CSERH�TPUSZTA

KREFT FERENCN� SZOVICS GABRIELLA (1933)

CSERH�TPUSZTA – ROHO•NICE – KOM�ROM

45. „Embernek tekintettek benn�nket, embers�gesen b�ntak vel�nk.”

Sok magyar csal�dnak tragikus �ve volt az 1946-os esztendõ. A mi kis falunkban is elkezdõd�tt a kegyetlen szlov�k parancs v�grehajt�sa: a kitelep�t�s. Eml�kszem, sz�leink a k�zeli �szak-Kom�rom piac�n �rult�k a mezõgazdas�gi term�nyeiket. Istv�n b�ty�mmal ketten voltunk otthon, vigy�ztunk a h�zra �s az �llatainkra.

A kis falu lak�i eg�sz nap hol itt, hol ott besz�lgettek. Az arcukon r�m�let �lt. Az esti teendõk elv�gz�se ut�n j�tszottunk a t�bbi fiatallal, de visszagondolva, ezek akkor nem az �nfeledt idõt�lt�s percei voltak. A felnõttek besz�lget�s�t hallgatva megtudtuk, hogy minden magyart elvisznek errõl a vid�krõl, �s hogy hely�kbe idetelep�tenek Magyarorsz�gr�l �nk�nt jelentkezõ szlov�kokat. Sokan kaptak �gynevezett feh�rc�dul�t, nekik minden vagyonukkal �t kellett j�nni�k Magyarorsz�gra, ahova az akkori hat�s�gok kijel�lt�k a leteleped�si hely�ket. Hi�ba volt s�r�s – aki magyar volt, annak mennie kellett. �rvendezõ szlov�kok kiab�lt�k: „Maïari za Dunaj!”Azaz: „magyarok a Dun�n t�lra!”

A magyarok m�sik r�sz�re m�g sz�rnyûbb sors v�rt. Ezek k�z� tartoztunk mi is. Picike falunkb�l 8–10 csal�dot hurcoltak el. November 30-a volt, igen hideg, t�l eleji zimank�s idõ. Meg�rkeztek sz�leink a v�rosb�l, sajnos, rossz h�rt hoztak. Sz�jr�l sz�jra j�rt, hogy t�bb falut is ki�r�tenek. �desany�m agg�dott, mi lesz, ha nek�nk is menn�nk kell. Ap�nk nyugalmat sz�nlelve b�tor�tott minket. Vel�nk ez nem t�rt�nhet meg, mert �desap�nk, Szovics Ign�c a Magyar �llamvasutak alkalmazottja volt D�l-Kom�romban. Mivel tudott a magyarok k�zeli kitelep�t�s�rõl, a szlov�kok aljas terv�t nem akarta bev�rni, bek�lt�z�si enged�lyt k�rt Magyarorsz�gt�l, amit deport�l�sunk elõtt p�r nappal hozott meg a post�s.* A k�ldem�ny hivatkoz�si sz�ma: 241/102. eln. 1946. IV. 15. B.

Beesteledett. Ki-ki tette a dolg�t. Egyszer csak hatalmas aut�k d�b�rg�se hallatszott a falucsk�nk bevezetõ �tj�n. Mindenki felfigyelt r�. Az emberek r�j�ttek, minket akarnak elvinni. Negyvennyolc �ves �desap�m �s tizennyolc �ves b�ty�m gyorsan elb�jtak a k�zeli kukoric�sban. Arra gondoltak, ha õk nem lesznek otthon, engem �desany�mmal nem visznek el. Fegyveres katon�k k�rbez�rt�k a falut. A kijel�lt csal�dok h�zainak bej�rati ajtaj�n�l felfegyverzett szlov�k katon�k �lltak. Nem engedtek se ki, se be. Rettenetes f�lelem t�rt r�nk.

K�sõbb minden csal�dhoz a helyi el�lj�r�val j�ttek a deport�l�st lebonyol�t� tisztviselõk. Any�m bemutatta nekik az �rv�nyes k�lt�z�si enged�lyt, de õk nem vett�k figyelembe, m�g elolvasni sem voltak hajland�k. Az, hogy az �desap�m �s a testv�rem nem volt otthon, nem sz�m�tott. Durv�n b�ntak vel�nk.

Kiadt�k utas�t�sk�nt, hogy reggel hatig pakoljunk �ssze szem�lyes holmik�nt, amit tudunk. Majd megengedt�k, hogy a szomsz�dok seg�thessenek deszk�kb�l l�d�t k�sz�teni, amennyit a f�lelmetes �jszaka alatt lehetett.

Egyik falubeli megkereste �desap�m�kat a kukoric�sban, reggel �t �rakor hazaj�ttek. M�g most is k�nny sz�kik a szemembe, amikor eszembe jut, milyen goromb�n, kegyetlen�l viselkedtek vel�nk a katon�k. L�kd�stek minket, r�nk fogva a fegyver�ket. „Szem�t magyarok”-nak neveztek benn�nket. Az iskol�ban elsaj�t�tott szlov�k tud�sommal meg�rtettem bizonyos mondatokat. Amint �g�rt�k, reggel megj�tt a t�bbi l�nctalpas j�rmû, k�zt�k olyan is, amelyen l�tsz�lagos orvosi vizsg�latokat imit�ltak. Majd elindult vel�nk a vas�t�llom�sra, ahol beraktak benn�nket marhavagonokba. Elindult vel�nk a vonat…

Otthagytuk sz�leink �lete munk�j�t. A sok �llatot: lovakat, teheneket, sert�seket, b�ty�m kedvenc nyulait, a tengernyi baromfit. Sz�leink k�ztiszteletben �ll�, dolgos, szorgalmas emberek voltak, �desap�m elõim�dkoz� volt a templomban. Mag�ra maradt a h�zunk a b�torokkal, �sszes eml�k�nkkel. Ott kellett hagynom kedvenc bab�mat, ami engem akkor, tizenh�rom �vesen f�jdalmasan �rintett. M�gis a legf�j�bb az volt, amikor elb�cs�ztunk a falu pici temetõj�ben nyugv� halottainkt�l, megrend�lve eml�kezt�nk r�juk im�inkban. M�g a f�nak is f�j elszakadni gy�kereitõl… 46

Elindult vel�nk a szerelv�ny… Arra gondoltunk, hogy �gy visznek benn�nket, mint kor�bban a zsid�kat. Felid�zt�k az õ, emberhez m�ltatlan elhurcol�sukat, p�rhuzamba �ll�tva a mienkkel. A polg�ri iskol�ban mellõlem is elvitt�k k�t oszt�lyt�rsamat, akiket soha t�bb� nem l�ttunk. A sok �llatunkb�l egyet m�gis siker�lt magunkkal vinn�nk. Hûs�ges kuty�nk, Fidor k�vetett benn�nket, �gy õt is bevagon�roztuk.

Igen hideg vagonokban, bez�rva, egy v�d�r volt a v�c�nk, siralmas k�r�lm�nyek k�z�tt haladtunk az �ltalunk nem ismert �ti c�l fel�. Ha meg�llt a tehervonat, k�t katona õrizte az ajt�t, nehogy lesz�lljunk, m�g vizet inni sem engedtek. Durv�n megtiltott�k azt is, hogy sz�t v�ltsunk a mellett�nk l�võ emberekkel.

F�lelm�nket tet�zte, hogy �desap�nk v�gtelen elkesered�s�ben k�ses borotv�val fel akarta v�gni az ereit. Egyik�nknek �lland�an figyelni kellett r�.

P�r napos utaz�s ut�n meg�rkezt�nk Pardubic�re, ahol a szerelv�nyt kitolt�k a rakod�hoz. Azut�n k�vetkezett a „rabszolgav�s�r”. Mindenkinek ki kellett �llni a vagon el�. J�ttek az akkori cseh „f�ldesurak”, v�gigj�rt�k a vagonokat �s v�logattak benn�nket. Mi hamar „elkelt�nk”, mivel nem volt k�zt�nk kisgyerek, illetve sok gyerek. Az olyan csal�dok, ahol csak az apa tudott dolgozni �s az anyuka h�romn�gy gyereket nevelt, azok t�bb napig a vagon lak�i maradtak. Mi a sors „kegyeltjei” voltunk, mert rendes csal�dhoz ker�lt�nk. Ap�m elbesz�l�se ut�n meg�rtett�k sorsunkat. Mi ugyanis nem saj�t k�r�s�nkre ment�nk vend�gmunk�snak Csehorsz�gba.

K�sõ este �rt�nk a Roho•nice nevû kis faluba, amely 32 kilom�terre fekszik Pardubic�tõl. J�l befût�tt csel�dlak�s (egy nagyszob�b�l �s egy folyos�b�l �llt) �s egy t�l meleg leves v�rt r�nk. A padl� be volt ter�tve szalm�val, rajta takar�, ezen t�lt�tt�k el elsõ, �lmatlan �jszak�nkat. K�sõbb n�mileg berendezkedt�nk.

M�snap �desap�m k�rte gazd�nkat, hogy ne kelljen munk�ba �llnia. Elutazott Pr�g�ba, a magyar nagyk�vets�gre, ott elõadta panasz�t. M�lyen felh�borodtak elbesz�l�s�n, majd m�sf�l �r�n �t tartott a vita a k�vets�g �s a csehszlov�k hat�s�g emberei k�z�tt. Megnyugtatt�k ap�mat, hogy nemsok�ra hazamehet�nk, illetve Magyarorsz�gra k�lt�zhet�nk. El�rkezett a boldog nap, amikor a pr�gai nagyk�vets�gtõl megkaptuk a hazat�r�si enged�lyt, illetve a k�nyszermunka al�li felment�st 1948. j�nius 30-�n. Oda�rkez�s�nk m�snapj�n elveszett hûs�ges Fidor kuty�nk. Nagyon sajn�ltuk. A gazd�nk feles�ge n�h�ny nap m�lva Pardubic�ben j�rt, �s elmondta, hogy l�tta a kutyusunkat a vas�t�llom�son. B�ty�m elment ker�kp�rral �s kereste, de nem lelt r�. Nagyon b�natosak voltunk miatta. Majd tizen�t nap m�lva, egy reggel az ajt�ban tal�ltuk, teljes v�gkimer�l�sben, csontsov�nyra fogyva szeg�ny Fidort. Napokig etetgett�k, sz�j�ba apr� falatokat t�mve, cumis�vegbõl itattuk vele a tejet. Tej volt bõven, mivel Istv�n b�ty�m t�bb mint negyven tehenet gondozott. Csel�dek lett�nk.

M�g egy kis epiz�d roho•nicei �let�nkbõl: Egyszer nagyon megf�ztam, magas l�zzal fek�dtem vizes lepedõbe csavarva. Anyuk�mnak pontosan kellett fõznie az eb�det, de nem volt otthon krumpli.

Anyuk�m nem j�rt �zletbe, mert nem tudott cseh nyelven besz�lni. Elhat�roztam, hogy megtan�tom p�r sz�ra, k�lcs�nk�rni a szomsz�dasszonyt�l. Betan�tottam anyuk�mnak a k�vetkezõt: „Dobr� den! Pani Hirauskova, pùjète mnì malièko brambory.” (J� napot! Hirauskova asszony, adjon nekem egy kis krumplit!)

�desany�m a kis kos�rk�val a h�na alatt �tment a szomsz�dba. Kisv�rtatva beszaladt hozz�m az eml�tett panièka, a nevet�stõl alig tudta elmondani, hogy anyuk�m bement hozz�juk �s �gy sz�lt: Dobr� den, brambory! – ami magyarul annyit jelent: J� napot, krumpli! Term�szetesen kapott krumplit, mert l�tt�k a kosar�t, �s �gy az eb�d is elk�sz�lt. Ezut�n m�g t�bb apr�, humoros dolog t�rt�nt vel�nk, mire megtanultunk cseh�l.

Egy-k�t esetet le�rok �zel�tõ�l: egyszer a hentesn�l marhah�s helyett teh�nh�st k�rtem. Vagy a m�sik kedves t�rt�net: anyuk�m Fidornak adta a szomsz�dasszonyt�l kapott k�stol�t. Ugyanis azon a vid�ken az a szok�s, hogy a k�stol�nak sz�nt hurk�t, kolb�szt nem t�ltik b�lbe, kupacokban halmozz�k fel a t�lon.

A szomsz�d panièka hozott nek�nk eff�le finoms�got. Cseh�l mondta anyuk�mnak, hogy fogja meg a Fidort, mert harap�s volt. Õ meg csak annyit �rtett az eg�szbõl, hogy Fidor. Kivette a szomsz�dasszony kez�bõl a t�lat �s letette a kutya el�, gondolv�n, neki hozta. Az ott t�lt�tt idõt k�nnyebb� tett�k a kicsi falu lak�i. Rendk�v�l seg�tõ sz�nd�kkal vettek k�r�l benn�nket – nem n�zve a Bene�-dekr�tumot. Embernek tekintettek benn�nket, embers�gesen b�ntak vel�nk.

Gazd�nkkal, V�clav Je•abekkel igen j� volt a kapcsolatunk, ez seg�tett �tv�szelni az ott t�lt�tt hossz� idõt. Az�ta, imm�r 57 �ve levelez�nk egym�ssal, a kar�csonyi �s h�sv�ti �nnepek alkalm�b�l �dv�z�lj�k egym�st. Id�n ny�ron a m�g j� eg�szs�gnek �rvendõ, 81 �ves Je•�bekn� �s csal�dja k�sz�lnek hozz�nk l�togat�ba. Nagy �r�mmel v�rjuk a viszontl�t�st. 47

A k�rny�kbeli magyarok, akik szint�n deport�lva voltak, �sszej�ttek n�lunk. Minden vas�rnap d�lelõtt a hazasz�k�si tervet sz�v�gett�k, de nem volt tan�csos, mert a legt�bb esetben visszahozt�k õket.

Amikor megkaptuk az enged�lyt a hazaj�vetelre, h�re ment a faluban. Mindenki elk�sz�nt tõl�nk, aki aznap dolgozott, elõtte este vagy kora reggel j�tt le b�cs�t venni tõl�nk.

Hazaindul�sunk napj�n, mire felpakoltunk a traktor p�tkocsij�ra, a falu apraja-nagyja odaj�tt a h�zhoz, mindenki s�rt. Tal�n azt hitt�k, m�g rosszabb helyre megy�nk?! Nem! Mi boldogan j�tt�nk haza, illetve Magyarhonba, mert a sz�lõfalunkba m�r nem mehett�nk. Szlov�k telepes uralta a mi otthonunkat.

A hat�s�g megengedte, hogy p�r napig ott tart�zkodjunk, �s ha m�g valamit tal�lunk, azt elvihess�k magunkkal. Sajnos, nem tudtunk hozz�jutni a volt tulajdonunkhoz. �desap�m megismerte egyik tehen�nket egy telepesn�l, aki viszont nem volt hajland� visszaadni. �gy azt�n v�gleg b�cs�t v�ve, elj�tt�nk Magyarorsz�gra, Kom�romba.

�desap�m, a Bene�-dekr�tum szenvedõje, belerokkant �lete munk�j�nak elveszt�s�be, leb�nult �s 15 �vig j�r�k�ptelen volt. Itthon �poltuk, szeretettel, odaad�ssal. 1971. janu�r 17-�n sz�l�totta mag�hoz az �r.

E r�vid visszaeml�kez�semet J�zus szavaival szeretn�m lez�rni: „J�vev�ny voltam, �s ti befogadtatok.”