17. Járj mindennek szorgalmasan a végére

Lekció: 2. Péter 1, 1-11
Textus: Lukács 1, 1 v-4

Néhány exegetikai megjegyzés: Lukács példamutató abban is, hogy az evangélium örök tartalmának kifejezésére modern formát használ, így találja meg az utat a kor művelt emberéhez is. Lukács evangéliumát szokták az irgalmasság evangéliumának is nevezni, mert az Üdvözítő könyörgő és gyógyító emberszeretetén keresztül Isten végtelen irgalmát sugározza. Az első négy vers az ajánlás.

Feltárja benne: a./ tárgyát; b./ módszerét; c./ célját. epikheireó: kezét rávetni, valamilyen /nagyméretű! / vállalkozásba fogni, megpróbálni, paradidómi: átadni, hagyományként tovább adni. Az Újszövetségben rendszerint a megtérésre hívó szóbeli közlések, tények, tanítások, életszabályok.

hüpéretés: szolga, akin keresztül a Gazda cselekszik. / evezős szolga!/ Ilyen értelemben fordítja Békés -Dallos: “szemtanúi és hirdetői”, kratistos: legkiválóbb, legerősebb, leghatalmasabb, “kegyelmes”. A legfőbb állami funkcionáriusokat megillető cím. sfalló megvédeni a megtántorodástól, nem engedni, hogy megbotoljon. Czeglédy: ”azon történetek megbízhatóságáról”. Békés Dallos: ”a tanítás megbízhatóságáról”; Ravasz: ” Azoknak a tanításoknak feltétlen hitelességét”; Károli: “azoknak a dolgoknak valóságos igazságokat”.

Egyházunk rendjében e mai vasárnap a lelkésztovábbképzés vasárnapja. Méltó, hogy a gyülekezet hálaadással, könyörgéssel és felelősséggel gondoljon e napon a lelkészekre. Mert a lélek sem jó tudomány nélkül./ Példabeszédek 19, 2/ S ha Isten népe tudomány nélkül való, akkor elvész, aki pedig megveti a tudományt, azt Isten is megveti, hogy “papja” ne legyen./ Hóseás 4, 6/ Alapigénk ezekre tekintettel ad tanítást számunkra ezen az Istentiszteleten. Négy nagy üzenetére figyelünk:

1. A Jézus Krisztusról szóló evangélium nem elmélet, nem mese, nem mítosz, hanem történés, esemény, amely végbement.

Tagadhatatlan, hogy “mesébe illő” történések, csodaszép események vannak a Jézus Krisztus evangéliumában. Némelyeket ez meg is téveszt. Úgy gondolják, hogy az egész, jó fantáziájú egyének elbeszélése, kitalálása. Lukács mindjárt az evangéliuma első mondatánál nem hagy kétséget bennünk aziránt, hogy itt “azoknak az eseményeknek” a “helyes rendben” való elbeszéléséről van szó, “amely köztünk végbementek.” Minden keresztyén tudomány alapja az, hogy a mi hitünk történelmi tényeken nyugszik. E nélkül levegőben lógna az egész.

Jó, ha magunkba mélyedünk. Nem az-e a baja a mi református keresztyén életünknek is, hogy egy kicsit ”szerelmeskedő ének-ként” kezeljük Jézus Krisztus evangéliumát? Gyönyörködünk benne és közben mi is átutaljuk a mesék, a mítoszok világába. Meg kell értenünk, sürgősen meg kell tanulnunk, hogy Jézus Krisztus evangéliuma mindig esemény, történés: az egyszeri nagy irgalmas esemény továbbtörténése bennünk és közöttünk. Ahol a Jézus Krisztus evangéliuma jelen van, ott mindig történik valami. A bizonytalankodó szívek mindig ezt kapják feleletül.” A vakok látnak, és a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, és a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig, az evangélium hirdettetik.” /Máté 11, 5/ Azért könyörögjünk, magányosan és együtt, hogy a lelkészi továbbképző tanfolyamokon, ilyen történésekben, eseményekben haladjon előbbre, mélyebbre lelkészeink szívében, életében az evangélium.

2.Az evangélium drága örökségként maradt ránk.”Amint ránk hagyták, ” nekünk is úgy kell tovább hagyományoznunk. Lukács a legmélyebb tisztelettel beszél azokról, “akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének.” Ő nem tartozott már ehhez a nemzedékhez. Ő a hagyományozás harmadik rétegéhez tartozott. Lehet, hogy Ő is azok között a pogányok között volt, akik 40 körül tértek meg, s csatlakoztak az Antióochiai gyülekezethez. /Acta 11, 19-26/ E helyen Lukács olyan szót használ, mely azt jelenti, “átadni, hagyományként tovább adni.”

Isten Igéje megkérdez most minket, a felől, hogy van-e bennünk őszinte hagyománytisztelet? Nem lettünk-e gyökértelenek? Becsüljük-e, ismerjük-e, kutatjuk-e múltunkat, történelmünket, gyülekezetünk, egyházunk történelmét: azt, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk? S méltó módon tiszteljük-e mindazokat, akik “ránk hagyták” a Jézus Krisztus evangéliumát, a zsoltárokat, az Istenfélelemben egyszerű, szolgáló életet; az “közjóért” való fáradozás nemesen egyszerű, és magasztos példákat, felmutató magatartást? Tudjuk-e, hogy “az a tanítás nem volt gazdátlanul vagy megbízhatatlan tanúktól terjesztett híresztelés, hanem komoly szerzői vannak.” /Kálvin/ Istennek legyen hála, voltak “mindennek szorgalmasan végére járó,” hűséges krónikások, akiknek az írásaiból még késő évszázadok szeme előtt is megelevenedhetik az Ő alakja.

De ugyan akkor azt sem szabad felednünk, hogy nekünk is tovább kell hagyományoznunk az evangéliumot. , mit szoktam mondani:” Amelyik nem méltó arra, hogy tovább adják, arra sem méltó, hogy megtartsák.” Örökölnek-e tőlünk gyermekink olyan kedves Bibliákat, Énekeskönyveket, keresztyén Tanításokat, istenhez vezető tárgyi és személyes emlékeket, amilyeneket mi örököltünk apánktól, nagyapáinktól? Jaj nekünk, ha a mi nemzedékünkben megszakadna ez az áthagyományozás. Ebben a dologban is vezesse Isten Lelke mélyebbre ezen a nyáron lelkészeinket, hogy rajtuk keresztül mélyebbre jussanak gyülekezeteink is a hagyománytiszteletben és a református keresztyén hitünk továbbadásában.

3. Az egyes ember iránti nagy felelősségre és szeretetre nyerünk mélységes tanítást az alapigéből.
Bár Lukács evangéliuma az egyház könyve lett, eredetileg egy embernek szóló baráti levél volt. Lukács nem hagy kétséget e tekintetben: “Jónak láttam, hogy azokat neked helyes rendben leírjam, nemes Theofilius. ” Legyen ez számunkra egészen világos. Van az Újszövetségben, néhány rövid levél, amely egy-egy személyhez szól. De egy egész evangélium? ez egészen csodálatos. Igen az, de így van.

S van ennek valami hallatlan nagy figyelmeztetése mindnyájunk, és elsőrenden a lelkészek számára. Milyen buzgóság volt Lukácsban egy ember iránt. Nem egy prédikációt írt számára, hanem egy egész evangéliumot, amelynek írásánál “mindennek gondosan végére” járt. Nyilván Attól tanulta ezt a nagy szeretetet az egy, az egyetlen iránt, Aki olyan csodálatos példázatot mondott az elveszett egyről, s Arról, Aki hűségesen keresi, mert szereti ezt az egyet /15. fejezetben/ Valami nagy jó dolog kezdődik el gyülekezeteinkben, egyházunkban, ha nem a tömegek elvesztésén panaszkodunk, hanem így tudjuk szeretni azt az egyes embert, Akihez küld minket az Anyaszentegyház Ura. Könyörögjünk azért, hogy lelkészeink Igéből nyert indításokat nyerjenek az egyes emberek gondozására nézve.

4. Az evangélium alaposabb, mélyebb ismeretére kell törekednünk, mert ez oltalmaz meg a megtántorodástól.

Theofilius már “oktatást nyert” a Krisztusban való élet felől. Az alapelemekre már megtanították. De hitének önálló bizonyossággá kellett válnia. Ezért adja elő Lukács azoknak a tanításoknak, történeteknek megbízhatóságát, hitelességét, vagy ahogyan az öreg Károli fordította ”valóságos igazságokat” amelyekre tanították, hogy általuk Theofilius megerősödjön a hitben. Ezért jár Lukács mindennek szorgalmasan a végére!

Ez a mindennek szorgalmasan végére-járás egyszerűen azt is jelenti, hogy naponként tudakozzuk az Írásokat. Úgy tartozunk bele a magyar református egyházba, hogy a magyar reformátusok bibliaolvasó közösségébe is beletartozzunk. Nem akarunk régi tapasztalatainkból, a régi mannából élni. “Régi olaj nem adhatja neked a Lélek igazi kenetét; fejednek friss olaj kell, mely a szentséges hely aranyszarujából öntetik alá. Az Úr szándékosan akarja, hogy Tőle való állandó függésünket érezzük.” / Spurgeon/

De természetesen jelenti azt is, hogy mélyebbre evezzünk, nem maradunk meg a sekélyesben. Ki nem tudja, hogy valaminek gondosan utána járni, az, fáradságot jelent. Nos, ezt a fáradságot, ezt az Isteni fáradozást, ahogyan eddig tanultuk, “teológiai fáradozást” várja tőlünk Urunk. E nélkül a fáradozás nélkül nem tudunk megállni a hitben. “Nem a mienk az, az állítás, amit nem szenvedés árán teszünk a magunkévá. Nem az, az író jelenti a legtöbb áldást, aki olyat mond, amit eddig nem tudtál, hanem az, aki szavakba formálja azt az igazságot, ami bensődben ott vajúdott kifejeződésre várva.” /Chambers/

Nyitott szívvel könyörögjünk e vasárnapon magunkért és lelkészeinkért, hogy ebben a fáradozásban újítson meg bennünket Isten Lelke, mert ez által újul meg a mi keresztyén életünk is olyan gyümölcsök termésére, melyek dicsőséget hoznak Isten nagy nevére. Ámen