15. MENYEGZŐRE HIVOGATÁS - menyasszony, tragikus halál áldozata felett -

Mt 22, 4d.


Gy.T.!
A menyasszony a ravatalon fekszik. A vőlegény fájdalomtól összeroskadt. Örömszülők nincsenek, csak a bánat súlya alatt összetört szülők. Vidám lakodalmas nép sincsen, csak összeszorul szívű, megdöbbent, részvétét nyilvánító sokaság. Lakodalmas ének sincs, - csak a hirtelen odalett életet sirató temetési éneklés…

Nem így gondoltátok; senki se így gondolta, amikor a menyegzőre készültetek. Pedig mennyire készültetek! Ti, bánatos Szülők: menyire örültetek, hogy drága leányotokat olyan valakire bízzátok, aki mellett éppen olyan boldog lesz az élete, mint mellettetek volt. Bizonyára már hosszú ideje készítgettétek az esküvőre való dolgokat; és íme, hozományul nem adhattatok mást, mint ezt a szemfedőt és ezt a koporsót, menyasszonyi csokor helyett szomorú koszorút. És Te, ifjú testvérünk, aki még egy hete boldog s talán irigyelt vőlegény voltál; tervezgetted, hogy milyen is lesz, amikor ifjú hitvesedet az otthonotokba beviszed, - és íme, nem adhattál neki más szállást, mint a hideg sírhelyet… az emberi készülődést, tervezést keresztülhúzta egy láthatatlan kéz, s most itt álltok a nagy talánnyal a szívetekben: Van-e az örök rendben értelem? Vagy merő véletlen, vaksors szeszélye igazgatja ilyen érthetetlen módon az életünket? Miért ez a váratlan, ez a korai, ez az értelmetlennek látszó halál?

A gyötrő kérdésekre nincs emberi felelet, éppen úgy, ahogyan emberi szavakban hiába keresnénk vigasztalást. De jertek, Gyászoló Testvéreim, kísértsük meg az emberileg lehetetlent: keressünk vigasztalást és erőt Annál, aki nem ember, - az örökkévaló Istennél.

II.
A vigasztalás igéjében Jézus Krisztusnak az ajkáról hangzik a szó. Annak a Jézusnak az ajkáról, aki Isten egyszülöttje, s akit Isten odaadott értünk a keresztfa rettentő szenvedéseire és a legkínosabb halálra. Annak a Jézus Krisztusnak a szava ez, aki szeretett minket és aki önként szenvedte el érettünk a halált, hogy nekünk életet, igazi, teljes életet, örök életet adjon. Ő maga mondja ezeket a szavakat: „Kész minden; jertek el a menyegzőre”. Jézus ajkán ez a hívogatás Istenünk munkáját jelenti, aki mindent elkészített az ember örökéletére nézve.

Ti, Szülők, kedves leányotokat egy boldog, örömteli földi életútra készítgettétek. Mit meg nem tenne a szülő, hogy gyermekét egy ilyen útra elindítsa! De nekünk, szülőknek, soha sem szabad elfelednünk, hogy gyermekünknek van mennyei Atyja is, aki a mi Urunk Jézus Krisztus szeretetéből nekünk is Atyánk. Az igazi jót ő készíti gyermekeinek. Mi adunk nevelést., neveltetést, iskolát, diplomát, pénzt, földi örökséget: erre a néhány földi évtizedre, aminek nagyobb része olyan nyomorúság és fáradság, amiben mi nem segíthetünk, legjobb akaratunk ellenére se. De a mennyei Atya örök életet ad! Szeretjük a gyermekünket, ez természetes; de el kell fogadnunk azt a tényt, hogy Isten jobban szereti. Ő többet adott, amikor szent Fiát adta, mint amit mi valaha is adhatnánk. Nagyon nehéz, tudjuk, az engedelmeskedés ennek a mennyei akaratnak; átérezzük szenvedéseteket, - még sincs más kiút: oda kell őt engedni Istennek, aki az igazi élet ajándékozója.

Ezért kereszteljük meg gyermekeinket, ezért konfirmáljuk, ezért imádkozunk értük vallást teszünk arról, hogy nem a mienk, de Istené a gyermek, aki bármikor visszakérheti azt tőlünk. És nekünk azon kell munkálkodnunk, hogy gyermekünk készen legyen a hazahívó szóra.

Nehéz elhordozni neked is, bánatos jegyese, ezt a tragikus veszteséget. De tudnod kell: van mennyei Vőlegény is. az Ő vonzása nagyobb a földi szerelemnél. Mit meg nem tesz hitveséért az ifjú! De a mennyei Vőlegény többet tett: életét adta érte a kereszten! És ha hív: jer, készen van minden, - akkor mi nem tarthatjuk vissza azt, aki inkább az Övé, mint a mienk. Nincs ehhez hatalmunk. Ezért kell mindig Isten kezében tudnunk önmagunkat is, egymást is. és hinnünk kell, hogy Isten jobbat készített, mint amit mi adhatnánk…

III.
Ifjú testvérünk, H.C.C. 21 földi esztendeje alatt Isten mindent elkészített. Készítgette a lelkét. Mint szivacs a vizet, úgy szívta magába az életet meggazdagító ismeretet, szépséget, tudást, műélvezetet. A csúcsokon szeretett járni, mindvégig. Kihalljátok-e, ifjú barátok, barátnők, társak, rövid életéből a figyelmeztetést? Sok szépség lehet ebben a földi életben, sok megbecsülni való dolog. De ezek csak jelek, annak a jelei, hogy Isten valami olyant készített az Őt szeretőknek, amit szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív soha meg nem gondolt! Az élet igazi csúcsa nem a tudás, nem a művészet, hanem a hit. Csak erről a magaslatról lehet átpillantani - akár Mózes a Nébo hegyéről Kánaán földére, - az igazi, az örök élet szépségének és boldogságának a földére.

Isten vonta drága Szeretteteket a csúcsok felé, - tulajdonképpen Önmaga felé. Nincs más lehetőség, csak az az egy, hogy higgyétek: oda vette magához, a magaságba. Nem lehet az, hogy egy szépségben, jóságban gazdag élet holt anyaggá porladjon szét. Számunkra ezt elgondolni is abszurdum. D Isten kegyelméből kezességünk van arra, hogy nem így történik. Csak a múlandó, csak az ideiglenes enyészik el belőlünk. Krisztus feltámadása a zálog arra nézve, hogy van örök életünk. Azért kell e földi életben hitben és mások iránti szolgáló szeretetben járnunk, hogy oda eljuthassunk.

H.C.C. a szeretetnek, a jóságnak ezt az útját járta. Reménységünk szerint bement a menyegzőre, a boldog örökéletre. Boldogságát ne zavarja vigasztalan panaszunk, reménytelen kesergésünk. Buzgó imánkkal kövessük őt.

Ámen.