22. Emlékezem és emlékeztetlek.

Konfirmáció vasárnapjára.

Textus: 2. Timótheus 1, 1 -7.

Ünnepre - ünnepi Ige.

Gyülekezeteinkben ez a vasárnap a nagy ünnepek, közé tartozik. Szép, nagy gyülekezetben, egy kicsit a múlt és a jelen gyülekezetének imádságától kísérve, bizonyságot tesz hitéről, hűségéről a jövő gyülekezete. Igen, mert ez a Gyülekezet 20, 40, 60 esztendő múlva olyan lesz, amilyenek ti lesztek édes gyermekeink. Úgy fogják szeretni a templomot, a Jézus Krisztus evangéliumát, a zsoltárokat, ahogyan ti szeretitek majd; olyan lesz ennek a gyülekezetnek szolgálata, ahogyan ti szolgáltok hálából Krisztusban kapott kegyelemért, tisztasággal és szeretettel.

Erre a szép ünnepre keresve sem találtunk volna alkalmasabb Igét, mint amit naponkénti bibliaolvasásunk során a mai napra kaptunk. Gazdag üzenetéből előjáróban ilyenekre teszek éppen csak hangsúlyt: “ szeretett fiam”,, “gondolok rád” kívánlak látni”. Ezt az öreg mártíromságra készülő Pál apostol mondja az ifjú Timótheusnak. De mondjuk mi, szülők, nagyszülők, keresztszülők, presbiterek és lelkipásztor tinektek drága gyermekeink.

Emlékezem.

Az apostol három dologra emlékezik, mikor Timótheusra gondol. Vegyük sorra, mert mindegyikben nagy tanítást kapunk.

1.Emlékezem hitedre.
2.

Ilyeneket mond róla: ” benned lévő ”; “képmutatás nélkül való”.

Mert ilyen az igaz hit. Nem ránk akasztott ünnepi ruha, nem kívül van rajtunk, hanem bennünk van. Mélyebben a csontunknál. Másik jellemzője pedig, hogy képmutatás nélkül való, azaz őszinte, igaz nem alakoskodó. Sem Istennek, sem embereknek nem mutat mást, mint ami benne van. Mit mondjunk? Bennünket is, és Benneteket is drága gyermekeink ilyen hittel ajándékozzon meg az Anyaszentegyház Ura!

Emlékezem anyádra és nagyanyádra.

Emlékezik a bennük lakozást vett hitre, hogy Timótheust buzdítsa a családjából való példák által. Ezért “ idézi szemei elé nagyanyját, Loist és anyját, Eunikét, akiktől gyermekkora óta oly nevelést kapott, hogy az Istenfélelmet már az anyatejjel magába szívhatta.” /Kálvin/ Lehetetlen, hogy mi ne emlékezzünk, éppen e vasárnap az előttünk járókra, a szülőkre és keresztszülőkre, akik a kereszteléskor fogadalmat tettek helyettetek, s akik, íme úgy nevel-tek benneteket, hogy “ majd ő maga önként tegyen vallást. “

Emlékezem szeretetedre.

Ezt így mondja: “ megemlékezvén a te könnyhullatásaidról. ”Kétség nem fér hozzá, hogy Timótheus példamutatóan szerette “lelki Atyját, ” Pál apostolt. Ezt sokféleképpen meg is bizonyította. Többek között erről beszélnek a könnyei is. Gondolhatok a régmúlt konfirmándusokra, amikor fogadalomtételükről - évekkel vagy évtizedekkel később is, szép bizonyságát tették, a templom, a gyülekezet vagy a lelkipásztoruk iráni szeretetüknek. Néha valóban messze példamutató a konfirmándusok hűséges szeretete.

Emlékeztetlek.

Pál apostol nem csak emlékezik, hanem emlékeztet is. Fogadjátok szelídséggel és szeretettel ezeket az emlékeztetéseket.

Emlékeztetlek az Isten kegyelmi ajándékára.
1.

Jó dolog az, hogy a szülők, nagyszülők, keresztszülők ajándékot adnak számotokra e nap emlékére. De jaj, ha csak ezek az ajándékok emlékeztetnek titeket e mai napra. Jaj, ezek elhalványítják azt a nagy semmivel nem pótolható kegyelmi ajándékot, amivel Isten ajándékozott meg bennünket “Ama Szerelmesben.” Emlékezzetek Ti is, arra az alkalomra, amikor különösen jó volt a “légkör” ahogyan ti mondtátok, amikor Isten lelke olyan elevenné tette számotokra üzenetét, az evangéliumából.

Emlékeztetlek a kézrátételre.

“Ami a szertartást illeti, azt az apostolok népüknek régi szokásából vették át, helyesebben, mivel gyakorlatban volt, megtartották. Ugyanis ez az ékesség, amit Pál más helyen /I Korinthus 14, 40/ ajánl.” /Kálvin/ nos, ez az apostoli szertartás megmaradt a konfirmációban. Felhívom a figyelmeteket arra, hogy ez a kézrátétel az áldás közlését jelenti, és zárjátok szívetekbe azt az Igét, amivel egyenként meglesztek, áldva. Emlékezzetek a Szent Lélek ajándékára.

Isten, kegyelmi ajándékát velünk a Szentlélek által közli. Szentlélek nélkül senki, sem mondhatja Úrnak, Krisztust sem. A nagy öröm, hogy “erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét” adta nekünk az Isten. Mit hiszel a Szentlélekről? Hiszem először, hogy ő egyenlő örök Isten az Atyával és a Fiúval. Másodszor, hogy ő nekem is adatott, engem igaz hit által a Krisztusnak és minden ő jótéteményének részesévé tesz, engem vigasztal, és mindörökké velem marad. /Heidelbergi Káté 53./ Emlékezzetek így tanultuk.

Gerjeszd fel.

Befejezésül ezt a szót helyezzük szívetekre: “Gerjeszd fel” / az eredeti szó: anadzópüreó, felszítani, élesztgetni, ana jelzi az újból való fellángolást is meg az irányt is (felfelé). Hadd szólaljon meg közöttünk nagy tanítónk, Kálvin János. E szó magyarázatául ő ezt mondja: “ Ez a figyelmeztetés több a szükségesnél. Mert elő szokott fordulni és bizonyos tekintetben természetes is, hogy a kívülálló adományok gondatlanságot okoznak, aminek kísérője aztán a tétlenség. A Sátán pedig, állandóan arra törekszik, hogy elfojtsa, ami bennünk Isteni. Ezért ezzel szemben szorgalmasan törekednünk kell, hogy ami jó bennünk elkezdődött, azt műveljük ki, s ami szunnyadozik, azt gyújtsuk lángra. A hasonlat, amit Pál használ, a gyenge tűzről van véve, vagy arról, amelyik lassan kialszik, ha fúvás és új fának rátétele által erőt és lángot nem kap. Ezért emlékezzünk arra, hogy az Isten adományait hasznosítanunk kell, nehogy a tétlenség és felhasználás hiánya miatt megrozsdásodjanak. S emlékezzünk arra is, hogy azokban buzgón előre kell mennünk, nehogy lustaságunk miatt megsemmisüljenek.”

Ámen.

Adásztevel 1972.