//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
:

52. ISTEN ÚTJÁN - A CÉL FELÉ Zsoltár 86,11

52. ISTEN ÚTJÁN - A CÉL FELÉ Zsoltár 86,11


 

    52. ISTEN ÚTJÁN - A CÉL FELÉ

    Alapige: Zsolt 86,11.

    Gy.T.!

    Dávid király könyörgésével állunk meg a koporsó mellett, amelyben T. I. aa. nyugszik. Visszatekintünk egy 75 éves életútra, egy négy és fél évtizedes házaséletre, sok kitartó küzdelemre, örömökre és szenvedésekre, hogy ebben a könyörgésben megpihenjen és vigasztalást találjon a lelkünk Így figyeljetek, Testvérek, a felolvasott igének üzenetére, a mi mennyei Atyánk szól mihozzánk!

    I.
    Ebben az imádságban benne van az egész életünk. Benne van az ifjúságunk: „Mutasd meg nékem a te útadat!” nincs fontosabb dolog, mint az, hogy a sok lehetséges életút közül a lehető legjobbat válasszuk. Ha így tett a mi elköltözött testvérünk, ez nem magától, hanem Istentől volt. Ő mutatja az utat mindannyiunknak. - Benne van az igében a férfikor, a munka, az alkotás ideje is: „…hogy járhassak a te igazságodban…” . az életünknek igazi öröme az, ha Isten igazságában, és nem a mi vélt igazságunkban járunk. - És benne van az öregség egyetlen kéréssé csendesülő vágya: „Teljes szívvel féljem nevedet.”

    Jó egy ilyen életutat végigjárni, ahol Isten mutatja az ösvényt. Boldogság egy életet az igazság megismerésének és gyakorlásának szentelni; de a legdrágább mégis az, ha teljes szívvel Isten nevét féljük. Ez az ember rendeltetése. Hitvallásunk, a Heidelbergi Káté is arról beszél, hogy Isten az embert valóságos igazságban és szentségben teremtette, mégpedig azért, hogy az Ő teremtő Istenét megismerje, szívből szeresse, örök üdvösségben vele éljen… Hát ezért volnánk mindannyian ezen a világon.

    II.
    Ha most az ige fénye ráhull erre a koporsóra, talán ti is sok mindent világosabban láttok, Gyászoló Testvéreim! Másképpen látjátok drága Szerettetek földi életét. Kibontakozik előttetek az az életút, amely a kalotaszegi Sárvásáron kezdődött el, hogy Maroshévizen és Galócáson át ide vezessen, Marosvásárhelyre. T.I. hat testvérével együtt nevelkedett a szülői otthonban; de alig 9 esztendős koráig élhetett a családi kör meghitt melegségében. A történelmi változások szétszórták a szülői-testvéri közösséget. A többiek, mindnyájan, idegen országba, Jugoszláviába kerültek, egyedül ő maradt itt, Erdélyben, keresztszülői gondjára bízva. Nehéz út volt az, amelyen el kellett indulnia, de most már látjuk, Isten útja volt. Hogyan is áll az igében? „Mutasd meg nékem a te útadat…”

    Isten utat mutatott: Tanulnod kell, embertársaid javára és örömére. Nemcsak mesterséget tanult, hogy mindennapi kenyerét megszerezhesse, hanem ismereteit állandó önképzéssel bővítette is. Később gyermekeit is erre ösztönözte. - Gyászoló Testvérek! Ahogyan Szeretteteket Isten megtanította - sok nehézség között - az Ő útján járásra, úgy tanít bennünket is egész életünkön át arra, hogy mi is ezzel a könyörgéssel járjunk: Útaid Uram, mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem… Ezen a küzdelmes úton nem vagyunk egyedül. Nem csupán az Ember Tragédiája írójának a tapasztalatát éljük át: „Az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga”, - hanem azt is, hogy ezen a küzdelmes úton az életünk kedves lehet Isten és az emberek előtt egyaránt!

    III.
    Az imádság második kérése ez: „hogy járhassak a te igazságodban”. Nehéz megérteni, hogy mit tartalmaz ez az ima-részlet. Igazság… Mi az igazság? Ahány élet, annyiféle az igazság is, szokták mondani. Emlékszünk Pilátus kérdésére Jézus kihallgatásakor: Mi csoda az igazság? Valaki eljött ebbe a világba, aki elmondhatta önmagáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ez a valaki: Jézus Krisztus. Ő tanít meg bennünket az áldozatos életútra. Arra, hogy ne önmagunknak éljünk.

    Drága Szeretteteket 45 éves családi életében tanítgatta erre Isten. Az igazságban járás számára elsősorban azt jelentette, hogy mindent a családért. Mégpedig a kicsiny családért, - és a nagy családért egyaránt. A kis család: a hitvestárs, a két áldozattal felnevelt, taníttatott gyermek: Ti voltatok, gyászban itt maradt szerettei. a nagy család pedig az a munkaközösség, amelyben egyszerű dolgozóként, vagy igazgatóként, megbecsült szakemberként és társadalmi, közéleti egyéniségként egyaránt az embertársra, a többiekre figyelt. T. I.-t saját küzdelmes élete tanította meg a szegény emberek oldalán állni és így járni abban az igazságban, amelynek összefoglalása nem más, mint a szeretet.

    IV.
    Alapigénk szerint azért kell az Isten utain való járást megtanulnunk, hogy az Ő igazságban járhassunk és teljes szívből félhessük az Ő nevét. Gyászoló Testvérek, az istenfélelem az az egyetlen, ami minden más félelmet legyőz. Akinek a szívében az Isten félelme van, az nem retten meg az emberektől, nem fél a fekete listáktól, sem a mellőzéstől. Annak egy igazi célja van: úgy élni ezt a földi életet, hogy másoknak használjunk, mások arcára mosolyt derítsünk, másokat boldogíthassunk. Az igazi istenfélelem elválaszthatatlan az embertárs szeretetétől. Az ilyen életet nem nyeli el a halál. Nem az életünknek van vége a halálban, hanem csak a múlandóságnak. A földön híven szolgálókra ez élet után Jézus Krisztus által az örökélet boldogsága vár. (Búcsúvétel).

    Ámen.

     


     

     

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.