//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
:

95. FÉNYLENI, MINT CSILLAG Dániel 12,3

95. FÉNYLENI, MINT CSILLAG Dániel 12,3


 

    95. FÉNYLENI, MINT CSILLAG

    Alapige: Dán 12,3.


    Gy.T.!
    Isten igéje az értelmes emberről és annak feladatáról beszél. Ezt hallottuk: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” Az ég fényessége nélkül sötétség volna a földön. Ennek pedig szomorú botorkálás lenne a következménye. A keresztyén ember feladata az, hogy világoljon. Így mondja ezt egy kedves kis ének: „E bűnös világnak sötét éjjelén / Kiki világítson a maga helyén.” Hogyan? Jócselekedetek által. Jézus ezt mondta a tanítványoknak: Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtőzhet el a hegyen épített város. Gyertyát azért gyújtanak, hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat! Ez az a feladat, amiért születtünk. Minden keresztyén embernek ez a feladata. Ezt kell ma ennél a koporsónál elsősorban meghallanunk.

    Vannak olyan életek, akikre a Gazda többet bíz. Több talentummal ruházza fel őket, ezért nagyobb felelősséget hordoznak. Az ilyen ember, igénk szavai szerint: csillag. Mi a csillagnak a szerepe? Tulajdonképpen hármas szerepe van: a) hogy utat mutasson, b) hogy utat készítsen a reggelnek és c) maga elenyésszék, de fénye akkor is tovább sugározzék. - Lássuk a csillag üzenetében elköltözött testvérünk földi életét!

    I.
    V. K. testvérünket Isten a csillagnak rendelt ember szolgálatára indította el. Útmutatónak és útkészítőnek rendeltetett. S mert Isten embereken keresztül munkálkodik, V. K. is emberi szíveken át nyerte az indítást arra, hogy a csillag feladatát betöltse. Élete Istennek drága üzenete, amely így szól: Csak az az emberi élet lehet értékes, amely másokkal jót tsz, amely másoknak szolgál.

    A tehetséges, szorgalmas édesapa, a melegszívű édesanya, akik négy gyermeket neveltek áldozatos szeretettel, - míg a háború borzalmai szét nem dúlták a békés családi otthont, - ők voltak azok az emberi eszközök, akik által Isten a mi testvérünket a csillag útjára elindították. Mintegy 14 évet töltött, amikor rövid idő alatt mindkét szülőjét elveszítette. A szomorú veszteségben azonban megmutatkozott keresztyén hitünknek az igazsága, miszerint Isten az Őt szeretőknek a rosszat is javukra fordítja. V.K. elveszítette az élet tápláló forrását, - a testi édesanyát, - de adott a helyébe Isten két lelki édesanyát. Az egyik a marosvásárhelyi kollégium, a másik pedig a nagy fejedelem iskolája, a Nagyenyedi Református Kollégium volt.

    A két lelki édesanya készítette fel őt arra, hogy a csillag feladatát betöltse: sokakat az igazságra vigyen. Szívébe életreszólóan beleírta a felismert igazsághoz való hűséget, a munka iránti szeretetet, a becsületes helytállást, s a másik emberrel való törődést. Amit aztán később az életben a mi Testvérünk megvalósított, annak gyökere a három édesanya indítása volt: a családi fészekből korán tovatűnt és az árva gyermeket keblére fogadó marosvásárhelyi és nagyenyedi iskoláké!

    II.
    Az életreszóló indításokat aztán itt gyümölcsöztette V.K. testvérünk, szülővárosában, abban a gyárban, amelynek fejlődése, története elválaszthatatlanul összenőtt a saját élete történetével. Itt alapított családot és itt., a gyár szomszédságában lévő épületben élte le az életét. Egyik a másikat hatotta át: munkás élete és kötelességtudata beleépült a családjáéba, s a családi kör meghitt szeretetét átvitte a munkahelyére. Nem volt olyan munkafázis, vagy üzemrészleg a Cukorgyárban, ahol ne dolgozott volna. A kazánháztól az igazgatói irodáig minden fokozaton végigment, s kezének nyoma, értelmének fénye, a szíve melegsége mindenütt ott maradt. Túl látott a gyár kerítésén és keretein; városunk és a város intézményeinek a javát is munkálta. És ettől a munkahelytől a nyugalom éveiben sem tudott elszakadni. Kaphatott volna a város központi részében jobb, megfelelőbb lakást, de a hűség nem engedte elszakadni onnan. Mert a csillag nem választhatja meg maga a pályát; ott kell ragyognia, világítania, ahová Alkotója helyezte.

    Nehéz lenne elmondani, hogy hány ember kapott tőle életre szóló, elkötelező hatást, indítást. Valóban sokakat az igazságra vitt. Ki tudná, hány munkatársát kötelezte el erkölcsileg példaadásával a becsületes munkára és szolgálatra! Mert a csillag: utat készít a reggelnek. Addig világít, szolgál, amíg az égbolt megfényesedik, amíg felkél a nap. Akkor aztán a csillagok meghalványodnak és látásunk számára eltűnnek. Sokszor pedig csak mi látjuk ott az égbolton a csillagot; lehet, hogy már évszázadok óta kihunyt, vagy lehullott, de fénye csak most érkezett el mihozzánk. Az általa keltett világosság túlélte őt. Így van ez azokkal az emberekkel is, akiket csillag-sorsra rendelt Isten. V.K. emléke, életének hatása bennetek, Gyászoló Szeretteiben, tovább él; de bennünk mindannyiunkban is, akik ismertük, szerettük és tiszteltük őt. Emberséget tanultunk tőle.

    III.
    Igénk több ezer éves szavára mintha visszafelelne a XX: század költőjének a szava:
    „Dolgozni csak pontosan, szépen, 
    ahogy a csillag megy az égen, - úgy érdemes.”

    Mi pedig a keresztyén hit bizonyságtételével tovább folytatjuk ezt a gondolatot:

    Élni csak másokért, híven, szolgálni, világítani, szeretni, jót cselekedni: csak így érdemes.”

    Valaki elénk élte ezt az életet: Jézus Krisztus, a Világ Világossága. Minden áldozatos, hűséges emberi életben az Ő világossága fénylik. És aki az Ő nyomdokán járt és áldozta oda önmagát embertársaiért, annak a sorsa nem lehet a kihunyt csillagé, hanem amint az ige mondja: „fénylenek… miként a csillagok örökkön örökké”.

    Ezért búcsúzhattok drága szerettetektől, kedves Család és rokonok, az örökélet boldog reménységével. (Búcsúvétel) Ajánljuk immár a hazaérkezettet a gondviselő Isten nagy kegyelmébe és szeretetébe, imádkozván.

    Ámen.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.