61. NYUGALOMRA TÉRÉS

- kántortanító felett -

Alapige: Zsolt 116,7.

Kedves Testvéreim, Gyászoló Gyülekezet!

Alapigénk nyugodalomról beszél. Lelkünknek is szüksége van a nyugodalomra. Hogy a testnek a mindennapos munka után nyugalomra van szüksége, azt mindnyájan tudjuk. De a léleknek ugyanúgy szüksége van a nyugalomra. Lelkünket sokféle gond és bú terheli meg és olyan nagyon jól esik, ha csak pillanatokra is meg tudunk szabadulni ezektől a terhektől. Vágyakozik a lelkünk a földi nyugalom után is, de még inkább az örökkévaló nyugalom után, amelyet Isten készített számunkra alkalomról alkalomra.

Ezt az örökkévaló nyugalmat nyerte el a mi elköltözött atyánkfia is. Földi életét állandó nyugtalanságban, zaklatottságban töltötte el. Sokfele megfordult, vándorútja országhatárokon vezetett keresztül, de igazi otthonra sehol sem talált. Életében bebizonyosodott, számtalanszor beigazolódott az apostol mondásának igazsága: Nincsen itt nekünk maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük. Kereste a jövendőt, miközben szorgalmasan végezte evilági teendőit; lelke is belefáradt a sok munkába. Kereste a pihenést is, a nyugodalmat, amely csak most jutott osztályrészéül, egy hosszú élet napjainak a lepergése után.

Testvéreim, mi valamennyien vágyakozunk elérni ezt az örökkévaló nyugodalmat, amelyet Isten mindnyájunknak készen tart. De addig, amíg ezt elérjük, szüntelenül munkálkodnunk kell, úgy, ahogyan a mi elköltözött testvérünk is munkálkodott. Isten nem kíván nagy dolgokat tőlünk. Csupán annyit, hogy hűséggel álljuk meg a helyünket azon a munkahelyen, ahová minket Isten állított. A mi aa. is ilyen hűséggel végezte kötelességét. Nagyobb gyülekezetből, híresebb községből jött ide miközénk szolgálni, de ezt soha nem emlegette. Hűséges munkájáról azok tudnának igazán beszélni, akik keze alól nőttek ki, mint friss vetés az elkészített, jól megmunkált talajból. Soha sem találtuk elfoglaltság nélkül. Ahogy füzetek fölé hajolt, ahogyan kicsi tanítványaival az utcán elbeszélgetett, ahogy a délutáni órákban a gyümölcsfáit gondozta, - az mind arról beszélt, hogy ez a mi testvérünk tudta és vallotta, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.

Munkája után lelke most már megtalálta az óhajtott nyugodalmat. Mert szüksége is volt rá; az élet és a halál nagy kérdései állandóan foglalkoztatták tépelődő, vitázó elméjét. De élete végén hite megerősödött, s háborgó lelke megnyugodott az Úristenben. Felismerte, hogy mindaz, ami életében vele történt, kétségtelenül a javára szolgált, és az ÚR jót tett vele, ahogyan igénk is mondja.

Jót tett vele életében. Megáldotta azt a munkát, amit végzett. Valahányszor gyermekeink ajkán felcsendül egy-egy zsoltár, amelyet ő tanított, szolgálatára fogunk emlékezni. Rá emlékezünk majd akkor is, amikor gyermekeink, s a gyermekekből lett felnőttek felidéznek egy-egy olyan ismeretet, amelyet tőle hallottak először. Jót tett vele az Isten. Megéreztette vele azt, hogy az ő Szent Fiát érette is halálra adta a keresztfán, hogy neki is örök élete legyen a Benne való hit által. És amikor ezt megértette, tépelődő lelke minden eddigi homályos kérdésre választ talált.

És jót tett vele Isten halálában is. Rövid betegség és megenyhült szenvedések után szólította el őt az élők sorából. Akkor, amikor már nem keresett hiába, hanem a buzgó imádság Isten akaratát kutató keresésével. Betegágyán boldogan tett bizonyságot azoknak, akik körülötte állottak, hogy élete fordulópontjain mindig jót tett vele Isten. Élete utolsó napjaiban így lett vezérigéjévé a 116. Zsoltár 7. Verse, mai alapigénk: „Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az ÚR jót tett teveled.”

Ezt az isteni ígéretet hagyta hátra aa. azoknak is, akik most fájdalommal állnak koporsója mellett: mindnyájunknak. A földi élet, akár hosszabb, akár rövidebb, tulajdonképpen vándorút. Ezen sok az ismeretlen ösvény; sokszor eltévelyedünk rajta, vagy idegen útra térünk. Testünk és lelkünk belefárad a mindennapiért való küzdelembe, a szeretteinkért való féltő aggodalmaskodásba és sok más tehernek az elviselésébe. De Isten nekünk is adja ígéretét. Számunkra is elkészítette az örökkévaló nyugodalmat, hogy életünk végén mi is boldogan tehessünk bizonyságot arról, hogy az ÚR jót tette mivelünk is. A mi elköltözött kántor-tanító atyánkfiát pedig azért ajándékozta nekünk, hogy az ő élete és szolgálata példamutatás legyen számunkra, a maga fogyatékos és töredezett voltában is. Élete Isten ígéretének megerősítésére szolgált mindannyiunk számára. Köszönjük meg őt Istennek.

Ámen.