A kiátkozás jogáról.

Ugyanazon szilárd meggyőződéssel kell elfogadni, mint igazságot, hogy a kiátkozás hatalma, isteni jognál fogva közvetlenül a Krisztus Egyházának adatott, és éppen ezért az egyházi ítéleteket nagy tiszteletben kell tartani. A doktoroknak nagyon sok aprólékos kérdésük van. Például, vajon a kiátkozás hatalmának gyakorlásához megkívántatik-e a tudomány és a megkülönböztetés kulcsa? De te felelj határozottan: meg lévén állapítva, hogy az Egyház nem tévedhet, ez a hatalom nincs feltételhez kötve. Amint látszik, így értelmezték mestereink is, akik megkülönböztetés nélkül szólottak. Ha pedig azt kérdezik, hogy vajon azt, akit igazságtalanul átkoztak ki, a Krisztus hatalma által átkozták-e ki, mondd azt, hogy elég az, hogy az Ő nevében.

Cáfolat.

Amint a kiátkozás hatalma az Egyházra bízatott, úgy a helyes alkalmazás módszerét is megállapították. Először is: ne ítéljen másként, csak az Úr szájából (Mal. 2,7), azután: ne rontani, hanem építeni törekedjék (II. Kor. 10,8).. Ha másként cselekszik, ismeretes Gergelynek a mondása: aki visszaél a rábízott hatalommal, megérdemli, hogy kiváltságát elveszítse. Megjegyzendő, hogy mi az Egyház külső ábrázolatáról beszélünk. Mert az igaz Egyház, mivel a Krisztus lelke kormányozza, az ítélkezésben sohasem távozik el attól, amit az Ő igéje parancsol. De mivel gyakran megesik, hogy azok, akik az Egyházban rendi hatalmat gyakorolnak, a törvényes ítélkezés helyett zsarnokoskodnak: ezt a megkülönböztetést gondosan meg kell tartani. Különben Jézus hiába mondotta az apostoloknak: kivetnek titeket gyülekezeteíkből. Nem kell tehát félnünk, ha kiátkoznak egy olyan közösségből, amelyből Isten és az Ő igéje is száműzetett. Sokkal jobban kell félni, sőt, különös igyekezettel kell őrizkedni, nehogy abból az Egyházból átkozzanak ki bennünket, amelyet az Isten igaz tudománya kapcsol össze egységbe. Mert annak közösségén kívül tényleg nincs üdvösség (Ézs. 2,3; Jóel 2,32; Ezék. 13,9).

XXII. HITCIKK.

A zsinatok tekintélyéről.

Bizonyos, hogy a törvényesen egybegyűlt, az egyetemes Egyházat képviselő, általános zsinat a hitre és erkölcsökre vonatkozó határozatokban nem tévedhet.

Bizonyítás: Mert az egyetemes zsinat mindig és kivétel nélkül képviseli az Egyházat, amely máskülönben nem volna látható. De értsd meg jól, hogy csak az olyan zsinat, amelyben a pápa elnököl. Mert, hogy a niceai zsinatban Szent Szilveszter követel nem foglalhatták el az első helyet, hanem a negyediket, az azon idők tudatlanságának volt a következménye, amikor az Egyhaz még nem volt jól megépítve. Ha pedig valaki a baseli zsinattal hozakodik elő, mondd, hogy annak nincs sem tekintélye, sem érvénye, mivel Jenő megbízását visszavonta, és az elnöklés jogát a Szent kereszt bíbornokától elvette. Amikor pedig a mi mestereink a "törvényes gyűlésről" beszélnek, meg kell jegyezni, hogy egy gyűlésnek a törvényességéhez elégséges, ha a törvenyes formát és szertartásokat kellőképpen megtartják. Mert ha valaki elkezdené hánytorgatní, hogy vajjon a főpapok, akik ott ülnek, jó szándékkal vannak-e, vajon eléggé tanultak-e és vajon birtokukban van-e a szent irodalom ismerete és a józan tudománynak való engedelmeskedés lelke? a vizsgálat a végtelenségig tartana.

Cáfolat.

Krisztus ígéri, hogy Ő jelen lesz azok között, akik összegyűlnek, feltéve, hogy a gyülekezés az Ő nevében történik (Mát. 18,20). Tehát nem kell közönyösen mindenféle zsinatnak hinni, hanem csak azoknak, amelyekről bizonyos, hogy a Krisztus nevében gyülekeztek össze. A próféták így kiáltanak: "a prófétától fogva a papig, mind csalárdak" (Jer. 6,13). Ismét: "az Ő őrállói vakok mindnyájan, semmit nem tudnak" (Ézs. 56,10). Ismét: "pártosok az Ő prófétái őközepette, olyanok, mint az ordító oroszlán, amely ragadományt ragad; papjai erőszakot tettek törvényemen s megfertőztették, ami nékem szenteltetett" (Ez. 22,25.26). Amikor a zsidó egyház, amely Istennek igaz gyülekezete volt, ilyen rossznak volt kitéve, miért ne történhetnék meg ugyanaz a dolog mivelünk is? Sőt az apostolok ki is jelentették, hogy a jövő ez lesz: amint voltak álpróféták az ószövetségi nép között, úgy köztetek is lesznek hamis tanítók (II. Pét. 2,1). Így tehát megállapítjuk, hogy azt a zsinatot, amely a Krisztus nevében gyülekezett össze, a Szentlélek kormányozza, és annak vezetése mellett az igazságra jut el. Amelyeken pedig nem Krisztus elnököl, azokat a saját eszük kormányozza, és így semmit mást nem tehetnek, mint tévednek és tévedésbe vezetnek. Állítjuk továbbá, hogy némely zsinatot az Isten Lelke csak kezdetben vezérel, azután odacsúszik a test akarata és elfordítja őket az igazságtól. Mert egyedül csak Krisztus az, akiben a Lélek teljessége lakozik, az embereknek a kegyelem mérték szerint adatik (Ján. 1,16; I. Kor. 12,5.27; Ef. 4,7).

XXIII. HITCIKK.

A római szék elsőségéről.

Nem kevésbé bizonyos, hogy a harcoló Egyházban isteni jognál fogva van egy legfőbb pap, akinek minden keresztyén engedelmeskedni tartozik, és akinek hatalma van bűnbocsánatot adományozni.

Bizonyítás:

Mert Péternek ez mondatott: te Péter vagy és ezen a kősziklán, stb. Mikor pedig a lutheránusok azt mondják, hogy Krisztus Pétert ott csak, mint egyet a hívők sorából, dicsért meg és a kősziklának, amelynek az Egyház alapjául kell lennie, a Krisztust tartják, mivel az a Péter, aki megtagadta a Krisztust, nem volna jó alap és mert Pál szerint senki más fundamentumot nem vethet, hanem amely vettetett, ti. a Krisztus: te sehogy se engedj nékik. Mert, amikor a római székre nézve kedvező, eltérő magyarázat van, az ismeretes jogszabály az, hogy a kedvezményeket szabadelvűleg kell értelmezni. Van egy másik feleletük is. Ti. hogy feltéve azt az esetet, hogy Krisztus az elsőséget‚ tényleg Péternek adta, ebből még nem következik, hogy az utódjainak is adta: ha csak mindnyájukat Sátánnak nem akarjuk nevezni, mert megmondatott Péternek: te a Sátán vagy! Azt mondják ugyanis, hogyha az utódok öröklik az egyik címet, hasonlóképpen öröklik a másikat is. De erre felelj meg azzal a jogi szabállyal, hogy a hátrányos dolgok igen pontosan magyarázandók. Vagy adj megoldást, pl. hogy az előbbi helyen Krisztus Péterhez, mint jövőbeli, vagy leendő pápához, az utóbbi helyen pedig mint magánszemélyhez szólt. Ezenkívül így is okoskodnak: miért adta Péter az elsőség örökségét inkább a római széknek és nem az antiochiainak, hiszen ő mindkét helyen püspök volt? Erre meg azt feleld, hogy a hely méltóságát a Péter ottani halálának köszöni, továbbá, ami különösen értékes az Úr előtt, a Péter emlékünnepén énekelni szokott antiphona szerint ott vértanúk vére is ontatott ki. Más ellen is emelnek kifogást: miért nem szerezték meg Jakab és János hasonló módon a második és harmadik méltóságot, vagy helyet azoknak a gyülekezeteknek, amelyekben ők voltak a fők, mint ahogy Péter megszerezte az elsőt Rómának, hiszen Pál azt mondja, hogy azt a hármat tartották oszlop-apostolnak? Erre azt feleld, hogy mivel mások nem voltak elég serények, vagy bátrak jogaik érvényesítésében, ebből még nem következik, hogy emiatt Rómának is rövidséget kellett volna szenvednie. Tehát Jeruzsálem és Efézus hanyagságuk vagy álszemérmük miatt méltán szoríttattak háttérbe. Róma ellenben, amely erősen küzdött a becsületéért, megérdemelte, hogy első maradjon. A lutheránusok gúnyolódnak is. Azt mondják, hogy ha a római szék azért első, mivel Péter állott az élén és ott halt meg, hasonló indokolással az ószövetségi népnél a pusztának kellett volna az első helynek lennie, mert Mózes, a próféták fejedelme, ott prédikált és halt meg. Hasonlóképpen Áron, az első főpap is ott gyakorolta tisztjét egész haláláig. Sőt azt mondják, hogy Jeruzsálemnek inkább meg kellene előznie Rómát és minden más várost, mert ott maga Urunk viselte a hivatalt és ott is halt meg. Felelj meg nekik, hogy az ószövetségben a papságban való következés személyi volt most pedig valóságos, és így a helyhez vap kötve. A Krisztus esetét pedig úgy oldd meg, hogy Ő nem akart a saját személyében elsőséget alapítani, hiszen Ő maga mondotta: nem jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak, (Mát. 20,28). Mindezek dacára is azonban azt vetik ellen: hogy, ha Rómának elsősége lett volna is, az csak addig tarthatott, ameddig az egyház ott maradt és ameddig a pápa püspök volt. Most pedig ők tagadják, hogy ott egyáltalán gyülekezet van, mivel a legnagyobb zavar uralkodik, és tagadják, hogy a pápa püspök, mivel semmi püspöki teendőt nem végez. De mondd, hogy ezt a kifogást nem lehet elfogadni, mert lehetetlen, mivel megíratott: "én imádkoztam éretted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited" (Luk. 22,32).

Cáfolat.

Az Írás gyakran említi Krisztust, mint egyetemes Főt, de sehol sem emlékezik meg a pápáról (Ef. 1,22, 4,15, 5,23; Kol. 1,18, 2,10). És amikor Pál lerajzolja az Egyház képét, nem teszi azt egynek az egyetemes püspökségévé, hanem azt mondja, hogy Krisztus az Egyházat szolgái által kormányozza, (Ef. 4,11) És mégis ez a hely nagyon erősen hirdeti, hogy a többi felett egy neveztessék, ha persze arról volna tulajdonképen szó. Ott az egységnek az a módja jut kifejezésre, hogy a hívők az Egyház fejével, a Krisztussal összefüggnek. Az egység ajánlásánál egy Istent, egy hitet, egy keresztséget említ Pál, (Ef. 4,4): miért nem ad hozzá egy pápát, a papok fejét? Ezenfelül a papi uralmat, amelyről a pápa udvaroncai azt találták ki, hogy legfőképpen a római szék elsőségében áll, ott nyíltan leírja. Miért mellőzi el tehát azt, ami a tárgyhoz legjobban illenék? Máshol azt mondja, hogy az ő apostolsága a pogányok között egyenlő azzal, amely Péternek adatott a zsidók között (Gal. 2,8). Ebből kettőt következtetünk: 1. hogy Péter nem volt neki följebbvalója és 2. hogy Péter apostolsága ránk, akik pogányok vagyunk, tulajdonképpen nem terjed ki. Ott azt is előadja, hogy ismeretséget kötött Péterrel, de nem azért, mintha őt följebbvalójának ismerte volna el. És Péter maga, mikor a pásztorokhoz ír, nem parancsol nekik hatalommal, hanem őket társaivá teszi és nyájasan buzdítja őket, mint ahogy egyenlők között szokásos (I. Pét. 5,1). Mikor azzal vádolták, hogy a pogányokhoz ment, ámbár a vád alaptalan volt, mégis azáltal, hogy magát a gyülekezet előtt mentegeti, beismeri alárendeltségét (Ap. Csel. 11,4). Mikor Pál jogosan megfeddi, nem kér kivételt, hanem engedelmesen eltűri, hogy rendre utasítsák (Gal. 214). Mikor tiszttársai megparancsolják, hogy Jánossal Samáriába menjen, azok parancsának engedelmeskedik (Ap. Csel. 8,14). Tartsuk tehát azt, amit Pál mond (Ef. 4,15.16), hogy a Krisztus a Fő, kiből az egész test egybeszerkesztve és egybefűzve a kötelékek minden kapcsa által, egyenként, mindenik résznek arányos munkássága szerint végzi a test növesztését a maga építésére, a szeretetben. Mert itt ő minden halandót, kivétel nélkül, a testhez tartozónak mond és egyedül Krisztusnak hagyja a "Fő" nevet és tisztességet. Minden egyes tagnak csak egy bizonyos mértéket és véges, korlátolt ténykedést juttat, hogy a kormányzás legfőbb hatalma egyedül Krisztusnak maradjon. Cyprianus is, amikor az Egyház egységét írja le, így szól: egy püspökség van, amelynek egy részét az egyesek mint egészet birtokolják, éppúgy, mint ahogy sok napsugár van, de csak egy fényforrás és a fának sok ága van, de az erő egy gyökérből származik és amint egy forrásból több folyó folyik és ámbár a szerte-folyó külön ágak nagy számánál fogva úgy tünik fel, mintha több forrás volna, mégis az egység a forrásban megőriztetik: így az Egyház is, áthatva az Úr világosságával, sugarait szétküldi az egész föld kerekségére, azonban a világosság, amely mindenütt elömlik, mégis csak egy. Ágait kiterjeszti, bővizű folyamait elárasztja az egész világra. Mégis csak egy Fej és egy eredet van (De Simplicitate Praelatorum). Látjuk, hogy Ő egyedül a Krisztus püspökségét teszi egyetemessé, és azt tanítja, hogy a Krisztus szolgái annak csak részeit birtokolják. Ezen okból tiltotta meg a karthágói zsinat (Cap. 47.), hogy valakit főpapnak, vagy első püspöknek, vagy méginkább az első szék püspökének nevezzenek. És Gergely megátkozza az egyetemes püspök nevet, mint veszedelmeset, sőt mint szentségtörést, mint az Antikrisztus előfutárját és az ördög által kitaláltnak mondja (Epist. 76. Ad. Mauritium Augustum; Epist. 78. Ad Const. August.; sequenti ad Evodium; Epist. 83. Ad. Anian.). Cyprianus pedig a római püspököt nem tiszteli meg más címmel, mint: testvér, püspöktárs és hivataltárs. Istvánhoz, a római pápához írván, őt nemcsak magával és a többiekkel teszi egyenlővé, hanem még kemény szavakkál is illeti, megvádolván őt kevélységéért és tudatlanságáért. Sőt maga Jeromos, aki pedig római presbyter, sem habozik azt a széket a többiekkel egysorban említeni. Ha, - úgymond - a tekintélyről van szó, a föld nagyobb egy városnál. Miért beszélsz nekem egy városnak a szokásáról? Mért oltalmazod az Egyház törvényei ellenére a kisebbséget, amelyből keletkezett a gőg. Bárhol püspök is valaki, akár Eugubiumban, akár Konstantinápolyban, akár Rhegiumban, neki ugyanazon érdeme és ugyanazon papsága van. A gazdagság hatalma és a szegénység alázatossága egy püspököt sem tesz följebbvalóvá vagy alárendeltté. Végül, ha mindent megengedünk is a rómaiaknak, nem tehet az a legfőbb a püspökök között, aki maga egyáltalán nem püspök.

XXIV. HITCIKK.

Az emberi rendelésekről.

Az egyházi rendelések, mint például a böjtölés, az ételek megkülönböztetése, a húsféléktől való tartózkodás és sok más egyéb, a lelkiismeret színe előtt igazán kötelezők s minden botránkozást kizárnak.

Bebizonyítható először hasonlóság, vagy példa alapján. Mivel azt mondják a zsidó rabbik is, hogy a bölcsek rendeléseit éppúgy meg kell tartani, mint Isten törvényeit. Másodszor bizonyítható a józan észből. Mert az Egyház a Krisztus helytartója és az Ő személyét képviseli. Éppen ezért képesnek kell lennie ugyanannyira, mint amennyire a Krisztus képes. A harmadik bizonyítás a tekintély elvén alapszik, mert megmondatott: a Mózes székiben ülnek az írástudók és a farizeusok, mindeneket azért, melyeket néktek parancsolnak, megcselekedjétek. Mikor pedig a lutheránusok azt felelik, hogy ez a törvényről van mondva, amit a farizeusok tanítottak, amikor ama székben voltak és megerősítésül felhozzák, hogy Urunk egy más helyen megparancsolja, hogy őrizkedíünk azok kovászától, azaz tanításától, továbbá Ágoston magyarázatát, ahol azt mondja: mi mást akar itt az Úr mondani, ha nem azt, hogy ők a pásztor szavát béresek közvetítésével hallják? Mert a székben ülve az Isten törvényét tanítják, tehát általuk Isten tanít. Ha pedig ők azt akarják tanítani, ami a sajátjuk, ne hallgassatok rájuk és ne cselekedjétek, amire buzdítanak: minderre azt válaszold, hagy lehetetlen, hogy az Egyház mást tanítson, mint Isten akaratát, mert hiszen a Szentlélek kormányozza. Van egy más bizonyíték is, a tekintély elve alapján. Mert megmondatott: engedelmeskedjetek elöljáróitoknak. Mikor pedig a lutheránusok azt mondják, hogy ezt korlátozni kell a Péter által az elöljárók részére adott szabály szerint, ti. hogy ne gyakoroljanak uralkodói hatalmat az örökség felett, amelyről Pál azt mondja, hogy Ő a korinthusiakkal szemben megtartotta, hogy ti. nem uralkodott azok hite felett: hát ez az ellenvetés semmit sem ér. Mert ha az elöljárók helytelen dolgokat követelnek is, az alattvalóknak mégis kötelességük engedelmeskedni. Azután mindig szükséges visszatérnünk ahhoz az elvhez, hogy mert ők az Egyház, tehát nem tévedhetnek a gyakorlati élet kérdéseinek eldöntésében. Végül bebizonyíthatjuk a hasznosság elvénél fogva. Mivel botrányos dolog nagy változtatásokat tenni. És Salamon megtiltja, hogy elmozdítsuk a régi határjeleket, melyeket atyáink helyeztek el. A rendszabályok nagyobb része pedig, amelyekkel ma a világot kormányozzák, az Egyház hagyományaiból van. Tehát nem volna sem illő, sem hasznos dolog, mindent megváltoztatva, akkora zavarodást csinálni. Tedd hozzá, hogy ily intézkedésekkel nagyban elősegítik az erkölcsök illendőségét és tisztességét.

Cáfolat.

Egy a törvényadó - mondja Jakab -, ki megtarthat és elveszthet (Jak. 4,12). Ennek pedig kettős oka van: 1. mert számunkra minden igazságnak és szentségnek tökéletes szabálya az Isten akarata és 2. egyedül Ő uralkodik a lelkek felett, amely uralmat senkinek sem enged át. Tehát ahol az Úr engedelmességet sürget, azt akarja, hogy csak egyedül Neki engedelmeskedjünk. Ismét: ezek a kifejezések: jobb az engedelmesség az áldozatnál (I. Sám. 15,22); mindazt, amit én parancsolok néktek, megtartsátok és aszerint cselekedjetek semmit ne tégy ahhoz és el se végy abból (V. Móz. 4,2; 12,8.32). Ismét: "senki ne cselekedjék, a saját jó tetszése szerint, hanem amit én parancsolok, csak azt teljesítse." Ismét: "szóltam én a ti atyáitoknak, hogy hozzanak nekem áldozatokat és nem inkább azt mondottam: hallván halljátok az én szómat" (Jer. 7,21)? Pál jogtalannak jelenti ki a lelkiismeretnek bármiféle emberi törvénnyel való megkötözését. A szabadságban, úgymond, amellyel titeket a Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgalatnak igájával (Gal. 5,1). Más helyen megmondja az indokot is. Ugyanis még azok is, amik bölcsességnek látszanak lenni, haszontalanságok és hiábavalóságok, ha emberi parancsok és hagyományok szerint valók (Kol 2,23. Ennélfogva, amikor a házasságról beszél, kijelenti, hogy nem akar tőrt vetni a hívőknek (I. Kor. 7,35). Tehát az emberek megsértik a Krisztus szellemi királyságát és a lelkek feletti jogát semmibe sem veszik, amikor oly jogot bitorolnak, mint akiknek szabad volna törvényeikkel a lelkiismereteket megkötözniük. Ezenkívül utálatos dolog Isten előtt: olyan tiszteletet rendezni be számára, amelyet Ő nem kíván, vagy elfogadni egy olyant, amelyet emberek, az Ő szava helyeslése nélkül, állapítottak meg, mint Ézsaiás bizonyítja, mikor azon ok miatt Istennek rettenetes ítéletét hirdeti a zsidó népnek, mivel Istent emberi parancsolatokkal tisztelte (29,13). És ismeretes Krisztus ama mondása: "hiába tisztelnek engemet, oly tudományokat tanítván, melyek embereknek parancsolatai" (Mát. 15,9). Az ételek válogatásáról birtokunkban van Pál tanítása: "senki titeket az ételért vagy italért meg ne ítéljen" (Kol. 2,16). Ismét: "az Isten országa nem ételben, nem italban áll" (Róm. 14,17). Ismerjük Krisztus nyilatkozatát is: "ami a szájon bemegy, az nem fertőzteti meg az embert" (Mát. 15,11). És egy más helyen Pál, a Szentlélek ihletése folytán megjövendöli, hogy jönni fognak csalók, akik az ördög ösztönzésére megtiltják az ételek használatát, melyeket Isten teremtett, és a szent házasságot (I. Tim 4,3). Nem lehet hallgatni arra az elmésségre, hogy az előbbi helyeken Pál a zsidókkal vitatkozik, ez a jövendölése pedig a Tatianus követői és hasonlók ellen irányul. Mert ha Isten eltörölte az ételek közti különbséget, amelyet törvényében kimondott, és minden eledelt, különbség nélkül alávetett az emberek hatalmának, kicsoda merészli most magának azt a jogot igényelni, hogy új törvényeket alkosson, amelyek által az Istentől adott szabadság eltöröltetik? Ha már Ágoston a saját korában joggal panaszkodik, hogy az Egyházat, amelyről Isten irgalma azt akarta, hogy szabad legyen, annyira megterhelték, hogy a zsidók állapota tűrhetőbb volt, milyen jajgatással sirassuk meg a mostani szolgaságot?

XXV. HITCIKK.

A fogadalmakról és azok kötelező erejéről.

Ugyanazon erővel kötelezők a lelkiismeretre a fogadalmak, még ha azok szerzetesiek is, ti. az örökös önmegtartóztatás, szegénység és engedelmesség fogadalmai.

Bebizonyíthatjuk először amaz igaz versikével: "Embert sző kötelez s az ökör szarvára kötél kell." Mert, a kisebbről a nagyobbra következtetve, ha tartozunk megtartani az embereknek tett ígéreteket, mennyivel inkább tartozunk megtartani az Istennek tetteket? Amikor pedig a lutheránusok azt az ellenvetést teszik, hogy a szerződés mindkét félnek a megegyezése nélkül nem törvényerejű, ismét: hogy a törvénnyel ellenkező kötések nem kötelezők, azt feleld, hogy ami jószándékból történik, az tetszik Istennek. És ha valaki rossz szándékkal tesz fogadást, fogadalma a fogadalmaknak tartozó tisztelet miatt épp olyan érvényes, mintha fogadását jószándékkal tette volna. Különösen áll ez a szerzetesi fogadalmakról, a hivatalnaK a méltósága miatt, mert amint Szent Tamás mondja, hasonló az ily fogadás egy második keresztséghez. Mikor pedig a lutheránusok, az örökös önmegtartóztatásról szólva egy másik érvet hoznak fel, hogy ti. annak megtartására senki sem köteles, csak ha az neki felülről adatik: feleld, hagy a doktorok szerint a fogadalom nem szűnik meg kötelező lenni azon oknál fogva, hogy a végrehajtásra való tehetség hiányzik. Továbbá azt kérdik: melyik jobb a barátra vagy papra nézve: paráználkodni, vagy megházasodni? Erre nézve Cyprián tekintélyét idézik, aki 11-edik levelében azt mondja a szent szüzekról, vagy apácákról, hogy ha kitartani nem akarnak, vagy nem tudnak, jobb hogyha megházasodnak, mintsem hogy a gyönyörök tüzébe hulljanak. Azonban a makacsság s a fogada1om sokkal nyíltabb megszegése miatt egészen ellenkező eljárás látszik ésszerűnek, amint az egyházjogi tudósok is döntenek. Azonkívül, a fogadalmak kötelező volta bizonyítható még az alóluk való föloldozás mikéntjéből, ugyanis még a pápa sem menthetne fel a fogadalmak alól, ha a kulcsok nem volnának hatalmában, amiből következik, hogy kötelezik a lelkiismeretet. Az egyetlen, erről a dologról fennmaradó kétely az, amit a saját mestereink mondanak: "még ha szerzetesiek is", mert ezzel azt látszanak jelezni, hogy a szerzetesi fogadalmak kevésbé szigorúak, mint a többiek. De jegyezd meg, hogy ezt a megtartásnak a nehézsége miatt mondották, ami ezen fék nélkül a visszavonulásra kísérthetné a barátokat.

Cáfolat.

A fogadalmakban ezt a három dolgot kell figyelembe vennünk: vajon amire fogadalmat teszünk, hatalmunkban van-e; azután vajon a fogadalom célja helyes-e; harmadszor, vajon, amit fogadunk, tetszik-e az Istennek.

Ahol ezek, vagy ezek egyike hiányzik, azt állítjuk, hogy a fogadalmak haszontalanok és semmi érvényük nincs. Továbbá az Írás azt tanítja, hogy az állandó önmegtartóztatás nincs minden embernek hatalmában. Krisztus ugyanis kijelenti, hogy nem mindenek veszik be ezt a beszédet (Mát. 19,11). És Pál erről az adományról szólva és megértetve velünk, hogy ez különös ajándék, mely nem mindeneknek adatott, figyelmeztet bennünket, hogy az Isten adományai különbözők (I. Kor. 7,7 s köv.). És ezért mindazoknak, akik égnek, azt parancsolja, hogy az orvosságot a házasságban keressék. Aki nem tudja magát megtartóztatni, házasodjék meg. Ismét: "a paráznaság elkerülése végett minden egyesnek legyen tulajdon felesége." Hogy pedig a szerzetesi engedelmesség fogadalmában a végcél gonosz, az világosan kitűnik Pálnak egy szavából, amelyben elítél minden "ethelothrészkeiát," azaz önkényes istentiszteletet, amelyet az emberek a saját szeszélyükből kezdeményeztek. Mert ezt a szót használja. a kolossébeliekhez írt levelében, amelyet a fordító "superstitio"-val (babonaság) fordított le (Kol. 223). Amikor pedig a szerzetesek így engedelmességet fogadnak följebbvalóiknak, Istent tényleg emberi találmányokkal tisztelik. A szegénységről, amelyet fogadnak, azt mondjuk, hogy az Isten nemcsak nem fogadja el, hanem hogy az neki teljesen visszatetsző. Ugyanis Isten megparancsolja, hogy minden ember a saját mukájából éljen. Es Pál azt mondja: aki nem munkálkodik, az ne is egyék. És rendetlen életnek nevezi, amikor valaki másnak a fáradságából gondtalanul él, és az ilyeneket kiközösíteni parancsolja (II. Thess. 3,10). Azután az önkéntes szegénység, amelyet Isten nekünk ajánl, abban áll, hogy aki gazdag, vagyonát testvérei ínségének enyhítésére elosztogatván, mint Pál mondja, a Krisztus példájára magát szegénnyé teszi (II. Kor. 8,9). De az a szegénység, melyet a barátok vallanak, olyan, amely által, ámbár semmit nem dolgoznak, mégis soha sem éheznek, felfalják a szegények jószágát, és megfosztják magukat a jótékonyság gyakorlásától. Összefoglalva a mondottakat, kimondjuk, hogy a babonaságban fogant fogadalmak semmisek és a lelkiismeretet nem kötelezik. Továbbá, hogy a meggondolatlanul, a testben való oktalan bizalom folytán tett fogadalmakat gyorsan vissza kell vonni, mielőtt Isten a makacs önhittséget megbüntetné.

A kar új határozatai.

A Hittudományi Kar pedig megtiltja mindazoknak a mestereknek és bakkalaureuszoknak, akár a saját kebeléből, akár máshonnét valóknak, akik most, vagy a jövőben hittudományi fokozatot akarnak nyerni, hogy akár amikor a gyülekezetekben prédikálnak, akár elöadásaikban, vagy másként, a fentebb említett hitcikkekkel bármi módon ellenkezőt hirdessenek. Sőt, ellenkezőleg, amikor mód és alkalom kínálkozik, azokat a népnek őszintén hirdessék és nyíltan előtárják. Továbbá, a Kar azt is elhatározta, hogy minden mester és bakkalaureusz az előbb felsorolt tételeket, helyeslése elismeréséül saját kézírásával megerősítse. És mivel nem volna helyes dolog a rendetlenrket és veszekedőket, mint farkasokat, a saját nyája közepett táplálni, a Kar elhatározta, hogy mindazok, akik ezen határozatnak engedelmeskedni nem akarnak, és a fentebb felsorolt tételekkel ellenkezőt tanítanak, vagy a jövőben prédikálnak, a Kar közösségéból örökre kiűzessenek. Továbbá, mivel az ellentmondás és az ősök szokásaitól való eltérés szeretése miatt, az új mozgalmak és tanok tanulmányozóí közül igen sokan elhanyagolják azt a dicséretre méltó szokást, hogy a Szentlélek kegyelméért a Szűz Mária közbenjárása által könyörögjenek: az ilyeneket figyelmeztetjük, hogy ne irtózzanak oly nagyon attól az angyali üdvözlettől, melyet az evangélium elénk szab; se pedig, amint sokan tenni szokták, valahányszor, a mi Urunk, Üdvözítőnk neve előfordul, amaz üdvöthozó nevet: Jézus, fonákul meg ne vessék, megelégedvén Őt egyszerűen csak "a Krisztus"-nak nevezni, különösen mikor Péter bizonysága szerint, nem adatott az ég alatt az embereknek más név, amely által megtartatnának. Hasonlóképpen, amikor az isteni apostolokat, evangélistákat, vagy szent doktorokat említik, ne nevezzék őket minden tiszteletnyilvánítás nélkül, amint szokták, egyszerűen Pálnak, Jakabnak, Máténak, Péternek, Jeromosnak, Ágostonnak, hanem ne essék nehezükre hozzátenni ezt a szót is: "szent" - és szent Péternek, szent Pálnak stb. nevezni őket. És végül ne hanyagolják el a népnek a meghaltak lelkeiért való könyörgést ajánlani.

Az Úrnak 1542-ik esztendejében, március hava 10-edik napjan.

A Hittudományi Kar a Sorbonne kollégiumban eskü alatt összegyülekezvén megvizsgálni a fenti hitcikkeket, jóváhagyta azokat abban a formában, amelyben írva vannak.

Megpecsételtetett a Dékán Úr és a Kar megbízásából. Fournier, jegyző.

Cáfolat. Ézsaiás megtiltja Isten minden tanítványának az "összeesküvés" említését, bármennyiszer esküdött is össze a sokaság (Ézs. 8,12). Ezzel azt jelzi, hogy a gonoszok tanácsainak sem engedelmeskedni, sem azokat elfogadni nem kell. Kövessük tehát, amit azután parancsol, azaz szenteljük meg a Seregek Urát, közeledjünk Hozzája félelemmel, hogy Ő legyen a mi megszentelődésünk. Bárki kísértse is meg, hogy minket ettől a félelemtől elcsábítson, legyen ránk nézve átkozott. És hasonlóan a szeme világát visszanyert vakhoz, ne borzadjunk, ha kiűznek bennünket az istentelenek gyülekezetéből (Ján. 9,34), mert a Krisztus szembejön velünk és minket az Ő testének közösségébe fogad be. Jobb volna inkább százszor meghalni, sem hogy kezünket gazul beszennyezzük egy aláírással, amellyel Isten igazságát megtagadjuk. A Szűzhöz való könyörgést, amelyet ezelőtt használtak a Szentlélek kegyelmének kérésében, ki nem látja utálatos káromlásnak? Nem is szólva amaz átkozódásokkaí telt címekről, amelyekkel míg a Szüzet akarnák megtisztelni, Őt a legsúlyosabb sérelemmel illetik? Hisz a mennyek királynőjének és a kegyelem kincstárosának nevezik. Mi halljuk, amit Jézus tanít, hogy Ő el fogja küldeni az Atyától az igazság Lelkét és megparancsolja, hogy az Ő nevében kérjünk (Ján. 14,26, 15,26). Ez tehát a kérésnek a helyes szabálya és az elnyerésnek biztos módja. De a Krisztust elmellőzve a Szűzhöz folyamodni és az imában Isten helyett őt szólítani, ki nem látja ezt istentelen szokásnak? Ez teljességgel idegen az Isten igéjétől. Sőt van a negyedik karthágói zsinatnak egy határozata, amely megtiltja a szenteknek az oltárnál való segélyül hívását. Abban még nyíltabban elárulják dőreségüket, amikor azt mondják, hogy azt az üdvözletet az evangélium számunkra előírta. Az igaz, hogy Gábor, amint Lukács elbeszéli, azért küldetett, hogy ilyen módon üdvözölje a Szüzet, de vajon mi Gáborok vagyunk-e? Mikor parancsolták ezt valaha nekünk? Micsoda menetelünk vagyon nekünk a Szűzhöz, hogy vele társalogjunk? Ezenkívül miért használják ezt az üdvözletet akkor, mikor a Lélek kegyelméért könyörögnek, hacsak nem azért, hogy azzal, mint imádsággal élnek? Ami a Krisztus nevét illeti, honnét van, hogy az annyira szamár fülek oly kényesek, hogy oly kifejezésmódok ís sértőleg hatnak rájuk, amiket a Szentlélek használ? A Krisztus név mindenütt előfordul az Írásokban. Az Egyház összes írói használták azt, ami mestereinknek azonban nem tetszik. És hogy ne szűkölködjenek ürügyben sem, hát okul felhozzák a zsidóknak azt a varázslói hazugságát, minthogyha az emberek üdvössége két szótagba volna bezárva. Amikor hát a Jézus név miatt oly rútul dühöngenek, semmi csodálatos nincs benne, ha a szentek neveiben annyira ragaszkodnak a bevett szokáshoz. De micsoda okból, vagy mely példa alapján róják az igehirdetőkre azt a terhet, mint törvényt, hogy a halottak lelkeit a nép figyelmébe ajánlják? A régieknek sok egyházi beszéde fennmaradt, és azokból kitűnik, hogy ilyesmit az ősegyházban soha nem tettek. Látjuk tehát, hogy úgy cselekesznek, mint a zsarnokok szoktak: amikor jogos eszközökkel uralkodásukat tovább fenntartani nem tudják, barbár vadsághoz és durvasághoz folyamodnak. De másrészről mit mond az Úr: tanácskozzatok és haszontalan lészen, beszéljetek beszédet, de nem áll meg. Készüljetek s megrontattok, (Ézs. 8,9.10). Mert nincs bölcsesség és nincs értelem és nincs tanács az Úr ellen, (Péld. 21,39).