EFFATA.

Az Igehirdető meggyógyulása. Márk 7, 31 - 37.

Márk. 7, 31
Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át.
Márk. 7, 32
És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét.
Márk. 7, 33
Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak [rész 8, 23.] nyelvét,
Márk. 7, 34
És [rész 6, 41. Ján. 11, 41.] föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.
Márk. 7, 35
És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala.
Márk. 7, 36
És [rész 1, 43 - 45.] megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék.
Márk. 7, 37
És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.
Ézsaiás 42, 18 - 20:
Ésa. 42, 18
Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!
szolgám? [Ezék. 12, 2. 5 Móz. 32, 28.] és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?
Ésa. 42, 20
Sokat láttál, [rész 6, 9. 5 Móz. 4, 32 - 36. 29, 3. 4. Zsolt. 78, 1. Zsolt. 105, 1. Zsolt. 106, 1. Zsolt. 114, 1.] de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.
Szeretettel ajánlom e bizonyságtételeket, mindazoknak, akik elválasztattak Isten evangéliumának
Ézsaiás 42, 19 Kicsoda vak, ha nem az én hirdetésre.

A következő lapokon Márk 7, 31 v 37 verseiben található történet magyarázatát találjuk. Ez az írásmagyarázat tele van személyes vonatkozással. Helyes e, ez így vagy nem, arról senkivel nem kívánok vitatkozni. Nekem Isten Lelke így mutatta meg, hogy ne prédikáljak e történetről, hanem álljak elő saját nyomorúságaim, süketségem és némaságom őszinte megvalósulásával, de úgy, mint aki találkozott Azzal, aki “ a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.”

A bizonyságtételekben található személyes vonatkozások elé még egy vallomás ide kívánkozik. Az, hogy engem, még, mint ötödéves teológust 1947. December elsejével a Csurgói gyülekezetbe rendeltek segédlelkészi szolgálatra. Ez volt első szolgálati helyem, ahol hétről hétre tusakodnom kellett az Igéért. Ott kaptam már ezt a történetet, mint amelyben igehirdetési szolgálatom sok kérdésére feleletet találtam. Azóta kísér ez a történet. Sokszor visszatérek hozzá. Legutóbb most Húsvét ünnepén került kezembe e történetből már akkor írt vázlat. Újra elevenen vágott szívembe: Uram Jézus, láss meg engem, nehezen szóló süketet. - Húsvét előtt fejeztem be egy tízes sorozatból álló igehirdetést. Tele volt a szívem örömmel és hálával. Jött Húsvét s nem volt kijelentés a számomra, nem volt élő Ige. Csak ezt írhattam egy testvéremnek: Nem lehetek elbizakodott, mert ha Isten nem könyörül meg rajtam, úgy ezen a Húsvéton emberi bölcsesség hiába való beszéde hangzik csak a csurgói szószéken. Úgy állottam újra az Úr elé: Uram! Süket vagyok, néma vagyok, könyörülj rajtam és az Úr könyörült.

Sokaságban, némán Jézus előtt.

Mivel ebben a történetben egy nehezen szóló siket meg-gyógyulásáról van szó, mesterkéltnek vagy merésznek találhatod e címet: Igehirdető meggyógyulása. Mi pedig mostani előadásunknak éppen azért adtuk ezt a címet örömmel, mert ebben a nehezen szóló siketben magunkra ismertünk. Nem takargatjuk és nem kendőzzük, megvallani sem szégyelljük, hogy bizony baj van a mi beszédünkkel, baj van a mi nyelvünkkel. Nem csak, hogy ékesen szólók nem vagyunk, sőt sokszor éppen az a bajunk, olyanok vagyunk,” mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs ” /Ezékiel 33, 32/ de nehezen is szólunk. Sokszor jó lenne hallgatni, de nem lehet. Elhagyták már a harmadik harangszót is a gyülekezet vár reánk. Hallgatni jött, és nekünk szólani kell, mert abból botrány kerekednék, ha még a vasárnapi igehirdetést is elhagynánk. Sokszor meg éppen az a baj, hogy könnyen szólunk. Rutin, tanulás, teológia. Az megtörténhetik, hogy belesülünk a Miatyánkba, de hogy a prédikációba belesüljünk. Az nem történhet meg.

Azt is megláttuk, hogy a mi nehezen szólásunk mellett másik nagy nyomorúságunk, hogy siketek vagyunk. Baj van a nyelvünk-kel, de baj van a fülünkkel is. Hisszük, hogy Isten kijelenti magát, csak éppen személyesen nem halljuk meg, a hozzánk szóló, nekünk parancsoló, minket vezető Kijelentését.

Ezért olvastuk nagy örömmel ezt a nehezen szóló siket, meg-gyógyításáról szóló történetet, mert magunkra ismertünk általa. Azért, ha téged is szomorít dadogásodnak és siketségednek ez a felismerése, ha te is szeretnéd, hogy nyelved kötele megoldódjék, és helyesen beszélj, kövesd velünk együtt e pár oldalon át az Igét.
Hallgass figyelmesen és imádkozva az igére és bízd reá magadat egészen. Higgy benne, hogy még veled is megismétlődhetik e csoda.

Ennek a nehezen szóló siketnek a meggyógyulása a Galileai tenger mellett, a Tízváros határán történt; akkor, amikor Jézus ismét odament Tirus és Szidon határáról s így a pogány területről visszatért Palesztina határába.
Jézus járkálva végezte a maga munkáját. Hiába is akarták helyben maradásra bírni. Péter is hiába újságolta az eredményekre sokat adó kezdő tanítvány nagy örömével:” Mindenki téged keres.” Jézus nyugodtan válaszolta: ”Menjünk a közeli való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” /Márk 1, 35-38/Jézus járkálva végzi munkáját ma is. Nem mindig gyógyít mindenütt. Ez nem zárja ki azonban azt, hogy akkor jön hozzánk, akkor szólítson meg bennünket, amikor Ő akar. Az alkalmak nem a mi kezünkben vannak, hanem az Övében. Ő az Úr és nem mi. A pogányok határáról akkor lép át Palesztina földjére, amikor Neki tetszik. De ha átlépett, ha jelei vannak, hogy Ő itt járt közöttünk, akkor elő a betegekkel.

Hiába fájnak nekem, az én nehezen szólásom és az én siketségem, hiába könyörögnék azért, hogy gyógyítsa meg az én nyelvemet és fülemet, ha Ő nem járna itt közöttünk, és nem akarná, hogy én is meggyógyuljak. De bizonyosan te is észrevetted jelei vannak, hogy Jézus itt jár közöttünk. Jelei vannak, hogy itt Magyarországon is gyógyít. Jelei vannak, hogy ez a mi időnk, az “alkalmas idő”, melyről a 32. zsoltárban így tanít Isten: ”Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben” Ő jár a hét gyertyatartó között. Nehezen szóló vagy, siket vagy? Jöjj, ne maradj veszteg, jöjj velünk együtt Őhozzá!

Azt is beismerjük, hogy bennünket mindig éppen az a veszedelem fenyeget, hogy mi magunk nem tudunk Hozzá menni. Másoknak prédikálunk, magunk közben kívülálló szemlélők leszünk. Így pedig nincs meggyógyulás. Ezért mond az Ige nekünk egy újabb örömöt: “és hozának néki.” Érted? Nem ő maga, a nehezen szóló siket/süket/ ment oda Jézushoz. Pedig vak sem volt, az utat is látta, meg azt is, hogy mennyien odamennek; sánta sem volt, járni is tudott. Az ő betegsége igazán olyan volt, hogy maga oda mehetett volna Jézushoz. De nem ment. Valami miatt távol maradt volna, ha mások oda nem viszik őt Jézushoz. Érted? Mások, akik többet tudtak Róla és csodáiról, mint ő. Mások, akiknek jobban fájt az ő siketsége és dadogása, mint ő magának. Mások, akik jobban tudták, mint ő, hogy Jézustól ezt is szabad kérni. Ők imádkoznak érte: És kérik őt, hogy vesse reá kezét.

Nézd, a meggyógyulás így kezdődik: Jézushoz viszik. A tied is így kezdődik. Ha meggyógyultál, tudod, velünk együtt vallani, hogy így történt: Hozzá vittek, Előtte álltam, Ő szólt és valami történt velem.

Mások viszik Jézushoz. A beteg ebben az egész csodálatos meg-gyógyulásban, passzív résztvevő. Csak akkor hallod, hogy beszélni kezd, amikor már meggyógyult. De addig olyan, mint egy báb, akivel az történik, amit mások akarnak. Testvérem légy őszinte önmagadhoz és gyülekezetedhez. Ne szégyelljed megvallani másoknak is, hogy bizony néked még sokszor terhes az örömüzenet hirdetése. Ha többet nem is ennyit tégy meg a meg-gyógyulásodért. Hátha ott tekörülötted is lesznek mások, akik a te életedet is odaviszik Ő elé naponkénti titkos könyörgésükben és így /mivel te már könyörögni sem tudsz hittel, mert annyira ki-fárasztott, érzéketlenné tett a gyülekezetben, fennállva, színből hosszan végzett imádság, hogy te már nem tudod, mit jelent könyörögni/ a te életed is Ő elé kerül.

A te életed is. Érted? A te életed is minden bajával - bűnével. Úgy, mint ennek a nehezen szóló siketnek az élete, akinek baj volt a nyelvévek is, meg a fülével is. Én nem tudom, hogy neked middel van baj. Én azt tudom, hogy nekem legtöbbször a szívemmel. Hát neked? Nyelveddel, füleddel, vagy a szíveddel? Nem tudom, hogy az e a legnagyobb baj, hogy nehezen szóló siket gyermeke vagy az Úrnak, vagy az, hogy nem is vagy a gyermeke; mert még nem tapasztaltad meg, nem hitted el, hogy téged olyan hihetetlenül bolond módra szeret az Isten, mint ahogyan engem szeret, hogy önmagát adta éretted. Persze, hogy az egész világért adta. Mindenkiért adta, de éretted is. Te sem vagy mostoha gyermeke Őneki, akiről Péternek, annak a heves vérű, kemény akaratú, ma-kacs, fogadkozó, elbukó és megint engedelmeskedő szolgának is meg kellett állapítania: ”Bizony látom, hogy nem személyválogató az Isten.” /Ap. Csel 10, 34/ Ezek a már megtértek, a tékozlás útját végig járt, abba belecsömörlött, arról az atyai hajlékba visszakerült gyermekek gyanús szemmel nézhetnek téged, fölényeskedve és téged megbotránkoztatóan viselkedhetnek veled szemben, sőt le is tehetnek rólad, mint akivel ebben a megébredt egyházban nem lehet mit kezdeni és te szint félsz az ő szemük elé, kerülni; ne félj Ő elé kerülni. Sőt azért könyörögj, hogy Elé kerülhessen az életed, hogy te is ott lehess, amikor a zárt ajtók ellenére is megjelenik Jézus a tanítványoknak, és te is mondhasd a többivel együtt: Láttuk az Urat./ János 20, 19-29/

Eddig ezzel a mi betegünkkel is ennyi történt: odakerült Jézus elé. Én nem tudom, hogy hogyan érezhette magát ott, jól-e vagy rosszul. Örült-e, hogy engedett mások akaratának, vagy pedig szeretett volna visszaszaladni oda, ahonnan jött, amikor szembe kellett, néki nézni Jézussal, és Jézus szemében megláthatta minden szennyét és vétkét.

Mert nem kényelmes dolog ám szemközt állni Jézussal. Előtte hiába akarja az ember lesütni a szemét, elrejteni a bűnét, Ő belelát a szembe is, meg a szívbe is. Nem marad előtte titok semmi. Ő, fél meggyógyulást nem ismer. Ahol Ő megjelenik, onnan a Sátánnak távoznia kell. Az operáció és a gyógyulás pedig mindig fájdalommal jár. Amikor sebet vágnak és felszakítják a gennyes daganatokat, akkor ordít az eszméleténél lévő beteg. Mert egyet jegyezzünk meg: Orvosok, ma már még az u.n. „kis” operációnál is elaltathatják a beteget, Jézus azonban nem altat el. Nem úgy történik veled valami, hogy megjelent az Orvos, elaltatott és mire felébredtél, már készen volt a műtét, csak pár órát kell még türelmesen várnod, amíg kikeveredhetsz a narkózis mámorából. Nem, Jézus nem narkotizál. Ébren kell végignézni, és végig, szenvedni a betegeknek az operációt. Ezért nem kényelmes Előtte megállni. Ezért kiáltott, az a tisztátalan ember ott a Gadarénusok tartományában, aki kínjában már kövekkel vagdosta magát, amikor Jézust meglátta távolról: Mi közöm nekem teveled Jézus, a magasságos Istennek fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. /Márk 5, 1-13/

Erről a nehezen szóló siketről az van feljegyezve, hogy némán állott, Ő előtte. Könyörögni sem, meg tiltakozni sem tudott. Pedig egészen biztos, hogy útközben megmondták neki, hogy most Jézus elé viszik. Őt ez sem érdekelte. Ő nem tudta, hogy Jézus az Isten Fia. Ő nem hitt benne. Nem borult oda elé és nem kezdett el, dadogva kiáltozni, hogy Uram bocsáss meg, hogy én magamtól nem jöttem ide Hozzád! Bocsásd meg, hogy másoknak kellett az én nyomorult életemet idehozni Te eléd, másoknak kellett kérni, hogy gyógyíts meg engem! Látod, én csak dadogni tudok és csak mutogatásból értek, nekem hiába beszélsz, de Te megtudod, tenni, hogy a Te szavadat meghallom! Nem. Nem kiáltozott. Ott állott, közönyös nyugalommal, hit nélkül.

Látod, itt van ennek az Igének újabb nagy örömüzenete: Még az ő némasága sem akadálya a gyógyulásnak Nem tudom, Jézus hogyan nézhetett, erre a szegény nyomorultra, aki csak állt előtte bambán, bután, némán és siketen. Bizonyos, hogy ezért még jobban megsajnálta. Róla aztán azokra tekintett, akik Hozzá vitték ezt a szegény szerencsétlen nehezen szóló siket embert és Jézus tett vele valamit.

Merj egyedül lenni! Jézussal.

Négyszemközt Jézussal. Eddig ennek a történetnek ez a beteg, meg az Őt Jézushoz vivők voltak a középpontban. Ez a két verse /33 -34 / Ő róla beszél. Egyedül Ő róla. Arról, hogy Ő mit tesz

Jézus azt tette, hogy intett ennek a siketnek, hogy kövesse őt: és kivitte a sokaság közül egymagát. Tehát először is nem ott benn a sokaságban gyógyította meg. Az, az ember nem akart találkozni Jézussal, és amikor találkozott is Vele, nem volt Hozzá egy szava sem. Jézus akar vele találkozni és a sokaság közül egy magát, akarja szembelátni magával.

Hát néz, így van ez. Mi is bizonyságot tehetünk arról, hogy ma is így van. Lehet, hogy te nem akarsz találkozni Vele, és neked nem hiányzik az életedből, a mindennapodból, a csendes-óra, amikor titkon, ajtódat bezárva négyszemközt vagy Ő vele… lehet, hogy te nem is tudnál mit mondani Őneki. Neked éppen ezért jobb, ha te is bent vagy a sokaságban, az ünneplő sokaságban, ahol mégiscsak jobban el lehet tűnni. Jézusnak hiányzik a csendesórád. Jézusnak hiányzik, hogy veled nem lehet négyszemközt. Érted te ezt a képtelenséget? Neki hiányzik. És azt mondja most itt az Igében, hogy a te gyógyulásodnak is feltétele, hogy kivihessen a gyülekezetből. Ott lehessen veled, ne csak a szószéken, hanem a lelkészi hivatalban is, a készülés közben is. Ez hiányzik a te gyógyulásodhoz. Akarj azért ővele lenni! Nem tudsz mit mondani Neki? Azt azért érzed, hogy az “ünneplő gyülekezetnek” lehet hazudni is, /a hamis prófétaság, hazugság. Sőt az Ige többet mond: Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; és valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől, és az Antikrisztus lelke, melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. I János 4, 2-3/ de Neki nem.
A gyülekezet előtt takargathatod saját magadat, bűneidet és engedetlenségedet, arra hivatkozva, hogy nem magadat prédikálod, hanem a Krisztust; de Előtte mire hivatkoznál, mikor magadat akarod takargatni? Nem tudsz neki mit mondani? Szólj csak ennyit: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád! /I Sámuel 3, 9/

Nem vonjuk kétségbe, hogy történnek gyógyulások a tömegben is. Sőt, tömegek is megtérhetnek. A pünkösdi evangélizáció minden tömeges megtérés iránti kételkedésünket elvágja és megsemmisíti. De így a gyakoribb, ahogyan itt az Igében látjuk: négy-szemközt Jézussal, kivéve a tömegből. Ott a te csendes-órádban, amikor egy Ige elevenedik meg előtted és ragad meg egész valódban. Testvérem az igehirdetésben, a siketségben, meg a dadogásban: Jöjj te is Jézushoz! Engedd te is, hogy kivigyen téged a sokaság közül egy magadat.
Engedd, hogy ujjait, füledbe dugja, és köpvén illesse a te nyelvedet, amint tette azzal a nehezen szóló sikettel ott a Galileai tenger mellett.

Hadd jegyezzük meg itt most azt, hogy a Bibliában minden szónak meg van a maga értelme és helye. Hisszük, hogy felesleges szavak nincsenek benne, de véletlenül se cserélnek sorrendet. Ezért, hadd hívjuk fel, a te figyelmedet is arra, hogy ott kint a négyszemközti találkozásban sorrendváltozás történt. Az előző versekben még így van: ”nehezen szóló siket”, ahol is a nyelve van elől. Itt még így mondja az Ige a meggyógyulást: “ujjait annak fülébe bocsáta és köpvén illeti annak nyelvét”. Itt meg már a füle van elől, talán nem tévedünk, ha azt is merjük állítani, hogy azért van így, mert Jézus mindig ott kezdi a gyógyítást, ahol a baj igazi forrása van.

Az emberek és te magad is igehirdető szolgálatod nagy bajának és nyomorúságának azt tartod, hogy nehezen szóló vagy. Ezt teszed az első helyre. A siketséget, meg a második, vagy a századik helyre sorolod, vagy akár azt nem is érzed bajnak. Na látod. Jézus megfordítja ezt a hamis elgondolásunkat és megmutatja, hogy a baj igazi oka a mi siketségünk. Ezért vagyunk dadogó nyelvűek, nehezen szólók, hamis próféták, csapnivaló katechéták és alkalmatlan evangélisták, mert siketek vagyunk.

Erről ne feledkezzünk meg. Arról ugyanis, hogy nekünk nem a magunkéból kell adnunk. Aki a magáéból ad, az a maga dicsőségét keresi. Az Ige szolgálja, azonban csak tanú lehet, a Jézus feltámadásának./ tehát az élő Jézusnak! / a tanúja. Csak arról tehet bizonyságot “aki felülről jött, aki mennyből jött” /János 3, 31/ Ha tanúk vagyunk, csak a Krisztus keresztjének lehetünk tanúi. Nem végezhetjük, hogy egyébről tudjunk / nemcsak evangélizálás, hanem tanítás közben is/ mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről./ 1. Korinthus 2, 2/

De van az ige szolgája számára nagyobb megszorítás is. Nem ő beszél a Krisztusról, hanem Krisztus beszél általa.” Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak a lelke az, aki szól tibennetek.” /Máté 10, 20/ Vagyis arról van szó, hogy az Igehirdetésben, a mi emberi énünket teljesen rabul kell adni az Igének. Nem szabad engedni, hogy mi szóljunk, a mi látásunkat, meg-győződésünket, véleményünket, világnézetünket, teológiánkat, vagy haragunkat mondjuk el, hanem minden alkalommal meg kell történni a csodának: Isten szól hozzánk, és mi azt tovább mondjuk. Ezért minden Igehirdetés csoda, a Kijelentés újra megismétlődő csodája. Ahol ez nem történik meg, ahol nem hallották még a szóló Istent és nem ezt a meghallott üzentet, mondják szolgamódjára tovább, ott beszélhetünk minden egyébről, csak igehirdetésről nem. Nekünk el kell mondanunk: Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten Igéjét; hanem tisztán, sőt szinte az Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban. / 2. Korinthus 2, 17/ Annyira szép ez a mondat, hadd ismétlem el: szinte Istenből szólunk, az Isten előtt, a Krisztusban.

És most itt áll előttünk ez a siket ember. Itt állunk te meg én. Itt állunk mi siketek, akik nem halljuk az ő szavát. Pedig Jézus ezt mondja: ”Az én juhaim, hallják az én szómat.” /János 10, 27/Hát látod, a mi siketségünk és igehirdetői tehetetlenségünk, nehéz- beszédűségünk ezt teszi nyilvánvalóvá: nem vagyunk az Ő juhai. De itt mondja meg az Ige nekünk azt is, hogy a siketség mindenestben úgy gyógyul meg, ha Jézus az ujjait a fülünkbe dugja. Azt se feledjük el, hogy mi nem egyszer voltunk siketek és azután az egyszeri gyógyítás minket véglegesen meggyógyított, hanem mi mindig hajlandók vagyunk Isten nagyságos dolgai iránti siketségre és vakságra. Ennek a csodálatos meggyógyulásnak tehát, minden igehirdetés előtt meg kell ismétlődni velünk.
Minket ez az előbbi gondolatok egészen elcsüggeszthetnek, és azt mondathatják velünk: erre mi képtelenek és alkalmatlanok vagyunk. Igen, kell is, hogy ezt mondják, ezt tudjuk, ezt beismerjük, mert akkor halljuk meg azt is, amit az Ige mond nekünk: Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy, mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: “Aki alkalmatosakká tett minket arra, hogy újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké.” /2 Korinthus 3, 5-6/

Ezek után vissza kell nekünk kanyarodnunk oda, ahonnan a vers magyarázatánál elindultunk: most nem az imádkozók és némák, nem a hívők és hitetlenek állnak, a középpontban, ebben a történetben Jézus van a középpontban. Ez lehet a mi reménységünk és vigasztalásunk. Ezért lehet nekünk meggyógyulásunk. Azért, mert mi minden bajunkkal és bűnünkkel, tehetetlenségünkkel és siketségünkkel, némaságunkkal, meg imádságunkkal is kikerültünk a középpontból és a középpontba a gyógyító, a szenvedő, a keresztre feszített és feltámadott Isten Fia került. Ő, aki meg tud, és meg akar bennünket gyógyítani. Ő, aki a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké. Ő, aki imádkozva gyógyít meg bennünket!

Az előző verseknél azt láttuk, hogy ennek a nehezen szóló siketnek nagy nyomorúsága volt az is /vajon nem az volt-e a legnagyobb nyomorúsága!/, hogy nem tudott imádkozni. Úgy vitték Jézushoz. Mások vitték oda.
Hadd beszéljen az Ige most neked a te imádságodról. Nem arról a nehezen szólásról, amellyel a gyülekezet előtt állsz, hanem arról a némaságodról, mellyel Isten előtt állsz. Hadd kérdezze meg, hogy miért állsz még mindig némán Isten előtt? Miért nem tudsz őszintén felkiáltani velünk együtt, amikor látod, Atyád ölelésre, kitárt karját: Atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engemet olyanná, mint béreseid közül egy! /Lukács 15, 18 -19/ Nem tudsz? Csinálj úgy, ahogy tudod. Ne arra figyelj, hogy mások mit mondanak Neki, amikor Előtte állnak, hanem mond azt, amit szívedből mondani tudsz. Ne törődj azzal, ha más már hálát ad a szabadításért, te meg még mindig csak ezt tudod mondani: Uram látni akarjuk Jézust! /János 12, 21/ Hidd el, ő nem azt várja, amit imakönyvek, sokszor elmondott gyülekezeti /színből, hosszanvaló/ imádságaiból megtanultál. Éppen azt várja, amit nem tudsz.

De, ne állj úgy Jézus előtt, mint ez a beteg, aki, amikor ott állt Előtte, akkor sem, szólt egy szót sem. Nem jött ki az ajkán, a szívéből egy árva kérő szó sem. Így kerül ki a sokaságból is. Úgy, hogy nem tud imádkozni. És most, amikor Jézus ujjait a fülébe bocsátja, és köpvén illeti az ő nyelvét, most meg kell néki látni, hogy Jézus imádkozik. Föltekint az égre és fohászkodik. Ő nem értette ezt az imádságot. Hogyan értette volna, hiszen testben-lélekben siket volt! Csak annyit látott, hogy Jézus fölfelé tekint és fohászkodik. Meggyógyulásának sok mozzanatát elfelejthette később, de azt hiszem, hogy ezt a jelenetet, az égre tekintő Jézus arcát, nem feledhette el. Én legalábbis ezt, soha nem tudnám elfelejteni. Az evangéliumoknak is ez a nagy üzenete számunkra: megmutatják nekünk az imádkozó Jézus életét és alakját.

Nézd, így történik meg a csoda és a gyógyulás: Jézus imádkozik: Ezt mondta Péternek is: Simon, íme a Sátán kikér titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén a te atyádfiait erősítsed. /Lukács 22, 31-32/

Ezt mondja Hitvallásunk is: Heidelbergi Káté 49. kérdés: Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele? Felelet: Először, hogy ő a mennyben, Atyja színe előtt nekünk közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk őbenne, a mennyben van, hogy ez bizonyos záloga legyen annak, hogy Ő, mint a mi Fejünk minket, tagjait szintén fölvisz majd önmagához. Harmadszor, hogy ő viszont zálogul az ő Szentlelkét küldi alá nekünk, akinek ereje által nem a földieket keressük, hanem az odafenn valókat, ahol van a Krisztus, ülvén Istennek jobbján. Te nem tudsz itt lenn a földön imádkozni? Ő odafent imádkozik éretted is. Ezért lehet meggyógyulásunk.

Meggyógyultan.

Elkísértük ezt a nehezen szóló siketet egészen addig a helyig, ahol négyszemközt került Jézussal és meghallotta az imádkozó Jézus ajkáról elhangzó gyógyító erejű szót: Effata, azaz nyilatkozzál meg.

Igénk nekünk itt most egészen különös és érthetetlen dolgot mond: és azonnal megnyilatkozának annak fülei és nyelvének kötele megoldódék és helyesen beszél. Azt mondjuk az előbb, hogy ez érthetetlen. Bizony ezt most is megismételjük, és tőled is megkérdezzük: hát érted, te is azt, amit itt nekünk az Ige erről az emberről mond: azonnal? Érted te azt, amit az evangélium nagyon sok meggyógyulás után ilyen titokzatosan, számunkra nagyon is közönségesen, egy hangsúlytalan és elkoptatott szóval mond: azonnal!

Itt meg kell állnunk. Itt el kell némulnunk és meg kell vallanunk, hogy ezt nem értjük, ez érthetetlen. És amikor velünk együtt te is beismered ezt, akkor téged is figyelmeztetünk arra, amire olyan sokszor figyelmeztetett Isten minket: ezt nem érteni, ezt hinni kell. Érthetetlen ez, bizony érthetetlen, de nem hihetetlen. Itt az értelemnek félre kell állni az útból, és elő kell állni a hitnek, amellyel ezeket a történeteket elfogadjuk és meglátjuk: lehet azonnal meggyógyulni.

Már beszéltünk arról, hogy ebben a mi történetünkben az is örömüzenet, hogy nem a beteg hitéért gyógyította meg őt Jézus, hanem mások hitéért. Megmondtuk, hogy ez azért öröm, mert minket is sok esetben a mások hitéért, imádságáért gyógyított meg, amikor mi olyan mélyre kerültünk, hogy nem tudtuk Őt segítségül hívni. És ez azért öröm, mert ebben te is hihetsz. Jövő időben teheted azt, amit most mi múlt időben mondtunk: sokszor meggyógyított még minket ezután is mások könyörgéséért. Sok titkos bűnünkből, így gyógyít meg.

De ugyanakkor azt is meg kell látnunk, hogy ennek a betegségnek a hitetlenség sem állt útjában, Jézus gyógyító munkájának. Mások vitték őt Jézushoz, de ő nem tiltakozott, hanem engedted, hogy odavigyék. Ő nem akart négyszemközt találkozni Jézussal, de nem ellenkezett, amikor Jézus kivezette a sokaságból, hanem követte Jézust. Nem tudott könyörögni gyógyulásért,- de nem kiáltozta azt sem, amit a Gadarénusok tartományának sokaság: Távozz a határunkból! /Máté 8, 34. azaz így is mondhatnánk, távozz az életünkből! /vagyis nem volt hite ennek a nehezen szóló siketnek, mert még személyesen nem találkozott Jézussal, de nem zárkózott el eleve, a Vele való találkozástól sem/. Ezért történhetett meg vele a csodálatos gyógyulás: és azonnal megnyilatkozának, annak fülei és nyelvének kötele megoldódék és helyesen beszél.

Az evangéliumok nekünk megmutatják azt is, hogy a hitetlenség útjában áll Jézus munkájának. Máté evangéliuma végén olvashatjuk /53 v 58/versek, hogy Jézus hazájában is tanított, de hallgatói először álmélkodtak az ő tanításán, végül azonban megbotránkoztak benne. És ez a történet így fejeződik be: Nem tett ott sok csodát, az ő hitetlenségük miatt. Még azt is had mondjam el, hogy Márk evangéliuma így fejezi be: “Nem is tehet ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyíta meg, rájuk vetvén kezeit.”/ 6,5: kai ouk edunato ekei poiéisai oudemian dunamim./

No, látod szeretett testvérem, erre nagyon vigyáznunk kell, amikor most ez a történet a vége felé közeledik, és olyan dolgot mond nekünk, amely egészen megszégyenít, és lehetetlen helyzet-be hozza mi értelmünket. Vigyáznod kel, hogy most itt meg ne botránkozz Ő benne, mert akkor hiába volt minden. Hiába jöttél, hiába álltál négyszemközt Ő előtte, jaj még hiába is könyörögtél, ha te ebben a titokzatos és érthetetlen üzenetben nem tudsz hinni: és azonnal megnyilatkozá. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez az ember csak mások beszédéből, hallott Jézusról, aki a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélővé; és mások szóbeszéde után is engedte, hogy oda vigyék. Mi nem mások szóbeszédéből hallunk Jézusról, a Krisztusról. Nekünk maga Isten mondja el Őróla minden az Ő örökkévaló Igéjében, melyről János evangéliuma végén ezt írja: ezek azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ezt hívén, életetek legyen az Ő nevében./20, 31/

Itt vannak az evangéliumok, és bennük az ilyen történetek, mint a mienk is, melyek mind ezzel végződnek: és azonnal meggyógyult. Mit gondolsz, miért mondja nekünk Isten mindezt? Miért nem engedte, hogy a feledés eltakarja ezeket? Miért áll itt előttünk, ennek a nehezen szóló siketnek csodálatos meggyógyulása is? Nem azért-e, hogy nekünk is életünk legyen az Ő nevében? Hát vajon mi másért? Ha pedig ezért írattak meg ezek, akkor nekünk ezt hinnünk is kell. Akkor nekünk nem szabad, semmiképpen nem szabad megbotránkoznunk ezekben. Hinnünk kell abban is, hogy Isten Lelke azért adta elénk ezt a történetet is, hogy meggyógyítson bennünket

Most ehhez nem az Úr, hanem mi mondjunk valamit. Azt, hogy mi vagyunk a tanúi, hogy ez ma is így van: azonnal megnyilatkozának annak fülei, és nyelvének kötele megoldódék. /Azt mondhatod erre, hogy köszönöm az ilyen tanúkat, nekem ti semmit sem tudtok mondani. És ebben, neked igazad is, van. /Mi nem mondani akarjuk ezt neked, nem is azért mondjuk, hogy ennek a hívését rád tukmáljuk. Mi csak örömmel elmondjuk, mert jaj volna nekünk, ha nem mondanánk, minket /engem/ siketeket és dadogókat, Ő gyógyított meg. És amikor újra reánk nehezedik a mi siketségünk és dadogásunk, az újra meg újra reánk váró igehirdetési szolgálatban, és mi, megrendülünk, és őszintén Hozzád megyünk, akkor Ő meggyógyít minket. Ilyen csodálatosan szeret Ő minket, rongy igehirdetőit, mert halálosan szeret minket, mint a többi embert. Ad nekünk naponkénti mannát, mert önmagát adja újra meg újra mindennap.

Mi ezt a címet adtuk, mostani előadásunknak: igehirdető meg-gyógyulása. És azzal a céllal is írjuk, hogy igehirdetésünk válságba jutásából mutasson kivezető utat és válságba jutott igehirdetőket, vezesse ki az ÚTRA. Közben már tettünk is észre-vételt, a sorrendváltozásra nézve. Most az újra meg kell ismételnünk, még ha látszólag ismétlésbe keveredünk is. Ez vers ugyanis /35./ megint csak arról beszél, hogy először a fülei nyilatkoztak meg és azután oldódott meg nyelvének kötele. Testvér, aki szintén rettegsz attól, hogy hátha emberi bölcsességgel tudod csak táplálni a gyülekezetet. Amelyben a Szent Lélek téged vigyázóvá tett. Hátha emberi bölcsesség mindaz, emberi dicsőség érdekében, amit te bizonyságtételnek szeretnél elmondani. De jaj gyéren futja belőled a “felülről való bölcsesség”. /Jakab 3, 17/ Ne azért könyörögj először, hogy nyelved gyógyuljon meg, hanem hogy füleid nyilatkozzanak meg és te is légy részese Krisztusban a csodának: szózat jött azért az égből. /János 12, 28 élten ou fóné ek tou ouranou./

Sőt nekünk már szabad azt is tudnunk és megvallanunk, hogy nem is a fülünkkel van baj elsősorban, hanem a szívünkkel. Nekünk azért kell könyörögnünk újra meg újra, hogy Jézus, Mester könyörülj rajtunk. /Lukács 17, 13/ Mert ha a mi egész életünk gonosz, az a mi hallásunk is, de ha a mi egész életünk az Ő uralma alá kerül, megnyilatkoznak a mi füleink is az Ő szava meghallására és nyelvünk kötelei is megoldódnak, hogy ne szégyelljük Krisztus evangéliumát se alkalmas, se alkalmatlan időben és helyen.

Most, mind ebben, amit elmondottunk, valahogy újra csak a beteg, te meg én kerültünk a középpontba. Beszéltünk a Gyógyítóról is, de elkerülhetetlenül előbukkant a mi sokféle nyavalyánk, és teljes képtelenségünk.

Befejezésül hadd valljuk meg azt is, hogy nem jól van ez így. Ne hidd, hogy Isten Lelke ezt akarja. Nem téged akar a középpontba állítani. Az Ige sem így mondja. Hiszen e vers szerves folytatása az előző két versnek, amelyről még az elején megállapítottuk, hogy ezekben, most Ő álla a középpontban. Csak Ő. Láthatatlanul és megírhatatlanul is Ő. Ha egy szó sincs is Róla, az Ő szava és könyörülete az, hogy itt gyógyulás lehet.

És ha ebben az előadásban nekünk ezt sehogy sem sikerült volna megvalósítani, ha a sorok mögött is nem látod, nem érzed ott az Ő valóságát, de ha mégis, míg e sorokat olvasta, a te szemeid és füleid is megnyilatkoztak valaminek a meglátására és meghallására, hidd el, Ő áll a középpontba. Az Ő Lelke tett itt valamit. Övé a hatalom és a dicsőség!

Bizonyságtevő a többivel együtt.

A gyógyulás megtörtént. A süket fülei megnyilatkoztak és a dadogó nyelvének kötele megoldódott. Jézus visszavezette a sokaság közé. Erről ugyan itt az Igében határozottan nincs szó, de erre enged következtetni a többes számú 3. Személy: megparancsolá nekik. Vagyis, az történt itt is, ami mindenütt a gyógyulás után: a meggyógyítottnak vissza kellett menni a gyülekezetbe, és el kellett neki mondani mindazt, ami vele történt.
Jó nekünk ezt észrevennünk, annál inkább, mert közöttünk is vannak jó néhányan, akik erről feledkeznek el. Arról ugyanis, hogy a meggyógyítottnak és megszabadítottnak vissza kell menni a gyülekezetbe.
Azért, mert téged tetszett az Istennek megszabadítani, semmivel sem vagy fölötte azoknak, akik még bűneikben járnak. Sőt szolgálnod kell az ő üdvösségüket is. Éppen azzal, hogy közöttük élsz és szemlélvén a te félelemben való feddhetetlen életedet, magaviseleted által ige nélkül is megnyertnek. /1 Péter 3, 1 - 2/

Három történetre had hívjuk fel a te figyelmedet. Húsvétkor Mária látja meg először az Urat. Az Úr ezt parancsolja néki: Hanem menj az én atyámfiaihoz, és mond meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. És Mária nem marad ott kettesben Jézussal, amint szerette volna, hanem elment és hirdette a tanítványoknak: Láttam az Urat!/ János 20, 11v18/Pünkösd után az apostolokat a főpapok és a szadduceusok irigységből közönséges tömlöcbe vetették. Az Úr azonban elküldötte az ő angyalát, aki éjszaka megnyitotta a tömlöc ajtaját és kihozta őket. Ekkor, azonban nem azt mondta nekik, amit a mi emberi értelmünk várna. Azt ugyanis, hogy lám lám, a ti jeleitek és csodáitok, melyeket a nép között végeztek, titeket börtönbe juttatott, a ti Mesteretek. Most megszabadított benneteket, de most aztán hajrá, meneküljetek, fussatok, ki merre lát, hogy újra el ne fogjanak benneteket, és rosszabbul ne legyen dolgotok. Rejtőzzetek el egyedül, imádkozzatok a ti kicsi közösségetekben, és ne törődjetek a néppel! Sőt inkább ilyen nagyon is furcsa érthetetlen parancsot ad nekik: Menjetek el, és felállván hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit! /Ap. Csel. 5, 17v20/ Vagyis visszaküldi őket oda, ahonnan egészen bizonyosan újra elviszik őket a tömlöcbe./26. v. / És az apostolok engedelmeskedtek. Nem mentették nyomorult életüket és nem bújtak el. Nem törődtek vele, hogy mi lesz, és mi következik. Az Úr szólt, és nekik csak ez az egy feladatuk, teendőjük lehet: engedelmeskedni. Mert az Úr mindig szolgálatra szabadít meg. Úgy értsd ezt: Annyira megszabadít, hogy még szolgálatra is képes leszel. Szolgálni abban a közösségben, gyülekezetben, melynek eddig te is csak élősködője szerettél volna lenni, vagy voltál is. Heródes idejében, mikor Jakabot, Heródes megölette, Pétert pedig elfogadta és amikor Isten engedte Jakabot megöletni és Pétert ugyanakkor még, életben tartotta. Ez a megszabadított Péter sem fut el egyedül, hanem elmegy “Máriának, János anyjának házához, ahol sokan valának egybegyűlve és könyörögnek. ” /Ap. Csel 12. rész./

Onnan tettünk egy kis talán, nem felesleges kitérőt, hogy ezt a meggyógyítottat is visszavezette Jézus a sokasághoz. Veled is ezt akarja tenni. Vissza akar vezetni a sokasághoz. Oda akar vezetni a te gyülekezetedhez.

A sokasághoz és a gyülekezethez, melynek Ő parancsot adhat. Látod, ezt akarja most tőlünk megkérdezni, hogy bent vagyunk-e abban az Ő láthatatlan hadseregében, melyben az Ő vezényszavára menetel és harcol ebben a világban? Oda állunk-e Ő elé / magányos csendességben is sok testvérrel, együtt állunk Előtte. Hiszen nem tudnál a napnak olyan órájában imádkozni, hogy ugyanakkor valahol gyülekezeted, országod, vagy a világ egy másik helyén, valakik ne imádkoznának Veled együtt. / a sokaságban naponként, hogy azon a napon is az Ő vezényszavára meneteljünk. Kerüljünk ki a frontra vagy kapjunk 24 órás szabadságot, az újabb küzdelem előtt? Úgy veszed e, az Ő szavát mint parancsot?

Nézd, itt a döntő különbség: akiket meggyógyított, azok az Ő szavát parancsnak veszik.

Mi, ezeken az oldalakon, minden más nyomorúságunk szem előtt tartásával, elsősorban igehirdető szolgálatunkra voltunk tekintettel. Mint akikben “gyakran az a szörnyű érzés támad, hogy a mi népünk már egyáltalán nem hallja az egyház szavát. Mert a nép ebben a szóban már nem képes meglátni Isten Igéjét és úgy fogja fel, mint bizonyos emberi vélemények véletlen terjesztőjének fecsegését”. És mint akik hisszük, és valljuk, hogy meg kell, hogy térjünk, gyökeresen és habozás nélkül, vissza kell, hogy térjünk, ahhoz az eredeti feladathoz, amellyel Isten küldötte az Ő egyházát a mi népünkhöz.” /Walter Lüthi/

És itt még csak annyit szeretnénk veled is megláttatni, hogy amint nem a magunkéból adunk, éppen úgy nem tőlünk függ az sem, hogy mondjuk-e, vagy nem. Hallgatunk-e, vagy kiáltozunk. Tőle függ. Az Ő parancsától függ. Minden másra is lényeges figyelned az igehirdetés közben / akkor is, ha hivatalos szolga vagy, akkor is, de erre feltétlenül figyelned kell: Isten azt akarja, hogy az Ő szolgái hirdessék mindazt, amit az Ő Szent Fia a Jézus Krisztus által kije-lentett.

De most akárki tehetnek, az előttünk lévő Ige alapján, két nagyon egyszerű észrevételt. Először azt, hogy Jézus itt most olyan parancsot ad, amit később Ő maga is fordítva követel meg. Másodszor meg, ez a sokaság se tartotta meg az Ő parancsát, hiszen mennél inkább tiltotta, annál jobban híresztelték.
Nézzünk szembe ennek a két észrevételnek. Az elsőre azt kell felelnünk, és ezzel elnémul bennünk minden ellenvetés: Jézus akkor azért parancsolat ezt, hogy ne tegyék Őt nyilvánvalóvá, mert még nem jött el az Ő órája. Másodszor pedig ennek a sokaságnak engedetlensége, ne legyen kibúvó a mi számunkra. Sőt szorítsa belénk úgy a szót, hogy szusszanni is alig tudjunk. Mert nézd csak: ezeknek azt parancsolta meg Jézus, hogy ne beszéljenek Róla és ezek, mégis beszéltek Ő róla. Nekünk meg azt parancsolta meg, hogy beszéljünk Róla, és még sem beszélünk Róla, hiszen ott van az igehirdetés, meg a gyermekmunka, meg minden egyéb! Hát meddig nem akarjuk észrevenni mi vakok, és meddig nem akarjuk meghallani mi szőrős fülűek, hogy hol van mindez az első keresztyének személyes pasztorációjától /lelkigondozásától/ Kapott parancsnak való engedelmességtől? Attól, hogy úgy hirdetnénk az Igét, és úgy cselekednénk, hogy a következményekre nem gondolnánk? Hol vagyunk attól a magatartástól, amit Péter és János így vágnak oda ítélő bírái szemébe/ nem világi, hanem vallásos ítélő bírák azok/Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk azokat, ne szóljuk./ Ap. Csel 4, 20/. Látod, ilyenekké akar formálni minket Jézus is. Ezért állt elénk ebben az Igében is. Ezért engedte magát megismerni, ezért ismertette meg magát velünk.

Nem vagy már süket? Hallod az Ő szavát? Nyelved kötele megoldódott már? Láttad az Urat? Tégy te is úgy, ahogyan az, az András tett a Jézussal való első találkozás után. Amikor találkozol a te testvéreddel, /aki később Péter lesz, te meg csak András maradsz/ mond meg neki örömmel: Megtaláltuk a Messiást és vezessed őt Jézushoz. /János 1, 41-43/

Ne légy te olyan önző, magadnak élő szolgája az Úrnak, aki gyönyörködő abban, hogy te látsz, hanem mond is, el másoknak is.
És, hogy azok megmaradnak-e az álmélkodásnál, vagy pedig ők is odaviszik rongy, üres, elrontott életüket Hozzá, az már nem a Te dolgod. A te dolgod annyi, hogy mond el: Ő mindent jól cselekszik, a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké!

Többször hangsúlyoztuk azt, amivel szeretnénk befejezni a versek magyarázatát. Azt, hogy itt Ő van a középpontban. Megint Ő van. Ne mondd azt, hogy erre felesleges utalni. Lásd meg, hogy a Sátán itt tudja legjobban megkísérteni Isten gyermekeit. Nem Isten áll a középpontban, hanem az Istentisztelőnek látszó vallásos ember, a mag imádságával, adakozásával és böjtölésével. Nem Jézus áll a középpontban, hanem az, aki Őróla beszél.

Ne legyen ez így! Szüntelen könyörögj te is velünk együtt azért, hogy életünkben Ő lehessen a középpontban, és Róla szóljon minden bizonyságtétel.

Fehérvárcsurgó 1951.