemesek megesmérték, hogy csak clastromban király nevével költ hamis levelek; magoknál meg is tartották, hogy Bécsbe vigyék. Persith semmire nem mehetvén, nagy haraggal s fenyegetőzéssel elbocsátja a papokat. Persith mindjárt méne az érsekhez, panaszol, hogy azokkal a vakmerő emberekkel semmire sem mehetett; oka pedig ez: mert amint a papok mondották, a király levelét látták az érseknél, és olyan szókat is hallottanak az érsektől, amelyekre nézve nem subscribálnának; noha ezt a papok nem mondották vala, de Persith megharagudván a szegény papokra, az érseknek is reájok akará öntetni mérgét. Mindjárt eltelvén azért méreggel az érsek, küld egyet szolgái közül az Harsányi István szállására, még akkor estve, hogy hívják, az nem ismervén Csúzi Jakabot, a losonci papot hívja. Megharagszik a szolgára is, nem azt kellett volna hívni; de két barát általhívatja Harsányit is. Csúzit akkor estve, Harsányit pünkösd másodnapján délután megesküti, és noha már halálra sententiáztatott vala, de citálja mégis, megjelenvén megesküti erősen, és examinálja Persith ezekre a punctumokra:

1. Mi az oka, hogy nem subscribál? Harsányi István felel: ő mindennek szíve titkát nem tudja, azért azokat kérdi-e? ami őtet magát illeti, ilyen okok tartóztatják: 1. Mert az ő jó lelke esméreti nem engedi, hogy annak vallja magát ami nem, azaz rebellisnek. Ha szintén kihagyták is már a reversionálisból a rebelliónak nevezetit, de minthogy senki büntetés alá nem vétethetik különben, hanem ha felteszik, hogy az bűnös, ő vétkes nem levén, nem subscribálhat.
2. Nem kell nékem subscribálnom, mert engemet már halálra sententiáztanak, s nem tartozom véle, hogy azt a hamis deliberatumot megigazítsam; ha olyan vagyok, aminéműnek már kárhoztattam s ítéltettem lenni, nem szükség, hogy én erősítsem az ő sententiájokat. 3. Mert itt a vallásnak veszedelmét keresik, nem akarom azért vallásomnak mind a régi királyoktól adatott s mind a mostanitól megerősíttetett szabados gyakorlását, és az haza szabadságát az én kezem írásával leadni, vagy megmocskolni. 2. Ki bíztat titeket vagy a külső vagy belső renden lévők közül? Felel. Minket az Isten, igaz ügyünk, ártatlanságunk, más nem senki.
3. Hát nem az érsek volt-e az oka, hogy addig nem subscribáltatok? Felelet: Nem, a minap ugyan mikor magához hívatott volt, mutatott valami levelet, amelyben nyilván volt a, hogy a királynak kegyelmességét kell várni.
Nem elég vala ezer s meg ezer utakon s módokon a szegény papokat hurcolni a subscriptióra, 5. Maji 1674. éjszaka a neveket felírják, az írás közben sokakat megvernek, taszigálnak, nevezetesen Zolnai Istvánt erősen pofon verik. Négy nevezetesebb papokat vasba ütnek, s a posonyi várba küldik. Azután Kollonics magához hívat negyednappal egynéhány papokat, augustanus atyafiakat, kiket káromol, pirongat sokáig, miért nem subscribálnak, azután egyet kiválasztván, küldi a posonyi várba, a négy vasba veretett, reformatus papokhoz a többit visszaküldi ilyen conditióval, hogyha huszonnégy óra alatt nem subscribálnak, és az országból el nem pusztulnak, mind örök tömlöcre hányatja. És hogy inkább elszöknék vagy egy a városból, aznapon őket mind kihajtatja az hostátba, de így sem mehetett semmire. Azonban elméne Kollonics Posonyból, hogy a városban tömlöcet készítsen a papoknak, amint azután ezt bizonyosan kitanulták.

Az árestáltatott papok annyira jutottak immár, hogy nem tudják, mitévők légyenek, kérnek tanácsot az ország gubernátorától, Gáspár Jánostól bizonyos követjeik által, kérik azon is, hogy légyen valami segítséggel őnékiek ebben a nyomorúságokban, mint akinek kell az efféle dologba belénézni a király után. Az meghallgatván a papok instántiáját, így felel: Engemet sokat kényszerített az érsek, hogy jelen legyek abban a törvényben, melyet ellenetek szolgáltattak, de jelen lenni nem akartam; most szívem szerént fájlalom a ti nyomorúságtokat, minek okáért véletek még amit nem kellene is, megcselekeszem. Így elbocsátván a követeket, parancsolja, hogy harmadnap hozzá menjenek egész válaszért. Elmennek szegények örömmel, azt gondolván, hogy igen örvendetes válaszok lészen, de felette megcsalja őket a reménység; mert azalatt más emberré változik a gubernátor, s így válaszol: „Én sok utat s módot megpróbálván, tiveletek semmi jót nem tehetek; mint elsőben, hogy a ti dolgotokba nem akartam magamat ártani, úgy most sem ártom”, így csakhamar amit mind ezelőtt harmadnappal, mind mikor gubernátorrá tevék, ígért vala, megváltoztatá, mert azt mondotta vala akkor: „Ő az apostoloknak szokások szerént az egész világot kívánná a római hitre téríteni, de a jésuiták szokások szerént egyet sem kívánna.”

Küldöttek instantiát Bécsbe is, de a sok fáradság és költség után is egyebet nem nyernek, hanem hogy az érseknek jő egy mandatum, hogy adja opinióját, értelmét az arrestáltatott személyekről, melyre így felele: „Az értelmem a papokról s az arrestáltattakról ez: egy ideig mortificáltassanak, nyomorgattassanak, hadd ismerjék meg az Istent; akik megesmérik a mi kegyelmességünket, éljenek azzal, akik pedig azt megesmérni nem akarják, menjenek számkivetésre.” Mikor ezt a secretariusnak, a pápa apostoli követinek jelenlétiben dictálná, az udvari legények közt hallgatják vala a pápai katonák is elegyeslen, kik a mandatumot vitték vala reá, s őket is mocskolja vala hűségtelenséggel a resolutióban. Abből a feleletből kitetszék, hogy miért citálták és sentiázták meg a papokat; mert azt mondja, hogy nyomorgattassanak, nemhogy a rebellióért fizessenek, hanem hogy az Istent megesmérjék; talán a pápisták emberi érdemeknek, szentek segítségül való hívásának, a misében való ostyák Istenét? mert az igaz Istent esmérték. Mikor ezek így folynának, megérkezik Kollonics Posonyba, és minthogy még eddig a sok kéréssel nem mentenek vala semmire, utolsó próbát akarnak tenni, hogy aki mégis vakmerőségre veti magát, halálnál is (amint ők mondják) keservesebb büntetése legyen. 29. máji azért, minekelőtte az utolsó próbához fognának, Persith procurátor által egy vendégfogadóba, melynek címere Fejér Ló, az hostátba egybegyűjtetnek a papok, mind kínálja a subscriptióval; de megvetik; azért az augustanusokat, kik száznál többen voltanak, az érsek és Kollonics parancsolatjára a reformatusoktól elválasztja, s az érsek udvarába küldi. Kiket a reformatusok erősen megkértenek, az Isten kegyelmébe ajánlván, a végig való állhatatosságra. Közikbe elegyedtenek két reformatus atyafiak is ezeknek, hogy lássák dolgoknak kimenetelét. Nemsokára az érsek, Kollonics és Hoffkirker Lajos komáromi commendáns eleibe, egynéhány rendben szaggatva, vagy arra hajolnak, hogy hivataljokat eltagadják, vagy számkivetésre menjenek, vagy vallásokat elhagyják? Ezt hallván, némelyek egyiket sem választják, némelyek kételkednek, némelyek előkérik a reversionálist, subscribálnak, ki számkivetésre, ki hivatala elfogadására. Akik subscribáltak, jobb kézre egy ajtón kibocsáttatnak; akik nem, bal kézre más ajtón a tömlöcbe kísértetnek; akik nem subscribáltanak negyvenhatan valának a két reformatuson kívül. A tömlöcben egynéhány órákig hevertetvén, délután három órával onnét kihozatnak, hajókra a Dunán, szekerekre rakatván a környülálló népnek keserves sírási között, melyet a reformatusok is a magok szállásokról könyves szemekkel néznek vala, elvitetnek széllyel a várakba: Komáromba tizenkilenc s az egyik reformatus Köpeczi Balás; Sárvárra nyolc; Berencsre egy, a régen vasba vert négy reformatusokkal. Leopoldvárába* tizennyolc két reformatussal ez utolsók mellé egy poroszlót adtanak vala kötelekkel, aki a mezőn, mikor a törvényfa mellett mennek vala el, azzal fenyegette őket, hogy mind felakasztja, és az éppen Nagyszombatig ment utánnok, csúfolván, bosszantván s vervén őket. Mindnyájan, mihelyt a megnevezett várba értenek, vasba verettetvén, tömlöcbe vetettek, s miképpen hóhérolták, alább megírom.

Midőn Leopoldvárába vinnék az oda rendeltetteket, egy Nagyszombatban elhagyá a Krisztus táborát, megijedvén a nyomorúságoktól, vallását változtatá; a többit külömb-külömbféle módon próbálgatják a jésuiták; a katonák ismét köntösöktől megfosztják, melyeket pénzen kellett visszaváltani.

Már csak a reformatusok maradtak Posonyban, akik szomorúan szemlélik az augustanusoknak szomorú kimeneteleket, intik egymást a végig való állhatatosságra, ne engedjék, Isten lelke által erősítvén, amennyiben rajtok áll, hogy a Krisztusnak szentséges evangeliomi tudománya megcsúfoltassék, és annak ellenségei örvendjenek; sőt mindenképpen azon legyenek, hogy a pokolnak kapui a Krisztuson épült anyaszentegyházon erőt ne vegyenek. Istennek ajánlják életeket s mindeneket, könyörögnek az Istennek keserves könnyhullatásokkal, vagy őket készítse el a nyomorúságoknak szenvedésére, a mészárszékre. Hívatja azonban Harsányi Istvánt az érsek negyedmagával, kiknek kezdi commendálni az ő kőnél keményebb atyai szívét, hányszor intette meg, s mégis szavát nem fogadták, csudálkozik az ő ostoba balgatagságokon: nem veszik észre a magok veszedelmeket, a király kegyelmességét; nem tudják, hogy olyan verembe estek, amelyből ki nem menekedhetnek másképpen, hanem a subscriptió által. Előhozza Pálfy Tamásnak, ki cancellárius s nyitrai püspök is vala, valami levelét, melynek értelme ez: a királynak azokról a vakmerő papokról ez a végzése, hogy osztassanak el a várakba, és ott nyomorgattassanak, minthogy Posonyban conventiculumokat, gyűlésecskéket celebrálnak, s talán sacramentumokat is osztanak, és oly sok püspökök intéseiknek vakmerőül nem engednek.

Itt jegyezd meg azt, jó olvasó, hogy nem vala semmi okok reá, hogy az ártatlan papokat halálra sententiázzák és tömlöcezzék, hanem már koldulva keresnek valami okocskákat, aminéműek is: gyűléseket celebrálnak, mely csak ez volt, hogy könyörgeni egybejártak; és arra, hogy egymást erősítsék, biztassák, de úgy akarták volna ők, hogy egymásnak se szóljanak soha, talán így inkább hálójokba keríthetnék. Tovább is beszéli az érsek a maga atyai indulatját, így szólván: „Ti észre nem veszitek a németeknek ellenetek való keménységeket, kivált ennek a veres katonának, Kollonicsnak az ő dühösségét (így szokott vala szólani a maga üldöző társáról, lévén maga annál is kegyetlenebb tyrannus), most is vérengző tanácsokat forral az ellenetek. Én igaz magyar lévén, szívem szerént szánlak titeket, de hanemha ti alkalmaztatjátok timagatokat, másképpen veletek jól nem tehetek.” Monda Harsányi István ezekre: Excellentiádat a Krisztus kínszenvedése által is kérjük, vegye eleit ezeknek a gonoszoknak másképpen, ne engedje, hogy ilyen rendetlenül bánjanak velünk, hiszen excellentiádat tette a király a mi dolgunkban bírónak, ne engedje azért, hogy gyalázatra más legyen bíró, executor mirajtunk; ezt megnevetik a külső nemzetek, és a következendő emberek megcsúfolják, hogy excellentiád idejében ilyen dolgok löttenek. Erre felele az érsek: Én, az Isten engemet úgy segéljen, hanemha subscribáltok, veletek semmi jót nem tehetek. Monda Harsányi: Csuda ez, hogy excellentiádat rendelte a király bírónak, s mégis amit más akar, azt míveli mirajtunk. Felele az érsek: Az a kegyetlen német (Kollonics) mintha ő volna bíró, úgy tartja magát, még engemet is csak semminek állít, azért úgy cselekedjetek, hogy ő mikor előjő, itt ne találjon titeket, mert minden irgalomság nélkül bánik veletek.

A több atyafiak szegények elunván várni, mint lőn ez ötnek dolga, változójokat s egyéb egyetmásocskájokat hónok alá fogván az érsek udvarába indulának, kiket, mikor mennének, így bosszantnak vala az udvariak: Hova mentek ti ördög martyrjai? Amely káromló szóval másszor is sokszor kesergetettnek vala; megizeni Harsányi István az érseknek, mind itt vagynak a papok, lássa, mit csinál velök. Megrémülvén elsőben, azután hogy subscribáljanak inti; nem fogadják. Annak utánna Kollonics és Hoffkirker jelenlétében ismét hívatja az érsek Harsányi Istvánt, ki bemenvén, Kollonics monda: Jól ismerem én, ki legyen ez, ez az oka minden gonosznak, de megtanítom. Kérdi, tudod-e a punctumokat, melyeket előtökbe adott a király? Felel: ha azok, amelyek a reversionálisban vagynak, kelletinél is jobban tudom. Hát akarsz-e subscribálni? Felel: Én nem akarok. Hoffkirker fenyegetni kezdi a pálcával ezt mondván: Hát te istentelen ember a király akaratja ellen akarod-e papságodat gyakorolni? Felel Harsányi: Én a király akaratja ellen minteddig papi hivatalomat nem gyakorlottam, úgy ezután sem akarom, de a királyoktól engedtetett privilegiummal, melyet a mostani király is esküvéssel megerösített, visszaélni bizony nem akarok. Kollonics: Akarsz-é hát tömlöcbe menni? Harsányi: Egyiket sem akarom ugyan, de ha az Istennek és nektek is úgy tetszik, akármi nagy nyomorúságot elszenvedek inkább, mintsem subscribáljak. Kollonics: Nem félsz, hogy mindjárt elnyíretem bajuszod és szakállod, s megöletlek? Harsányi: Itt vagyok, s azt cselekedd vélem, ami tetszik. Kollonics kiáltja a poroszlókat, hogy vigyék el. Lapsánczki, aki eddig secretárius vala a király tábláján, már poroszlóskodik, s vezeti az órás házába, azholott az óráslegény mindjárt vigyasztalni kezdé, ezt mondván: Légy állhatatos és bátor, mert az Isten kiszabadít ebből a nyomorúságból.

Ezután hívatják Csúzi Jakabot, vexálják azt is, mint a másikat, hogy nem engednek, száz pálcát ígérnek nekik, s a tömlöcbe küldik. Hívatják azután a többit is, examinálják egyenként, de egy sem subscribál; a többi között mondják vala ezt is: ez a király akaratja, hogy el ne szenvedje a religiókat az országban; melyre mondának a papok: nékik éppen nem fér a fejekbe, hogy áll meg ez a kettő: a király hittel kötelezte magát az ő religiójoknak nemcsak elszenvedésére, hanem oltalmazására is; mégis most nem akarná elszenvedni; hiszen még nem mondott le királyságáról? Kiáltoznak e szóra: nincsen itt helye a disputatiónak, küldik őket a tömlöcbe. Látván ezeknek állhatatosságát, hogy egyet is közülök meg nem ejthetnek, mérgelődnek, káromolják őket, fenyegetik, hogy olyan tömlöcbe küldik, azhonnan mint a pokolból szabadulások sohasem lészen. Az érsek az ördögöknek ajánlja lelkét, ha soha egy is közülök megszabadul, még ha pápistává lenne is, oly helyre küldi, ha most nem subscribálnak; de légyen áldott az Isten, aki úgy megerősítette az ő szolgáit, hogy nagyobbra becsülték e világi szenvedésnél a jövendő dicsőségét, és az Isten mellett való állhatatosságban megmaradtak.

Abban az órában, mikor a tömlöcbe vettetnek vala a papok, egy jésuita, az Andrási Miklós confessariusa Rima-Szombati Jánost félreszólítja, s monda: A kegyelmed patrónusa engem megkért, hogy szolgáljak valamit itt kegyelmednek. Kinek monda Rima-Szombati János: Köszönöm jó patrónusom szorgalmatosságát, de bizony annál jobb volna, ha valami pénzt küldött volna; monda a jezsuita: a pénzre semmi szüksége nincs kegyelmednek, csak éppen subscribáljon, és én magammal hazaviszem. Felele Rima-Szombati János: Miért subscribálnék én, azért-e, hogy rebellis vagyok? Hiszen Gömör vármegye még eddig nem rebellis, ha pedig az, te is rebellis vagy, mert régen lakol Gömör vármegyében. Monda a jésuita: Gömör vármegye sem rebellis, te sem, én sem: de a te vallásod rebellis. Hogy pedig ne csodálkozzék valaki azon, mert nem subscribáltak, holott azzal megmenekedhettek volna a gályáktól, tömlöcöktől, s haláltól is, felírom egynéhány okait, mert ezt nem mindenek látják által.

1. Mert itt az ellenkezők az Istennek dicsőségét üldözték, az evangeliomi tiszta tudományt a reversionális által ki akarták irtani Magyarországból, azért, hogy ez gonosz végeket el ne érjék az Isten dicsőssége homályosításában, mindent, nyomorúságot, szenvedést semminek kellett tartani.

2. Mert a papokat rebellióért citálták vala, kik ha subscribáltak volna, a magok lelkek ismereti ellen vádolták volna azzal magokat, amik nem voltanak, mert akit büntetnek, mindenkor felteszik, hogy az bűnös, aztán kezek írásával bizonyítottak volna ellenek. 3. Megszegni azt a hitet, melyet tettek az Istennek és a szent gyülekezetnek, mikor papokká lettek, igen felette nagy vétek lett volna.

4. Mert állhatatlanságokkal elveszítették volna az ecclésiákat Magyarországban, kik akár hivatalokat tagadták volna el, akár számkivetésre mentenek volna, mindjárt az üres, papotlan ecclésiákban bevezették volna a misélő papot, mint Rimaszombatból elvivén a papot, jésuitát adnak vala, kit, hogy be nem bocsáttának, esztendőnél tovább nyomorgaták őket, tömlöcözvén Kassán. Nagy hitetlenség is lett volna az ecclésia veszedelmére kaput nyitni.

5. Mert minden privilegiumokat, diplomáikat, melyek a religiónak szabadságára valók voltak, elvesztették volna, s az egész Magyarországot is rebellióval vádolták volna, s szabadságát elvesztették volna; mert azt mondották volna, ha a papok rebellisek (amint már kezek írásával bizonyítanák), tehát az hallgatói is; amint ezt nyilván beszélték sok jólelkű pápista emberek a papoknak dicsérvén állhatatosságokat.

6. Mert a subscriptio, kivált azoknál, kik az országban maradtak, magával hozta az apostásiát, hittől szakadást.

7. Mert ha subscribáltak volna, azután magok az ellenkezők csúfolták volna, hogy csak béresek voltak, nem papok. A procurator a második törvényszéken már azoknak cselekedetekkel bizonyít vala, akik az első citátiókor subscribáltak, így okoskodván: azok subscribálván megvallották, hogy rebellisek, tehát ti is azok vagytok. Ez hét okokat, ha ki meggondolja, méltán helybenhagyhatja, hogy a papok nem subscribáltak.

Azt nem kell elhagynunk itt, midőn a papokat annyit erőltetnék a subscriptióra, sokszor mondották a papok: ha a király nem akarja tovább szenvedni az evangéliomi vallást az országban, mutassák arról patens mandatumát, s azután gondot viselnek magokról; de erre ezt felelik vala: nem méltók ők arra, hogy a király mandatumát mutogassák nekik. Ha nem méltók ők, mondtanak a papok, vagynak ispánok, viceispánok, főbírák, mutassák meg azoknak, kik a vármegyében kihirdessék, de az ilyenre hallgattak, úgy akarták volna, hogy vaktában csak véghezvigyék az ő akaratjokat.

Azon a napon délután a tömlöcből húsz személyeket kihoznak, és a Kollonics parancsolatjára beborított szekerekre ülvén, a sok kesergő férfiak és asszonyok között elküldötnek Sárvárra heten, Kapuvárra heten, Eberhardra hatan. Felsőruhájoktól megfosztatnak, és nehéz, nagy vasakba veretnek, kemény fogságban tartatván. A többi huszonnégy Posonyban kemény fogságban tartván, az érsektől arra felindíttatott jésuitáktól arcátlanul kísértetnek gyakorta. Már hagyták a subscriptiót, hanem azt forgatják, hogy vallásokat változtassák. Eljő egy arra felkészült világi pap a többi között, és így kezdi evangéliomát: Én erősen csudálkozom, hogy itt megvakultatok, nem akarván engedni ennyi pap uraknak, és azt a vallást nem akarjátok követni, melyet annyi királyok, fejedelmek követnek, jobb volna azt követni, mintsem itt elrothadni. Melyre mondának a papok: Tudnánk mi téged tanítani ezekre, ha helye volna.

Jött vala egy jésuita is hozzájok, aki magát Posonyban teologia doctornak mondotta; ki, amint mondja vala, azért jött, hogy a szeretetnek munkáját gyakorolja, meglátogatván a rabokat. Kérdi: hogy jöttenek a tömlöcbe? Mondják a papok: jól tudod te, hogy jöttünk ide. Tovább mégyen onnan, kérdi: miért nem gondolnak életekkel, üdvösségekkel? Hiszen, egy az hit, egy a keresztség? Kinek felelések: Mi pedig az apostolnak intése szerint félelemmel és rettegéssel munkálódjuk üdvösségünket. Monda: De ti tagadjátok az embernek szabad akaratját? Felele Harsányi István: Mi nem tagadjuk, hanem az embernek négy különböző állapotja szerint megkülönböztetjük azt: 1. az épségnek állapotjában volt az embernek akaratja a jóra, de változható volt az; 2. a bűnnek állapotjában az újjászületés előtt csak a rosszra; 3. a kegyelemnek állapotjában rész szerint a jóra, rész szerint a rosszra; 4. a dicsőségnek állapotjában csak a jóra. Ez ugyan jól van, monda a jésuita, de így én nem olvastam a Calvinus könyvében. Azonban fordula Kocsi Bálinthoz, kinek monda: Én igen szánlak téged; mert te ifjú ember vagy, hiszen néked hatalmadban vagyon a te életed és szabadságod. Kinek monda: Csak annyiban vagyon az én szabadságomban amennyiben rendes, szabados úton-módon oltalmazhatom. Monda a jésuita sok rendeletlen szavai között: Nagy bosszúság volna az, ha a kevés kálvinisták foglalnák el a tágas eget. Kinek felelének: A Krisztus kicsiny seregnek ígérte az országot.

Nem voltak éppen minden vigasztalás nélkül ennyi nyomorúságaik között is: a Szent Dávid zsoltárát éjjel és nappal éneklették alázatossággal, a könyörgést véghezvitték nagy buzgósággal, amelyért valóban csikorgatták a fogukat az üldözők, de nem tehettek róla. Megtiltották volt a kegyetlen üldözők, hogy senki a rabokhoz menni ne merészeljen, mert valaki csak legkisebb dologba ártja is magát irántok, catalogusba írják, s rebellisnek tartják. Mindazáltal elmennek sokan: Pápáról Toldi Márton, Csizmadia Mihály nemesemberek, hozzájok menvén intik és emlékeztetik a Krisztus nevében az Istenhez és ecclésiájokhoz való hűségre, ne engedjék magokat elvonatni attól semmi fenyegetéssel. Meglátogatta őket Győrből ama vallását szerető jeles Fordos Mihály is, aki sokat kesergette lelkét ezeknek nyomorúságokon:
mindegyiknek adott egy-egy aranyat. Nem lehet elhallgatni a posonyiaknak hozzájok való kegyességeket is, mely az ítélet napján is bizonyság lészen őmellettek; mert minden napon, minden órában elemosinával megterhelve látogatták meg őket. Elment az ott való miséző pap is minden napon háromszor, négyszer, de az ő lelkeknek próbálására s kesergetésére.

Júniusnak 6. napján szekérre rakatván huszonegyen Leopoldvára felé indíttatnak. Nagyszombatba érkezvén estve megtiltatik, hogy senki hozzájok ne menjen, de befúrják magokat a szemtelen jésuiták, kiket jól tudván a szegény papok, miután halásznak, még egy szóra sem méltóztatják, azért megpirulván elébb állanak. Ami kevés alamisnát az emberek küldöttek, azt a katonák elköltötték, nékik igen keveset adván belőle. Egész éjszaka szorosan őrizték, égvén gyertya az asztalon avégre, hogy valami pénzecskéjeket el ne rejthessék; másnap egyenként, de kihívatatván, pénzektől, amelyet hazul hoztanak vala, hogy alamisnául adtanak vala, kifosztatnak, amelyet csak megtaláltanak; és mikor instálnának, hogy ne cselekedjék azt, nekik Kollonics püspök parancsolta, úgy mondják vala; elvétettek felsőruhájok is, nem is merték említeni, hogy visszaváltják, mert újabban ismét pénzt kerestek volna nálok, letépték az utcában és a mező közepett újonnan ruhájokat, ami tetszett a katonának. Leopoldvárába érkeznek 7. júni, instálnak a commendánsnak, hogy ruhájokat adassa vissza a katonákkal, de nemhogy azt megnyernék, sőt ami még maradt volt is, elvéteti.