BORZIN� B�DI IR�N DEPORT�L�SUNK T�RT�NETE

Egy g�m�ri kis falucsk�ban sz�lettem. Gyermek�veim minden eml�ke ehhez a kis faluhoz fûzõdik, itt j�rtam iskol�ba, itt tanultam magyarul az egyszeregyet, ide k�t minden eml�k, minden talpalatnyi f�ldj�t ismerve. M�g most is a legkedvesebb sz�momra, ha a m�ltr�l besz�lhet�nk.

Eml�keim az 1938-as visszafoglal�skor rendezett �nnep�llyel kezdõdnek, amikor a d�szkapukon piros-feh�r-z�ld sz�nû z�szl�k lengtek. Hogy ez mit jelentett nek�nk, gyerekeknek, nem is tudtuk felfogni, hiszen azelõtt is magyarul besz�lt�nk, magyarul tanultunk az iskol�ban. Sz�lõfalum tiszta magyar falu volt. J�rtunk tov�bbra is ugyanabba az iskol�ba, ugyanaz a tan�t� tan�tott, mint addig.

Amikor kit�rt a m�sodik vil�gh�bor�, mint minden falusi gyermek, �r�mmel n�zt�k a falun �tvonul� katon�kat, �s nem is gondoltuk, mit jelent, hogy a frontra mennek. N�tasz�ra meneteltek, nem tudva, hogy visszat�rnek-e m�g valamikor a kis falujukba, vagy messze, idegen f�ldben lesz a v�gsõ nyughely�k.

H�bor� volt, a fontosabb �lelmiszereket jegyre adt�k. M�r akkor elgondolkodtam azon, mire val� a h�bor�, mi�rt kell meghalni a sok fiatalembernek.

A n�gy �vig tart� h�bor� utols� õsz�n, 1944-ben a falu apraja-nagyja a telep�l�s nyugati r�sz�n, a meredeken emelkedõ kerek domb oldal�ban gyûlt �ssze. �gy figyelt�k est�nk�nt, most Pestre dobtak bomb�t az ellens�ges rep�lõk, most Miskolcot bomb�zz�k, villogott a f�ny, a rep�lõk moraja id�ig hallatszott.

Mi lesz vel�nk, ha ide is el�r a front? A falut a n�met katonas�g m�r t�bbsz�r megsz�llta, de egy decemberi reggelen csendre �bredt�nk: �jszaka az utols� n�met katona is elhagyta a falut.

A falu d�li r�sz�n, az �gynevezett V�lgycs�k-tetõn, lovaskaton�k csapata jelent meg. Ugyan mit akarnak ott a meredek hegyoldalon? De ahogyan a l� megcs�szott, orosz sz� hallatszott, ap�m, aki orosz fogoly volt az elsõ vil�gh�bor�ban, megsz�lalt: „Gyerekek, ezek m�r az orosz katon�k! Mi lesz vel�nk?”

�t h�tig tartott a front a falunkban. A n�metek a V�ly-v�lgy�rõl lõttek, de nem sok k�rt tehettek a faluban, mert a hegy felfogta a l�v�seket. Hol orosz, hol meg rom�n katon�kkal volt tele a falu. Hogy mik�nt �lt�nk k�z�tt�k, tal�n elk�pzelni is neh�z. Szomor� kar�csonyunk volt, nem volt s�t�s-fõz�s, �s akkor m�g nem is gondoltunk arra, hogy nemsok�ra m�g enn�l is szomor�bb lesz, de nem itt a sz�lõfalunkban, hanem messze idegenben.

Kar�csony m�sodik napj�n bej�tt egy orosz katonatiszt, egy ceruz�t adott a kezembe, �s pisztolyt fogva r�m, magyar�zni kezdett valamit. �n nem �rtettem, mit mond. Erre el�m tett egy k�nyvet, most is õrz�m m�g, a Tolnai Vil�glexikont, s magyar�zta, hogy rajzoljam le a falut, �s �rjam le, ki hol lakik.

Reszketõ k�zzel kezdtem hozz�, rajzoltam volna �n �gy is, ha nem fogja r�m a pisztolyt. Mikor elk�sz�ltem a rajzzal, cukrot vett ki a zseb�bõl, �s nekem adta, ami�rt sz�t fogadtam. Magam sem tudom, mik�ppen siker�lt a nagy f�lelmemben olyan k�nnyen pap�rra vetni azokat a vonalakat, majdnem hiteles t�rk�pet k�sz�tettem a falunkr�l, de ami a legfontosabb, megmaradt a falu t�rk�pe 1944-bõl, amit id�ig sehol sem tudtam fellelni.

A h�bor� szenved�sekkel teli napjai is elm�ltak. B�ke lett, de nem a b�kess�g. K�vetkeztek a tov�bbi megpr�b�ltat�sok. A sok fiatal m�g oda volt. Senki sem tudta, hogy hol, merre van, �l-e m�g a hozz�tartoz�ja, vagy esetleg hol van jeltelen s�rban eltemetve. M�jus 9-�n, amikor v�ge lett a h�bor�nak, a gyerekek �sszeszedt�k a k�l�nb�zõ rejtekhelyekrõl a fegyvereket, �s �r�mt�zet lõttek a h�bor� befejez�s�nek h�r�re. Ezeket a fegyvereket azonban csakhamar be kellett szolg�ltatni, a lakoss�g nagy �r�m�re, mert mindenki rettegett, hogy a meggondolatlan gyerekek nem csin�lnak-e valami bajt. Nem tanult�k õk a fegyverek kezel�s�t, csak virtuskodtak vele.

Õsz fel� kezdtek sz�p lassan hazaj�nni a katon�k. Ki orosz, ki rom�n fogs�gb�l. Megviselt, lesov�nyodott emberek, akiknek mindenki �r�lt, mert j�, hogy hazaj�ttek. Az agg�d�s azonban megmaradt azok�rt, akik m�g nem t�rtek haza: hol vannak, �s haza j�nnek-e m�g.

Nekem h�rom b�ty�m volt oda, Istv�n, Zolt�n �s B�la. Õk mint levent�k a n�metek utols� sakkh�z�s�nak �ldozatai lettek, n�gy �vet szenvedtek meg ez�rt. K�lf�ld�n t�lt�tt�k fiatals�guk legszebb �veit. V�gre hazaj�tt mindk�t b�ty�m is, de olyan �llapotban, hogy az õszi munk�latok alatt õket hagytuk h�zõrzõnek. Istv�n orosz, Zolt�n pedig francia fogs�gban volt. Zolt�n egy�bk�nt nagyany�nkn�l lakott. 179

Nemsok�ra megismert�k azok neveit is, akiket nem kell v�rnunk t�bb�. Azok, akik m�r soha t�bb� nem t�rnek vissza a sz�lõfaluba, akit nem �lelhetnek a sz�leik a sz�v�kre. Hõsi halottak lettek. De mi�rt? Fodor Zolt�n, Kiss J�nos, Kiss J�zsef (testv�rek), Tõke J�nos, akik jeltelen s�rban nyugszanak, idegen f�ld hantja alatt. Fiatal �let�ket �ldozt�k a haz�juk�rt.

Egy �v eltelt�vel m�r hallani lehetett, hogyha szlov�koknak iratkozunk, jobb dolgunk lesz, nem h�borgatnak benn�nket, ami�rt magyarok vagyunk. Nem hitt�nk a h�resztel�seknek, dehogy iratkozunk mi szlov�koknak, hiszen minden ivad�kunk magyar. A szlov�k nyelvet egy-k�t sz� kiv�tel�vel nem is ismerj�k. Nem iratkozunk mi szlov�koknak. Nem tagadjuk meg magyars�gunkat, nagysz�leink anyanyelv�t.

Nem. Soha!

1946 õsz�n agit�torok j�rtak h�zr�l h�zra, munk�sokat toboroztak Csehorsz�gba. M�r akkor hallottunk arr�l, hogy a n�meteket a Szud�ta ter�letrõl kitelep�tett�k, p�r kil�s csomagokkal. Hely�kbe kellett a magyar munk�s k�z.

Ekkor Zima Istv�n, az egyik toborz� tag, amikor b�ty�m, Pista nem �rta al� a toborz� list�t, azt mondta: „Ha nem j�szt�k �nk�nt, majd visznek benneteket erõvel! Itt nem maradhattok!” Hogy ez a fenyeget�snek is beillõ kijelent�s nem volt alaptalan, azt a k�vetkezõ h�napok esem�nyei igazolt�k.

Arr�l hallatszottak h�rek, hogy a magyarokat vagy kitelep�tik Magyarorsz�gra, vagy Csehorsz�gba viszik, deport�lj�k õket. Sokan, f�lve a deport�l�st�l, Magyarorsz�gra sz�ktek. De akinek nem volt ott rokona, az hov� menjen, ki fogadja be õket?

Eredetileg csak a 16–55 �ves f�rfiakat, �s a 18–50 �ves nõket kellett volna deport�lni a Szud�tavid�kre.

�m, hogy alaposabb munk�t v�gezzenek, nem k�m�ltek senkit. Vitt�k a p�ly�s csecsemõt, az aggasty�nt, az eg�sz csal�dot. Vagonokba rakt�k õket, majd ir�ny: Csehorsz�g.

�gy �rkezett el 1946. december 15-e, amikor a falut k�r�lz�rta a katonas�g, kiadt�k a parancsot: A falut nem hagyhatja el senki! A deport�l� bizotts�g h�zr�l h�zra j�rt, felolvast�k a list�n szereplõk neveket, �s hogy csomagoljanak, mert deport�lj�k õket Csehorsz�gba.

Mi is a n�vsorban szerepelt�nk, f�j� sz�vvel nekil�ttunk a csomagol�snak. Hov� visznek benn�nket?

Mi lesz vel�nk? Itt kellett hagyni a falunkat, ismerõs�ket, rokonokat. December 16-�n este meg�llt a katonai teheraut� a kapuban, s hozz�l�ttak minden holmink felpakol�s�hoz. Amit csak �ssze tudtunk k�sz�teni, azt mind elvitt�k. Tal�n m�r sejtett�k, hogy nem kis idõre visznek el benn�nket. A h�z�diszn�nak egy �veg erõs p�link�t adtunk, hogy csendben legyen. Nem is �bredt fel, csak m�snap a vagonban. A tornaljai vas�t�llom�sra vittek benn�nket, ahol m�r sok hasonl� csal�d volt, a szomsz�d falukb�l is.

Kis�rt szemû, riadt n�p. A bizonytalans�g, hogy hov� visznek benn�nket, �s hogy mivel �rdemelt�k ki ezt a megal�ztat�st: erõszakkal kitasz�tanak benn�nket az otthonunkb�l.

Elõsz�r a v�r�terembe vittek benn�nket, de mivel sokan voltunk, a katon�k egy �res tehervagonba tereltek minket. A vagonban egy vask�lyha meleg�tett, �m a f�st�t csak �gy ontotta mag�b�l. Le�lni nem lehetett, egy darabig csak �gy �lldog�ltunk ott. Azt�n beker�ltek a csomagjaink is, m�r moccanni sem tudtunk. Ekkor r�nk z�rt�k az ajt�t, mint az �llatokra. A vagon oldal�ra meg fel�rt�k szlov�kul, hogy „�nk�ntes munk�sok”.

Mi k�t m�sik csal�ddal (Moln�r�kkal �s D�nyi Mariska n�ni�kkel) ker�lt�nk �ssze. Mariska n�ni s�rt, jajgatott, mert, hogy m�g nagyobb legyen a k�ra a szeg�nynek, fias diszn�ja az �llom�son sz�tt�rte a fersl�kot, elszaladt. Hol tudt�k volna keresni ott, az idegen s�t�ts�gben? Egy k�rral t�bb vagy kevesebb, mit sz�m�tott az akkori idõkben.

Helyet csin�ltunk magunknak, hogy le�lhess�nk legal�bb. Elindult a szomor� magyarok gy�szos vonata a bizonytalans�g fel�. Vajon hol �ll meg vel�nk, szerencs�tlen magyarokkal? H�rom napot �s h�rom �jszak�t t�lt�tt�nk el, �s ma sem tudom meg�rteni, hogy milyen t�relemmel viselt�k el ezeket a neh�z napokat.

Aki m�g nem utazott marhavagonban t�lv�z idej�n, az nem is tudhatja, mit �lt�nk �t. Persze, nem is k�v�nom ezt senkinek. 15-20 fokos hideg volt, ennival�nk keny�r �s szalonna. Milyen j�l esett volna egy b�gre meleg tea! Mondta is a b�ty�m a Moln�r fi�knak: „Gyerekek, tenn�nk kell valamit, mert itt fagyunk meg!”

Nagy nehezen elõker�tettek egy k�lyh�t, �s az ajt� mellett fel�ll�tott�k. Megrakt�k a t�zet, mert f�t is vitt�nk magunkkal. Kifesz�tett�k az ablakr�csot, �s a k�lyhacs�vet ott vezett�k ki. Lett meleg tea. Sõt, krumplit is fõzt�nk. J�l esett a meleg �tel, m�g ha krumpli volt csak.

Az embereket �gy vitt�k a marhavagonokba, mint az �llatokat, de m�g azoknak vetettek sz�n�t, mivel�nk nem t�rõd�tt senki. Egyed�l az olomouci �llom�son, ahol nappal meg�llt a vonat, ott nyitott�k 180 ki a vagonajt�t, �s minden vagonba beadtak egy veder forr� te�t. Ennyi volt a r�lunk val� gondoskod�s! Ott hoztak a f�rfiak vizet, mert m�r az otthoni elfogyott. Sem tiszt�lkodni, sem f�lredolgunkat nem volt m�d elv�gezni.

V�gtelen�l szomor�ak, szerencs�tlenek voltunk. Ki se lehet mondani a sok keserûs�get, mi�rt kellett a mi sz�lõfalunkat, h�zunkat elhagyni. Kinek jutott esz�be, minket elzavarni a haz�nkb�l? Mit v�tett�nk, hogy ilyen sorsot �rdemelt�nk? Ilyen �s hasonl� gondolatok jutottak esz�nkbe, de azt, hogy mindny�jan h�bor�s bûn�s�k vagyunk, az senkinek sem fordult meg a fej�ben.

K�zeledett a harmadik nap, amit a vagonban t�lt�tt�nk. Egyre csak arr�l besz�lgett�nk, hogy meddig tart m�g az �t. Egy-egy �llom�son ki-kitekingett�nk, hol, s merre j�runk. �m am�g a v�g�llom�sra nem �rkezt�nk, csak ny�lt p�ly�n �llt meg a vonat. Ide-oda tologattak benn�nket. A f�rfiaknak �pp el�g dolguk akadt, vigy�zni az ing�s�gokra, hogy �ssze ne dõljenek.

V�gre, december 19-�n a jiè�ni �llom�son meg�llott a szerelv�ny. Nemsok�ra megny�ltak a vagonajt�k, s mint a rabszolgav�s�ron, �gy v�logattak benn�nket a cseh gazd�k. Elsõ k�rd�s�k az volt, hogy melyik�nk mihez �rt. M�r mindenkit elvittek a mi vagonunkb�l, �s mi is v�rtuk, hogy ki j�n �rt�nk, amikor megsz�lalt egy katon�s kin�zetû f�rfi, �s a nev�nket mondta. K�rdezte, mihez �rt�nk. L�val tudunk-e b�nni? Tehenet fejni, vagy gondozni? Mivel mindenre igennel v�laszoltunk, j�ttek a katonai teheraut�k, �s felpakolt�k a holminkat.

Meg�rkezt�nk ugyan, de hov�, merre visznek tov�bb benn�nket? J�l idõ eltelt, amikor estefel� egy dombra, egy kis telep�l�sre �rt�nk. Itthon vagyunk – mondta a gazda. Itthon??

Meg�rkez�s Mal� Lhot�ra Sobotka mell�, egy tany�ra �rt�nk k�sõ est�re, egy kis szalmatetõs h�zba. A j�ghideg lak�st elõbb m�g ki kellett �r�teni, mivel m�g �gy volt, ahogyan azt a r�gebbi lak�k, a munk�sok otthagyt�k. Kiraktuk a nagy h�ba az �gyat, majd a mi�nket behordtuk. Micsoda �rz�s volt, hogy �gy fogadtak benn�nket!

Szomor�an l�ttunk hozz� a pakol�shoz. Olyan kicsi volt a szoba, hogy csak k�t �gy, egy sezlon, egy asztal, k�t sz�k �s egy vizesl�ca f�rt el benne. M�g hozz� volt �p�tve egy kemence �s egy rakott sparh�t. �gy alig volt hely n�gy�nk sz�m�ra. Ez a helyis�g szolg�lt otthonk�nt, lak�helyk�nt huszonkilenc h�napig. Volt egy elõszob�nak cs�folt helyis�g is, ahonnan a kemenc�t lehetett fûteni, �s volt m�g egy szoba is.

Annak a szob�nak azonban olyan alacsony volt a mennyezete, hogy csak a l�d�kat tudtuk berakni, megg�rnyedve tudtunk csak ott j�rni. A szekr�ny�nket is itt helyezt�k el elõsz�r, de csak lefektetve f�rt be. Nem is hagytuk ott sok�ig, kitett�k az elõszob�ba. Az elõszoba ajtaj�t csak egy kallanty� z�rta, �gy z�rat is nek�nk kellett szereltetni r�, hogy z�rni tudjuk az �p�letet.

A gazd�nak, akit Marie Pazdern�kov�nak h�vtak, nagy h�za volt. A munk�sainak viszont be kellett �rni�k egy kis lyukkal. A gazdasszony szerint nem is voltunk m�lt�k jobbra. Neki csak a munk�nkra volt sz�ks�ge, m�ssal nem foglalkozott. A huszon�t hekt�ros gazdas�gban kellett az olcs�, magyar munk�s k�z. Csup�n egy cseh l�ny volt n�la, aki az apr�j�sz�got l�tta el, meg a h�z k�r�li teendõket v�gezte.

Az elsõ vacsora Igen, alighogy nagyj�b�l bepakoltunk, j�tt az asszony, hogy �zeni a miloszpanyi, menj�nk vacsor�zni. �n nem mentem, mondtam, hogy ink�bb megrakom a t�zet, mert ink�bb f�ztam, mint �heztem. Amikor a sz�leim meg a b�ty�m visszaj�ttek a vacsor�r�l, mondt�k, hogy h�s volt �s valami t�szta. Mi akkoriban m�g nem ismert�k a kn�dlit, ami olyan, mint a keny�r.

„Nem lehetnek rossz emberek, m�g vacsor�t is adtak.” – mondta szeg�ny any�m. Hogy milyen j� emberek voltak, azt egy h�t mult�val megtudtuk. A h�rom vacsor��rt 80 koron�t vont le az elsõ fizet�sbõl.

Teh�t, voltak m�g j� emberek.

M�snap, az �tt�l elgy�t�rve, alig �bredt�nk fel. Megvert�k j� erõsen az ablakot: „Gyertek dolgozni! A lovakat, teheneket etetni kell!” Nem volt mit tenni, menni kellett. B�ty�m, Pista a lovakhoz ker�lt.

Ap�m a teheneket etette, any�m fejt, �n pedig eleinte otthon rendezgettem a h�ztart�st. K�sõbb m�r nekem is mennem kellett, nekem is jutott munka. M�snap kim�rt�k sz�munkra az �gynevezett deput�tot: 42 kg rozsliszt, 42 kg b�zaliszt, 1 q sz�n, 1 q fa, 2 l tej, 2 l petr�leum �s 4 kg keny�r. Ami a tov�bbiakban 181 a k�vetkezõk�ppen alakult, s havonta j�rt: 82 kg liszt, 270 kg sz�n, 134 kg fa, 107 kg burgonya, 1 kg 30 dkg vaj, 2 �s f�l l petr�leum, 42 l tej. A munkaidõt is elõ�rt�k. B�ty�mnak napi 11 �r�t kellett dolgoznia: egy �ra a lovak ell�t�sa, k�t �ra gondoz�s. Kilenc �ra munkad�ja 9 korona volt. A t�l�r�k�rt pedig 10 koron�t fizettek. Nekem napi kilenc �r�t kellett dolgoznom, ami�rt egy �r�ra 6 korona 20 fill�rt kaptam. Sz�leim szint�n �rab�rt kaptak, �s minden kifejt liter tej�rt 20 fill�rt.

Teh�t nem �gy volt, mint azt az �js�gok meg�rt�k, hogy nem kaptunk fizet�st. Ha keveset is, de kaptunk. Amikor az elsõ fizet�sre ker�lt sor, bizony alig kaptunk valamit a b�rbõl, mivel lesz�m�totta a gazda az �ltala kiadott holmik �r�t. Adott k�t p�r munk�sbotot, egyet 198 korona �rt�kben, a m�sikat 200 koron��rt. N�gy darab villanyl�mpa-elem�rt, egy bor�t�k�rt, lev�lpap�r�rt 39 koron�t sz�molt, no �s az elsõ vacsor��rt 80-at. �gyhogy a nek�nk j�r� tizenegy napra 300, a b�ty�mnak 330, ap�m�knak 200 koron�b�l �sszesen 362 koron�t fizetett ki. Nem adott volna nek�nk csak egy bor�t�kot vagy lev�lpap�rt is ingyen! Nem engedett bemenni a faluba, ad õ, ha annyira �rni akarunk, addig se hi�nyozzunk a munk�b�l.

Nem ment hozz� dolgozni senki az ottani emberek k�z�l. Nem b�rta ki n�la senki, mert csak hajtani tudta a munk�st, de megbecs�lni, rendesen fizetni, azt nem.

Egy le�ny dolgozott n�la, az etette az apr�j�sz�gokat. De olyan volt, hogy sokszor hi�ba parancsolt neki, nem fogadott sz�t. Egy kicsit �tõd�tt volt. Az�rt kellett minket, deport�lt magyarokat odavinni, hogy legyen, aki dolgozzon. K�sõbb egy n�met orvos feles�g�t hozta oda szak�csnõnek, de soha nem fõz�tt, nem �rtett a konyhai munk�hoz, csak s�rt napokon �t. Õ sem tudott cseh�l besz�lni, csak azt hajtogatta mindig, hogy „nedobøe zde”, ami annyit jelent, hogy „nem j� itt”. El lehet k�pzelni, hogy milyen gazd�hoz ker�lt�nk, ha a maga fajt�j�b�l sem kapott munkaerõt. Kegyetlen�l tudta hajszolni a munk�sokat.

�letem legszomor�bb kar�csonya M�r az 1944-es kar�csonyunk is igen szomor� volt, de az legal�bb otthon, csal�di k�rnyezetben telt. Igaz, hogy a faluban idegen katon�k j�rtak, de most t�vol voltunk a sz�lõfalunkt�l, messze idegenben, szinte rabszolgas�gban. Ez mindenn�l szomor�bb volt. Tudom, hogy nem csak a mi sz�munkra, hanem minden sorst�rsunk sz�m�ra akiket deport�ltak. Nek�nk, magyar csal�doknak ez a kar�csony volt a legszomor�bb.

Nem volt kar�csonyi k�sz�lõd�s, s�t�s-fõz�s. Csak a szokott, mindennapi eb�d k�sz�lt el. Csendben, cs�ggedten �lt�nk az asztal k�r�l. Gondolatban otthon j�rtunk. Az otthoni kar�csonyokra eml�kezt�nk, s ink�bb hallgattunk, mert minden szavunkban az otthont emlegett�k. M�g mindig nagyon f�jt a deport�l�s eml�ke, m�g mindig nem �rtett�k, hogy mi�rt is ker�lt�nk ide. Idegen f�ld�n voltunk, idegen n�pek k�z�tt, magunkra maradva, �rv�n. Csak a rem�ny �lt benn�nk, hogy nem maradunk itt, valamikor visszat�rhet�nk a mi kis falunkba. De mikor lesz az m�g, ki tudja? Bek�sz�nt�tt 1947. Mit hoz sz�munkra?

Hogyan fordul a sorsunk? Mindig ezen j�rt az esz�nk. V�gre levelet kaptunk az otthon maradottakt�l.

Meg�rt�k, hogy mi t�rt�nt a faluban. Ism�t vittek el csal�dokat Csehorsz�gba. De most m�r a d�li r�szekre, nehogy egy helyre ker�ljenek azok, akik „h�bor�s bûn�s” magyarok.

Mint a faleveleket az õszi sz�l, �gy sz�rtak sz�t benn�nket eg�sz Csehorsz�g ter�let�n. Meg�rt�k azt is az otthoniak, hogy most vitt�k ki Magyarorsz�gra az oda ir�ny�tottakat. Ki tal�lta ki ezt a n�psz�tsz�r�si tervet? Ki volt a kiagyal�ja annak, hogy az egyik testv�rt Csehorsz�gba, a m�sikat Magyarorsz�gra k�ldt�k, m�g a harmadikat ott tartott�k fogva. Ki d�nt�tt errõl?

A deport�ltak �sszetart�sa Egyik este, amikor m�r a vacsor�t elfogyasztottuk, kopogtattak az ajt�n. Miut�n kinyitottuk, �r�mmel hallottuk, hogy �zes magyars�ggal k�sz�nt�ttek j� est�t! A szomsz�d faluba deport�ltak k�z�l j�ttek a csall�k�zi g�tai Kaczor Szilveszter �s a Sokszelõc�rõl val� Bartos Ida, Gyula �ccs�vel egy�tt. Megtudt�k, hogy hol vagyunk, �s megl�togattak benn�nket. Sokat besz�lgett�nk, hiszen m�r k�zel egy h�napja, hogy csak magunk voltunk. J�l esett az õszinte, magyar sz�. Annyira �sszebar�tkoztunk, hogy ottl�t�nk alatt szinte testv�rekk� lett�nk.

Amire kitavaszodott, m�r tudtuk, hogy kit merre sz�rtak sz�t a jiè�ni j�r�sban. Ek�zben meg ment a munka. M�r eml�tettem, hogy mindenf�le munk�t nek�nk kellett elv�gezn�nk. A gazdaasszonyunknak 182 hi�nyzott a f�l l�ba, �gy az �lett�rsa gazd�lkodott. Õ katonatiszt volt kor�bban, hozz� is szokott a parancsolgat�shoz. Pane Pravecnek kellett sz�l�tanunk. Goromba ember h�r�ben �llott.

Az elsõ idõkben m�g alig ett�k meg az eb�d�nket, m�r kopogott az ablakon, hogy elm�lt az egy �ra, �s „gyer�nk dolgozni!” Hi�ba mutattunk az �r�ra, õ csak legyintett, vagy azt mondta, hogy nem j�r j�l. Egyik nap any�nk bement a k�zeli kisv�rosba, Sobotk�ra, �s v�s�rolt egy �j �r�t. Amikor a k�vetkezõ nap a pane Pravec megint s�rgetett benn�nket, a b�ty�m, Pista r�mutatott az �j �r�ra. Nincs m�g egy �ra. Nem megy�nk. Nem volt k�m�let. Minden neh�z munk�t el kellett v�gezni. Ha egy kis pihenõt tartottunk, m�r

kiab�lt, hogy mi�rt nem dolgozunk. �n is, esõben, s�rban a legnehezebb munk�kat v�geztem, s nem volt meg�ll�s. Tr�gyarak�s, -ter�t�s. M�g egy f�rfinak is el�g, nem hogy egy fiatal le�nynak! Vas�rnaponk�nt azt�n l�togatni kezdt�k a m�s magyar kitelep�tetteket. Hol itt, hol ott j�tt�nk �ssze. Megbesz�lt�k a h�reket. Mindegy volt, ki honnan j�tt, most magyar testv�rek voltunk a rabszolgas�gban.

Mi Mal� Lhot�n laktunk. Bartos Id��k h�rom kilom�terre, Libo�ovic�n. Att�l meg szint�n h�rom kilom�terre, Semtinyben Kaczor Szilveszter, Magda �s a Bar�th csal�d. Horn� Bousovon, ami m�r el�g messze volt, a Varga csal�d lakott. Õk a mi szomsz�d falunkb�l, K�los�r�l val�k. Odaker�lt D�nyi Mariska n�ni is, akinek a tornaljai �llom�son elveszett a diszn�ja. T�r�k�k G�torr�l, Szil�rdi�k Barac�r�l, a M�n�r csal�d F�g�bõl Kopydlo nevû telep�l�sen �ltek. Star� Pak�n a f�gei Gy�ngy�si J�nos�k.

Csak a vas�rnapunk volt szabad, de sokszor elõfordult az is, hogy m�g akkor is dolgoztatott benn�nket Pravec �r. De nem mindig fogadtunk sz�t. El�g volt a munk�b�l eg�sz h�ten, pihenni is kellett! Nek�nk az volt a kikapcsol�d�s a mindennapi robot ut�n, ha vas�rnaponk�nt �sszegyûlhett�nk a t�bbiekkel, �s besz�lgethett�nk. J� idõ eset�n kir�ndulgattunk. Megn�zt�k a k�rny�k nevezetesebb �p�leteit, v�rait is.

Nek�nk, g�m�rieknek furcsa �s szokatlan volt a kõszikl�kkal telesz�rt vid�k. A csall�k�zieknek meg tal�n m�g jobban, hiszen õk s�kvid�khez szokott n�p.

Sokszor t�zen-tizen�ten ment�nk egy�tt, fi�k, l�nyok sz�p egyet�rt�sben. K�sõbb m�r a b�lokba is bemer�szkedt�nk. Egym�st biztatva ment�nk. Igaz, hogy magyarok vagyunk, de �lni tal�n nek�nk is van jogunk. M�g akkor is, ha deport�ltak vagyunk. A fiatals�g befogadott benn�nket. Egy�tt mulattunk, t�ncoltunk.     (…)

Ismerked�s�nk a szomsz�dokkal A tavasz be�llt�val a mezõgazdas�gi munk�khoz a Pravec odaval�si asszonyokat h�vott. Õk sokat besz�lgettek volna velem, de sajnos nem �rtettem a nyelv�k�n. Ez arra �szt�nz�tt, hogy sz�t�rb�l, meg a Ver�t�l eltanuljak egy-k�t sz�t, kifejez�st.

Egyik nap, amikor a mezõn dolgoztam k�t cseh asszonnyal, az egyik megk�rdezte: „Ir�nke, hogy �rzed magad? Jobb-e itt, mint otthon volt?” Nagyon meglepett a k�rd�s, s mondtam nekik, hogy �rezhetn�m magam idegenben? Akkor arr�l k�rdezgettek, mi�rt j�tt�nk ide, �s mi�rt pont a Pravechez, hiszen õ a vid�ken a legkomiszabb ember. No, akkor �n elmes�ltem, hogy mi nem �nsz�ntunkb�l j�tt�nk, de nem volt m�s v�laszt�sunk. Õk sem tehettek volna m�sk�p, amikor a falut k�r�lveszi a katonas�g. Elmondtam, hogyan dobig�lt�k fel a teheraut�ra a holminkat, a vagonokat meg leplomb�lt�k. Ez ellen nem volt, mit tenni. Az asszonyok ekkor tudt�k meg, hogy val�j�ban mi is t�rt�nt vel�nk, magyarokkal.

Sz�vesen besz�lgettek vel�nk a k�rny�kbeliek is. Nagyon j�ban voltunk a m�sz�ros csal�dj�val, L�szk��kkal. Amikor bev�s�rolni mentem, a gyerekek ismerõsk�nt szaladtak el�m. A szomsz�d Pa�out csal�d is bar�ts�gos volt. Ha olyan lett volna a Pravec, vagy a miloszpanyi, de m�s sorsunk lehetett volna! A bev�s�rl�sn�l sem �reztem ellenszenvet. Sz�pen, t�relmesen mutogatta v�gig az �rut, m�g r�mutattam, mit is szeretn�k. Ennek ellen�re m�gis az volt az �rz�s�nk, hogy kitasz�tott, rabszolg�k vagyunk. Ezt feledtetni nem lehetett.

M�r tavasszal, amikor a szomsz�d faluba, Libo�ovic�re bement�nk, �s hallottak besz�lgetni benn�nket, mondt�k is, hogy a borb�ly�zletben l�võ asszony magyar. �gy õt hamarosan felkerest�k. Õ m�r a h�bor� elõtt k�lt�z�tt oda. Somorj�r�l val�, oda ment f�rjhez, Jeèn�n�nek h�vt�k. Vele rendszeresen tal�lkoztunk, hiszen egyetlen volt az idegenben, aki meg�rtõ l�lekkel, teljesen mellett�nk �llt.

Hozz�nk is j�ttek m�s majorokb�l a magyarok. Nem telt el egy h�t sem �gy, hogy ne kerest�k volna egym�st. Nagyon gy�t�rt a honv�gy. A tany�n, ahol laktunk, �t csal�d lakott t�bb-kevesebb f�lddel. De a 183 l�nyok �s a fi�k csak a munk�val t�rõdtek. M�g ott voltunk, tal�n egyetlen sz�t sem v�ltottunk vel�k.

Lehet az�rt, mert magyar voltam, de lehet az�rt is, hogy rabszolg�k voltunk. Nem tudom.

A gazda h�z�ban sem j�rtam, tal�n csak h�romszor. Nem is k�v�nkoztam oda. Ha csak megl�ttam, mindj�rt kit�rtem elõle, hogy m�g sz�t se kelljen v�ltanunk. �lt ott egy idõsebb f�rfi, õ vasutas volt, nem dolgozott odahaza. Õ sokszor elbesz�lgetett vel�nk. Szidta is mindig a Pravecot, hogy olyan embertelen hozz�nk. Studnièk�nak h�vt�k.

Akirõl mindenki elfelejtkezett Ott voltunk az idegenben, magunkra utalva. T�vol mindenkitõl, rokonokt�l, bar�tokt�l, sz�lõf�ldrõl. Nem gondolt mir�nk t�bb� senki. Az �js�gok �rt�k, hogy m�g papok is j�rtak a deport�lt csal�dokhoz vigaszt ny�jtani. A mi eset�nkben sajnos ez nem igaz! Sem a g�m�riekhez, sem a csall�k�ziekhez nem j�tt senki.

F�ltek, hogy bajuk eshetik. Mindenki csak a maga dolg�val volt elfoglalva. B�rmilyen vall�s�ak voltunk is, elhagyott benn�nket mindenki.

Egyszer h�re j�tt, hogy Mlad� Boleslavban lesz reform�tus istentisztelet. Elment�nk oda sokan a deport�ltak k�z�l, vall�si hovatartoz�sra val� tekintet n�lk�l. Elindultunk. J� sok�ig kellett gyalogolnunk, �s a v�g�n kider�lt, hogy csak sz�besz�d volt az eg�sz. Hogy is mentek volna a szeg�ny n�phez a papok? Õk is odahaza maradtak, tal�n vel�nk sem �reztek. Magunkra maradtunk.

Az ember azonban mindenben feltal�lja mag�t. Ha õk nem j�ttek ut�nunk, vigasztal�st nyert�nk mi, egym�sban. Vas�rnaponk�nt �sszej�tt�nk, �s egym�st vigasztaltunk. �gy teltek lassan a napok �s h�napok. Mi pedig b�ztunk abban, hogy �r�kre m�gsem hagynak itt benn�nket idegenben.

Rengeteg k�nyv�nk volt. Sz�p, magyar t�rt�nelmi k�nyvek. Est�nk�nt azokat olvasgattuk, �gy menek�lve a szomor�s�g elõl. Elterelte a figyelm�nket a mindennapi szomor�s�gr�l, a val�s�gr�l. K�zdve k�zdj, �s b�zva b�zz�l! – mondja az �r�s. Mi pedig k�zd�tt�nk �s b�ztunk abban, hogy a mi sorsunk is jobbra fordul, csak ki kell v�rni. Ki is v�rtuk. A t�relmes v�rakoz�sunknak meglett a gy�m�lcse. Mi is visszat�rhett�nk a sz�lõfalunkba, melyet oly sokszor emlegett�nk. Sz�lõf�ldem sz�p hat�ra, megl�tom-e valah�ra?

F�lelmem a k�gy�kt�l Mindj�rt az elsõ tavaszon a Pravec elvitt aut�val a harmadik falun t�li r�tre. Az volt a dolgom, hogy a lekasz�lt sz�n�t gerebly�zzem �ssze. Amikor elment, egy ideig csak a k�rny�ket n�ztem. Meredek szikl�k k�z�tt kis, szûk v�lgyben ter�lt el a r�t. Neki is l�ttam a munk�nak, de nem sok�ig, hisz az elsõ rend megbolygat�sakor egy csom�, kis k�gy� fordult ki belõle. Azt gondoltam, hogy csak itt vannak, de ahogy tov�bb mentem, ott is ugyanezt tapasztaltam. Minden rend alja tele volt 30-40 centim�teres kis k�gy�kkal.

N�lunk G�m�rben csak elv�tve lehetett a r�ten k�gy�kat l�tni, �gy �n rettenetesen f�ltem tõl�k.  Azonnal otthagytam m�g a gerebly�t is, �s elindultam vissza. Jobban f�ltem a k�gy�kt�l, mint att�l, hogy visszatal�lok-e Mal� Lhot�ra.

Az elsõ faluban csak azt hajtogattam, hogy Mal� Lhota Pazdern�kov� (�gy h�vt�k a gazdaasszonyt), de �gy is eligaz�tottak, hogy merre menjek. A m�sik faluban is seg�tettek, �s m�r meg is l�ttam a tany�nkat a hegy tetej�n. Mentem tov�bb, m�r csak egy szikl�s, erdõs, kanyarg�s �ton kellett �tkelnem, mire j� sok�ra haza�rtem. K�sõ d�lut�n volt, mire haza�rtem. A b�ty�m k�rdezte is, hogyan tudtam egyed�l hazaj�nni, de �n meg se tudtam sz�lalni, csak s�rtam. Gyalog. Mert f�ltem a k�gy�kt�l.

A Pravec megint csak kiab�lt, hogy eg�sz napom k�rba ment, nem csin�ltam semmit. Na, Pista is felemelte erre a hangj�t. Mondta neki, hogy nem kellett volna engem egyed�l otthagyni, hisz nem is ismerek ott senkit. M�skor meg elk�ld�tt �telt vinni a munk�soknak. Elmagyar�zta, hol tal�lom meg õket, de bizony �n nem �rtettem egy sz�t sem. Mert nem leltem meg a munk�sokat, az �telt visszavittem a konyh�ra. Megint csak �n voltam a hib�s, mert nem ismertem a k�rny�ket.

Nem fogt�k fel, hogy nem �rtem azt, amit mondanak. Nagyon elkeseredtem, ha õk nem �rtik a mi besz�d�nket, nek�nk mi�rt kell, meg�rteni az �v�k�t. Ettõl f�ggetlen�l szorgalmasan tanultam a nyelv�ket, de nem mindig �rultam el, hogy �rtem a besz�d�ket.

Elsõ tavasszal a Pravec kim�rt nekem egy j� darab cukorr�paf�ldet. Elõsz�r egyelni kell. Ezt nem �rab�rben fizette, hanem akkordban. H�t j�, mit sz�m�tott az nekem! �gyis dolgozni kellett, mindegy 184 volt, hogy hogyan. Azt mondta, hogy ez eltart k�t h�tig, azut�n meg j�n a kap�l�s, az�rt majd t�bbet kapok. Kivitt a f�ldre, majd kezembe adott egy f�lm�teres kap�t, hogy azzal dolgozzam. Mi, otthon, rendes, hossz�nyelû kap�val dolgoztunk mindig. Pravec meg is mutatta, hogyan kell vele dolgozni. T�rden �llva, �gy kellett kap�lni. �n erre nem sz�ltam semmit, de visszamentem a mi kap�nk�rt, �s azzal dolgoztam. Hi�ba is veszekedett velem, hogy ez �gy nem j�.

Egy h�t m�lva az �n r�p�m ki volt egyelve, �gyhogy nyugodtan otthon maradhattam, hiszen a m�sodik kap�l�sra m�g v�rni kellett. Megl�tott a Pravec, s k�rdi, hogy mi�rt nem dolgozom kint a f�ld�n. Mondtam neki, hogy m�r befejeztem. Nem akarta elhinni, de miut�n kiment �s megn�zte, be kellett l�tnia, hogy t�nyleg elv�geztem a kiadott munk�t. Persze mindj�rt akart adni m�g egy akkora ter�letet, de nem voltam hajland� megcsin�lni. Hi�ba volt minden szava, a kiadott munk�t elv�geztem, t�bbet nem v�llaltam.

J�tt a m�sodik kap�l�s. Azt mondja, hogy most �rab�rben fogja elsz�molni a munk�t, de k�zben azt gondolta, most is csak annyi ideig fog tartani, mint az elsõn�l. De nem tudta m�g õ akkor, hogy �rab�r�rt csak annyit lehet dolgozni, amennyit fizetnek �rte.

Elm�lt a tavasz, el�rkezett az arat�s ideje. Ott l�ttam elõsz�r marokrak�-k�t�zõ arat�g�pet. Csup�n csak a t�bla sz�l�t kellett k�zi kasz�val k�r�l aratni, a g�p ut�n csak �ssze kellett hordani a k�v�ket. Az elsõ napon, amikor a cseh asszonyokkal dolgoztunk, n�tasz�val hordt�k a k�v�ket. A n�ta is arra a n�t�ra eml�keztetett: „Feh�r galamb sz�ll a falu felett”. Mondt�k, hogy �nekelj�nk mi is. Pista sz�lt, hallod-e h�gom, ezek is csak olyan n�t�kat �nekelnek, mint otthon. Akik �rab�r�rt dolgoztak, azok a „Kossuth Lajos azt �zente” n�t�t f�jt�k, m�g az akkordosok: „Az a sz�p, az a sz�p…” kezdetû dalt. Ezzel kifejezt�k azt is, hogy a kez�k milyen temp�ban mozog a munk�n�l.

Mondtuk az asszonyoknak, hogy elõbb meg kell tanuljuk a dalokat, de azt�n sz�p lassan kezdt�k a Pist�val mi is �nekelni. N�ztek is, hogy milyen hamar megtanultuk ezt a n�t�t. No, ekkor Pist�val r�zend�tett�nk a pattog�sabb n�t�ra, s a kez�nket is hozz� igaz�tottuk. Haladt is a munka sz�pen. Mondtuk nekik, hogy a magyarok �gy szoktak dolgozni. Este sz�ltak az asszonyok, hogyha kij�n a Pravec, nehogy ezt a n�t�t �nekelj�k.

Ott az arat�s ut�n nem cs�pelt�k ki a term�st, csak k�sõ õsszel, mert ott m�g a szalm�t is k�v�be k�t�zt�k.

Neh�z munka volt. Nekem mindig a k�v�t kellett k�t�zn�m. A cs�plõg�p ut�n volt a pr�s, �gy kellett arr�l leszedni. De a Pravec m�g azt is akarta, hogy ki is hordjam a kertbe, pedig a k�t�z�st is alig gyõztem. Cs�pl�skor, mikor bes�t�tedett, mondta a Pravec, hogy m�g tov�bb kell dolgozni. �n meg annyira f�radt voltam, a kezemet is alig �reztem. Azt v�laszoltam neki, nem vagyok hajland� m�g tov�bb dolgozni. El�g volt kora reggeltõl estig.

Erre szemreh�ny�st tett: a munka nem megy, de a vajas kenyeret fel tudom falni! Na, ezek ut�n nem fogadtam el t�bb� a vajas kenyeret, mindig visszak�ldtem neki. Soha t�bb� nem fogadtam el tõl�k semmit.

Amikor az õszi munk�kat elv�gezt�k, nekem a cseh l�nnyal a fav�g�s lett a dolgom. Nem voltam �n a fahasogat�shoz szokva, odahaza sosem csin�ltam, de itt musz�j volt. Neh�z volt a fejsze, a fa meg g�rcs�s. Bizony, nagyon sokszor a kezembe v�gtam, nem is tudom �n ezt elfelejteni, mert a mai napig l�tszik a hat heg a csukl�mt�l eg�szen az ujjakig.

T�len szalmak�telet k�sz�tett�nk a csûrben. Sz�rt a szalma, bele-belehas�tott a kezembe, de megvizezni nem lehetett, mert nagyon hideg volt. F�zott a kez�nk, de nem volt m�s v�laszt�sunk, csin�lni kellett. A szalmak�teleket h�romszor egym�s ut�n haszn�lt�k fel. Elõsz�r a k�zzel learatott b�z�t k�t�tt�k fel, m�sodszor a szalma cs�pl�sekor, harmadszorra az apr�ra v�gott gallyat k�t�tt�k csom�ba, �gy rakt�rozt�k el. Tal�n, ha embers�gesebben b�ntak volna vel�nk, akkor m�sk�nt eml�kezn�k, de �gy csak a keserû honv�gy gondolatai jutnak az eszembe.

A faluba, vagy a v�rosba csak a Pravec enged�ly�vel mehettem be. �gy legt�bbsz�r any�nk int�zte a bev�s�rl�st, eg�szen j�l boldogult m�r a magyar�zkod�ssal az �zletekben. Elm�lt egy �v, ami�ta ott voltunk a csehek k�z�tt. A nyelv�ket m�r egyre jobban meg�rtett�k, de m�gis idegen f�ld�n voltunk. Egyszer azt mondt�k a K�los�r�l val� Varg��k, hogy mennek haza l�togat�ba, nem menn�k-e el �n is. Persze, hogy v�gytam �n is a falumba, �gy a Pravectõl elk�rezkedtem, hogy szabads�g ideje alatt hazamenn�k.

A falunkban sok minden megv�ltozott. M�s, idegen nyelvû n�pek lakt�k. A Magyarorsz�gra kitelep�tettek hely�be onnan hoztak szlov�kokat, akik bizony m�r m�sak voltak. De �n meg�rtem, hisz õk sem tehettek minderrõl. F�j� sz�vvel ment�nk vissza Csehorsz�gba.

1948 febru�rja csup�n annyi v�ltoz�st hozott a mi sz�munkra, hogy egy koron�val t�bb �rab�rt kaptunk, �s a szabads�gp�nzt is kiadt�k, de jobb b�n�sm�dban nem volt r�sz�nk tov�bbra sem. Volt egy 185 sz�p fekete kuty�nk, Pajt�s volt a neve. Tudta azt mindenki, hogy a mi�nk, a magyarok�. Vel�nk volt a mezõn, b�rhov� ment�nk is. Sz�p csillog� szõrû, k�v�r kutya volt. M�sodik �vben t�bbsz�r elõfordult, hogy nem tal�ltuk. Mikor hazat�rt, mindig v�res, sebes volt a nyaka. Tudtuk, hogy csapd�ba esett, de szerencs�re mindig ki tudott szabadulni. Egyszer azonban hi�ba kerest�k. K�rdezt�k a szomsz�dokat, nem l�tt�k-e a Pajt�st, de hi�ba, nem ker�lt elõ t�bb�. Nagy sok�ra mondta meg a szomsz�d falusi ember, hogy bizony a kuty�t ne keress�k, mert m�r megett�k. M�g azt is el�rulta, hogy kik. A szomsz�d falu b�r�ja volt az. Ott tartottak lev�g�sra kuty�kat, �ll�t�lag finom a h�sa. Csak ne �ppen a mi kuty�nkat ett�k volna meg!

A m�sodik tavaszt t�lt�tt�k ott, s m�r nem voltunk olyan szomor�ak. Rem�lt�k, hogy sz�p lassan elj�n a mi idõnk is, �s tal�n hazamehet�nk v�gre. Rem�nykedt�nk folyamatosan, hogy lesz ez m�g m�sk�ppen is, nem maradhatunk �r�kre rabszolg�k. Kell, hogy megel�gelj�k ezt az embert megal�z�, megszomor�t� t�rv�nyeket, �s mi is megszabadulhatunk a rabs�gt�l. �sszej�veteleinken is csak egym�st biztattuk, b�tor�tattuk, rem�nykedt�nk.

Sokan voltak olyanok, akik hazasz�ktek, h�trahagyva minden�ket. De otthon mi v�rt r�juk! Ismerõs�k, rokonok j�indulat�ra kellett t�maszkodjanak, akkor amikor azok is sz�ks�get l�ttak. Mi nem sz�kt�nk.

Ha szabadon nem mehet�nk, akkor maradunk, eg�szen addig, am�g az igazs�g gyõzedelmeskedik, s bel�tj�k, hogy igazs�gtalans�g volt a magyarokat deport�lni. Megtudtam, hogy mi volt az �ra a deport�l�snak 1948 tavasz�n ism�t elk�rezkedtem a Pravectõl, hogy megl�togathassam az any�m testv�r�t, aki a Mlad� Boleslav-i j�r�sban lakott. Õk �nk�nt mentek ki, a f�rje mint munkafel�gyelõ dolgozott egy gazdas�gban.

Kisl�nyuk sz�letett, elkelt egy kis seg�ts�g, meg azt�n varrni is akartunk, am�g ott leszek. Szabads�gom m�g volt, �gy nyugodt lehettem, hogy nem j�n k�zbe semmi. Azonban nem tartott sok�ig.

Egy h�t m�lva este fel� meg�llt egy aut� a nagyn�n�m lak�sa elõtt, �s kisz�llt belõle a Pravec egy fegyveres csendõrrel. Durv�n r�m ord�tott, hogy azonnal menjek vel�k, mert k�l�nben baj lesz. A nagyb�ty�m kik�rte ezt a durva hangnemet, �s azt mondta, nem lehetne-e embers�gesebben elj�rni egy kiskor� le�nygyermekkel szemben. Mi�rt kellett csendõrrel j�nni �rte, gyal�zat �gy b�nni egy gyerekl�nnyal!

Sz�pen �sszepakoltam, �s be�ltem az aut�ba. A csendõr k�rdezte, h�ny �ves vagyok. Amikor megtudta, tizenh�t �ves m�ltam, meglepet�ssel fordult a Pravec fel�, mi�rt nem mondta, hogy kiskor� vagyok, mert nem lett volna szabad csendõrrel j�nni �rtem. Akkor a Pravec hangosan r�mordult a csendõrre, �rtem kifizette az 1500 koron�t, joga van hozz�m. �n meglepet�ssel hallgattam ezt a besz�lget�st, teh�t val�ban eladtak benn�nket, mint a rabszolg�kat. Kinek kellett az a p�nz? Ki tette zsebre, azt a piszkos, j�d�sp�nzt?

Amikor haza�rtem, elmondtam, hogy mit hallottam a Pravect�l. Elhûlve mondogattuk: eladtak benn�nket, mint a rabszolg�kat. Verje meg �rte õket az Isten, ahogy csak meg�rdemlik! Leveleinket elkobozt�k, cenz�r�zt�k. Egy vers elk�ld�s��rt b�ntet�s �s egy h�napi elz�r�s j�rt.

A 1948-as �v elej�n egyre ritk�bban kaptunk levelet otthonr�l. Csod�lkoztunk is, hiszen ez id�ig el�g rendszeresen kaptunk h�reket rokonokt�l, ismerõs�ktõl. Biztattak, hogy ne cs�ggedj�nk, egyszer csak haza mehet�nk, nem maradhatunk ott �r�kk�. S akkor egyszer csak abbamaradtak a levelek. Nemsok�ra az ok�t is megtudtuk.

Egy sz�p napon id�z�st kaptam a sobotkai b�r�s�gt�l, hogy h�rom napon bel�l jelenjek meg kihallgat�si �gyben. Nem tudtuk elgondolni, hogy mi okb�l k�ldt�k nekem ezt a levelet. Bartos Id�val mentem el, mivel õ j�l tudott szlov�kul. A b�r�s�gon, miut�n minden adatunkat felvett�k, a kezembe nyomtak egy levelet, illetve egy verset, amely el�g hossz� volt, s mondt�k, hogy olvassam el, �s mondjam meg, ki k�ldte ezt nekem. Megismerem-e az �r�st? Persze, hogy azonnal megismertem a bar�tnõm �r�s�t, de nem sz�ltam.

Lassan, elgondolkozva olvastam a magyar deport�l�sr�l sz�l� verset, mintha nem is tudn�m, hogy mi van bele�rva. Eg�sz nap faggattak, hogy kivel levelez�nk, mit �rnak. �rj�k-e, hogy sz�kj�nk meg, vagy hogy ne dolgozzunk? Mindenre csak nemmel v�laszoltam. Mondtam, hogy semmi ilyeneket nem �rnak nek�nk, meg k�l�nben is, mi nem sz�k�nk meg. Vigyenek benn�nket haza szabadon. Nem lesz�nk sz�kev�nyek, el�g az nek�nk, ha deport�ltak vagyunk.

A verset t�bbsz�r is a kezembe adt�k, h�tha elsz�lom magam, s akkor f�ny der�l az �r�j�ra. Ennek meg az lett az eredm�nye, hogy h�rom versszak�t k�v�lrõl megtanultam, s amikor hazafel� mentem, m�r fejbõl tudtam mondani. A verset azt�n hamarosan megszereztem m�sokt�l, akiknek m�g kor�bban meg186 k�ldt�k. M�g ma is õrz�m, pedig j� p�r �v eltelt az�ta. Le�rom most is, csak az�rt, hogy m�s is megtudja, mit szenvedt�nk, mi, magyarok ott, a szomor� idõkben.

Tompa Mih�ly, G�m�r nagy k�ltõje a m�lt sz�zadban egy vers��rt b�rt�nb�ntet�st kapott. Kiszabadul�sakor azt mondt�k: most kienged�nk, de t�bb� ne legyen t�bb G�lya. Ugyanez megism�tlõd�tt k�zel sz�z �v m�lva is, 1948-ban. Akkor vers�r�s�rt k�t le�nygyermeket b�rt�n�ztek be. Egy h�napig voltak a tornaljai b�rt�nben, m�g egyenk�nt �tezer korona fej�ben szabadl�bra engedt�k õket. M�ra rehabilit�lt�k, �s fejenk�nt meg�t�ltek nekik t�z korona k�rp�tl�st. Egyik�k sajnos m�r meghalt, de hozz�tartoz�ja beleegyezett a vers k�zz�t�tel�be, �gyszint�n a m�sik is. V�llalj�k a mai napig az igazukat. Gyur�n Magda �s Vass Ilona. Term�szetesen a v�dirat szerint megs�rtett�k a falu nyugalm�t. Pedig csak egy verset �rtak.

Eml�kvers a haz�jukb�l ki�ld�z�tt magyarokhoz

Elm�lt a n�peknek v�rengzõ csat�ja.

B�k�s, nyugodt �let volt mindny�junk v�gya.

   A romok hely�be �jat �p�tett�nk.

Csak sajnos, csal�d�s lett az oszt�lyr�sz�nk.

   Hideg t�li est�n, sok csendõr s katona.

Nagy teheraut�n j�tt hozz�nk sz�z sz�mra.

  Kihirdett�k r�gt�n a v�g�t�letet.

Ami�rt magyar vagy, el kell innen menned.

S�r�s, k�nnyhullat�s a magyars�g sorsa.

Elv�sz a Felvid�k, ha nem fordul jobbra.

  Sz�tsz�rtak benn�nket, mint hull� levelet.

Kit erre, kit arra, kergetnek a szelek.

   Morvaorsz�g f�ldje, Csehorsz�g fenyvese.

Szomor� magyarok k�nny�vel van tele.

   Mindk�t orsz�g f�ldj�t magyar k�nny �ztatja.

Verje meg az Isten, aki ezt csin�lta.

   Ki �ld�z�tt testv�r, tudom, f�j a sz�ved.

Hogy ott kell szenvedned, messze idegenben.

  F�j a sz�lõfalud, kev�s sz�p eml�ke,

Hol ringott mindny�junk gyermeki b�lcsõje.

   Kedves �desany�d, kedves �desap�d.

S�haja sz�ll hozz�d, l�gy esti sz�l sz�rny�n.