//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek
I. Ószövetségi textusok
:

16. GYŐZEDELMES HIT 1Sám 14,6

16. GYŐZEDELMES HIT 1Sám 14,6


 

16. GYŐZEDELMES HIT

Alapige: 1Sám 14,6.


    Gy. T.! Mennyi küzdelem, leverettetés, csüggedés és kétségbeesés társul ehhez a szóhoz, hogy akadály. Életünk nem egyéb, mint örökös hányattatás a különféle akadályok között. Alig gondolunk ki valami jót, alig építünk fel magunkban egy tervet, máris jelentkeznek az akadályok. Ha csak egyet-kettőt lépünk, az akadályok máris megszaporodnak utunkon. Minél magasztosabb hivatás vár egy emberre az életben, annál több akadály legyőzésére kekk fölkészülnie. Nem is csodáljuk, hogy sok ember elcsügged és föladja a küzdelmet az akadályok láttán. Az életkörülmények nemhogy segítenének, inkább mintha termelnék az akadályokat. Elmondhatjuk, hogy olyan sok mindenfelé az akadály, hogy egyedül egyetlen ember sem állhatja meg a helyét azokkal szemben.

    Azonban az Úr előtt nincs akadály, mondja szent igénk. Milyen körülmények között hangzott el először ez a mondat? Jonathán, Saul király fia nagy, leküzdhetetlen akadály előtt állott. Úgy tűnt, nem tud felül kerekedni azon. De bátorsága nem hagyta cserben. Fegyverhordozó szolgájával felderítő harcba indult. Másodmagával akarta megközelíteni és legyőzni az ellenség előőrsét. Szolgája fél és remeg, még szólni sem mer. De engedelmes, hű szolga, akinek nincs külön akarata urával szemben. Benne van minden bizodalma, kész vele bárhová elmenni.

    Jonathán tisztában van szolgája hűségével, jól ismeri annak lelkületét. Nem tudja elnézni a hű szolga gyötrődését. Nem is igényli magának a szolgai engedelmességet. Tudja, hogy a kényszer-szolgálat nem tud megállni kényes helyzetekben. Neki többre van szüksége. A Lélek indítására vágyik, ez szüli a bátorságot, a kitartást és hősiességet. Erre van ugyanis szükség a súlyos akadályokkal szemben. Jonathán azt akarja, hogy szolgája ne őbenne bízzék, hanem Istenben; ne neki engedelmeskedjék, hanem Istennek! - Jer, menjünk, most az ÚR tenni fog valamit érettünk, szól a szolgához. Ezzel se túl nem értékeli önmagát, se le nem becsüli vállalkozásukat. Megy, mert érzi, hogy az ÚR küldi, s ha ez így van, az ÚR meg is segíti. Viszi a szolgáját, aki ekkor már nem csüggedő, hanem az Úrban bízó lélek.
    Az ÚR előtt nincs akadály, hogy sok vagy kevés által szerezzen szabadulást. Mennyi evangélium van ebben az igében! Mi azt tartjuk, hogy a rendkívüli akadályokkal szemben erős hitre van szükség. Jonathánnak valóban erős hite volt, s e hit által csodát tapasztalt meg. De mindenek fölött Isten cselekedett, nem az ember hite!

    Nekünk nem kell Jonathánhoz mennünk csodát művelő hitért. Itt van a mi megboldogult öreg asszonytestvérünk élete, példája. Ha felidézzük életének eseményeit, látni fogjuk, milyen sok akadályon vezette át őt Isten keze. Rendkívüli élete volt, rendkívüli próbákkal terhelve, de az ÚR szabadulást szerzett számára mindenkor.

    Messzi idegenben, az Óceán túlsó partján kezdődött el az élete. A hodgyai székely család is kiment szerencsét próbálni ama sok százezerrel együtt, akik ott próbálták a könnyebb, boldogabb életet megtalálni. Aztán a honvágy haza hozta őket. Apa, anya, fiú- és leánygyermek, ennyien voltak. Milyen boldogan folytatódnék a történet, - ha nem jelentkeznének az akadályok. De jelentkeznek.

    Alig hat esztendős, amikor elveszíti édesanyját. A két árva számára a székelyudvarhelyi nagynénikben rendelt nevelőt, gondviselőt Isten. Nőtestvérünk már akkor, gyermekként megérezte, hogy az ÚR tett érte valamit. - Küzdelmes ifjúkor után társat rendelt számára a Mindenható. Több mint 4O éves harmonikus, békés élet következnék. De jön a próba: a műtét, s úgy tűnik, rövidre szabatott a boldogság ideje. Mégsem ő, hanem férje megy el a minden élőknek az útján. Elmegy az erős, egészséges és itt marad a gyenge, a beteg. Sokszor van ilyen az életben. Az akadály, a próba a hívő ember számára csodás tapasztalat szerzésére rendeltetett az Úrtól. Hitünk megerősítését szolgálja. Nőtestvérünk életében is így volt. Isten mindenkor mellette volt, tett valamit érette, szabadulást szerzett.
    A hit győzedelmes ajándéka nélkül összeroppant volna, de hite átsegítette őt a nehézségeken. Sőt: Isten az átélt szenvedésekkel mind jobban magához kapcsolta. Soha egy pillanatra sem hagyta el az ÚR, akiben megkapaszkodott. Erőt adott neki és boldog tapasztalást: Veled vagyok mindenkor.

    Gyászoló Testvérek, íme, mennyire megvilágosodik szerettetek élete az ige tükrében! Próbákkal teljes életében a hit erejét szemléljük. Hamvai mellett hadd hirdessem tinéktek Isten végtelen hatalmát. Az ÚR előtt nincs akadály. Még a hall sem jelent akadályt. Valaki eljött ide, a mi emberi világunkba, a bűn, kárhozat és halál birodalmába. Magára vette bűneinknek átkát, s azok büntetését elhordozta a kereszten. De számára a halál sem volt akadály. Harmadnapon a halálból föltámadott és utat nyitott az örök életre. Ezért: van vigasztalásunk a koporsók mellett. A mi Istenünk a szabadítás Istene, Jézus Krisztus által megszabadít a halál félelmétől. Nem a megsemmisülés, hanem az örökélet várja a földi vándorlásból hazaérkezőt.

    Ezzel a reménységgel búcsúzzatok drága szerettetektől, - s a kegyelem Istene adjon nektek igaz vigasztalást.

    Ámen.

     

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.