Kálvin: 2. Az egyházi könyörgések alakja II.
A keresztség kiszolgáltatásának módja
Megjegyzendő, hogy a gyermeket vagy vasárnap, katekizmusi órakor, vagy más napon egyházi beszédkor kell felhozni megkeresztelés végett, hogy a keresztség, mivel ünnepélyes befogadás az egyházba, a gyülekezet jelenlétében történjék.
Miután az egyházi beszéd bevégződött, bemutatják a gyermeket. S akkor a lelkész kezd beszélni.
A mi segedelmünk legyen az Istennek nevében, ki az eget és a földet teremtette. Ámen.
E gyermeket megkeresztelés végett mutatjátok be?
Felelet. Igen.
A lelkész. A mi Urunk megmutatja, hogy minő szegénységben és nyomorúságban születünk mindnyájan, mikor azt mondja, hogy nekünk újjá kell születnünk (Ján 3,8). Mert ha szükséges, hogy természetünk megújuljon, hogy bemehessünk az Isten országába, akkor ez annak a jele, hogy természetünk teljességgel gonosz és átkozott. Következésképpen ebben arra figyelmeztet bennünket, hogy alázzuk és gyűlöljük meg önmagunkat, és ilyen módon előkészít minket arra, hogy az ő kegyelmét óhajtsuk, és kérjük, hogy ezáltal első természetünknek minden gonoszsága és átka eltörölhető legyen. Mert mi nem vagyunk képesek azt másként elfogadni, csak ha először megüresítjük magunkat minden erőnkben, bölcsességünkben és igazságunkban vetett bizakodástól egészen addig, hogy kárhoztassunk mindent, ami bennünk van.
De mikor figyelmeztetett bennünket gonoszságunkra, hasonlóképpen megvigasztal irgalmával, azt ígérvén nekünk, hogy újjá szül Szentlelkével egy új életre, amely ránk nézve mintegy belépés az Ő országába. Ez az újjászületés két részből áll. Először abból, hogy ellentmondjunk önmagunknak, nem követve saját értelmünket, gyönyörűségünket és saját akaratunkat, hanem alávetve és foglyul adva értelmünket és szívünket Isten bölcsességének és igazságának megöldököljünk mindent, ami tőlünk és testünkből származik, azután másodszor, hogy kövessük Isten világosságát, arra törekedvén, hogy megnyerjük tetszését és engedelmeskedjünk akaratának úgy, amint azt nekünk megmutatja igéje által és amint erre pusztán a Lelke által vezérel és kormányoz.
Úgy az egyiknek, mint a másiknak teljesedése a mi Urunk Jézus Krisztusban van, akinek halálában és szenvedésében olyan erő és hatályosság van, hogy mikor abban részesülünk, a bűn számára mintegy el vagyunk temetve, hogy testi gonosz vágyaink meg legyenek öldökölve. Hasonlóképpen feltámadása ereje által mi is felébredünk új életre, amely az Istené, amennyiben Lelke vezérel és kormányoz minket, hogy olyan cselekedeteket műveljünk önmagunkban, amelyek előtte kedvesek. Mindamellett az első és fő pontja üdvösségünknek az, hogy irgalma által megbocsátja és elengedi bűneinket, nem róván fel ellenünk azokat, sőt kitörölvén emlékezetéből, hogy azok az ő ítéletében ne jöjjenek többé számításba ellenünk. Mindezek a kegyelmi ajándékok akkor közöltetnek velünk, mikor neki úgy tetszik, hogy bekebelezzen minket egyházába a keresztség által. Mert ebben a sákramentumban bizonyságot tesz előttünk bűneink bocsánatáról. És ez oknál fogva azért rendelte a víznek jegyét, hogy ez azt ábrázolja előttünk, hogy amint ez az elem elmossa a testi szennyet, úgy Ő is meg akarja mosni és tisztítani lelkeinket, hogy többé semmi szennyfolt ne lássék azokon. Azután felmutatja előttünk abban megújhodásunkat, amely, mint mondottuk, testünk megöldöklésében és a lelki életben áll, melyet Ő hoz létre és ébreszt fel bennünk.
Ekképpen kétszeres kegyelmet és jótéteményt veszünk Istenünktől a keresztségben, föltéve, hogy nem semmisítjük meg e sákramentum erejét hálátlanságunk által. Elsősorban szilárd bizonyságunk van benne afelől, hogy Isten nekünk kegyelmes atyánk akar lenni, aki nem rója fel vétkeinket és hibáinkat. És másodszor, hogy Ő mellettünk fog állani Szentlelkével, hogy szembeszállhassunk az ördöggel, a bűnnel, saját testünk gonosz kívánságaival, míg győzelmet nem aratunk rajtuk, hogy az Ő országának, mely az igazság országa, szabadságában élhessünk.
Látván, hogy e két dolog bennünk a Jézus Krisztus kegyelme által teljesül, ebből az következik, hogy a keresztség igazsága és lényege Őbenne foglaltatik. Mert nekünk nincs más fürdőnk, mint az Ő vére, nincs más megújhodásunk, mint az Ő halála és feltámadása. De amint gazdagságát és áldásait igéje által közli velünk, úgy e kegyelmi ajándékokat sákramentumai által osztogatja.
Ám a mi jó Istenünk, nem elégedvén meg azzal, hogy bennünket gyermekeivé fogadott és bevett az Ő egyháza közösségébe, még tovább is ki akarta terjeszteni jóságát velünk szemben, megígérvén nekünk, hogy Ő lesz a mi Istenünk és a mi utódainké ezer íziglen (1Móz 17,7 sk.). Ezért, ámbár a híveknek gyermekei Ádám megromlott fajából valók, mégsem szűnik meg őket e szövetség ereje által elfogadni és gyermekeinek sorába számítani. Ez oknál fogva kezdettől azt akarta, hogy a gyermekek az ő egyházában felvegyék a körülmetélés jegyét, amely által jelentette meg akkor mindazt, amit nekünk manapság a keresztség mutat. És amint azt parancsolta nekik, hogy metélkedjenek körül, úgy gyermekeinek is ismerte őket, és azt mondotta, hogy Istenük lesz, amint atyáiknak is Istene volt.
Most pedig, mivel az Úr Jézus Krisztus nem azért szállott le a földre, hogy megkisebbítse Istennek, az ő Atyjának kegyelmét, hanem hogy az üdvösség szövetségét, mely akkor a zsidó népre szorítkozott, kiterjessze az egész világra, kétségtelen, hogy gyermekeink örökösei annak az életnek, amelyet Ő nekünk ígért. Ez oknál fogva mondja szent Pál (1Kor 7,14), hogy Isten megszentelte őket anyjuk méhétől fogva, hogy elkülönítse és megkülönböztesse a pogányok és hitetlenek gyermekeitől. Ezért fogadta el a mi Urunk, a Jézus Krisztus is a gyermekeket, akiket Őhozzá vittek, amint meg van írva szent Máté evangéliuma 19. részében: "Akkor hozának őelébe kis gyermekeket, hogy az ő kezeit vetné azokra és imádkoznék érettük. A tanítványok pedig dorgálják vala őket. Jézus pedig így szólt: "Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket, és ne tiltsátok el őket, mivel ilyeneké a mennyeknek országa".
Mivel Jézus kijelentette, hogy a mennyeknek országa ezeké, mivel rájuk vetette kezét és Istennek, az ő Atyjának ajánlja őket, ezzel minket eléggé megtanít arra, hogy a kisdedeket nekünk sem szabad kizárni az ő egyházából. Ezt a szabályt követve tehát befogadjuk e gyermeket egyházába, hogy részeseivé tegyük mindazon jóknak, melyeket ő híveinek ígért. S elsősorban bemutatjuk őt neki imádságunkkal, alázatos szívvel mindnyájan ezt mondván:
Úr Isten, örökkévaló és mindenható Atyánk, mivel neked véghetetlen kegyelmedből úgy tetszett, hogy nekünk megígérd, hogy Istenünk leszel nekünk és gyermekeinknek, kérünk téged, hogy e kegyelmedet a jelenlevő gyermeken erősítsd meg, aki olyan apától és anyától született, kiket te hívtál el a te egyházadba. És mivel őt neked ajánljuk és szenteljük, ó, vedd szent oltalmadba, kijelentvén, hogy te vagy az ő Istene és megtartója, és bocsásd meg neki eredendő bűnét, amely miatt Ádám egész maradéka bűnös, szenteld meg ezután Lelkeddel, hogy majd mikor az értelmes kort eléri, megismerjen és imádjon tégedet, mint egyedül való Istenét, magasztalván téged egész életében, hogy elnyerje tőled mindenkor a bűnök bocsánatát. És hogy ő ilyen kegyelmi ajándékokat nyerhessen, ó, méltóztassál őt bekebelezni a mi Urunk Jézus Krisztus közösségébe, hogy részesévé legyen minden javainak, mint egyike az Ő teste tagjainak. Hallgass meg minket, irgalmas Atyánk, hogy az a keresztség, amelyet vele rendelésed szerint közlünk, előhozhassa gyümölcsét és erejét akképpen, amint te azt nekünk evangéliumod által kijelentetted.
Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen.
Mivel arról van szó, hogy ez a gyermek felvétessék a keresztyén egyház társaságába, megígéritek, hogy majd mikor az értelmes kort eléri, oktatjátok abban a tudományban, amelyet Istennek népe elfogadott, amint az röviden össze van foglalva, abban a hitvallásban, amelyet mindnyájan hiszünk és vallunk:
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében; és a Jézus Krisztusban, egyszülött Fiában, mi Urunkban, ki fogantaték Szentlélektől, születék szűz Máriától, kínt szenvede Poncius Pilátus alatt, megfeszítteték, meghala és eltemetteték. Szálla alá poklokra. Harmadnapon halottaiból feltámada. Felméne a mennyekbe és üle a mindenható Atyaistennek jobbja felől. Onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Hiszek a Szentlélekben, az egyetemes szent egyházban, szenteknek egyességében, bűneinknek bocsánatában, testünknek feltámadásában és az örök életben. Ámen.
E szerint megfogadjátok, hogy szorgalmasan oktatni fogjátok ebben az egész tudományban és általában mindenben, ami az ó- és az újszövetség szent irataiban foglaltatik, hogy azokat úgy fogadja, mint Istennek biztos igéjét, mely az égből száll alá. Ugyancsak buzdítani fogjátok, hogy azon szabály szerint éljen, amelyet Urunk szabott meg törvényében, amely főképpen két pontból áll: Hogy szeressük Istent teljes lelkünkből, teljes szívünkből és minden erőnkből, és hogy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. Hasonlóképpen azon intések szerint, amelyeket prófétái és apostolai által adott, hogy ellent mondván önmagának és saját bűnös vágyainak, arra fordítsa minden erejét és arra szentelje magát, hogy dicsérje Istennek és a Jézus Krisztusnak nevét és építse az ő felebarátait.
Miután az ígéretet megtették, ráteszik kezüket a gyermekre és ekkor a lelkész megkereszteli azt.
Az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevében.
Mindezt hangosan, hazai nyelven mondja, mivel szükséges, hogy a nép, amely jelen van, tanúja legyen annak, ami történik, márpedig ehhez értelem kívántatik, de meg azért is, hogy mindenki épülést vegyen, megtudván és bevésvén emlékezetébe, hogy micsoda gyümölcse és haszna van a keresztségnek.
Tudjuk, hogy egyebütt sok más ceremóniát végeznek, amelyeknek régi voltát mi nem vonjuk kétségbe, de mivel azt az emberek jótetszésükhöz képest találták ki, vagy legalábbis könnyelmű okoskodás alapján; bármint álljon is a dolog, mivel Isten Igéje nélkül koholtattak, másrészről pedig, mivel belőlük olyan sok babona származott, nem esett nehezünkre eltörölni őket, hogy többé ne legyen semmiféle akadály, mely a népet a Jézus Krisztushoz vezető egyenes útról eltántorítsa. Elsősorban az, amit nekünk Isten nem parancsolt, nincs szabadságunkban. Sőt semmit, ami nem szolgál épülésre, az egyházban nem szabad elfogadni, és ha valami efféle dolog be volna vezetve, ki kell küszöbölni. S azt, ami csak botránkozásra szolgál, és mintegy a bálványimádásnak és hamis feltevéseknek eszköze, még súlyosabb okból nem szabad semmiképpen sem tűrni. Márpedig bizonyos, hogy sem a kenet, sem a viaszgyertyák, sem más efféle csillogások nem az Isten rendeléséből származtak, hanem az emberek ragasztották azokat a keresztséghez, és végtére annyira mentek, hogy az emberek szívesebben megmaradtak ezek mellett, és nagyobb becsben tartották ezeket, mint magát a Jézus Krisztus intézményét. Nálunk a keresztség mindenesetre olyan alakban van, amint azt Jézus Krisztus rendelte, amint az apostolok megőrizték és követték, amint az ősi egyházban szokásban volt, és nekünk senki egyéb szemrehányást nem tehet, mint hogy mi nem akarunk bölcsebbek lenni, mint maga az Isten.
Az úrvacsora kiszolgáltatásának módja
Megjegyzendő, hogy az úrvacsorát a kiosztás előtt egy héttel kihirdetik a népnek, elsősorban azért, hogy mindenki elkészítse magát méltóképpen és oly tisztelettel, aminő az úrvacsorához illendő; másodszor azért, hogy ne hozzanak oda gyermekeket, legfeljebb csak olyanokat, akik már kellő oktatásban részesültek és hitükről vallást lettek a gyülekezet előtt; harmadszor, mivel vannak idegenek, akik még tudatlanok és durvák, hogy ezek is eljöjjenek és külön oktatásban részesüljenek. Azon a napon, amikor az úrvacsorát kiszolgáltatják, a lelkész egyházi beszéde végén érinti, vagy ha okot lát, beszéde egyedüli tárgyává teszi azt, hogy megmagyarázza a népnek, mit akar az Úr mondani és jelezni e sákramentum által, és hogy miképpen kell azt nekünk fogadnunk.
Majd miután a könyörgések és a hitvallás megtörténtek, a nép nevében annak bizonyságára, hogy mindnyájan a keresztyén tudományban akarnak élni és halni, a lelkész így szól hangosan:
Hallgassuk meg, hogy a Jézus Krisztus miképpen rendelte nekünk az Ő szent vacsoráját azon igék szerint, amelyeket szent Pál a korinthusbeliekhez írott első levele tizenegyedik részében írt meg:
Én az Úrtól vettem – úgymond – amit nektek előtökbe is adtam, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultaték, vette a kenyeret és hálákat adván megszegte és ezt mondotta: Vegyetek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testámentum az én vérem által. Ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Azért aki eszi e kenyeret és issza az Úrnak poharát méltatlanul, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Próbálja meg azért minden ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki eszik és iszik méltatlanul, ítéletet eszik és iszik magának, hogy nem különbözteti meg az Úrnak testét.
Hallottuk, Atyámfiai, miképpen szerezte tanítványai között Urunk az Ő szent vacsoráját. És ezáltal figyelmeztet minket, hogy az idegeneket és azokat, akik nem az ő híveinek társaságából valók, nem kell odabocsátani. Ennélfogva, követvén e szabályt a mi Urunk Jézus Krisztus nevében és tekintélyéhez képest kiközösítek minden bálványimádást, istenkáromlót, Istent megvetőt, eretnekeket és mindazokat, kik külön szektákat alkotnak, hogy megrontsák az egyház egységét, minden hamisan esküvőt s mindazokat, kik fellázadnak atyjuk, anyjuk és felsőbbségük ellen, minden lázadót, bujtogatót, verekedőt, civódót, házasságtörőt, paráznát, tolvajt, ragadozót, fösvényt, részegest, ínyencet [falánkot] és mindazokat, kik botrányos és züllött életet élnek, s hírül adom nekik, hogy tartózkodjanak ettől a szent asztaltól, be ne mocskolják és meg ne fertőztessék azokat a szent eledeleket, melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus nem ad másnak, csak szolgáinak és híveinek.
Ennélfogva szent Pál buzdításához képest ki-ki vizsgálja és próbálja meg lelkiismeretét, hogy megtudja, vajon van-é igaz bűnbánat szívében, és utálja-é önmagát bűnei miatt, ennek utána szentül és Isten szerint óhajtván élni. Mindenek felett, hogy van-é bizodalma Isten irgalmasságában, és üdvösségét egészen a Jézus Krisztusban keresi-é, és hogy vajon lemondva minden ellenségeskedésről és viszályról, van-é jó szándéka és bátorsága felebarátaival békességben és testvéri szeretetben élni.
Hogyha efelől szívünkben bizonyságunk van Isten előtt, akkor semmiképpen sem szabad kételkednünk abban, hogy Ő minket gyermekeinek vall, és hogy a mi Urunk Jézus Krisztus az Ő igéjét hozzánk intézi, hogy minket oda vezéreljen szent asztalához, és nyújtsa nekünk szent sákramentumait, amelyeket tanítványaival közölt.
És bár mi sok erőtlenséget és nyomorúságot érezünk magunkban, mivel nincs tökéletes hitünk, hanem a hitetlenségre és bizalmatlanságra vagyunk hajlandók, mivel nem adtuk magunkat teljesen és olyan buzgósággal Isten szolgálatára, mint tartoztunk volna, hanem napról-napra harcolnunk kell testünk vágyaival, mindamellett, mivel Urunk velünk azt a kegyelmet gyakorolta, hogy evangéliumát bevéste szívünkbe, hogy így ellenállhassunk minden hitetlenségnek, és adott nekünk olyan vágyódást és érzületet, hogy ellene mondjunk saját vágyainknak, és kövessük az ő igazságát és szent parancsolatait, azért legyünk bizonyosak afelől, hogy a bennünk levő bűnök és tökéletlenségek Őt nem fogják gátolni abban, hogy minket elfogadjon és méltóvá tegyen arra, hogy ennél a lelki asztalnál nekünk is részünk legyen. Mert mi nem azzal a szándékkal jövünk ide, hogy bizonyságot tegyünk arról, hogy tökéletesek és igazak vagyunk önmagunkban, hanem ellenkezőleg, hogy életünket a Jézus Krisztusban keresve, megvalljuk, hogy a halálban vagyunk. Értsük meg tehát, hogy ez a sákramentum gyógyszer a szegény betegek számára, és hogy mindaz a méltóság, amelyet Urunk tőlünk megkíván, abban áll, hogy magunkat jól megismerjük, s így utáljuk meg magunkat bűneinkben, és minden gyönyörűségünk, örömünk és megelégedésünk egyedül Őbenne legyen.
Elsősorban tehát higgyünk azokban az ígéretekben, amelyeket Jézus, aki csalhatatlan igazság, saját szájával ígért, hogy ti. ő minket valósággal teste és vére részeseivé akar tenni, hogy Őt teljességgel birtokunkba vegyük oly módon, hogy ő éljen mibennünk és mi őbenne. És ámbár nem látunk egyebet, mint kenyeret és bort, mindamellett ne kételkedjünk, hogy lelkileg bensőnkben mindaz megtörténik, amit ő külsőleg mutat nekünk e látható jelek által, hogy ti. mennyei az a kenyér, mely minket megelégít és táplál az örök életre, úgyhogy ne legyünk hálátlanok a mi Megtartónk végtelen jóságához, aki minden gazdagságát és javait előnkbe tárja ezen az asztalon, hogy azokat nekünk kiossza. Mert abban, hogy magát nekünk adja, arról tesz előttünk bizonyságot, hogy mindene, amije csak van, a mienk. Ennélfogva fogadjuk ezt a sákramentumot, mint zálogot arra nézve, hogy az ő halálának és szenvedésének ereje igazságunkra van nekünk beszámítva, éppen úgy, mintha mi szenvedtük volna el azokat a saját testünkben. Ne legyünk tehát oly gonoszok, hogy ahol Jézus oly édesen együtt él velünk igéje által, onnan mi visszavonuljunk. De meggondolván ennek a drága ajándéknak méltóságát, amelyet ő ad nekünk, ajánljuk magunkat neki lángoló buzgósággal, hogy Ő minket képessé tegyen arra, hogy Őt elfogadjuk.
Hogy ezt tehessük, emeljük fel lelkünket és szívünket a magasságba, ahol a Jézus Krisztus van az ő atyjának dicsőségében és ahonnan várjuk Őt megváltásunkra. És ne gyönyörködjünk kezekben a földi és romlandó elemekben, amelyeket szemmel látunk és kézzel tapintunk, hogy Őt itt keressük, mintha be volna zárva a kenyérbe, vagy borba. Mert lelkeink akkor lesznek felkészülve arra, hogy az Ő lényegéből tápláltatást és életet vegyenek, amikor ekként felül emelkednek minden földi dolgon, hogy egészen az égig jussanak és belépjenek Isten országába, ahol ő lakik. Elégedjünk meg tehát azzal, hogy a kenyérben és a borban jegyeink és bizonyságaink vannak, az igazságot pedig lelkileg ott keressük, ahol Isten igéje ígéri, hogy meg fogjuk találni.
Ez után a lelkészek kiosztják a kenyeret és a pohárt a népnek, azzal a figyelmeztetéssel, hogy oda tisztességgel és jó renddel járuljanak. Ezalatt néhány zsoltárt énekelnek, vagy néhány helyet olvasnak a Szentírásból, amely illik ahhoz a dologhoz, melyet a sákramentum jelez.
Jól tudjuk, hogy többen minő alkalmat találtak a megbotránkozásra azon változtatás következtében, melyet mi e tekintetben tettünk. Mivel ugyanis a mise hosszú időn át olyan becsben állott, hogy a szegény nép hajlandónak látszott azt gondolni, hogy ez a keresztyénség legfőbb pontja, mindenesetre különös dolog volt, hogy mi azt eltöröltük. S ez oknál fogva azok, akik alapos értesülést nem szereznek, úgy vélekednek, hogy mi a sákramentumot leromboltuk. De ha jól megfontolják azt, amit mi tartunk, úgy fogják találni, hogy mi azt egészében helyreállítottuk. Hogy pedig ez így legyen, vizsgálja meg ki-ki, micsoda hasonlóság van a mise és a Jézus Krisztus rendelése között. Világos, hogy e hasonlóság csak akkora, mint aminő a nap és az éjszaka közölt van. Jóllehet nem szándékunk ezt a tárgyat itt hosszasan fejtegetni, mégis, hogy kielégítsük azokat, akik rajtunk együgyűségből botránkoztak meg, jónak láttuk a dolgot futólag érinteni. Látván ugyanis, hogy a mi Urunk sákramentumát annyi hiba és borzasztó visszaélés rontja meg, amelyet behoztak, kénytelenek voltunk segíteni rajta, és sok olyan dolgot meg kellett változtatnunk, amit rosszul hoztak be, vagy legalább helytelen használatra fordítottak. Ámde hogy ezt tehessük, nem találtunk sem jobb, sem alkalmasabb módot, minthogy visszatérjünk a Jézus Krisztus tiszta rendeléséhez: mi ezt követjük egyszerűen, amint az előbbiekből kitűnik, mert ez az a helyreállítás, amelyet nekünk szent Pál mutat.
A szent házasság megkötésének módja
Megjegyzendő, hogy a házasságot mielőtt megkötnék, az egyházban 3 vasárnap kihirdetik, hogyha bárki is valami akadályt tud, ezt idejében jelentse, s ha valakinek érdekében áll, tiltakozhassék ellene.
Miután ez megtörtént, a párok jelentkeznek az istentisztelet kezdetén, s ekkor a lelkész így szól:
A mi segedelmünk legyen az Istennek nevében, aki az eget és a földet teremtette. Ámen.
Isten, a mi Atyánk, miután az eget és a földet és mindazt, ami ezekben van, megteremtette, teremté és alkotta az embert a maga képére és hasonlatosságára, hogy azé legyen a hatalom és uralkodás a földnek vadain, a tengernek halain és az égnek madarain, azt mondván, miután az embert megteremtette: "nem jó az embernek egyedül lennie, teremtsünk neki segítő társat, aki hasonló őhozzá". És Urunk mély álmot bocsátott Ádámra, s mikor Ádám elaludt, Isten kivette egyik oldalbordáját, és abból alkotta Évát.
Ezzel azt adta értésünkre, hogy a férfi és nő, csupán egy test: egy test és egy vér. Annak okáért elhagyja a férfi az ő atyját és anyját, és ragaszkodik feléségéhez, akit úgy tartozik szeretni, mint ahogyan Jézus szereti egyházát, vagyis az igaz híveket és keresztyéneket, akikért meghalt. És az asszony is szolgálni és engedelmeskedni tartozik férjének minden szentséggel és tisztességgel. Mert az asszony férjének van alávetve és annak hatalmában van mindaddig, míg él (1Móz 1,2; Mát 19,5; Ef 5,28sk; Kol 3,18; 1Tim 2,12).
És ez a szent házasság, amelyet Isten rendelt (Zsid 13,4), tisztességes dolog, s olyan ereje van, hogy annak következtében sem a férjnek nincs hatalma a maga teste fölött, hanem az asszonynak, sem az asszonynak nincs hatalma teste felett, hanem férjének (1Kor 7,1 sk). Ennélfogva azok, kiket Isten összekötött, többé el nem választhatók, hanem ha -kivéve ha- egyenlő akaratból, bizonyos időre, hogy foglalatosak lehessenek a böjtölésben és imádkozásban, jól vigyázva, hogy meg ne kísértessenek a Sátántól, az önmegtartóztatás hiánya által. Mindazáltal ismét vissza kell térniük egymáshoz. Mivel a paráznaság elkerülése végett kell, hogy mindenkinek meglegyen a maga felesége és minden asszonynak a maga férje, úgy, hogy mindenki, aki magát megtartóztatni nem képes, s akinek az önmegtartóztatás ajándéka nem adatott, s Isten parancsolata szerint megházasodni, hogy Istennek szent temploma, azaz a testünk, meg ne szentségteleníttessék és meg ne rontassék. Mivel ugyanis testeink a Krisztusnak tagjai, igen nagy gyalázat lesz, ha azokat paráznának tagjaivá tesszük (1Kor 6,15). Ennélfogva teljes szentségben kell megőriznünk azokat. Mert ha valaki megszeplősíti Isten templomát, elvesz[ej]ti azt az Isten (1Kor 3,17).
Ti tehát N. és N. (itt a lelkész megnevezi a vőlegényt és menyasszonyt) tudva, hogy Isten ekként rendelkezett, a házasságnak azon szent állapotában akartok-e élni, amelyet Isten oly nagyon megtisztelt? Vajon ilyen szándékotok van-é, amint azt itt, az ő szent gyülekezete előtt tanúsítjátok, kérve, hogy az helyben hagyassék?
Válasz: Igen.
A lelkész. Mindnyájatokat, akik jelen vagytok, tanúul hívlak, kérve, hogy e házasságkötés emlékezetét őrizzétek meg; de ha van valaki, aki valami akadályt tud, vagy, hogy közülük valamelyik házasság által máshoz van kötve, mondja meg.
Ha senki sem mond ellent, a lelkész így szól:
Mivel nincs senki, aki ellentmondana, és nincs semmi akadály, a mi Urunk Istenünk erősítse meg szent szándékotokat, amelyet Ő adott nektek, és a ti házaséletetek kezdete legyen az Istennek nevében, aki teremtette az eget és földet. Amen.
A lelkész a vőlegényhez fordulva így szól:
Te N. N., vallást teszel-e itt az Isten és a szent gyülekezet színe előtt, hogy arádul és feleségül vetted és veszed az itt jelen levő N. N.-t, kiről azt ígéred, hogy megőrized, szeretve és hűségesen megtartva őt, amint igaz és hű férjnek kötelessége feleségéhez, szentül élve vele és megőrizve hűségedet, ragaszkodásodat minden dologban, Istennek szent igéje és az Ő szent evangéliuma szerint?
Válasz: Igen.
Aztán a menyasszonyhoz fordulva így szól:
Te, N. N., vallást teszel-e itt az Isten és a szent gyülekezet előtt, hogy törvényes férjedül vetted és veszed N. N.-t, akiről azt ígéred, hogy neki engedelmeskedel, szolgálva és alárendelve neki, szentül élve, megőrizve iránta hűségedet és ragaszkodásodat, minden dologban úgy, ahogy hűséges és ragaszkodó nő köteles férjével szemben az Isten igéje és a szent evangélium szerint?
Válasz: Igen.
Aztán a lelkész így szól:
A minden irgalomnak Atyja, aki kegyelemből elhívott titeket a házasságnak e szent állapotába, Fiának, a Jézus Krisztusnak szerelméért, aki szent jelenlétével megszentelte a házasságot (Ján 2,1 sk), mikor első csodáját menyegzőn vitte véghez az apostolok előtt, adja nektek Szentlelkét, hogy Őt szolgáljátok és tiszteljétek e nemes állapotban. Ámen.
Hallgassátok meg az evangéliumot, hogy Urunk akaratához képest, miképpen kell megőrizni a házasságot, hogy mily szilárd és felbonthatatlan az azon szent igék szerint, melyek meg vannak írva szent Máté 19. részében. "Jövének Őhozzá farizeusok, akik Őt kísértvén, ezt kérdik vala: szabad-e az embernek elhagyni az ő feleségét, akármi okért? Ő pedig felelvén, mondá nekik: nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdetben férfit és asszonyt teremtett és ezt mondotta: ezért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Azért többé már nem kettő, hanem egy test. Amit tehát Isten összekötött, azt az ember ne válassza széjjel." Higgyetek e szent igéknek, amelyeket amint az evangélista előadja, Urunk, a Jézus mondott. És legyetek bizonyosak afelől, hogy a házasságnak e szent állapotába az Isten kötött titeket össze, s ezért éljetek szentül együtt, igaz szeretetben, békében és egyességben megőrizve az igaz szeretetet, egymás iránt való hűséget és ragaszkodást Isten igéje szerint.
Könyörögjünk tehát egy szívvel Atyánkhoz ekképpen:
Mindenható Isten, jóságos és bölcs Atyánk, ki kezdettől fogva láttad, hogy az embernek nem jó egyedül lennie, s ezért teremtél számára hozzá hasonló segítő társat, és azt parancsoltad, hogy ketten legyenek eggyé; kérünk Tégedet s alázatosan esdeklünk színed előtt, hogy mivel itt álló testvéreinket a házasság szent állapotába elhívtad, adj nekik kegyelmedből és jóságodból, küldd el rájuk Szentlelkedet, hogy igaz és szilárd hitben éljenek szentül, a Te jóakaratodhoz képest, legyőzve minden gonosz indulatot, s tisztán élve és egymást minden tisztességben és tisztaságban építve, ó, add nekik áldásodat, miként hűséges szolgáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy szent ivadékuk lévén, dicsérjenek és szolgáljanak Téged, oktatva és táplálva azt, dicséretedre és dicsőségedre, felebarátuk javára, szent evangéliumod haladásával és magasztalásával. Hallgass meg minket, irgalomnak Atyja, szeretett fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
A mi Urunk árassza rátok minden kegyelmét, és engedje, hogy hosszan és szentül éljetek együtt minden jóban.
A betegek meglátogatásáról
Az igazi és hűséges lelkésznek nemcsak az a kötelessége, hogy nyilvánosan oktassa a népet, amely fölé pásztorul rendeltetett, hanem az is, hogy, amennyire lehet, minden egyest külön-külön is intsen, buzdítson, dorgáljon és vigasztaljon. De legnagyobb szüksége az embernek Urunk lelki tudományára akkor van, amikor Urunk csapásokkal látogatja meg, akár betegséggel, akár más bajokkal, és különösen a halál órájában, mert akkor jobban szorongatva érzi magát lelkiismeretében, mint egész életében, úgy Isten ítéletétől, amelyre látja, hogy azonnal meg kell jelennie, mint az ördög támadásaitól, aki akkor minden erejét kifejti, hogy ledöntse a szegény embert, és kétségbeesésbe taszítsa. És ezért kötelességük a lelkészeknek, hogy meglátogassák a betegeket, s vigasztalják őket az Úr beszédével, megmutatván nekik, hogy mindaz, amit tűrnek és szenvednek, az Úr kezéből jő, és az ő jóságos gondviseléséből, amely semmit sem bocsát a hívekre, hanemha [hanem csak] javukra és üdvösségükre. És vegyen a Szentírásból erre alkalmas bizonyítékokat.
Sőt hogyha veszedelmes betegségben látja őket, adjon nekik olyan vigasztalást‚ amely még továbbra is terjed aszerint, amint látja, hogy meg vannak hatva érzületükben, azaz, ha azt tapasztalja, hogy a halál iszonyatától meg vannak rémülve, figyelmeztesse őket, hogy abban nincs semmi ok arra, hogy vigasztalhatatanok legyenek a hívek, akiknek vezérük és oltalmazójuk a Jézus Krisztus, aki a halál által abba az életbe fogja elvezérelni őket, ahova ő is belépett. És hasonló figyelmeztetések által szüntesse meg azt a félelmet és rettegést, amelyet ők Isten ítéletével szemben éreznek. Ha úgy látja, hogy bűneiknek tudata nem eléggé sújtja őket le, magyarázza meg nekik, hogy minő Isten igazsága, amely előtt nem állhatnak meg, hacsak irgalom által nem, magukhoz ölelve a Jézus Krisztust üdvösségükre. Viszont ha úgy látja, hogy lelkiismeretükben le vannak sújtva és bűneik miatt meg vannak zavarodva, mutassa fel előttük a Jézus Krisztust élethűen, s magyarázza meg, hogy mindazok a szegény bűnösök, akik magukban nem bizakodva, az Ő jóságában nyugosznak meg, Őbenne enyhülést és menedéket találnak. A jó és hűséges lelkésznek tehát meg kell fontolnia, hogy mely módot lesz jó alkalmaznia a szenvedők és lesújtottak megvigasztalására azon érzület szerint, amelyet bennük lát; mindebben Isten igéjétől vezéreltetvén. Sőt, hogyha a lelkésznek van valamije, amivel meg is vigasztalhatja és testileg segítheti a szegény lesújtottakat, nem szabad semmit sem kímélnie, mindenki előtt a szeretetnek igazi példáját mutatván.
|