01 - 11. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KÁLVIN
FRANCIAORSZÁG REFORMÁTUS EGYHÁZAINAK HITVALLÁSA
ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KÁLVIN JÁNOS 1559
FORDÍTOTTA CZEGLÉDY SÁNDOR 1912
Az olvasókhoz
Mivel a Franciaországban lefolyt háború zavarai alatt, nagy bánatára a derék főuraknak, kik maguk is kényszerítve voltak fegyvert ragadni, sok hamis rágalom terjedt el ellenük, hogy ezek Isten igazságát az ő személyükben gyűlöletessé tegyék, kénytelenek voltak akkor nyilvánosságra hozni néhány nyilatkozatot, hogy becsületüket megvédjék. Most, hogy Istennek tetszett irgalommal tekinteni Franciaországra és neki békességet adni, s hogy a megrágalmazottak cselekedetét Őfelsége és a tanácsa helyeselte, úgyhogy többé semmi szükség sincs a mentegetőzésre, könnyen tűrhető, ha az a baj, mely ugyancsak sokáig tartott, mintegy eltemetve marad, éspedig azok szerencsétlenségére, kik valamiképpen meg akarnák a közbékességet zavarni. Mindamellett, mivel több tudatlan ember, rosszul lévén értesülve arról a tudományról, amely ellen harcolt, még mindig oly megátalkodott, hogy borzalommal és utálattal viseltetik iránta, nagyon is hasznosnak látszott közrebocsátani ezt a hitvallást, mely a fent jelzett alkalommal küldetett el a birodalom császárának és rendeinek, kik a frankfurti birodalmi gyűlésre gyülekeztek össze; de mivel minden közlekedés el volt zárva, nem juthatott el odáig. Igaz, hogy ez a hitvallás már idejét múlt dolognak tűnhetik fel; mégis, ha mindent jól megfontolunk, ma éppúgy, mint egykor, alkalomszerű, s Isten kegyelméből ilyennek fogja mutatni az eredménye is. De bármint áll is a dolog, kár volna, ha ily jó dolog úgy maradna, mintha elveszett volna, mivel sokféleképpen használható.
Hitvallás
1. A franciaországi egyházak jogos védekezése
Sire,* mi nem kétkedünk, hogy mióta a mi nagy szomorúságunkra ezek a zavarok támadtak Franciaországban, némelyek arra törekedtek, hogy ügyünket Felséged előtt gyűlöletessé tegyék; és hogy ti is, Fenséges Fejedelmek, sok kedvezőtlen hírt hallottatok, ami titeket haragra ingerelhetett ellenünk. Ámde mindig reméltük és most jobban reméljük, mint bármikor, hogy ha meghallgattatást találunk nálatok védekezésünk előadására, azt elfogadjátok, mihelyt egyszerűen megismeritek a valódi tényállást.
2. Az egyházak különböző nyilatkozatai
Ám az igazság az, hogy mi már előző alkalmakkor sok nyilatkozatot tettünk közzé, melyek által az egész keresztyén világnak értesülnie kellett ártatlanságunkról és becsületességünkről, és hogy az, mintha mi lázadásokat akartunk volna támasztani a király, az Isten után egyedüli legfőbb fejedelmünk és urunk ellen. Oly távol állott tőlünk, hogy ellenkezőleg: életünket és javainkat tettük kockára ebben a háborúban, hogy fenntartsuk a felsőbbséget, amely neki jogos tulajdona, és rendeleteinek tekintélyét, aminthogy őfelségének valósággal nincsenek is ragaszkodóbb, engedelmesebb és békésebb alattvalói, mint amilyenek mi vagyunk, és amilyenek mindvégig maradni is akarunk. Ezért anélkül, hogy azoknál a dolgoknál időznénk, amelyek már előbb eléggé kifejtettek, jelenleg elégséges lesz felmutatni, hogy minő az a vallás, amelynek gyakorlatáért – amit pedig a királynak, a mi legfőbb urunknak rendeletei elismertek – kénytelenek voltunk magunkat fegyverrel védelmezni. Halljuk ugyanis, hogy rosszakaróink, kik-nek nincs okuk, amiért minket rágalmazhatnának, hamisan és fonákul rágalmazzák Szent Felséged előtt, Sire, és előttetek, Fenséges Fejedelmek, a vallást, amelyet követünk, és több dolgot elhitetnek veletek, hogy titeket attól megundorítsanak, úgy, hogy ha nem nyílik alkalom védekezésre, ügyünket az ily rágalmak teljesen elnyomják.
3. Hitvallásaik
Igaz, hogy a franciaországi egyházak hitvallása, amelyhez ragaszkodunk, némileg segíthetne ezen a bajon; mivel ugyanis két alkalommal ünnepélyesen átnyújtották azt a királynak, legfőbb urunknak, s ebből világosan látható, mi a mi hitünknek összege. Enélkül bizonyára nem vártunk volna annyi ideig, hogy megtisztítsuk magunkat azoktól a hamis ócsárlásoktól, melyeket ellenünk forgalomba hoztak. Nem azért, hogy a rágalmazók szája valahára bezárassék, hanem amennyiben kötelességünk minden fáradsággal és buzgalommal azon lenni, hogy becsületességünk ismeretes legyen és, hogy személyünk ne legyen botránkozás alatt. Tehát abból a sokkal fontosabb okból, hogy hitünk tiszta egyszerűsége legyen ismeretes, s ekként a gonoszoknak ne legyen nyitva a szájuk arra, hogy káromlást szóljanak az evangélium igazsága ellen. Ennélfogva, Sire, tanácsosnak gondoltuk ezt a rövid összefoglalást Felségedhez irányítani, és hozzátok, Fenséges Fejedelmek, hogy azon hit mellett, amelyet mi követünk, saját kezünk aláírása tegyen bizonyságot. S mivel mi azt óhajtjuk, hogy Felséged előtt, Sire, becsületben álljunk, azon tisztelet folytán, amellyel Felséged iránt viseltetünk, s ti irántatok is, Fenséges Fejedelmek, alázatosan esdeklünk előttetek, és kérünk, hogy ez a hitvallás találjon elfogadtatást, hogy meghallgattassék és jóindulatú figyelem tárgya legyen.
4. Istenről és a Szentháromság három személyéről
Először is ünnepélyesen kijelentjük, hogy mindazon cikkek közül, melyeket a régi zsinatok állapítottak meg Isten véghetetlen szellemi lényege, a három személy megkülönböztetése, a két természetnek a mi Urunk Jézus Krisztusban való egyesülése tekintetében, mindazt elfogadjuk, amit ott akképpen határoztak, mint amit a Szentírásból vettek ki, mert egyedül ezen kell alapulnia hitünknek, minthogy csakis Isten illetékes és alkalmas tanú annak eldöntésére, hogy minő az ő fensége.
5. A Szentírásról s Krisztus két természetéről
Ámde, amint az Ó - és Újszövetséget tartjuk hitünk egyedüli szabályozójának, úgy elfogadjuk mindazt, ami vele megegyező, aminthogy hisszük, hogy Isten egyedüli lényegében három külön-személy van, és hogy a mi Urunk Jézus valóságos Isten és valóságos ember lévén, a két természetet akként egyesítette magában, hogy azok azért mégsem zavarodnak össze. Ezért kárhoztatjuk mindazon eretnekségeket, melyeket hajdan kárhoztattak, úgy az ariánusok, szabellianusok, eunomiánusok és a hozzájuk hasonlók eretnekségét, mint a nestoriánusokét és eutychiánusokét. És Isten ne adja, hogy meg legyünk fertőztetve ezekkel az ábrándozásokkal, amelyek megzavarták az egyetemes egyházat abban az időben, amikor még tiszta állapotában volt.
6. Az eltérések összegezése
Ennélfogva mindazok a különbségek, melyek közöttünk vannak, a következő pontokra irányulnak: mire kell támaszkodni az üdvösségünkbe vetett bizodalmunknak, hogyan kell Istent segítségül hívnunk, és mi a módja annak, hogy Őt jól és kötelességünk szerint szolgáljuk? Azután vannak oly pontok is, amelyek ezeknek függelékei, ti. minő az egyháznak igazi állapota, mi a prelátusoknak és a pásztoroknak kötelessége, s milyen a sákramentumok természete, ereje és használata.
7. Ádám bukásáról
Hogy jól tudhassuk, miben áll az emberek igazi üdvössége, tudnunk kell, milyen az állapotuk. Mármost mi azt tartjuk, amit a Szentírás tanít, hogy ti. Ádám bukása által az egész emberi nemzet úgy megromlott, hogy természettől fogva mindnyájan kárhozottak és elveszettek vagyunk, éspedig nemcsak más bűne által, hanem mivel anyánk méhétől fogva bűnösök vagyunk, és mivel Isten minket joggal kárhoztat-hat, még ha nincs is semmi külső esemény, amely által a kárhozatot megérdemelnénk.
8. Az eredendő bűnről.
Sőt azt tartjuk, hogy az eredendő bűn olyan megromlás, amely érzékeinkre és érzületeinkre oly módon terjedt ki, hogy a helyes értelem és ész megromlott bennünk, és mi sötétségben tévelygő szegény vakok vagyunk, s akaratunk mindenféle gonosz kívánságoknak alá van vetve, telve van lázadással, s magát egészen a rossznak adta. Egyszóval, hogy mi szegény foglyok vagyunk, kiket rabul ejtett a bűn zsarnoksága. Nem mintha a rossz cselekedetre nem hajtana a saját akaratunk úgy, hogy ne tudnók minden bűnünk vétségét egyebüvé visszavetni, hanem mivel Ádám gonosz törzséből származván nincs bennünk egy csepp erő sem arra, hogy jót cselekedjünk, és mivel minden tehetségünk bűnös.
9. Üdvösségünk forrása.
Ebből azt következtetjük, hogy üdvösségünk forrása és eredete tisztára Isten irgalma, mivel ő nem találhat bennünk semmi méltóságot, ami arra vezetné, hogy minket szeressen. Rossz fák is lévén, nem teremhetünk semmi jó gyümölcsöt, s ennek következtében nem előzhetjük meg Istent, hogy magunknak előtte kegyelmet szerezhessünk, vagy érdemelhessünk. Ámde ő szánalommal tekint ránk, s hogy hozzánk kegyelmes legyen, és bennünk irgalmasságát gyakorolja, nincs más oka, mint a mi nyomorúságunk. Mi hasonlóképpen azt tartjuk, hogy az a jóság, melyet velünk szemben kifejt, abból származik, hogy ő minket a világ teremtése előtt elválasztott, e cselekedetre nem keresve sehol okot önmagán és jó tetszésén kívül. És íme, ez a mi első alapelvünk, hogy ti. mi annyiban vagyunk kedvesek Isten előtt, amennyiben neki úgy tetszett, hogy minket még születésünknek előtte gyermekeivé fogadjon, és ily módon különös előjog alapján kivont minket abból az általános átokból, amelybe minden ember elmerült.
10. A Jézus Krisztusban való hit.
Ámde mivel Isten tanácsa, terve megfoghatatlan, megvalljuk, hogy az üdvösség elnyerése végett ahhoz az eszközhöz kell fordulnunk, melyet Isten rendelt. Mi ugyanis nem vagyunk azon eszelősök közül valók, akik Isten örök eleveelrendelésének ürügye alatt nem tartanak számot arra, hogy egyenes úton jussanak el az életre, amely nekünk megígértetett, hanem inkább azt tartjuk, miszerint abból a célból, hogy Isten minket gyermekeinek valljon, s mi erről teljesen bizonyosak legyünk, a Jézus Krisztusban kell hinnünk, mivel egyedül benne kell keresnünk üdvösségünk teljes összegét.
11. Istennel való megbékélés.
És elsősorban hisszük, hogy Krisztus halála volt az egyetlen és örökkévaló áldozat az Istennel való megbékéltetésünkre, és hogy ebben minden bűnünkért teljes elégtételünk van, vére által meg vagyunk mosva minden szennyünktől, s ennek következtében teljes bizodalmunkat bűneink megbocsátásába vetjük, amelyet ő szerzett nekünk, éspedig nem csupán egy esetre, hanem életünk minden idejére. Ezért is neveztetett ő igazságunknak (1Korintus 1, 30). S annyira távol áll, hogy érdemeinket túlbecsüljük, miszerint teljes alázattal valljuk meg, hogy ha Isten arra tekint, ami bennünk van, nem talál másra okot, mint hogy kárhoztasson minket. Így nincs más menedékünk arra nézve, hogy kegyelméről bizonyosak legyünk, mint pusztán az irgalma, amennyiben ő elfogad minket szeretett fiának nevében.
|