Ezt a kereső, sokat meglátó, fiatalos korszakot eredményeivel és tévedéseivel együtt legvilágosabban „A gyülekezeti igehirdetés elmélete" c. könyvem mutatja. E könyv felfogása szerint a theologiai tudománynak az a feladata, hogy a vallást, mint az emberi szellem alkati tényezőjét tudományosan megismerje. Munkáját három nagy metszetben végzi. Először nézi a vallást, mint egy óriási történelmi tényszövedéket. Megvizsgálja a vallás egyetemes jelenségét az összehasonlító vallástörténet módszerével; ebből kiderül, hogy ami a vallástörténetben ígéret és lehetőség, az valóság és beteljesedés a keresztyénségben; foglalkozik a keresztyénség történetével, úgy, amint az az ótestamentomból kiindulva az újszövetség személyeiben, eseményeiben és tanításaiban megjelenik s a keresztyén anyaszentegyházban mindmáig élő folytonosságban felfejlődik. A theologia második feladata a vallás lélektani és dialektikai alkatának kritikai felfejtése és összefoglalása. Itt vizsgálja először a vallás lelki folyamatait az egyéni lélektanban ép úgy, mint a közösség lelkében. Megkeresi az emberi szellem alkatában a vallásos funkciót s megállapítja, hogy a szellemnek vallásos önállítása micsoda következményekkel jár az emberre és világára nézve. Ez a vallásbölcsészet feladata. Mikor ezzel készen van, már azt is megállapította, hogy a vallás metafizikai alkatának legtökéletesebb történeti kifejtése a keresztyénség s hozzálát ahhoz, hogy a keresztyén hittapasztalás logikai kifejezéseit rendszerbe foglalja s megmutassa, micsoda világkép és értékrendszer következik belőlük. Ez nem egyéb, mint a vallás eszményei szerinti lét-, érték- és sorshatározás. Mindez csak készület és előfeltétel a legnagyobb és legvakmerőbb vállalkozásra, arra, hogy a keresztyén vallás világképével és értékrendszerével, a belőle származó erők indító és pihentető erejével megragadja a halhatatlan lelket és a lelkeknek földi közösségét, az anyaszentegyházat, s ezzel az emberi művelődés nagy alkotmányába beleépítsen egy olyan országot, amely történelmi ugyan, de lényegében idegen, örökkévaló, önmagában igaz és a teremtés végső célja,. Ez az utóbbi feladat a gyakorlati theologiáé. A gyakorlati theologia az anyaszentegyház élettana s azt írja le és azt írja elő, hogy a keresztyén anyaszentegyház miképen építi magát a hitben, gyakorolja a szeretetben és reprodukálja a reménységben. Maga a homiletika is ez alapszemlélet szerint alakult. Beszámoltam benne az igehirdetés kétezeresztendős tevékenységéről s ennek korszakos alkotásairól és változásairól. Összeállítottam homiletikai értékrendszer cím alatt azokat a szabályozó gondolatokat, melyeket a Szentírás, az egyház élete és az igehirdető egyénisége szolgáltat s kerestem azokat a formaitényezőket, amelyek ebből az anyagból az igehirdetés hatékony erőtanát kifejlesztik. A formai homiletikában különösen a magyarázat, bizonyítás és rábírás menete foglalkoztatott, azonkívül a nyelv és stylus kérdése.

Ezt a theologiai felfogást lehet nevezni vallástörténetinek, lehet élménytheologiának, antropológiai theologiának, be lehet sorozni akár a Ritschlianusok, akár a Pfleiderer-féle irányzat keretei közé. Egy azonban bizonyos: synthesis volt az akkor dívó irányzatok és áramlatok között s alkalmas volt arra, hogy rajta egy tudományosan megalapozott programm felépüljön. Számolt az ismeretelmélettel, elfogadta a szellemtudományok módszerét, eredményei egybehangzottak az ethikai idealizmus tanításaival, szabad kezet nyújtott a keresztyénség történetének positiv feldolgozására. Erős nevelői hatások következtek belőle és aki követője lett, tanításából magasrendű küldetéstudatot meríthetett. Ma már a vak is látja, hogy ez a theologiai világkép inkább antropológiai, a humánumra épült és hiányolhatja benne az igazi theologiát. A vallásos emberről beszél és nem a teremtő Istenről. Középpontjában a Názáreti Jézus történeti személyisége áll, de nincs szó benne helyettes elégtételről, praeexistentiáról, a világ végéről, testi feltámadásról. Nagyon erősen hangsúlyozza a személyes keresztyénséget és élő hitet, de a megtérést nem állítja központi döntésül oda és az újjászületés csodáját nem emeli ki úgy, mint ahogy a pietizmus teszi. Az egyház életét nem a megtérésre való felhívásban látja s megnyugszik abban, hogy a látható egyház gyalomjában hívők és hitetlenek együvé gyüjtetnek s a különválasztás a dolgok végén, az ítéletben lesz. A kritérium kérdését magában az emberi szellemben találja meg s úgy képzeli el, hogy az öntudat a vallásos élményben saját lénye legbensőbb megrezdülését fedezi fel s ezt a subjectív meggyőződést nevezte a Szentlélek belső bizonyságtételének.

Háborús idők, nagy egyéni szenvedések, az ifjúkori világlátás derűjének elborulása, egyéni szomjúság a bizonyosság és a teljesség után meg-megmutatgatták ennek a theologiai felfogásnak a hibáit. Lelki alakulásom itt is inductive haladt. Először a Mott János egyénisége által ihletett diákszövetségben találkoztam a gyökeres keresztyén élmény megrendítő tényeivel. Megtérés, újjászületés, imaélet többé nem tudományos tárgy volt reám, tünemény, amelyet kedvtelve ismerhettem fel különböző századok és különböző történelmi bizonyságtételek életnyilatkozataiban, hanem saját hányatott és küzködő lelkemnek ingyen kapott és megrendítő tapasztalásai. Rájöttem, hogy csak a bizonyságtételben van missziói erő, de benne több van, mint a legragyogóbb apologiában. Kálvin János műveinek olvasása, Kuyper A kálvinizmus lényegének, a református hitvallási iratok tanulmányozása egyre inkább új utak felé terelt.

Még a háború alatt hozzáláttam, hogy a református lelkipásztor nemzedék ifjabb részét nagy leszámolásokra való felkészülésekre bírjam rá. Két tanítványommal, akkor már belső barátommal - Makkai Sándorral és Imre Lajossal - megalapítottuk Az Ut című gyakorlati theologiai folyóiratot; mire a háború vége felé járt, már észrevétlenül kész volt az új programm: az erdélyi egyházi élet átszervezése az élő hit, a missziói öntudat alapján, tudományosan kipróbált módszerekkel. Kezdtem járni a középiskolákat, foglalkoztam az ifjúsággal, át akartuk szervezni a lelkész- és tanítóképzést, egy diakonissza-intézet alapítására tervet és szabályzatot dolgoztam ki. Megindult az erdélyi egyházkerületben az egyházi ébredés. Ezzel párhuzamosan jeles fiatal munkatársaimmal a magyar intelligencia elé tártam a keresztyén világnézet igazságát, szépségét és hódító erejét; szembe állítottam ezt a világnézetet a századforduló rettenetes lelki romlásának minden kétségbeejtő tünetével. Így kerültem szembe mindazokkal, akiknek valaha táborához tartoztam Ady Endrétől kezdve Eötvös Károlyig. Az UT-ban kerestem egy új lelkipásztori eszményt és egy új pásztori prakszist; meg akartam írni a lelkipásztorkodás tankönyvét s papírra vetettem három első fejezetét egy olyan gyakorlati dogmatikának, amely a református keresztyénség tanításait a mai modern ember számára világosan és olvashatóan adja elé.