II. Könyörgés: Zsoltár 90, 12-17.

Az előző igehirdetésből hallottuk, hogy a mi szép és százados egyházi himnuszunknak az első fele vallomás és hitvallás, melyről bizony csak megilletődve és nagy alázattal szólhatunk, mert hiszen mint az egész Szentírás szíve, úgy lüktet benne, az Örökkévaló hatalmas üzenete az „erős harag”, „félelmetes felháborodás” és „bőséges szeretet” egységéről. Amikor vége szakad a confessiónak, elkezdődik a könyörgés. S micsodakönyörgés: gyönyörű hangvételű, alázatos imádság! Bőséges üzenetből három dolgot emeljünk ki. Azt, hogy Mózes az Isten embere, bölcs szívet, elégséges kegyelmet és kezünk munkájára áldást kér.

Jó dolog történik velünk, ha az Úrnak 1978. esztendejében alázatos szívvel mi is ezt kérjük a mi Istenünktől.

Bölcs szívet adj Urunk!

Ezt így kéri Mózes: ”Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk”. Ennek a könyörgésnek első üzenete az, hogy a bölcs szív komolyan veszi az időt. A napokat számlálja. Milyen különös is az, hogy mi emberek az esztendőket számoljuk. Isten előtt a bölcs szívű ember a napokat számlálja. Lehet, hogy ez az utolsó esztendőnk, többet nem számlálunk, de napunk még van. Isten ad még időt. Ahogy a jelenések könyvében szól az Ő népéről: „Adtam neki időt. ” Minden új reggel – új kegyelem. Minden új nap új lehetőség az odaszánásra, megtérésre, megszentelődésre, szeretetre, s szolgálatra, áldozatvállalásra. Igen, a bölcs szív, komolyan veszi az órákat is, és a perceket is.

Ennek a zsoltárversnek van ilyen fordítási variánsa is: „Taníts megismernünk, hogy meg kell halnunk”. Ez pedig azt jelenti, hogy a bölcs szív komolyan veszi a halált. Hadd, emlékeztessek Jézus Krisztusnak egy példázatára. Egyszer odament hozzá valaki e kéréssel: „Mester, mond meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget”. Jézus elutasította a kérést: ”Ember ki tett engem bíróvá, vagy osztóvá közöttetek?” Majd hozzáfűzte: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyon tartja meg”. Majd „példálózni” kezdett. Beszélt egy gazdag emberről, aki gazdálkodott: korszerűen, a technológiai fegyelmet is megtartva az időjárás is kedvezett neki , egyszóval bőségesen termett a földje, de ez újabb problémát jelentett: az értékesítésben és tárolásban. Ezért új nagyobb gabonatárolókat épített. Miközben így boldogan szemlélete gyarapodását, valami félelmetes megelégedés lett úrrá rajta: „Én lelkem, sok javad van sok évre eltéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!” Azaz átadta magát az élvezeteknek, a meddő, önző életnek. Egyszer Isten így szólt hozzá: „Bolond, az éjjel elkérik tőled a lelkedet.”(Lk. 12, 20)

Ebben a példázatban én régtől fogva azt érzem a leg-félelmetesebbnek, hogy egy okos, bölcs, mások által irigyelt, jól gazdálkodó, takarékos emberre Istennek egy szava van: Bolond! Nem jó az sem, amikor a közvélemény mondja valakire, hogy bolond. Még rosszabb, amikor a szakorvos állapítja meg valakiről, hogy bolond. De igazán félelmetes az, amikor Isten mondja ki a megfellebbezhetetlen ítéletet: Bolond! – Testvérek, nem kell e sürgősen és alázatosan könyörögnünk: Taníts minket, úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!

Elégséges kegyelmet adj Urunk!

Mózes sokszor megtapasztalta, hogy milyen nagy bűnök oka az engedetlenség. Népe egyszer elégedetlen volt a vízzel, majd a kenyérrel, majd a pusztai élettel. Ezért, amikor ő könyörög, népe számára is elégséges kegyelmet kér: „Jó reggel elégíts meg minket kegyelmeddel. “(Károli) Együtt van ebben az imádságban a kegyelem és a megelégedés.

Mert az együvé tartozik. Az apostol így szól: „Nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel.” (1. Timótheus 6, 10) Ezt én nem tudom másként érteni, mint, hogy ennek a visszája is igaz. Az istenfélelem (új fordítás: a kegyesség) sem nyereség, ha nincs megelégedés.

S nem kell-e könyörögnünk nekünk is, mint Mózesnek népünk számára is? Nem látjuk-e, hogy a legújabb népbetegség közöttünk az elégedetlenség! Tudom, van egy egészséges elégedetlenség is, s ez a szülő-anyja a haladásnak, fejlődésnek, előrejutásnak. De van egy beteges elégedetlenség. S én ebből egyre többet látok magam körül. Ez az, amikor a lehetőségek, soha nem érik utol a vágyakat, mert sok embernek valóban a Dárius kincse sem elég: közben sajnálatra méltóan nem tudnak örülni annak, ami van. Bizony, aki szereti népét, az együtt imádkozik Mózessel (esztendő kezdetén és minden napján): Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben!

Kezünk munkájára áldást adj Urunk!

Hitünk szerint a munka Istentisztelet. A becsülettel végzett, hűséges, megbízható munka ének és ima és hitvallás arról, hogy mi Annak az Úrnak követői vagyunk, aki így szólt: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom!” Nem véletlen, hogy egyik nagy nevű dunántúli püspöknek kedves mondása volt: Senkinek nincs joga úgy itt hagyni e földet, ahogyan találta!

A mi magyar népünk közismert szorgalmas nép. Csakhogy éppen az ilyen szorgalmas, és önerejéből már sokszor talpra állt népet fogja el az ön-hitség. Atyáink nemzedéke még ismerte a százados népi bölcsességet: Emberé a munka, Istené az áldás. De vajon ismeri-e, a fiak és unokák nemzedéke? Tanítjátok-e őket, az ősi közmondásokra? Mert jaj, ha egy nép tudatából kiesnek az évszázados bölcsességek!

Hadd, erősítse meg Mózes könyörgését a bölcs Salamon szava, a 127. zsoltárból: Istentől van minden földi javunk. Zsolt. 127, 1 Grádicsok éneke Salamontól. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Zsolt. 127, 2 Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret [Ezé. 12, 19.] ennetek! Szerelmesének [Máté 6, 31 - 33.] álmában ád eleget. Zsolt. 127, 3 Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh [Zsolt. 128, 3v 6. 1 Móz. 35, 5.] gyümölcse: jutalom. Zsolt. 127, 4 Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Zsolt. 127, 5 Boldog ember, a ki ilyenekkel tölti meg [vers 4.] tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban.

Ha az Úr nem, akkor minden hiába! Ez nem papi beszéd. Nem templomi ijesztgetés. Ez olyan valóság ma is, aminek példáit bőven megtalálni. Nem ismersz embereket, családokat, akiknek életük nagy vallomása az, ami Ézsaiásé volt? „Hiába és haszontalanra költöttem erőmet.” Hát, hogy ne hiába legyen, ne haszontalanba menjen két kezünk munkája, azért könyörgünk Mózessel: „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá.”

Ámen