"Az Úr Jézus Krisztus kiváló szolgájának, Kálvin Jánosnak, a genfi egyház fejének, az én legkedvesebb uramnak Genfben.

Kegyelem a Jézus Krisztus által! Én uram Kálvin!

köszönetet mondok neked, hogy engem, mikor ott voltam, a legnagyobb szeretettel öleltél. Az Úr áldjon meg tégedet!
Kevéssel azután, hogy Strassburgba megérkeztem, többféle betegségbe estem, melyekkel nekem a múlt egész télen át vesződnöm kellett; végre, amint eljött a tavasz, az Úr, az orvosok segítségével, egészségemet helyreállította. Ez volt az oka kiváltképpen, hogy hozzád eddig levelet nem írhattam. Ezentúl már minden levélhordóra vigyázok, hogy tőlük levelet küldjek, főként a saját hazámhól jövőre, mert ezt a hazát most a török rettenetesen szorongatja. Egy pár szóval előadom neked szerencsétlen állapotát.

A legközelebbi napokban kaptam hazulrol levelet, amelyben megírták Magyarország szörnyű csapását. Emiatt nem csekély az én fájdalmam. Mert attól az időtől kezdve, amióta eltávoztam hazámból, ti. 3 év óta, kilenc várost pusztítottak el a törökök sok kastéllyal, várral s a körülöttük eső összes falvakkal együtt a lakosoknak nagy rémületére.

Magyaroszágnak Dalmácia felé eső részén elfoglaltak két várost, úgymint Pécset és Siklóst, az Ausztria felé eső részén négyet: Esztergontot, Vácot, Veszprémet és Székesfehérvárt, amelyek közül kettőt teljesen szétromboltak, kettőt pedig csak bevettek, de a nép nagy veszedelmével.
Lengyelország felé hasonlóképpen feldúltak két várost: Miskolcot és Szikszót; a népet részint fogságba hurcolták, részint legyilkolták.
A Tisza mellett fekszik egy város, melynek neve Szeged. Ezt 9 vagy 10 évvel ezelőtt szintén feldúlták a törökök, de a nép összegyűlt megint, és újra kezdte építeni. Midőn a török ezt látta, békét és szabadságot hirdet[ett] azoknak, akik odasereglettek és az építésbe fogtak. Ennélfogva a város annyira megnőtt, hogy nagyobb lett, mint azelőtt volt. Mikor már meggazdagodott és a töröknek adót fizetett, maga elé citálta a bég a város tanácsát két főtisztviseljével együtt. S mihelyt megérkeztek, tüstént lenyakaztatta őket, városukat hagy sereggel elfoglalta, a lakosokat pedig pénzért Törökországban eladta. Most már abból a városból kiütéseket tesznek a törökök Magyarország többi részeibe, s naponként tömérdek lelket hurcolnak fogságba és hallatlanul kegyetlenkednek azokkal. (3)

Ezekhez a bajokhoz más is járul. Az elhalt királynak, ti. a vajdának (János királyt érti a levélíró) idejében némely város Magyarország megmaradt részében az Isten igéjét befogadta, most pedig a király halála után néhány zsarnok nemes jött be, akik a törökök minden kegyetlenségét és Magyarország szerencsétlenségét az evangéliumra hárítják, azt állítván, hogy a sok rossznak ez az oka. Ezért csudálatos módon dühösködnek a keresztyének (azaz az evangélikusok) ellen.

Néhány nappal előbb egy keresztyént megégettek, más polgároknak javait és birtokait ragadták el; némelyeket tömlöcbe vetettek, ami ezelőtt sohasem történt. S azok a szerencsétlen keresztyének, jóllehet oly nagy csapásokat szenvedtek, még sem állottak el attól, hogy az Isten igéjét hallgassák és prédikálják életüknek és összes javaiknak a veszedelmével. Midőn én ezt hallom és meggondolom, nem tartóztathatom magamat a legnagyobb gyásztól. Bár testileg távol vagyok azoktól, de lelkemmel ott vagyok náluk és velük együtt szenvedek. Ezenfelül a legutóbbi két év alatt folytonosan és irtózatos módon pusztít egész Magyarországon a pestis, annyira, hogy akik tanultabbak voltak úgy az egyházban, mint az államban, mindannyian a pestisnek estek áldozatul.

Ehhez még újabb baj társult. A mult év július havában a sáskáknak óriás tömege szállta meg Magyarországot, és egy nap alatt megemésztette a mezőnek minden termését. Ez aztán nagy éhséget idézett elő.

Midőn hazámnak ennyi csapását látom, hozzámtartozóinak levele által intetve, azután a szegénységtől is szorongattatva, elhatároztam, hogy a legközelebbi vasárnap visszaindulok hazámba, hogy az elnyomott egyháznak szolgálhassak. Hogy az életemet vagy halálomat kívánja-e, azzal nem gondolok, csak Isten dicsőségére legyen szolgálatom. Bár tisztán látom a veszedelmet, mely egyfelől a töröktől, másfelől a zsarnokoktól és az igazság üldözőitől fenyeget, azzal mégsem törődöm, és az elhatározott utazással föl nem hagyok.

Kérlek téged, én uram, Kálvin, a Krisztus szerelméért, kegyeskedjél az Atyaistenhez könyörögni az egész gyülekezettel együtt a mi szerencsétlen anyaszentegyházunkért, hogy a kegyelmes Atya a mi nyomorult egyházunkról fordítsa el a büntetést. Azután ne sajnálj engem a te leveleddel felüdíteni és megvigasztalni; Wendelin útján könnyen küldhetsz nekem levelet. Hisz tudod: mennyire jól esik az embereknek a nagy férfiak vigasztalása!

Mindezen fájdalmamhoz és gyászomhoz váratlanul egyéb baj is járul. Mikor ugyanis nálatok voltam János könyvárusnál, (4) a ti Vilmostok (5) társánál hagytam a poggyászomat, mivel őt jóravaló embernek és barátomnak ismertem, s akiben, mint keresztyén emberben és felebarátomban megbíztam, hogy ti. tehetsége szerint gondját viseli holmimnak, míg azt utánam nem küldheti. Ő fogadta is, hogy gondja lesz reá és elküldi, s ha esetleg neki el kell menni valahová, vagy feleségére, vagy társára bízza, hogy alkalomadtán hozzám juttassak. Már azóla hat hónap múlt el, és még mindig nem kaptam meg holmimat, noha nagyon sok alkalom lett volna az elküldésére s ha ért most már a hazautazás előtt állok. Megjött az ő társa, Vilmos, és csak a mi Gelasius-unknak (6) a levelét adta át. Azt mondta, hogy ő nem hozhatta az én holmimat magával, annyival inkább, mivel a poggyász nem elég jól volt csomagolva. És így annak a derék férfiúnak a hanyagsága miatt az én holmijaim elvesznek, és sohasem juthatnak többé hozzám olyan nagy távolságra. Őszintén megvallom, inkább veszett volna el 16 koronám, minthogy így semmivé lett poggyászom. Nem sokat érnek ugyan, amik benne vannak, de nekem felette hasznosak. Ez a mi Jánosunk az ő hanyagsága folytán, idegen létemre, ennyire megkárosított. Azt hiszem, hogy holmimat mindaddig nem kapom meg, míg te Wendleinnel [!] levél útján nem szorgalmazod; ő sokat tehet arra nézve, hogy poggyászom végképpen el ne vesszen.

Visszatérek tárgyamhoz. Kérlek téged, én uram, Kálvin! könyörögjetek az Atyaistenhez a mi szegény egyházunkért, hogy az Úr a büntetését vegye el róla. Isten veled!

Strassburg, 1545. március 26.

Belényesi Gergely,
magyar nemzetbeli."

Hol és miként váltotta be Belényesi magasztos fogadását?
Eljutott-e megint hazájába, vagy talán idegen földön pusztult el?
Szólnak-e és hogyan a régi avatag írások?

Ezek a kérdések várnak e levél után feleletre. …. meg kell még említenem azt. hogy a reformáció századában Genfben megfordult magyarok közé Laskói Csókás Pétert is oda kell sorolnunk. (7) Tudvalevőleg ő adta ki először az ő idejéig a wittenbergi tanulók névsorát, amelyet szóról-szóra közöl Bod Péter Historia Hung. Eccl.-ában. Laskói Csókás 1584-ben egy egész félévet töltött Genfben.

A wittenbergi magyar bursa anyakönyvében ezt a följegyzést olvassuk róla: "Laskói Péter, galliai és itáliai utazásából, másodízben jött Wittenbergbe 1584 szeptember végén, de a mi nemzetünk gyakorlataiban részt venni nem akart, míg föl nem szólítottuk." (8) A három legtöbb földet bejárt magyar református vándordiák és prédikátor, névszerint Skaricza Máté (1570), Laskói Csókás Péter (1584) és Szenczi Molnár Albert (1590) kereste tehát föl, átmenetileg, a XVI. században Genfet.

(1) Valérand Poullain-ról meg kll még említenünk azt, hogy ő kis ideig a Kálvintól alapított strassburgi francia egyháznak, majd a londoni francia később a frankfurti francia egyháznak a lelkésze volt, s mindenütt törhetetlen hűséget tanúsított Kálvinhoz (Vö. Doumergue: Jean Calvin. II. k. 362. o. Corpus Reformatorum. Brunsvigae XLII. k. 300. o. és XLIII. k. 217. o.

(2) A latinul írt levél olvasható: Corpus Ref. Brunsvigae. XXX. k. 52. sköv. o.

(3) A magyarországi török hódítások általában az egész európai kontinenst foglalkoztatták. Kálvin is élénken érdeklődött a törökök előnyomulása iránt, mint levelezéseiből kitűnik. Hihetőleg beszélgetett már erről Belényesivel, azért tudósítja most ez a török viselt dolgairól ily részletesen. Érdekesen ír Kálvin Fárelnek az 1541-es regensburgi birodalmi gyűlésen megjelent s a török ellen segélyt kérő magyar követekről is.

(4) Girard János genfi könyvkiadót és kereskedőt érti, aki Kálvinnak is több munkáját adta ki; többek közt kátéjának leginkább elterjedt 1545-ös kiadása is nála jelent meg.

(5) Talán egy másik genfi könyvkiadót, du Bois Vilmost kell itt értenünk.

(6) Gelasius helyesebben Gallasius (Gallars) Miklós genfi lelkész, aki oda 1544 aug. 4-én köszöntött [!] be.

(7) Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VII. k. 798 o.

(8) Iskolatörténcti Adattár. Szerk. Thury Etele. Pápa, 1908. 24. o.