18. AZ OKOS BÁNAT

- csecsemő felett -

Alapige: 2Sám 12,15-23.

Gy.T.! Egy régi, 3OOO éves gyászeset áll előttünk a felolvasott igében. Dávid király kedvelt feleségétől született gyermeke halálos beteg lett. A király kibeszélhetetlenül ragaszkodó szeretettel állt a betegágy mellett, várva a gyermek felépülését. A gyermek megmaradásához kapcsolta bizonyára szívének azt a vágyát, hogy ő lesz egykor trónjának az örököse. Gondolhatjuk, hogy mindent megtett a gyógyulás érdekében, mindent odaáldozott volna, csakhogy ismét egészségesen szoríthassa karjaiba őt. De sajnos, hiábavalónak bizonyultak a gyógyítás mestereinek, a bölcseknek a fáradozása éppúgy, mint a papok imája. Hasztalan volt mindez Isten örök végzésével szemben. Az Örökkévaló Isten rendelésével szemben ma is hiábavaló a királyok hatalma, a bölcsek tudománya, minden csupa hiábavalóság.
Dávidnak éreznie kellett királyi hatalma erőtlenségét. Népeket igázhatott le, nemzeteken uralkodhatott, - de a halál hatalmával szemben tehetetlennek bizonyult. Rettenetes volt ez a tapasztalat: íme, ő, a nagy király semmit sem tud tenni egy kicsi gyermek megmentése érdekében. Beismerve emberi mivoltának korlátozottságát, Istenhez fordul. Böjtöl, sír és imádkozik. Így akarja gyermeke feje felől a végzetet elhárítani. - Ismerős dolog ez. Mi is ezt tesszük, drága szeretteinkkel. Áldozattal, pénzzel, emberi kapcsolatok felhasználásával, imával, vallásos cselekményekkel törekszünk visszatartani a nagy úttól azt, akit olyan nagyon szeretünk, akibe reménységünket vetettük. És számunkra sem marad más, mint emberi tehetetlenségünk megtapasztalása. Erősebb ellenféllel állunk szemben, mint amik vagyunk.
A küzdelem eldől. A gyermek meghal. És ekkor különös dolog történik. A síró, böjtölő király Istenhez fordul; nem lázad többé, imádkozik, eledelt vesz magához és azután megnyugodva készül visszatérni munkájához. Isten házába megy és ott könyörög az Úrhoz. - Testvéreim, ez a helyes magatartás minden halálesetnél. Sírással, kesergéssel sem a meghalton, sem önmagunkon nem segíthetünk. Nem tudjuk visszatéríteni azt, aki visszavonhatatlanul elment közülünk. De minden panaszunkat, gyászunkat elimádkozhatjuk a mi Istenünk, Krisztusban szerető mennyei édes Atyánk előtt. Tegyétek ezt ti is, gyászoló testvéreim! Keressétek az Úrral való közösségben szívetek vigasztalását, lelketek békességét!

Isten megérti ezt az imádságot. Ő még azt is mindenkinél jobban tudja, hogy mit jelent gyermeket veszíteni. Ismeri a gyász fájdalmát, hiszen az ő egyszülött Fiát adta érettünk, mindannyiunkért. Egyedül Ő ért meg bennünket. Egyedül Ő tud minket megvigasztalni a gyász fájdalmában.

Testvéreim, értjük, átérezzük fájdalmatokat. E 4 éves leánygyermek elvesztése igen súlyos próba rajtatok. De ne lázadozzatok. Istennél keresetek vigasztalást; Ő tudja, miért adta ezt a próbát. Erőt is ad annak elhordozásához. Kérjetek Istentől Szentlelket, hiszen a Lélek tud vigasztalni; Ő a Vigasztaló.

Dávid csodálatos bizonyságot tesz miután Isten színe elé járult. Így szól: „Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza énhozzám”. Valóban így van. Elköltözött szeretteink nem jönnek vissza hozzánk; mi megyünk a magunk rendjén hozzájuk. Mi megyünk abba a másik világba, ahová ez a koporsóban fekvő kisgyermek is elment. Az igazi valóságok világába. Isten kegyelme az Úr Jézusért ott készített helyet Számotokra is, gyászoló család! Most éppen arra figyelmeztet, hogy erre az útra készüljetek föl ti is. Mi mindnyájan, mint Isten megváltott gyermekei, készülünk arra, hogy egykor megálljunk az Ő színe előtt. Készüljetek hát ti is, Krisztusba vetett hittel és reménységgel.

Hisszük, hogy K. T.-M. rövid életét Isten kegyelme boldog örök élettel cseréli fel. Hiszen elpecsételte őt is a keresztségben. Övé volt itt a földi létben, Övé maradt az örökkévalóságban is. Immár hazatért, mint a játékban megfáradt gyermek a szülői házba. Álmát immár angyalok vigyázzák. Kísérjük Isten színe elé az örökélet boldog reménységével. (Búcsú). Isten Szentlelke pedig adjon tinéktek hitet és erőt, megnyugvást és vigasztalást.

Ámen.