//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- OSCAR CULLMANN: A lélek halhatatlansága
vagy a holtak feltámadása? II. rész

Oscar Cullmann

A lélek halhatatlansága vagy a holtak feltámadása? II. rész

D) A holtak zsengéje. Krisztus föltámadása és a halál megsemmisülése között

Számot kell adnunk arról is, hogy mit jelentett az első keresztyének számára, amikor húsvét nagy üzenetét meghirdették: Krisztus föltámadt a holtak közül. Hogy ezt teljesen megértsük, ahhoz mindenek előtt utalnunk kell arra, hogy mit jelentett számukra a halál. Az a kísértésünk, hogy mindig összekeverjük ezt a hatalmas kijelentést: Krisztus föltámadott! – a görög gondolattal a lélek halhatatlanságáról, s így megfosztjuk azt valódi tartalmától. Krisztus föltámadott! – ez azt jelenti: már benne vagyunk az új korszakban, amelyben a halált legyőzi a Szentlélek, s ahol nincs többé romlandóság. Mert ha valóban van lelki test, amely felváltja a testit (= a halált), akkor a halál hatalma már megtört. Az első keresztyének meggyőződése szerint a hívőknek valójában már nem kell meghalniuk – s bizonnyal az első idők meggyőződése is ez volt. Mostantól fogva azonban nincs annak jelentősége, hogy az emberek továbbra is meghalnak. Mostantól fogva haláluk nem a halál abszolút uralma, csupán a végső harc, amely a hatalomért történik. A halál nem tudja érvénytelenné tenni a feltámadt test létét, bármily súlyos legyen is.

Próbáljuk meg egyszerűen megérteni azt, amit az ősgyülekezet hirdetni akart, amikor Jézus Krisztusról mint a „holtak zsengéjéről” beszélt. Főként itt kell megpróbálnunk kikerülni azt a kérdést – bármily nehéznek is tűnik –, hogy el tudjuk fogadni ezt a hitet, vagy sem. Hasonlóképpen figyelmen kívül kell először hagynunk azt a kérdést is, hogy Szókratésznek vagy az Újszövetségnek van igaza, mert enélkül állandóan idegen elemeket kevernénk össze az Újszövetségével. Ehelyett egyszerűen el kell kezdenünk az Újszövetség tanítására hallgatni. „Jézus Krisztus zsengéje azoknak, akik elaludtak”. Teste az első feltámadt lelki test. Ahol megvan ez a meggyőződés, ott befolyásának az egész életet és egész gondolkodást teljesen át kell formálnia. Minden, ami az ősgyülekezetben történt, innen és csakis innen érthető. Az Újszövetség hét pecséttel lezárt könyv marad számunkra, ha nem halljuk minden olvasott mondata mögött e másikat is: Krisztus föltámadott,24 a halál legyőzetett, már van új teremtés. Ez vezeti be a feltámadás korszakát.

Azt mondtuk, hogy csak bevezeti; mégis döntő módon teszi ezt. Csak bevezeti: mert a halál még működik, a keresztyének továbbra is meghalnak. Erről csak akkor adnak számot a tanítványok, amikor a keresztyénség első tagjai meghalnak, ami nagy probléma lett.25 Az 1Kor 11,30-ban azt írja Pál apostol, hogy alapjában véve nem kellene lennie sem beteg­ségnek, sem halálnak. Azonban még van bűn, betegség és halál. De a Szentlélek mint teremtő hatalom már működik a világban. Működése látható az első keresztyének közösségében, az ott megnyilvánuló kegyelmi ajándékokban. Ezt a feszültséget neveztem (a Christus und die Zeit c. könyvemben) „már beteljesültnek”, ill. „még nem befejezettnek”; ez lényeges része az Újszövetségnek.

Következésképp e feszültség nem másodlagos, utólag becsempészett megoldás26, mint ahogy azt Albert Schweitzer tanítványai, most pedig R. Bultmann is állítja.27 Ellenkezőleg: ez a feszültség jellemzi már Jézus tanítását is Isten országa felől. Meghirdeti az Isten országa jövetelét a jövőre nézve, másrészt pedig hirdeti, hogy már beteljesedett az, mivel ő maga a Szentlélekkel már visszaszorítja a halált, betegek gyógyítása és holtak föltámasztása által (Mt 21,28; 11,3k; Lk 10,18), anticipálja azt a győzelmet, amelyet saját halálával fog aratni a Halál fölött. Sem A. Schweitzernek nincs igaza, aki Jézus és az első keresztyének reményét sajátos módon a jövőben megvalósuló reménynek látja, sem C.H. Doddnak, aki csak a realized eschatology-ról (megvalósult eszkhatológiáról) beszél, főként pedig R. Bultmann-nak nincs igaza, aki az első keresztyének ősi reményét feloldja heideggeri exisztencializmusban.

Az Újszövetség lényegéhez tartozik, hogy idői kategóriákat használ, s speciálisan ezért van az, hogy a Krisztus föltámadásának már megtörtént voltába vetett hit kiindulópontja az egész keresztyén életnek és gondolkodásnak. Ha ehhez hozzáfűzzük, hogy ez az Újszövetség központi mondanivalója, akkor az időbeli feszültség a „már beteljesült” és a „még nem befejezett” között a keresztyén hit szerves alkotórésze, akkor a Christus und die Zeitben felhasznált kép jellemzi az Újszövetség által föltételezett helyzetet: A döntő ütközet, amely meghatározza a háború kimenetelét, már megtörtént Krisztus halálában és föltámadásában, csupán a Victory Day (győzelem napja) áll még előttünk.

Alapjában véve minden modern teológiai vita témája a következő kérdés: hogy a pünkösdi esemény vajon kiindulópontja-e a keresztyén egyház születésének, életének, gondolkozásának? Ha igen, akkor a Krisztus testi föltámadásába vetett hitet kell tekintenünk az egész keresztyén hit középpontjának az Újszövetségben. Az a tény, hogy van feltámadott test, Krisztus teste, meghatározza az első keresztyének időfelfogását. Ha Krisztus az „elaludtak első zsengéje”, úgy ez időbeli távolságot jelent (bármilyen időtartamról is legyen szó), amely elválasztja a „zsengét” a többi embertől, akik még „nem keltek életre a halálból”. Ez az Újszövetség szerint azt jelenti, hogy Jézus már megtörtént föltámadása és a mi végidőkben megtörténő föltámadásunk közötti időben élünk. De azt is jelenti, hogy a feltámadás hatalma, a Szentlélek már közöttünk is munkálkodik. Ezért használja Pál apostol (Rm 8,23) a Szentlélek leírásakor ezt a görög fogalmat: aparkhé = zsenge, amelyet az 1Kor 15,25-ben a feltámadott Jézus leírására használ. Már most megvan a feltámadás anticipációja, és pedig kétféleképpen: belső emberünket napról napra megújítja a Szentlélek (2Kor 4,16; Ef 3,16). De testünket (szóma) magát is megragadja a Szentlélek, még ha a test (szarx) szilárdan is ül most benne. A Rm 7,24 elkeseredett kiáltására („kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből”) felel az egész Újszövetség: a Szentlélek!
Hogy a Szentlélek anticipálja a végső időket, az a legláthatóbban az első keresztyének úrvacsorájában, a kenyér megtörésében mutatkozik meg: itt történik meg a Szentlélek látható csodája. Annak az összejövetelnek a keretében próbálja áttörni a Szentlélek az emberi beszéd határait, amelyet az Újszövetség „nyelveken szólásnak” nevez. Itt a gyülekezet közvetlen kapcsolatra lép a Föltámadottal, nemcsak lelkével, hanem feltámadott, láthatatlan testével is. Ezért írja Pál apostol (1Kor 10,16): „A kenyér, amelyet megszegünk, nem Krisztus testével való közösségünk-e?” Itt, a testvéri közösségben a keresztyének közvetlen kapcsolatban vannak Krisztus föltámadott testével, s ezért írja az apostol a következő fejezetben (11,27k), ebben az érdekes passzusban, amelyet nem vesznek eléggé figyelembe: Ha az úrvacsorát a gyülekezet minden tagja méltón eszi, akkor a kapcsolat Krisztus föltámadott testével a mi emberi testünkben úgy fog munkálkodni, hogy nem lesz sem betegség, sem halál (1Kor 11,28-30). Ez egy egészen merész kijelentés!28

Ezek az anticipációk már most testünk lelki testté formálására utalnak, ami csak az egész teremtett világ újjáteremtésekor történik meg. A testi anyag helyére a lelki fog lépni; ez azt jelenti, hogy a romlandó helyett romolhatatlan lesz. E kifejezésben óvakodnunk kell attól, hogy a „lelki” szónak görög értelmet tulajdonítsunk és kizárjuk a test gondolatát. Nem Új égről és új földről van szó; ez a keresztyén hit!

Az Apostoli Hitvallás által használt kifejezés nem felel meg a páli gondolkodásnak: „Hiszem a test feltámadását”.29 Ez az, amit Pál apostol semmi esetre sem mondhatott, mert ő a szóma és nem a szarx feltámadásában hisz. A szarx a halál hatalma, melyet el kell pusztítani. Az Apostoli Hitvallás korában a bibliai terminológiát már rosszul értették, a görög antropológia értelmében vették, s megjelent a szarx és a szóma keveredése. Pál szerint a szóma támad fel az idők végén, amikor a Szentlélek kivétel nélkül mindent újjáteremt.

Romolhatatlan test! Hogyan képzeljük el? Vagy még inkább: hogyan képzelték el az első keresztyének? A Fil 3,21-ben Pál azt mondja, hogy az idők végén Jézus Krisztus átformálja nyomorúságos testünket az Ő dicsőséges testéhez (doxa) hasonlóra. Így szól a 2Kor 3,18-ban is: „ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre” (apo doxész eisz doxan). E dicsőséget (doxa) úgy képzelték el az első keresztyének, mint egy fényből szőtt anyagot – de ez sem tökéletes összehasonlítás; nyelvünk nem képes ezt kifejezni. Újra utaljunk Grünewald feltámadást ábrázoló oltárképére! Számomra úgy tűnik, hogy ez a kép közelíti meg legjobban azt, amit Pál apostol láthatott, amikor lelki testről beszélt.

E) Akik elaludtak. Szentlélek és a holtak átmeneti állapota

Utolsó kérdésünkhöz érkeztünk: Mikor történik meg a test átformálása? Efelől nem lehetünk kétségben: Az Újszövetség teljes feleletet ad, ti. az idők végén; s ezt valóban idői értelemben kell vennünk. Ez azonban felveti a „holtak átmeneti állapotának” kérdését. A halál már bizonnyal legyőzetett, ld. 2Tim 1,10: „Krisztus… eltörölte a halált, világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot.” Az időbeli feszültség azonban, amelyet annyira hangsúlyozni szoktam, éppenséggel e központi részt érinti: A halál már le van győzve, de megsemmisítése csak az idők végén történik meg: „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál” (1Kor 15,26). Jellemző, hogy a görög szövegben mindkétszer a katargeó ige szerepel,30 éspedig ott, ahol már megtörtént döntő győzelemről van szó, és ott is, ahol az eljövendő végső győzelem a kérdés. A Jelenések könyve is beszél a végső győzelemről, a halál megsemmisítéséről: „a halál pedig vetteték a tűznek tavába” (20,14); a Jelenések könyve szerzője is folytathatja később így: „nem lesz többé halál”.

Ez azt mutatja, hogy a test átformálása nem közvetlenül az egyén halála után történik meg. Főként itt kell őrizkednünk a görög felfogástól, ha meg akarjuk érteni az Újszövetség tanítását. E ponton elhatárolom magam K. Barth-tól, aki Pál apostolnak tulajdonítja azt a gondolatot, hogy testünk átformálódása a halál pillanatában történik meg, mint ha a holtak idő felettiek lennének.31 Az Újszövetség szerint még időn belül vannak. Enélkül értelmetlen lenne az egész probléma, amelyet Pál az 1Thessz 4,13kk-ben tárgyal. Ebben a levélben az apostol azt akarja megmutatni, hogy Krisztus visszajövetelének pillanatában azoknak, akik még életben vannak, semmi előnyük sem lesz az előzőleg Krisztusban elhunytakkal szemben. A Jelenések könyvében (6,11) hasonlóképpen azt olvassuk, hogy a Krisztusban elhunytak várakoznak: „meddig még?” – kiáltják a mártírok, akik az oltár alatt feküsznek. A gazdag emberről szóló példázat, ahol Lázár, közvetlen halála után, Ábrahám kebelébe kerül (Lk 16,22), valamint Pál szava a Fil 1,23-ban: „kívánok elköltözni, s Krisztussal lenni”, nem egy olyan föltámadásról beszél, amely közvetlen az egyén halála után történne meg, mint ahogy sokan gondolják.32 Sem egyik, sem másik szöveg nem beszél a test föltámadásáról. Ellenkezőleg: képeket használnak, s így beszélnek azok állapotáról, akik Krisztusban meghaltak az idők vége előtt; arról az átmeneti állapotról van szó, amelyben vannak az élők is. Ezek a képek csupán azt a különös közelséget kívánják kifejezni Istenhez és Krisztushoz, amelyben vannak azok, akik hitben haltak meg, s várják az idők végét. „Ábrahám kebelén” vannak, vagy (Jel 6,9 szerint) „az oltár alatt”, vagy „Krisztussal vannak”. Ezek csupán képek, amelyek különbözőképpen fejezik ki az Istenhez való közelséget. A Pál által leggyakrabban használt kép azonban ez: „akik elaludtak”.33 Nehéz cáfolni, hogy az Újszövetség számol egy ilyen átmeneti idővel, holtak és élők vonatkozásában egyaránt. Mindenesetre nem találunk semmilyen spekulációt a holtak felől ebben az átmeneti időben.34 Következésképp a Krisztusban meghaltak részt vesznek az átmeneti idő feszültségében. Ez azonban nemcsak azt jelenti, hogy várnak, hanem azt is, hogy számukra is döntő esemény volt Jézus halála és feltámadása. Számukra is nagy fordulópont a húsvét (Mt 27,52). A húsvét adta új helyzet megengedi, hogy ha nem is Szókratész tanításával, de gyakorlati magatartásával nézzünk szemébe a halálnak. A halál elvesztette rettenetét, „fullánkját”, s csak „utolsó ellenség”-ként maradt meg, s alapjában semmi jelentősége sincs. Ha csak az élők és nem a holtak számára jelentene Krisztus föltámadása nagy fordulatot, akkor az élőknek hatalmas előnye lenne a halottakhoz képest, szemben az 1Thessz 4,13kk-kel. Valójában az élők már most hatalmában vannak a Szentlélek újjáteremtő erejének, mint Krisztus gyülekezetének tagjai. Elképzelhetetlen lenne, hogy az első keresztyének fölfogásában Krisztus semmit se változtatott volna a halottakon, ami a végidők előtti kort illeti. Éppen ezek a képek, amelyeket használ az Újszövetség a Krisztusban meghaltak leírására, ezek bizonyítják, hogy Krisztus föltámadása (a végidők anticipációja) a holtak számára, az átmeneti időben is érvényes: „Krisztusnál vannak ők” – mondja Pál apostol.

Főként a 2Kor 5,1-10 tanít minket arra, hogy a holtak – bár még nincs új testük és még „alusznak” –miért vannak Krisztus közelében. Az apostol ebben a passzusban természetes félelemről beszél, amelyet érez a halállal szemben, amely még mindig működik. Pál fél a „meztelenség” állapotától, tehát attól, amikor a lélek meg van fosztva testétől. Követ­kezésképp ez a természetes félelem a haláltól nem tűnt el teljesen még Krisztus után sem, mivel az utolsó ellenség, a halál sem tűnt el, bár döntő vereséget szenvedett. Pál apostol azt mondja, hogy szeretné felölteni (epi) a lelki testet, anélkül, hogy át kellene mennie a halálon. Ez azt jelenti, hogy Krisztus visszajövetelének pillanatában még életben szeretne lenni. Még egyszer azt találjuk itt megerősítve, amit Jézusnak a halállal szembeni magatartásáról mondtunk. Ugyanakkor e passzusban (2Kor 5) radiális változást vehetünk észre Krisztus feltámadása óta: ez a szöveg a lélek „meztelenségétől” való természetes félelem mellett azt a hatalmas bizonyságot hirdeti meg, hogy mostantól fogva Krisztusnál vagyunk, még – és főként – átmeneti állapotunkban is. Mennyiben nyugtalaníthat minket tehát az, hogy létezik ilyen átmeneti állapot? Az a bizonyosság, hogy ebben az állapotban is, sőt főként ebben, Krisztusnál vagyunk, azon a keresztyén meggyőződésen alapul, hogy belső emberünket már megragadta a Szentlélek. Krisztus eljövetele óta mi, élők megkaptuk a Szentlelket. Ha valóban bennünk lakozik a Szentlélek, akkor már átformálta belső emberünket, hatalmába vette azt. Hallottuk azonban, hogy a Szentlélek a feltámadás hatalma, Isten teremtő ereje; ezért a halál vele szemben tehetetlen. Ezért van az, hogy valami változás még a halottak számára is történt, akik valóban Krisztusban, azaz a Szentlélek birtokában haltak meg. A halál okozta borzasztó egyedüllét, az Istentől való elhagyattatás – amelyről beszéltem – nem létezik többé, mert van Szentlélek. Ezért hangsúlyozza az Újszövetség, hogy a Krisztusban meghaltak is Krisztusnál vannak. Ő nem hagyta el őket. Így értjük meg azt is, hogy Pál éppen a 2Kor 5,1kk-ben, ahol az átmeneti kor „meztelenségtől” való félelméről beszél, a Szentlelket zálognak (arrabón) mondja.

Ugyanazon fejezet 8. verse szerint úgy tűnik, hogy a holtak még közelebb vannak Krisztushoz: az „alvás” különösen közel viszi őket Hozzá: „szeretnék inkább kiköltözni e testből és elköltözni az Úrhoz”. Ezért tudja írni az apostol a Fil 1,23-ban: „szeretnék elköltözni és a Krisztussal lenni.” Következésképp az emberi test (szóma) nélkül – feltéve, hogy a Szentlélekéi vagyunk – közelebb vagyunk Krisztushoz, mint annak előtte. A földi testünkhöz (szóma) kötődő szarx az, ami akadályozza a Szentlélek kibontakozását, amíg élünk. A halott ember megszabadul ettől az akadálytól, annak ellenére, hogy állapota még nem tökéletes, hiszen még nem kapta meg a feltámadás testét. Ez a passzus sem ad egyéb pontos meghatározást az átmeneti állapotról, ahol a belső ember leveti a testet (szóma), de még nincs meg a lelki teste, s egyedül van a Szentlélekkel. Az apostol elégnek tartja, hogy bizonyosakká tegyen minket afelől, hogy az idők végének anticipációja fel ez az állapot visz minket, egészen a végső feltámadásig: egyrészt a „meztelenségtől” való félelem, másrészt ez a bizonyosság, hogy az átmeneti állapot (ami egyébként rövidesen el fog múlni) nem választhat el minket Krisztustól. (A Rm 8,38 a halált is azon hatalmak között említi, amelyek nem választhatnak el minket Istennek Krisztusban való szeretetétől.) Ez a félelem és ez a bizonyosság van összekapcsolva a 2Kor 5 szövegében, s ez bizonyítja, hogy a holtak is részt vesznek abban a feszültségben, amely a jelent jellemzi. A bizonyosság dominál azonban: hiszen a döntő ütközet megtörtént, a halál legyőzetett. A testtől megfosztott belső ember többé nincs egyedül, nem marad az árny-létben – ami a zsidók egyetlen váradalma volt, s amit nem tekinthetünk „életnek”. A keresztyén embert, akit testétől megfoszt a halál, már életében átformálja a Szentlélek, s már most megragadja a feltámadás (Rm 6,3k; Jn 3,3k), ha valóban állandóan megújul a Szentlélek által már életében.

A Szentlélek ajándék, amelyet halálunkkor sem veszíthetünk el. A keresztyén halott a Szentlélek birtokában van, még akkor is, ha még alszik, s a test föltámadását várja, amely megadja neki a teljes és igazi életet. A halál ebben az átmeneti állapotban, bár még létezik, elvesztette rettenetét, s a test (szarx) nélkül a Szentlélek egyre közelebb viszi Krisztushoz a halottakat, akik „mostantól fogva (ap’arti)35 az Úrban halnak meg”; így joggal nevezhetjük őket boldogoknak, mint azt a Jelenések könyvének írója is teszi (14,13). Pál apostol örömujjongása (1Kor 15,55) mostantól fogva a holtakra is vonatkozik: „Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?” Vagy a Rm 14,8-ban: „Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg.” 1Thessz 5,10: „Akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt élünk ővele.” Rm 14,9: „Krisztus uralkodik mind holtakon, mind élőkön.”

Föltehetjük a kérdést, hogy így végső soron nem kerültünk-e vissza a lélek halhatatlanságának görög tanához, s hogy az Újszövetség nem feltételezi-e a húsvét utáni időkre nézve a megtért keresztyén, a „belső ember” folyamatosságát a halál előtt és a halál után, úgy, hogy a halál itt is csak természetes „átmenet” lenne.36 Bizonyos mértékig valóban közeledtünk a görög tan felé, amennyiben a belső ember – átformálva, életre keltve a Szentlélek által – tovább él ebben az átformált állapotban, Krisztusnál van és alszik. Az élet Lélekben való folytatását hangsúlyozza különösen János evangéliuma (3,36; 4,14; 6,54 – s másutt is). Itt legalábbis analógiát láthatunk a lélek halhatatlanságával.

A különbség mégis radikális: a holtak állapota nem végleges, ahogy Pál mondja: „meztelen”, alvás, várakozás az egész teremtett világ és a test föltámadására; másrészt pedig a halál megmarad ellenségnek, amely ugyan már legyőzetett, de amelyet még meg kell semmisíteni. Ha a halottak már ebben az állapotban Krisztusnál vannak, úgy ez nem felel meg a lélek természete lényegének, hanem egy kívülről jövő, Krisztus halála, feltámadása és a Szentlélek által ható isteni közbeavatkozás eredménye; ennek kell föltámasztania már a halál előtt a belső embert, itt a földi életben, csodálatos hatalma által.

Különbség továbbá, hogy a holtak föltámadása mindig, még a 4. evangéliumban is a váradalmunk tárgya. Igaz, hogy most már a győzelem bizonyosságában történő váradalom, mert a Szentlélek már a belső emberben lakik. Nem lehet kétség: mivel már bennünk lakik, egyszer testünket is átformálja, mert a Szentlélek, az élet hatalma áthat mindent, nem ismer határt, nem áll meg sehol. A Rm 8,11-ben Pál írja azokat a szavakat, amelyeket most kifejtett tanunk összefoglalásának tekinthetünk: „Ha annak a lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket az ő bennetek lakozó Lelke által.” Fil 3,20-21: „a megtartó Úr Jézus Krisztust várjuk; ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez.”

Várunk tehát, és a holtak is várnak. Igaz, hogy számukra más az élet ritmusa, mint az élők számára, s így számukra az átmeneti idő rövidebb lehet. S ha ez utóbbi megjegyzéssel úgy tűnik is, hogy túlmegyek írásmagyarázati szempontomon, az Újszövetség adataira való szorítkozáson, amelyet mindeddig megtartottam, meggyőződésem, hogy nem hagytam el itt sem a munka exegetikai alapjait, amennyiben az „alvás”, a leggyakoribb kifejezés az Újszövetségben az átmeneti állapot leírására, felhív minket arra, hogy más idő-tudatot tulajdonítsunk a halottaknak: az alvó ember idő-tudatát. Mégis, annyi megmarad, hogy időben vannak ők is. Ez újra bizonyítéka annak, hogy a feltámadásba vetett hit különbözik a görög „lélek halhatatlanságától”.

F) Befejezés

Missziói útjai során Pál bizonnyal sok olyan emberrel találkozott, akik nem tudták elfogadni a feltámadásról szóló igehirdetését, egyszerűen azért, mert a lélek halhatatlansá­gában hittek. Ezért van az, hogy Athénban, az Areopágoszon a görögök csak akkor nevetik el magukat, amikor Pál apostol a feltámadásról beszél (ApCsel 17,32). Azok az emberek, akikről Pál azt mondja az 1Thessz 4,13-ban, hogy „nincs reménységük”, vagy az 1Kor 15,12-ben, hogy nem hiszik a holtak feltámadását, valószínű nem epikureusok (mint ahogy gyakran hinni véljük), akik a lélek halhatatlanságában hisznek. Nekik nincs meg az a reménységük, amelyről Pál apostol beszél; az a reménység, amely föltételezi a hitet Isten csodájában, az új teremtésben. Tovább kell mennünk és ki kell mondanunk, hogy azok számára, akik a lélek halhatatlanságában hittek, még nehezebb lehetett elfogadni a föltámadásról szóló keresztyén prédikációt. Justinus mártír 150 körül olyanokról ír (Dial. 80), akik azt mondják, hogy nincs feltámadás a holtak közül, hanem a lélek fölmegy a halál pillanatában a mennybe. Az ellentét itt jól érezhető.

Marcus Aurelius császár, filozófus, aki Szókratésszel együtt az ókori világ legnevesebb alakjai közé tartozik, szintén érezte az ellentétet. Tudjuk: mélységesen megvetette a keresztyénséget, különösen a keresztyén mártírok halálát, amiről pedig azt gondolhatnánk, hogy tiszteletet kényszerített volna ki a nagy sztoikusból, aki nagy nyugalommal várta maga is a halálát. A mártírok halála azonban hihetetlen ellenszenvet váltott ki belőle. Az a szenvedély, amellyel a keresztyének maguk mennek a halál elé, a legmesszebbmenőkig visszataszító a számára.37 A sztoikus szenvedély nélkül hagyja el az életet. A keresztyén mártír ezzel szemben szent szenvedéllyel hal meg Krisztus ügyéért, mert tudja: így benne van a nagy üdv-drámában. Az első keresztyén mártír, István vértanú megmutatja, hogy a Krisztusban meghaltak másként múlják fölül a halál rettenetét, mint az ókori filozófusok: István látja (az ApCsel 7,56 szerint) „az egeket megnyílni és az Embernek Fiát az Isten jobbja felől állni”. Látja Krisztust, a halál legyőzőjét. Abban a bizonyosságban hagyja magát megkövezni, hogy a halált, amely által elhagyja az életet, Krisztus már legyőzte, amikor átment Ő is a halálon.

A kérdésre, amelyet felvetettünk, most már világos válasz van: A lélek halhatatlansága vagy a holtak feltámadása található meg az Újszövetségben? A nagy Szókratész, Platón tana összeegyeztethetetlen az Újszövetség tanításával. Hogy személyüket és a halállal szembeni magatartásukat tisztelhetik, sőt tisztelniük kell a keresztyéneknek, azt a II. század apologetái is megmutatták, s azt hiszem, az Újszövetség inspirációja alapján is kimutathatjuk. Ez azonban már más kérdés, s ezzel itt nem kívánunk foglalkozni.38

* * *

Jelen tanulmányom egy Svájcban megjelent munka bővített és átdolgozott kiadása (Festschrift zum 70. Geburtstag von Karl Barth, Theologische Zeitschrift, 1956, 126kk), amelyről egy-egy összefoglaló különböző folyóiratokban már megjelent.

Publikációim közül egynek sem volt olyan élénk hatása, mint ennek: egyik részről lelkesedés, másik részről pedig merev elutasítás. Az illető folyóiratok szerkesztői voltak szívesek megküldeni nekem néhány olvasójuk tiltakozását. Egyiküket erre a keserű megállapításra juttatta cikkem: „Népünknek, amely az élet kenyerének hiánya miatt elpusztul, köveket, sőt skorpiókat adnak kenyér helyett.” Egy másik szörnyetegnek tart engem, mintha örömömet lelném abban, hogy a lelkeket fölzavarom. Ezt írja: „Vajon Cullmann pro­fesszornak kő van a szíve helyén?” Egy harmadikban cikkem „csodálkozást, szomorúságot és mély nyugtalanságot okozott.” Több barátom tudatta velem – akik pedig érdeklődéssel és rokonszenvvel követtek –, hogy e munkám milyen sok gondot okozott nekik. Másoknál azt éreztem, hogy rossz érzésüket sokat mondó hallgatásukkal akarják palástolni.

Vitatársaim a legkülönbözőbb táborok hívei. A letisztult filozófiai halhatatlanság-hit és az őskeresztyénség boldog és bátor feltámadáshite közötti különbség – amelyet az igazságért való aggódásom miatt érthetően hangsúlyoztam – nem tetszik sok olyan embernek, akik a keresztyénségtől való külső elszakadás nélkül ugyan, de mégis inkább a filozófia felől gondolkoznak, s olyanoknak sem, akik valamely felekezet őszinte hívei vagy valamilyen teológiai irányzat tagjai. (A legtöbb kritika eleddig protestáns részről érkezett.) Sem egyik, sem másik csoport nem kísérelte meg mindeddig, hogy az írásmagyarázat területén – ami pedig alapja munkámnak – megcáfoljon.

Ezt a feltűnő megegyezést a szélesen elterjedt tévedés egyik jelének tartom, hogy ti. mindenütt a görög halhatatlanság gondolatát tulajdonítják az őskeresztyénségnek. Másrészt – ahogy ezt éppen jellemeztem – a legkülönbözőbb felfogások is megegyeznek abban, hogy képtelenek előítélet nélkül arra hallgatni, amit az Újszövetség szövege az első keresztyének hitéről és reménységéről mond, anélkül, hogy magyarázatukba bele ne vinnék saját kívánságaikat, kedvenc gondolataikat. A képességnek ez a hiánya meglepő az értelmiségiek esetében, akik tartják magukat az egészséges tudományos írásmagyarázathoz, de a hívők esetében is, akik azt állítják, hogy a kijelentett ige alapján állnak.

Jobban befolyásolna ez az írásom által felidézett polémia, ha írásmagyarázati érveket hoznának fel ellenem. Ehelyett azonban általános filozófiai, pszichológiai és érzelmi meggondolások állnak velem szemben, pl.: „A lélek halhatatlanságát el tudom fogadni, de a test föltámadását nem.” „Nem tudom elhinni, hogy drága halottaink egy meghatározatlan ideig csak alszanak, s halálom után magam is csak alszom, a feltámadást várva.”

Vajon valóban emlékeztetni kell a ma képzett embereit arra (akár hívők, akár nem), hogy más tárgyilagosan leírni valakinek a véleményét, mint pl. a Szókratészét – és más osztani is azt? Más elismerni az Újszövetség reménységét, mint őskeresztyén reménységet – s más osztani azt!
Először arról van szó, hogy egyszerűen halljuk meg, mit mondott Platón és Pál apostol. Lehet több is: tisztelhetjük, sőt csodálhatjuk mindkét tant. S hogyne tennénk ezt arra tekintettel is, hogy e tanok szerzői éltek és meghaltak. Mindez azonban nem ok arra, hogy tagadjuk a lélek halhatatlansága és a holtak föltámadása közötti radikális különbséget. Annak állítására, hogy e két, szöges ellentétben álló tan összeegyeztethető, nem hatalmaz fel e két tan őszinte tisztelete, amely szilárd meggyőződésem és a nyilvánvaló exegetikai tényállás ellen beszél. Hogy vannak érintkezési pontok is, azt kimutatom e munkámban; ez azonban semmit se változtat azon, hogy tartalmuk lényegében véve különbözik, keletkezésük és jelentésük szerint.

Az a tény, hogy a keresztyénség összekötötte később e két fölfogást, s hogy az átlag keresztyén ember ma már nem tudja e kettőt szétválasztani, még kevésbé tudott rávenni arra, hogy eltitkoljam azt, amit igazságnak tartok az írásmagyarázók többségével együtt: hogy e kapcsolat nem is igazi kapcsolat, hanem a föltámadás feladása a halhatatlanság kedvéért, hogy az 1Kor 15. részt föláldoztuk a „Phaidon” kedvéért. E tényt ma gyakran elkendőzik, s összhangba akarják hozni a két, egymást kizáró fölfogást azzal az érveléssel, hogy ami összeegyeztethetetlennek tűnik a halhatatlansággal – tehát kifejezetten a föltámadás, – az első keresztyének számára egyáltalán nem volt lényeges hitbeli töltés, hanem csak alkalmazkodás a kor mitologikus nyelvezetéhez; a valóban döntő tartalom az őskeresztyénség igehirdetésében is a lélek halhatatlansága volt. Ezzel szemben azt kell fölismernünk, hogy éppen a föltámadás volt az újszövetségi reménység középpontja, s ez különbözik a görög felfogástól. Ha az írásmagyarázó ezt nem tudja magáévá tenni, ez még nem indíthatja őt arra, hogy az általa vizsgált szövegekben ne döntő jelentőségűnek nyilvánítsa azt.

Tekintettel a negatív megnyilvánulásokra és a tételeim publikálása okozta „nyugtalanságra” a különböző folyóiratokban, nem kellett volna mégis felebaráti szeretetből abbahagyni a vitát, ahelyett, hogy munkámat e tanulmányomban folytatnám? Hogy mégis az utóbbi mellett döntöttem, az abból a meggyőződésből fakadt, hogy nemcsak tudományos, hanem keresztyén szempontból is vannak gyógyító erejű „botránykövek”. Csak arra kérem olvasóimat, hogy fejtegetéseimet végig olvassák el.

A kérdést itt tisztán exegetikai szempontok alapján tárgyaltam. S ha keresztyénként közelítünk a probléma felé, úgy hadd emlékeztessem vitapartnereimet, hogy ha saját kívánságaikat is belevonják ebbe a halál utáni élet felől, úgy akaratlanul is a keresztyénség ellenségeinek adnak igazat, akik fáradhatatlanul ismételgetik, hogy a keresztyén hit saját kívánságaink kivetítődése.

Vajon azonban nem éppen a keresztyén remény nagysága, hogy nem személyes kívánságainkból indul ki, hanem tulajdon föltámadásunkat is a kozmikus megváltás, az egész világ újjáteremtésének összefüggésébe állítja?

Nem akarom lebecsülni azt a nehézséget, amelyet jelenthet valakinek e hit elfogadása, s elismerem, hogy nehéz ilyen dolgokról érdektelenül beszélni, mivel nyitott sírok mellett újra és újra megtapasztaljuk, hogy nem csupán egy teológiai vitatárgyról van szó. Ez azonban még egy ok arra, hogy e területen csak az igazság kutatása lebegjen szemünk előtt. Hogy világos legyen mindez számunkra, nem egy kétséges szintézisből kell kiindulnunk, hanem egyszerűen azzal kell kezdenünk, hogy az Újszövetség reménységét föltárjuk, kimutatjuk lényegét, s bármily nehezünkre esik is, rámutatunk arra, amitől különbözik, még ha szeretjük is ezt a másikat. Ha először tárgyilagosan megvizsgáljuk a keresztyén váradalmakat, mindazzal együtt, ami benne szokásos véleményünk alapján visszataszítónak tűnik, akkor az egyedül járható úton vagyunk, amely nemcsak jobb megértéshez vezethet, hanem annak megállapításához is, hogy nem is olyan lehetetlen e föltámadás elfogadása, mint gondoltuk.

Az a benyomásom, hogy néhány olvasóm nem vette magának a fáradságot, hogy végig elolvassa fejtegetéseimet. Valószínűleg annyira megbotránkoztak Jézus és Szókratész halálának szembeállításán, hogy abbahagyták az olvasást, s nem vették észre, hogy mit mondtam Krisztus győzelméről a halál felett. Sok támadómnál nemcsak a lélek halhatatlansága és a holtak föltámadása közötti különbségtétel okozott „szomorúságot és nyugtalanságot”, hanem az a hely is, amelyet tulajdonítok az idők vége előtt Krisztusban meghaltak átmeneti állapotának az egész őskeresztyénségen belül; annak az állapotnak, amelyet „alvásnak” neveztek az első század szerzői. Annál is inkább támadták az átmeneti várakozási idő gondolatát, mert szívesen tudnának meg mindannyian közelebbi dolgokat a halottak „alvásáról”, akik testüket már levetették, s nem vették még föl a föltámadás testét, bár már az övék a Szentlélek. Nem elégednek meg azzal a diszkrét tartózkodással, amelyet minden újszövetségi szerző tiszteletben tart. Nem elégednek meg Pál apostol boldog bizonyosságával, amely szerint senkit sem szakíthat el a halál Krisztustól, ha megkapta a Szentlelket. („Akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”)

Szeretném föltenni a kérdést azoknak, akik az „alvás” gondolatát teljesen elfogadha­tatlannak tartják; e kérdéssel ugyan áthágom az írásmagyarázat határait, amit pedig egész munkámban tisztelni igyekeztem: Soha nem volt olyan álmuk, amely nagyobb örömet jelentett, mint bármilyen élmény ébrenlétben? S vajon ez a kérdéses kép nem lehet képe az anticipációnak, amely érvényes Pál szerint a Krisztusban meghaltakra, „alvásuk” idején, várva a test föltámadását?

A botránkozást azonban nem akarom elkerülni annak enyhítésével, amit az átmeneti állapot nem tökéletes voltáról mondtam. Sokkal inkább maradok amellett, hogy az őskeresztyénség számára elképzelhetetlen a föltámadás teljes és igazi élete az új lelki test nélkül, amelybe öltöztetnek a holtak az ég és a föld újjáteremtésekor.

Munkámban kétszer is utalok Grünewald isenheimi oltárképére: A feltámadás testét ez nem halhatatlan lélekként ábrázolja.

Bach h-moll miséjének „Credo”-jában a régi hitvallás zenei magyarázatát halljuk, amely hűen adja vissza az újszövetségi hitet Krisztus és saját feltámadásunkban: „Harmadnapon feltámadott… Várom a holtak feltámadását és az eljövendő világ életét” (Et resurrexit tertia die… Expecto resurrectionem mortuorum et vitam venturi saeculi). A nagy zeneszerző ujjongó muzsikája a testi föltámadást fejezi ki, nem a lélek halhatatlanságát. Händel Messiásában a záró részben sejthetjük, hogy mit ért Pál a „Krisztusban meghaltak” kifejezésen, s mit gondol a végidők feltámadásával, ami akkor történik meg, amikor „az utolsó trombitaszóra mindnyájan elváltozunk”.

Akár osztjuk e reménységet, akár nem, el kell ismernünk, hogy ez esetben a művészek a Biblia kiváló magyarázói voltak.

Ford.: Karasszon István

25. E témához vö. Ph. Menoud, La mort d’Ananias et de Saphira. Aux source de la tradition chrétienne. Mélanges offerts à M Goguel, Neuchâtel et Paris, 1950, különösen 150kk.
26. Főként F. Buri, Das Problem der ausgebliebenen Parusie, Schweizerische Theologische Umschau, 1946, 97kk. E kérdéshez vö. O. Cullmann, Das wahre durch die ausgebliebene Parusie gestellte neutestamentliche Problem, Theologische Zeitschrift, 1947, 177kk és 428kk.
27. R. Bultmann, History and Eschatology in the New Testament, New Testament Studies, 1954, 5kk.
28. Ebben az értelemben kell vennünk F.J. Leenhardt új tételét: Ceci est mon corps. Explication de ces paroles de Jésus-Christ, Neuchâtel et Paris, 1955.
29. W. Bieder, Auferstehung des Leibes oder des Fleisches?, Theologische Zeitschrift, 1945, 105kk, a bibliai teológia és a dogmatörténet szempontjából kívánja magyarázni e kifejezést.
30. Ezt az igét Luther kétféleképpen fordítja: 2Tim 1,10 „Er hat ihm die Macht genommen” (elvette a hatalmát – ti. a halálnak), valamint 1Kor 15,26: „er wird aufgehoben” (meg fog semmisíttetni). – Ford. megj.: A mi revideált Károli-fordításunk szöveghűbb: mindkétszer az „eltörölni” igét használja.
31. K. Barth, Kirchliche Dogmatik, II/1, 1940, 698kk és III/2, 1948, 524 és 714kk. Igaz, ezeken a helyeken, melyeket részletesebben is kifejt, közelebb jut az újszövetségi eszkhatológiához, mint első publikációjában (Die Auferstehung der Toten, 1926).
32. Itt idézhető a Lk 23,43 sokat vitatott szava: „Ma velem leszel a paradicsomban”. Bár nem lehetetlen a „ma” szót a „mondom néked” kifejezésre vonatkoztatni, ez mégis inkább valószínűtlennek látszik. Ezt a logiont a Lk 16,23 fényében kell értenünk, amely a késői zsidóság fölfogását tükrözi a paradicsomról, a boldogok lakó­helyéről (Strack-Billerbeck, ad loc.; P. Volz, Die Eschatologie der jüdischen Gemeinde im neutestamentlichen Zeitalter, 19342, 265). Mindenesetre a szöveg nem beszél a test föltámadásáról, s nem is érvényteleníti a parusia várását – ezt a magyarázatot elveti W.G. Kümmel, Verheissung und Erfüllung, 19532, 67 is. Igaz ugyan, hogy bizonyos feszültség van a páli fölfogással, abban az értelemben, hogy maga Krisztus még nem támadt fel a „mának” nevezett napon, tehát még nem vetette meg annak az alapjait, hogy a holtak vele lehessenek. Végső soron azonban ez a szöveg is azt hangsúlyozza, hogy a lator Krisztussal lesz. P.H. Menoud (Le sort des trépassés, 45) joggal jegyzi meg, hogy Jézus válaszát a lator kérésének összefüggésében kell értenünk. A lator azt kéri, hogy Jézus emlékezzen meg róla, „amikor eljő az ő országában”. E szavak a zsidó messiás-fölfogás szerint csak azt a pillanatot jelenthetik, amikor a Messiás eljön országa megalapításáért. Jézus nem a kérésre válaszol, hanem még többet ad, mint amit a lator kért: már előbb együtt lesz vele. Így értve ez az ige is – saját intenciója szerint – a fenti összefüggésbe tartozik.
33. K. Barth magyarázata (Kirchliche Dogmatik, III/2, 778), hogy ti. az „elaludtak” kifejezés csupán az élők benyomása lenne azok felől, akik békében haltak meg, nem támogatható az Újszövetség felől. E kifejezés többet mond, s mint a Jel 14,13-ban a „megnyugosznak” szó is, valóban egy állapota utal, amelyben vannak a holtak a parusiáig.
34. Ez a tartózkodás nem adhat okot arra, hogy egyszerűen elhallgassuk az átmeneti állapotot. Nem értem, hogy miért tanúsítanak e vonatkozásban a protestáns teológusok (K. Barth is) annyi bizonytalanságot, hiszen az Újszövetség egyszerűen ezt állítja: 1) ilyen átmeneti állapot van; 2) s ez a Krisztussal való közösséget jelenti (a Szentlélek által). Tisztítótűzről sehol nincs szó.
35. Az Újszövetség egyéb passzusaira tekintettel, ahol az ap’arti szó jelentése biztosan „mostantól fogva” (pl. Jn 13,19), s a jó értelem miatt, melyet e szó időbeli értelmezése ad, itt is a szokásos fordítást javaslom, amely e szót az apothnészkontesz-re vonatkoztatja. Igaz, A. Debrunnernek (Grammatik des neutestamentlichen Griechisch, II. rész, függelék, 12. §) vannak érvei javaslata mellett, amikor A. Fridrichsent követve az ap’arti szót vulgáris attikai kifejezésnek tartja: „pontosan, határozottan” jelentéssel, és a legei to pneüma kifejezésre vonatkoztatja. A Chester Beatty Papirus támogatja ezt, kihagyva a kai szót.                                                                                                                                                     36. Itt R. Mehl, Der letzte Feind, 56, egyik utalását követtem.
37. Marcus Aurelius, Meditationes XI. 3. Persze ő egyre inkább elhagyta a halhatatlanság hitét.
38. Nem azt tárgyaltam itt, hogy mi a hitetlenek sorsa az őskeresztyén hit szerint. Ezt egy későbbi munkámban fogom kifejteni, amelyet az Újszövetség eszkhatológiájának szentelek.

 

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu