A feszület és a képek imádásáról.

Abban sem szabad semmi módon kételkedni, hogy a Krisztushoz és a szentekhez való könyörgésnél kegyes és jó cselekedet térdet hajtani a feszület, a boldogságos Szűz Mária és a szentek képei előtt.
Hogy a feszület és a szentek képeit térdhajtással kell tisztelni, azt az utolsó niceai zsinat tekintélye alapján bizonyíthatjuk. Mert ámbár Gergely elismeri, hogy Serenus, marseilles-i püspök helyesen cselekedett, amikor azok tiszteletét megtiltotta, mégis a zsinat, amely később ült össze, túltehette ezen magát, hiszen az új határozatok az előzőket megváltoztathatják. Másodszor bebizonyítható a józan ész alapján: ha tiszteljük a szentek ereklyéit, csontjait, ruháit, öltönyeit, papucsait, azok emlékezetére, nincs semmi értelme, hogy mért ne tehetnénk ezt a képeikkel is. Az előbbit pedig a közszokás igazolja. A harmadik bizonyíték a hasonlóság elvén alapul: ti. a nép tiszteli a fejedelmek, néha pogány fejedelmek szobrait. Negyedszer csodákkal is bizonyítható. Mert sok szentkép mosolygott vagy sírt a hozzá imádkozók nagyobb épülésére. Sőt néhány kép még beszélt is. Az ötödik bizonyíték a saját öntudatunk tapasztalásábÓl meríthető. Mert ha kép előtt imádkozunk, sokkal nagyobb áhítatra serkenünk, és buzgóságunk már a rá való tekintéskor megsokszorozódik. A hatodik bizonyíték: mert így kell a pogányok tévelygését jóvátenni, akik térdet hajtottak bálványaik előtt, mint ahogy mi most a szentek képei előtt.

Cáfolat.

A képekről és szobrokról Isten parancsolata ez: "ne hajolj meg azok előtt és ne tiszteljed azokat." Aztán éppen a térdhajtás az, amit a "tisztel" ige kifejez (II. Móz. 20,5; V. Móz. 5,9). És hogy ez volt a pogányok véleménye is, hogy ők a mennyei istenekhez könyörögtek, mikor a szobrokhoz fordultak, ez nyíltan kitűnik irásaikból. Ágoston is említi, hogy milyen mentségeket szoktak korának bálványimádói ürügyül felhozni (In Psalm. 113.). A köznép ugyanis azt mondotta, hogy ők nem a látható anyagot, hanem a benne láthatatlanul lakozó istenséget iniádják. Azok pedig, akik, amint Ágoston mondja, tisztultabb vallás hívei voltak, azt mondották, hogy ők sem a szobrot, sem a benne lakozó szellemet nem tisztelik, hanem a külső tárgyban annak a valóságnak a jelképét látják, amelyet imádni tartoznak. Ugyanezt olvashatjuk Eusebiusban és Lactantiusban is. Mivel tehát azok, akik manapság a szobrok előtt letérdelnek, semmiben sem különböznek a régi bálványimádóktól, azért ezt a szokást Isten igéje és az atyák véleménye alapján nyíltan elítéljük. És teljesen igaza van Ágostonnak, amikor azt mondja, hogy senki sem könyörög vagy imádkozik egy szoborra tekintve úgy, hogy azt ne gondolná, hogy a szobor hallja, amit hozzá beszél. Mert, úgymond, az emberi alakot ábrázoló szobor azt eszközli, hogy a lélek, maga testben élvén, azt véli, hogy az a test is, amelyet az övéhez hasonlónak lát, szintén el van látva érzékszervekkel. Ennélfogva, amikor kimagasló helyre teszik őket, hogy a hozzájuk imádkozók jól láthassák, ámbár élettelenek és semmit nem érzékelnek, mégis az élő és érzékelő emberi testrészekhez hasonlítva, az erőtlen lelkekre úgy hatnak, mintha élnének és lélegzenének. Ezen okból határozták e1 egykoron (Concil. Eliberit. c. 36.), hogy a templomokban ne legyen semmiféle festmény, és hogy azt, amit imádnak, vagy tisztelnek, ne fessék a falakra. Ezért mondla Ambrosius Helénáról szólván: megtalálta a keresztet és a királyt imádta, nem pedig a fát, mert az a pogányok tévelygése és az istentelenek álnoksága (Oratio Habita in Funere Theodosii).

XVII. HITCIKK.

A tisztítótűzről.

Ezeken kívül szilárdul hinni kell és semmiképpen sem szabad kételkedni abban, hogy van tisztítótűz, és hogy az abban feltartóztatott lelkeken lehet segíteni imádkozás, böjtölés, alamizsnaosztogatás és más egyéb jócselekedetek által, hogy a nyomorúságból hamarabb kiszabaduljanak.

Mert sok szent életű barátnak és kegyes nőnek történtek jelenések, melyekben a lelkek ezt mondották, amint ez Gergely összes párbeszédeiben egész terjedelmében található. Ha pedig a lutheránusok az ilyen jelenéseket, amint ők mondják, semmire sem tartják érdemesnek, mivel azok vagy egy rendellenes agyvelő képzelődései, vagy lelki képek és szemfényvesztések, melyekkel az ördög az embereket megcsalja: azt felelem, hogy a jelenéseket Gergely tekintélye alapján, aki pápa volt, hiteles tényeknek tarthatjuk. A második bizonyíték a hosszú gyakorlat. Az összes keresztyén gyülekezetek ugyanis a tisztítótűzben való hit alapján alapultak, vagy legalább is gazdagultak évi adományokkal. Sőt már a pogányoknak is volt arról tudomásuk, amint ez kitűnik költőik írásaiból, különösen Ovidiusból. A józan ész alapján hasonlóképpen bebizonyítható: ha ugyanis igaz az, hogy az ezen halandó életben elkövetett bűnökért eleget kell tenni, akkor ebből következik, hogy akit a halál az elégtételben megakadályozott, az a másvilágon tartozik eleget tenni és így világos, hogy van egy arra szánt hely, ahol a fennmaradt tartozások leróhatók. Bebizonyítható a természetbölcseletből is. Ti. a lelkek, amelyek a vastag természeti testtől súlyos folyékony állományt vontak el, nem röpülhetnek azonnal a menyországba, ha csak előbb a tűzben meg nem száradnak. Amikor pedig a mi mestereink azt állítják, hogy erősen hinni kell és semmiképpen sem szabad kételkedni abban, ami a valószínűségnek csak a látszatával bír, ebben azt a jogi szabályt követték, hogy a "kételkedő hit nem egyéb, mint hitetlenség". Mindazonáltal sokkal okosabb azt mondani, hogy a dolog kétségbevonhatatlan. Mert megengedve, hogy az érvek, melyeket felhoznak, kétesek, az Egyház nagy tekintélye azokat bizonyosokká teszi. Ha pedig egyszer elfogadtuk, hogy van tisztítótűz, ezt önként követi a másik dolog, hogy ti. a szerencsétlen lelkeken, akik ott gyötörtetnek, az élők áldozataival segíteni kell, és el kell fogadni azt is, hogy a halottakért elrendelt misét, amely feltételezi, hogy a lelkeken segíteni lehet a miseáldozattal, nem ok nélkül léptették életbe. Ezért a kegyes Anyaszentegyház, amikor egy határozott helyet sem talált a Szentírásban, inkább félremagyarázta a zsoltárokat, Jób könyve egyes helyeit és a próféták sok mondását, sem hogy a Szerencsétlen lelkeket enyhítés nélkül hagyja.

Cáfolat.

A tisztítótűzről a Szentírásban egy árva szó sincs, és Ágoston (De Cura Pro Mortuis Ag. Cap. 1.), aki ebben a dologban engedett a szokásnak, elismeri, hogy ezt a vélekedést az írásnak egyetlen helye sem támogatja, legföljebb a Makkabeus Júdás áldozatáról szóló történet, amely hogy nem tartozik a Kánonba és nem is biztos hitelű, azt mind maga bevallja, mind Jeromos felemlíti és az egyetemes megegyezés megerősíti. Mert a szentírási helyet, amelyet a korinthusiakhoz írt első levélből idézni szoktak, maga is másként magyarázza (1. Kor. 3,13), aminthogy azt minden épeszű ember másként értelmezendőnek tartja. Mert amint a fa, széna, pozdorja szavak csak képes kifejezések, éppúgy kétségkívül a tűz szót is csak képlegesen, a lélek megpróbálásaként érthetjük, amely megpróbálásnak alávetve az emberi tanítások elpusztulnak, az Isten igazsága pedig, mint az arany, épen marad. Ámbár Ágoston, amint mondottam, eltűrte, hogy a szokás legyőzze őt és nem tagadta a tisztítótűz létezését, afelől semmi határozottat nem mer állítani. Sőt néha kételkedőleg szól, mondván, hogy nem lehetetlen, de hogy vajon van-e, azon lehet vitatkozni. Ezenkívül ebben a tekintetben ő egyáltalán nem következetes önmagához. Egy másik helyen pl. azt tanítja, hogy a lelkek, amikor e halandó világot elhagyják, különböző fogadtatásra találnak, a jók örvendeznek a rosszak pedig gyötrelmet szenvednek. Továbbá, hogy a nyugalmat, amely közvetlenül a halál után adatik, mindenki megkapja mindjárt, amikor meghal, ha arra érdemes, (Enchir. Ad Laurent. C. 68, 69; Homil. in Joann. 49.). Mivel tehát egy embernek sincs hatalmában, hogy a halottak lelkeiről határozatokat hozzon, a legbiztosabb dolog azok állapotáról magát Istent hallgatni meg, hogy mit szól Ő, aki azok felett uralkodik. Mivel pedig a Szentírás azt bizonyítja, hogy boldogok azok a halottak, kik az Úrban halnak meg, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, továbbá, hogy ők vigasztalást nyernek, hogy a Krisztussal élnek és az Isten jelenlétét élvezik, (Jel. 14,13; Luk. 16,25; Fil. 1,23 ; II. Kor. 5,8): mi erre a tanításra támaszkodunk, amelyben semmi hely sincs a vitatkozásra. A tisztítótűz szerkezetéről szóló tanításnak pedig épp olyan szilárd alapja van, mint amilyen általában azoknak a képzeteknek lehet, amiket az emberi agyvelő a láthatatlan világról Isten igéjének figyelmen kívül hagyásával gyártott. Az is bizonyos, hogy az imák, melyekkel közönségesen a halottakon segíteni törekesznek, mivel semmiféle isteni parancsra, vagy egyéb ígéretre nem támaszkodhatnak, nélkülözik a hitnek azt az alapját, amelyet Pál a hívők könyörgéseiben megkövetel (Róm. 10,14). A Szentírás semmit sem parancsol nekünk hathatósabban, mint azt, hogy az élőkkel szemben gyakoroljuk a szeretet minden kötelességét. A halottak segítését sehol nem említi. Ehhez járul, hogy erre vonatkozólag nincs egyetlen példa sem, ámbár a Szentírás sok ember temetéséről emlékezik meg, sőt néhánynak még a gyászmenetét is egész részletességgel leírja. (Az ószövetségi könyvekben, különösen Mózes és a Királyok könyvében.) Az pedig hihetetlen, hogy a Szentírás (az Isten lelke), amikor még ezeket az aprólékos részleteket is megőrizte, a lényeges fontosságúákat elmellözte volna.

XVIII. HITCIKK.

Az Egyházról és annak tekintélyéről.

Minden keresztyénnek szilárdan kell hinnie, hogy a földön van egy egyetenzes, látható Egyház, amely a hit és erkölcsök dolgában nem tévedhet és amelynekminden hívő, azokra nézve, melyek a hitre és erkölcsökre vonatkoznak, engedelmeskedni tartozik.

Bizonyítás:

az Egyházat meg lehet látni: a papság ugyanis az egyháznak csalhatatlan jele. A papság pedig minden időben látható, tehát az Egyház is látható. Hogy pedig az Egyház nem különíthető el a papságtól, én azt, mint a hit egyik alapelvét állítom. Másodszor bebizonyítható a folytonos következésből. A folytonos következés pedig, egész az apostolok idejétől fogva, ismeretes a pápák névsorából, amelyet Platina jegyzett fel. Mert ámbár a doktorok különböznek Péter második utódjara nézve, Ugyanis némelyek Clemenst, mások Linust fogadják el, de így tévedés csak az egyénben lévén, ez nem vonja maga után az egésznek bizonytalan voltát. Nagyobb nehézség azonban Johannának a pápává választása. Mert úgy látszik, hogy itt tényleg megszakadt a folytonosság. Erre azonban válaszod, hogy az apostoli szék kipótolta a benne ülő okozta hiányt. Ezt kell mondanunk a szakadások korszakáról is, amikor Gergely, János és Péter ellenpápák voltak. Valamint, amikor Jenőt az egyetemes zsinatban letévén, Amadeust választották meg és azután lemondatták, mivel Jenőnek nagyobb befolyása volt. Ilyen módon megmarad a következés szakadatlan rendje. A tétel második része, hogy ti. az Egyház a hit és erkölcsök dolgában nem tévedhet, a látható Egyházban nehezen bizonyítható be, de mégis elégségesnek kell lennie a bizonyításra annak, hogy amit a római Egyház elhatározott, az igaz. De még jobban be lehet bizonyítani egy másik érvvel, hogy ti. az Egyházat közvetlenül a Szentlélek kormányozza. Ámde a Szentlélek nem tévedhet, tehát következésképpen az egyház sem tévedhet. A harmadik bizonyíték a következő hitcikken alapszik. Mert aszerint az Egyházat illeti meg, hogy minden dologban határozzon, semmi sem volna ugyanis bizonyos a hitben, ha kételyeinket az Egyház csalatkozhatatlansága meg nem szüntetné. Aminthogy most is, ha nem volna ez az elv, mint legyőzhetetlen pajzs, a kezünkben, a lutheránusok már százszor is legyőztek volna, mivel az igazság látszatával rendelkeznek és erős érvekkel szorongatnak bennünket.

Cáfolat.

Hogy van egyetemes Egyház, és volt már a világ kezdetétől fogva, és lesz a világ végezetéig, azt mindnyájan valljuk. Az van kérdésben, hogy milyen a külső megjelenése, amiről meg lehet ismerni. Mi az Isten igéjében látjuk azt. Vagy ha valaki jobban szereti magát így kifejezni, mivel Krisztus annak a Feje, úgy vélekedünk, hogy amint az embert arcáról lehet megismerni, úgy az Egyházat is a Krisztusban kell szemlélnünk. Amint meg vagyon írva: ahol a dög, oda gyűlnek a saskeselyűk (Mát. 24,28); ismét: lészen egy akol és egy pásztor (Ján. 10,16). De amint az igének tiszta hirdetése nem mindig mutatkozik, úgy nem mindig látható a Krisztus arca sem, ennélfogva következtetjük, hogy az Egyház, amint ezt sok századnak a példái tanúsítják, emberi szemmel nem mindig ismerhető fel. Mert a próféták idejében a gonoszok sokasága annyira hatalmas volt, hogy az igaz Egyház teljesen elnyomatott. Így Krisztus idejében is látjuk, hogy Istennek kicsiny kis nyája el volt rejtve az emberek elől, míg az istentelenek úgy tüntették fel magukat, mint, akik az igaz Egyház. Aztán meg mit csinálnak azok, akiknek oly éles látású szemük van, hogy azzal dicsekednek, hogy ők az Egyházat mindig látják, Illéssel, aki azt hitte, hogy az Egyházból csupán csak ő maradt meg (I. Kir. 19,10)? Ebben ő bizonyosan tévedett, de példája bizonyítékkal szolgál arra, hogy Isten Egyháza előttünk is éppoly ismeretlen maradhat, különösen miután Pál szavaiból tudjuk, hogy a szakadás előre megmondatott (II. Thess. 23). Azt hisszük tehát, hogyaz Egyház ott látható, ahol a Krisztus jelen van és az Ő szava hallatik, amint meg vagyon írva: az én juhaim az én szómat hallgatják (Ján. 10,27). Mihelyt pedig az igaz tudományt eltemetik, az Egyház is egyszerre eltűnik az emberek szeme elől. Ezt az egyházat valljuk mi Pállal az igazság oszlopának és erősségének (I. Tim. 3,5), mert őre a józan tudománynak és azt szolgálatával fenntartja az utódok számára, nehogy kipusztuljon a világból. Mivel Krisztusnak a jegyese, igazságos és illendő dolog, hogy Neki alája legyen vetve (Ján. 3,19; Eféz. 5,24). És amint Pál bizonyítja, szeplőtlensége abban áll, hogy nem távozik el a Krisztus iránti őszinteségtől (II. Kor. 11,3). Nem téved tehát, mert Isten igazságát követi szabály gyanánt. De ha attól eltér, megszűnik jegyes lenni és paráznává lesz. Azok pedig, akik az Egyházat a közönséges értelemben vett hatalom és más külső dísz számára foglalják le, hallják meg, amit Hilarius mond erről a tárgyról (Contra Auxentium): nem helyes, hogy elfogott bennünket a falak szeretete; nem jól van, hogy az Isten Anyaszentegyházát hajlékokban és épületekben tiszteljük. Vajon bizonyos-e, hogy ezekben egykor nem az Antikrisztus fog tanyázni? Előttem biztosabbak a hegyek, erdők, tavak, börtönök és örvények, mert ezekben vagy rejtőzve, vagy elmerülve próféták prófétáltak.

XIX. HITCIKK.

A tanban való döntések a látható Egyházat illetik.

Hogyha a Szentírás bármely pontjára vonatkozólag bárminő vitás kérdés, vagy kétely merül fel, az előbb említett Egyházat illeti meg a határozás és döntés.

Bizonyítás:

Mert különben, ha az Egyháznak nem volna meg a joga, hogy a per alatt levő hittételekről határozott véleményt nyilvánítson, rettenetes zűrzavar keletkeznék. Manapság pl. a lutheránusok szépen szóvivők lennének a káptalanban és az Isten igéjével dicsekednének, ha csak ez a kivételt nem tűró felelet le nem győzte volna őket, hogy ti. az Egyháznak megvan a joga véglegesen határozni, úgy hogy annak senki ellene nem mondhat. Sehogyan másként nem tudnánk a szájukat befogni. Azután tudnunk kell, hogy a Szentírás hasonló a viasz-orrhoz, mert hol ide, hol oda lehet hajlítani. Az Egyház határozata azonban szilárd és állandó. Mert ha az eretnekek egyet álokoskodásokkal alaptalannak akarnak állítani, másnap már egy másikat lehet alkalmazni, mely őket még jobban megfékezi.

Cáfolat.

A határozatokat illetőleg, amennyiben azok egyes gyülekezetekre vonatkoznak, Pál a következő szabályt rendeli el: a próféták közül kettő vagy három beszéljen, a többiek pedig ítéljék meg. Ha pedig egy másik, aki ül, részesül kijelentésben, az előbbi hallgasson (l. Kor. 14,29). Ha a gyülekezetek között támad ellenkezés, azt valljuk az egyetértés helyreállítására irányuló törvényes eljárásnak, amit mindig követtek, ti. hogy a pásztorok összejönnek és az Isten igéjéből határozzák meg, hogy mitevők legyenek. Különben, ha a látható Egyház határozatait színigazságnak vesszük, hát a látható Egyház volt az, amely ellenállt Mikeásnak (I. Kir. 22,10). A látható Egyház volt hasonlóképpen, amely azt mondotta: "jertek és tervezzünk terveket Jeremiás ellen, mert nem vész el a törvény a paptól, sem a tanács a bölcstől, sem az ige a prófétától" (Jer. 18,18). S végül, a látható Egyházat a Krisztus idejében a főpap és a tanács képviselte. Mindenesetre az ő papi uralmuk sokkal jobban meg volt alapozva és erősebb bizonyságokkal volt megerősítwe, mint az amelynek ürügye alatt azok, akik ma az egyház címét bitorolják, büszkélkednek. Akik tehát azt akarják, hogy az egyház határozatai válogatás és kivétel nélkül elfogadtassanak, egyszersmind abba a kényszerüségbe hozzák a hívőket, hogy megtagadva Krisztust és elhagyva Isten igazságát, gyakran az istentelenekhez csatlakozzanak.

XX. HITCIKK.

Az egyházi hagyomány útján létrejött hitcikkekről.

Bizonyos, hogy sok olyanban kell hinni, ami nincs határozottan és különösen kimondva a Szentírásban, amelyeket mégis az Egyház hagyománya alapján szükségképpen el kell fogadni.

Bebizonyíthatjuk az ellenkezőnek a képtelen vagy balgatag voltából. Mert különben csaknem szükséges volna egy új világot teremteni, hiszen azoknak a hitcikkeknek, amiket mi erősen állítunk és amelyekben köztünk senki sem kételkedik egy csöppet sem, alig századrészét lehet a Szentírásból határozottan bebizonyítani. Hanem mert a doktorok ezeket hajszálfinomságú következtetésekkel, hosszas műveletek után vezették le, azért maradnak meg bizonyosoknak. Bizonyíthatjuk a valószínűség elvével is. Ti. hihető, hogy az apostolok, ámbár Szentlélekkel teljesek voltak és azt a parancsolatot kapták, hagy az Egyházat tökéletesen kioktassák, mégis akartak valamit hagyni utódaiknak is, nehogy minden dologban megelőzvén őket, szerfölött megkurtítsák szárnyaikat. Bebizonyítható továbbá a hasonlóság elve alapján is: mert amint a jogászoknál ís van írott jog és van szokásjog, úgy kell ennek lennie a hittudományban is.

Cáfolat.

"Minekutána," - így szól az apostol, - "az Isten sok ízben és sokképpen szólott régen az atyáknak a prófétákban, ez utolsó időkben szólott nekünk az Ő szerelmes Fia által" (Zsid. 1,1). És hogy milyen várakozásokat táplált Izráel népe a Krisztus tanítása felől, az kitűnik a samáriai asszony beszédéből: mikor a Messiás eljő, mindeneket megjelent nekünk (Ján. 4,25). ‚ Tehát ehhez a tudományhoz kell ragaszkodnunk, amelyről tudjuk, hogy abban a mennyei bölcsességnek tökéletes teljessége foglaltatik. Helyesen vélekedett tehát Ágoston (Libr. 2. De Pecc. Merit. et Remiss. Cap. Ult.), midőn úgy ítélt, hogy ami nincs benne a Szentírásban, az nem szükséges az üdvösségre. Mert ha szükséges volna, hogy tudjuk róla, Isten nem mellőzte volna el. Megjegyzésre méltó (Chrysostomusnak) is egy mondása (De Sanct. Et Ador. Spiritu), amelyben így szól: amint Krisztus kijelentette, hogy Ő nem magától beszél, mert a törvényből és a prófétákból beszélt, úgy mi se higgyük el, ha valamit az evangéliumon kívül, a Lélek nevében ránk tukmálnak. Mert amint Krisztus a törvény és a próféták betöltése, úgy a Lélek az evangélium betöltése. Végeredményben, mivel a hit biztos igazságát nem máshol, hanem az egy igaz Istennél kell megkeresni, kimondjuk, hogy az igaz hit egyedül a Tőle származó szentiratokon alapul, mivel azokban nem felerészben, hanem. teljesen meg akart tanítani azokra, amikről azt akarta, hogy tudjuk és amikről tudta, hogy hasznosak.