RÉVÉSZ IMRE
Az ellenreformációtól napjainkig (1930-as évekig)

Különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére

TARTALOM

ELŐSZÓ

I. RÉSZ: AZ ELLENREFORMÁCIÓ KORA
I. fejezet: Az ellenreformáció Európában
1.§. A római katholicizmus megújhodása; a jezsuita-rend
2. §. Az ellenreformáció harcai
II. fejezet: A reformáció elterjedése Magyarországon
3. §. A reformáció kezdetei a mohácsi vész előtt
4. §. A reformáció a mohácsi vész után
5. §. A reformáció terjesztői
6. §. A reformáció pártfogói
III. fejezet: A magyar protestáns egyházak megalakulása és élete a XVI. században
7. §. Reformátori irányok
8. §. Egyházi szervezkedés és állapotok; szellemi élet
IV. fejezet: A magyar protestantizmus küzdelmei az ellenreformációval
9. §. Az első két Habsburg-király egyházpolitikája
10. §. Az erdélyi egyházpolitika kialakulása
11. §. Rudolf és a Báthoryak kora
12. §. Bocskay és a bécsi béke
13. §. A Ferdinándok és Pázmány kora
14. §. Erdély aranykora
15. §. Lipót kora
V. fejezet: A magyar protestantizmus egyházi fejlődése az ellenreformáció korában
16. §. Változások az egyházalkotmányban
17. §. Vallásosság, erkölcsi élet; istentisztelet
18. §. A protestantizmus az erdélyi románok között
VI. fejezet: A magyar protestantizmus szellemi élete az ellenreformáció korában
19. §. Hitvallási szellem és theologiai irányok
20. §. Iskolázás
21. §. Irodalom

II. RÉSZ: A FELVILÁGOSODÁS KORA
I. fejezet: A felvilágosodás Európában
22. §. A felvilágosodás eredete és jellemzése
23. §. A felvilágosodás állama és egyházpolitikája
II. fejezet: A magyar állami egyházpolitika a felvilágosodás korában
24. §. A szatmári béke; III. Károly és Mária Terézia
25. §. Határozottan felvilágosult egyházpolitika (II. József és II. Lipót)
III. fejezet: A magyar protestantizmus egyházi élete a felvilágosodás korában
26. §. Szervezeti és alkotmányi változások és küzdelmek
27. §. Vallási és erkölcsi viszonyok
IV. fejezet: A magyar protestantizmus szellemi munkája a felvilágosodás korában
28. §. Változás a vallásos világnézetben
29. §. Iskolázás
30. §. Irodalom

III. RÉSZ: A LEGÚJABB KOR
I. fejezet: A legújabb kor szellemi irányai és a keresztyénség
31. §. Romantika és ideálizmus
32. §. Protestantizmus és tudomány
33. §. Protestantizmus és élet
34. §. A római katholicizmus legújabb fejlődése
35. §. Egyház- és vallásellenes irányok
II. fejezet: A magyar állam egyházpolitikája a legújabb korban
36. §. A restauratio; küzdelmek a teljes vallásegyenlőségért
37. §. Az abszolutizmus kora
38. §. A legutóbbi időszak
III. fejezet: A magyar protestantizmus egyházi élete a legújabb korban
39. §. Az egyházi alkotmány és szervezet kiépítése
40. §. Vallási és erkölcsi állapotok és mozgalmak
41. §. Uniótörekvések
IV. fejezet: A magyar protestantizmus szellemi mozgalmai a legújabb korban
42. §. Világnézeti harcok
43. §. Közoktatásügy
44. §. Irodalom és sajtó
V. fejezet: A külmisszió
45. §. A külmisszió ügye és eredményei a nagyvilágon és hazánkban

ELŐSZÓ A HARMADIK KIADÁSHOZ

Amikor a kiadóvállalat egyháztörténelmemnek ebből a második könyvéből második kiadást rendezett, akkor még nem volt alkalmam megismerni a könyv elsősorban hivatott bíráinak, a középiskolai vallástanítással foglalkozó szolgatársaimnak a könyv használata közben fölmerült megjegyzéseit, kifogásait, kívánnivalóit. Ez az oka annak, hogy átdolgozásra csak ennél a harmadik kiadásnál kerülhetett a sor.

Ennek az átdolgozásnak előzményei röviden a következők. A középiskolai vallástanárok értekezlete, illetőleg annak egy ad hoc bizottsága az Egyetemes Konvent tankönyvbizottságának fölkérésére részletesen összefoglalta a VI. és VII. osztályos tankönyveimmel szemben fölmerült kritikákat és kívánalmakat. Ezek, a részletekben igen sok értékes és megszívlelendő útmutatás mellett — amelyeket kész örömmel tettem magaméivá — a könyvek egész szellemének és alapfölfogásának megváltoztatását is kívánták, amire nem vállalkozhattam. Ezt az Egyetemes Konventnek is jelentettem, kérve, hogy a készletek kifogyása után más tankönyvek íratásáról gondoskodjék. A konventi tankönyvbizottság azonban a könyvek szellemére és alapfölfogására nézve nem tette magáéivá a vallástanárok kifogásait s felszólított, hogy az átdolgozást, amelynek módját és mértékét teljesen reám bízza, vállaljam el. E megtisztelő felhívás elől természetesen ezek után nem térhettem ki s az átdolgozást végrehajtottam. Hogy először ez a VII. osztályos könyv került sorra, nem pedig a megelőző, annak oka az, hogy a kiadóvállalat ezt tartotta kívánatosnak, minthogy a készlet ebből előreláthatólag hamarabb ki fog merülni.

Az egyszerű összehasonlításból minden hozzáértő meggyőződhetik arról, hogy az átdolgozást jóformán sorról-sorra menve végeztem, tartalmi, módszeri és stiláris szempontokra egyaránt kiterjeszkedve. Minden egyes bírálatot és óhajt lelkiismeretesen megfontoltam és érvényesítettem nemcsak akkor, amikor a magam egyéni meggyőződésével megegyezett vagy legalábbis azzal nem egyenesen ellenkezett, hanem érvényesítettem nem egy esetben még akkor is, amikor a meggyőződésem tulajdonképpen ellene szólott, de rneghajoltam a felhozott paedagogiai érvek előtt. Természetesen ebben nem mehettem túl egy bizonyos határon. Nem vihettem keresztül az egész tankönyvön az annyira óhajtott polémikus élt antiromanista, sőt antikatholikus irányban. És nem mondhattam le arról, hogy a szellemtörténeti vonatkozásokra jóval több súlyt ne helyezzek, mint amennyit a bírálók általában kívánatosnak találtak. A részletek kidolgozásánál, illetőleg átalakításánal azonban még ebben a két elvi tekintetben is tettem nagyon messzemenő engedményeket.

Sajnos, a könyvet megrövidíteni alig sikerült, mert bár tetemes kihagyásoknak vetettem itt-ott alá a szöveget, csaknem ugyanannyi bővítésre is el kellett szánnom magamat a bírálók kifejezett óhajára. Sőt, ha ez óhajtások mindegyikét figyelembe vehettem és megvalósíthattam volna: pl. hogy nyomdatechnikailag tegyem a könyvet áttekinthetőbbé, könnyebben tanulhatóvá, adjak sokkal bővebb részleteket, különösen magyar irodalom- és művelődéstörténeti vonatkozásban, tekintettel a nem református középiskolába járó növendékek szükségleteire, sőt adjak szemelvényes forrásanyagot és irodalmi jegyzéket, akkor körülbelül 50%-kal meg kellett volna növelnem a könyv terjedelmét, tehát árát is. Amit pedig már csak azért sem tehettem meg, mert a tankönyvek terjedelme tekintetében a szerzők keze kötve van, az áruk ellen pedig így is állandó a panasz.

Itt kell külön megjegyeznem valamit. Tudomásom van arról, hogy tankönyveimet a tanító- és tanítónőképzőintézeti vallástanárok ez intézetek számára általában teljesen alkalmatlanoknak találják. Ezt magam is igen szívesen elismerem, de ugyanakkor, minden félreértés eloszlatása végett, e helyt is meg kell állapítanom, hogy az én megbízásom mindig középiskolai könyvekre szólott és ma is arra szól. A tanítóképzésnek a középiskolai oktatástól nagyban eltérő szempontjai és tantervi szükségletei csak egy egészen külön e célra írott tankönyvben vehetők figyelembe és elégíthetők ki. Erre pedig én, a tanítóképzés munkájában való otthonosság híján, sajnos, nem vállalkozhatom.

A könyvnek az átdolgozás után is bizonyára bőven maradnak még hibái, amelyeknek további kiküszöbölésére kész örömmel vállalkozom. Tankönyveim írása közben mindig éreztem magamban azt a nagy hiányt, hogy középiskolai vallástanítással keveset foglalkoztam. Minden tárgyilagos, jóakaratú és ügyszerető bírálatot már csak ezért is hálás köszönettel fogadtam és fogadok. Tisztán látom, mit jelent egyházunk jövője szempontjából a jó tankönyv s mélyen érzett felelősséggel végzem az e téren reám bízott megtisztelő munkát, amelyet egyébként sohasem kerestem, bizonyos vonatkozásban mindig tehernek éreztem és érzek s amelyből — tessék megnézni az írói tiszteletdíjakra vonatkozó konventi határozatot — számbavehető anyagi hasznom nem volt és ma sincsen. De viszont meggyőződésem, hogy a vallástankönyv igazában csak a vallástanár kezében válhatik azzá, aminek lennie kell. Tankönyveim írásánál éppen ezért nem egy bemagoltatásra alkalmas anyag közlése lebegett előttem célul, hanem az, hogy a vallástanárt inspiráljam. Lehet, hogy ez egészen téves célkitűzés s még tévesebb az elérésére megkísérelt út; de mindenesetre több bizalomnak és megbecsülésnek a jele a nagyérdemű vallástanári, illetőleg vallásoktató lelkészi testület iránt, mint amennyit az jelentene, ha olyan tankönyvet adnék kezükre, amely a bevágatáson kívül semmi más igényt nem támasztana sem velük, sem a növendékekkel szemben.

Eddigi s ezutáni bírálóim fogadják őszinte hálámat.

Debrecenben, 1931 végén.

Dr. Révész Imre