4. Hit és imádság

Luther a Nagy Kátéban ezt tanítja az imádságról: „Azt legyen az első, amit tudnunk kell: Isten pa-rancsolatából következik, hogy imádkozni kötelesek vagyunk… ezért kérünk és szorgalmasan intünk mindenkit, hogy ezt kösse nagyon a szívére és ne utasítsa el semmi szín alatt az imádkozást. Mert bár amit eddig tanítottak nekünk, az az ördög nevében volt, úgy hogy senki sem figyelt reá mit imádkozott, hanem elégségesnek vélte, ha elmondja a magáét, akár meghallgatja Isten, akár nem. Ez annyi mintha az imádságot sáncba hajítottuk volna és vaktában elmormoltuk volna. Ha ilyen gondolatokkal engedjük magunkat elijeszteni: nem vagyok szent és eléggé méltó; ha olyan kegyes és szent volnék, mint Péter és Pál, akkor imádkoznék. – De el ezekkel a gondolatokkal, mert ugyanaz a törvény, amely szíven találta szent Pált, engem is eltalált és épp úgy mint érette, érettem is ada-tott a másik parancsolat, úgy hogy ő sem dicsekedhet jobb vagy szentebb törvénnyel. Ezt mondjad tehát: az imádságot amit elmondok épp olyan tetszéssel fogadja Isten, mint Szent Páltól, vagy a legszentebbektől. Ennek oka az, hogy Isten az imádságot nem a személyre nézve tekinti meg, hanem az ő Igéjéért és az annak való engedelmességért. Mert annak a parancsolatnak alapján imádkozom én is, amelyből minden szenteknek az imádsága származott.

Amikor azt tanítjuk, a kátéval együtt, hogy az imádság a hitnek kikerülhetetlen következménye, akkor az a képzet támadhat, mintha hit és imádság a Krisztus-közösség két egymást követő lépése volna. Arról a félreértésről van szó, amely a káté beosztásával kapcsolatban felmerülhet, hogy ti. a bűn, megváltás és megszentelődés idői egymásutániságot fejez ki és hogy ennek megfelelően a megszen-telődés keretében a lelki fejlődés fokozatait lehet megállapítani.

Valójában arról van szó, amit Kálvin az Institutio II/20 fejezete címében mond: „az imádság a hitnek legfőbb gyakorlása, amellyel Isten jótéteményeit naponta elfogadjuk”. Az a vallástétel szólal meg itt, hogy Istennek egyetlen ajándékát Jézus Krisztusban, miután a hitvallás-helyzetben és a katekizáció rendjén bennünket üdvözítő és nekünk igazságot szerző hitként megismertem, ugyanazt az ajándékot az Istennel fennálló, újból megnyert életközösségben Vele folytatott imádságként napon-ta gyakorolom.

Hit és imádság egységét nem lehet másképp szemléltetni, mint azzal, hogy azt mondom: a hívő em-ber imádkozik. Ami így leírva egyszerűen és természetesen hangzik, az a valóságban: csoda. Csoda, mint ahogyan maga a hitre jutás és az imádkozásrajutás is csoda. Hinni és imádkozni egyaránt: ke-gyelem. Mindkettőnek alanya és szerzője a Szent Lélek, aki mint a Krisztus Lelke, Isten elé viszi imádságunkat: segítségére jön a mi erőtelenségünknek és kimondhatatlan fohászkodásokkal esedezik érettünk (Róma 8, 26). Ő biztosítja hit és imádság egységét: a Szent Lélek Isten teszi lehetővé azt, hogy életem középpontját, az engem Krisztushoz kapcsoló hitet az imádságban megszenteljem, hogy a hitemet mozgósító imádságban Isten előtt újból átéljem bűnömet és nyomorúságomat, megváltásomat és Krisztusban nyert új életemet. „Miért nevezzük az imádságot a keresztyén élet szívdobogásának?” kérdezi szép imádságtanulmányában Gottfried W. Locher. „Azért, mert benne az egész keresztyén élet jelenidőben tudatosul. A káté felépítésére gondolva mondhatjuk: az imádság-ban mind az első, mind a második főrész vallástételét kimondom. Az imádságban … újból és újból elismerjük nyomorúságunkat és újból és újból elfogadjuk megváltásunkat. A bűn, megváltás és hálaadás nem a lelki fejlődés értelmében része az imádságnak, de nem is valamilyen egy helyben topogást jelez. Egyik sem választható el a másiktól, egyik sem előzi meg a másikat. A keresztyén élet Istentől meghatározott és mindig megújuló ritmusáról van szó. A megbocsátást, útbaigazítást, segítséget kérő imádság a keresztyén ember meg nem szűnő mozgató ereje, mert benne a hit hármas taktusa lüktet. Ez indítja őt szüntelen haladásra. Ebben a haladásban az irány az örökkévalóság felé mutat s ebben kitartó várakozással él, mindaddig „amíg teljességre jut országlásod, amikor te leszel minden mindenekben” (123), ahol minden imádkozás céljához ér.”

5. A Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás sajátosságai

A Heidelbergi Káténak három sajátos vonását emelem ki. a) Az elsőt a hitvallás és a gyüle-kezeti életrend egymásra hatásáról már említettem. b) A második a jólsikerült teológiai-biblikus megfogalmazás és teológiai rendszer. Aki ezt annak idején (a 16-18. század felekezeti harcai idején) megtanulta, kész feleletekkel rendelkezett, amikor az élet, a családi kegyesség vagy éppen az üldözés helyzetében valakinek hite megvallásával felelnie kellett. Olyan jó, hogy mint láttuk, unitárius csonkítással még az unitáriusok is használni tudták. 1610-ben pedig megjelent egy katolizált változata is, Kölnben. Peregrinus (külföldi egyetemeken járt) lelkipásztoraink napjainkban beszélnek diadallal arról, hogy a Káté szövegének alapos ismeretével olyan készen kapott teológiai gondolkodásra és rendszerre tettek szert, amely megállja a helyét a külföldi teológusokkal szemben (akik már rég nem tanulják a kátét!). c) A tertius usus legis olyan sajátosság, amelyet a melléklet-ként hozott, Ernst Lange féle Tízparancsolat parafrázissal szemléltetek.

A Confessio Helvetica Posterior legkiemelkedőbb hitvallási sajátossága az, hogy ez a mű egyszerre confessio is, apologia is, és symbolum is. A három egymáshoz közeli fogalom csak a köz-nyelvi használatban szinonima, de valójában nem az. A confessio (oris) ugyan szóban történő meg-vallása a hitnek, de olyan szóban, amely közelebb van a contritio cordis-hoz (a szívbeli töredelem-hez), mint a tételes hitvallási irathoz. Az apologia – amint a görög szóösszetétel jelzi – védőbeszéd, azaz védekező hitvallás, míg a symbolum arra utal, hogy hitünk előbbi két cselekvését nem magányosan végezzük, hanem a többi hívő és hitvalló által felismerhető és elismert módon.

Confessio. Köztudomású, hogy Bullinger Henrik 1561-ben, a nagy pestisjárvány után írta Az igaz hit egyszerű megvallását, s ez a címben használt „egyszerű” (simplex) jelző a régi magyar szóhasználatban pozitív csengésű együgyűt, jámbort is jelenti. Vele a szerző világosan jelzi: saját, személyes hitét fogalmazza meg ebben a magánhitvallásban. Nem is szánta a nyilvánosság elé, mert lelkiszellemi végrendeletként a városi tanács levéltárában helyezte el. Ha szemléltetni akarom ennek az Isten színe előtt fogant, s az örökösök számára leírt szívbeli töredelemnek a sajátos műfaját, akkor tucatjával találunk a Hitvallásban olyan személyes hangvételű vallomásokat és intelmeket, amelyek bizonyára belejátszottak abba, hogy mind a korabeli hitvallók, mind a későbbiek annyira magukénak érezték. „A keresztyén hit nem vélekedés, vagy emberi meggyőződés, hanem a legszilárdabb bizalom és a lélek nyilvánvaló és állhatatos helyeslése, a Szentírásban és az Apostoli Hitvallásban előadott isteni igazságnak, sőt Istennek a legfőbb jónak, és kiváltképpen az isteni ígéretnek, valamint Krisztusnak, minden ígéret beteljesülésének legbizonyosabb megragadása (16)”. „A templomok igazi ékességét nem az elefántcsont, az arany és a drágakő teszi, hanem a templomba járók igazlelkűsége, kegyessége és erényei (22)”. „Ha a közjó, a haza érdeke és az igazság úgy kívánja, hogy a hatóság kényszerűségből háborút indítson, [a keresztyén alattvalók] életüket is áldozzák fel és vérüket is ontsák a közjóért és a hatóságért, mégpedig Isten nevében készséggel, bátran és elszántan (30)” stb. Ez a hang a Pál apostol hitkifejezéséé a Timóteushoz írt II. levélben, s ez a sze-mélyes hitvallás tette feledhetetlenné Augustinus Vallomásait, de I. István király Intelmeit, II. Apafi Mihály könyörgéseit vagy Kölcsey Parainézisét – hogy csak nehányat említsünk.

Bullinger Hitvallása másodszor védőirat, apologia. A Krisztust „megragadó”, személyes és bizakodó hitnek, ahogy Bullinger magán-vallástételét fentebb értelmeztük, tulajdonképpen nincs szüksége védekezésre, még kevésbé támadásra. Az ilyen hit vallomás magáért beszél, éppen egyszerűségével, jámborságával hat meggyőzően. Az egyszerű szív töredelme Isten felé fordít, nem figyelmeztet vetélytársakra, ellenségre, tévelygőre, mert nem fél tőlük.

Symbolum. Az aláírások, amelyekhez boldogan csatolták egy év múlva, 1567 februárját követően a Tiszántúli lelkipásztorok debreceni zsinatának hitvallást elfogadó nyilatkozatát, s a Hitvallás 1567. szeptemberi (II. Jánosnak Magyarország királyának ajánlott) kiadásáról szóló hírt. Az egyetemes egyházzal közösségben: ókeresztyén hitvallások

A hitvallás tekintélye a Szentírás alatt. Reviziós formula

Először fogalmazza meg egy hitvallási irat a Szentírás magyarázatának pontos szabályát.

A teológiai rendszer

Juhász István felosztása szerint:

1. Az üdvözítő Isten megismerése és tisztelete I–X;

2. Jézus Krisztus igaz Isten és igaz ember, a világ egyetlen üdvözítője XI;

3. A mi üdvözítőnk és az emberi élet XII–XVI;

4. Az emberek üdvösségének szolgálata és az egyház XVII–XVIII;

5. Krisztus a hívők üdvözítője és a sákramentumok XIX–XXI;

6. Az üdvösség szolgálata és életrendje a református gyülekezetben XXII–XXX

Jack Rogers (Presbyterian Creeds) felosztása szerint:

I–XVI

Szentírás

Igehirdetés

Prédikáció

Istentisztelet

Teremtés

Bűn

Megváltás

Újjászületés (új élet)

XVII–XXX

Egyház és

Egyházi szolgálat (ministry)

6. Hitvallásaink revíziója

Hibák

A HK-ban nincs külön kérdés a világi hatóságról és a predestinációról.

Az 57. felelet a test-lélek dualizmus túlhaladott álláspontját képviseli.

A 80. felelet ma már bántóan antiökumenikus, és nem is felel meg a római katolikusok mai úrvacsora-értelmezésének.

A II.H.H.-ból hiányzik a pneumatológia és az eszkatológia.

VII. rész: Az ember nem testből és lélekből áll, hanem az ember test-lélek egységében teremtetett

XI. rész: Jézus anyja, Mária nem „örökös szűz”, hanem csak egyszerűen szűz Mária. Ez arra utal, hogy Jézus fogantatásakor nem ismert férfit. De Jézusnak voltak földi testvérei, tehát nem „mindenkor” szűz.

XX. rész: Téves az a megjegyzés, hogy a bábák és az asszonyok azért ne kereszteljenek, mert „Pál apostol eltiltotta az asszonyokat az egyházi szolgálattól”. 1Kor 14 és 1Tim 2 olvasata ma egészen más, mint Bullinger korában volt. Egyházunk elismeri és beiktatja a nőket lelkipásztornak, presbiternek és diakónusnak.

Örök időkre szólnak-e a régi hitvallások? A református világban a 20. században nagyon sok helyen új hitvallások születtek (Barmen, Egyesült Államok 1967, Dél-Afrika 1994, Kanada 1997).

Mi is írhatnánk egy új magyar hitvallást.

De addig ne hagyjuk el a régieket. A Statenvertaling iniciáléján található kép szerint Ádám a paradicsomban már a Heidelbergi Káté alapján oktatta Isten igéjére a családját!

Irodalom:

Hitvallásaink (és más protestáns teológiai dokumentumok) világhálós lelőhelye németül:

http://www.theology.de/downloads/wichtigeevangelischetexte.php