14. /Akinek nem volt drága az élete Ap. Csel. 20,24 Pápa, 1978. november 22. Bognár Károly nyugdíjas pápai lelkész felett.

Hódosi Sámuel veszprémi prédikátor, később dunántúli püspök 1692 november 19-én Sellyéi István gályarabságot szenvedett pápai prédikátor és püspök temetésén így jellemezte a pápai református gyülekezetet: „Istennek sok bút látott és veszedelmes szélvészekről hányatott pápai keresztyén gyülekezete és nyája... sok tövisek között sajlódó Krisztus Jézusnak gyenge lilioma." De miért idézem én ezt?

Azért, mert ez nem csupán történelmi ténymegállapítás lett, hanem prófécia. Nemcsak százados szenvedésére igaz a pápai gyülekezetnek, hanem utána következő háromszázados történelmére. De igaz és hű megállapítás az elmúlt 25 esztendőre is. Mert 25 év alatt már harmadik lelkipásztorától búcsúzik ez a gyülekezet. A hosszú élettel gazdagon megáldott Olé Sándor után Maller Kálmán munkabírása derekán roppant össze, s ugyanez lett a sorsa Bognár Károlynak is, akit férfi kora delén látogatott meg súlyos betegséggel a Mindenható.

Bizony, sok bú és veszedelmes szélvész volt ez a gyülekezet életében, a magyar hazánk időrendben is egyik első reformált gyülekezete ismét sok tövisek közt sajlódo Krisztus Jézusnak gyenge lilioma lett. Bukások, szélvészek és tövisek között poraiból kellett élednie e dicső múltat mutató gyülekezetnek, s ez az újjáéledés áldozatává lett pásztorok útján lett lehetséges.

Így tekintünk a gyülekezet volt szeretett lelkipásztora, Bognár Károlyra is, és így veszünk tőle búcsút. Nekünk egyetlen kincsünk van: Isten örökkévaló, teremtő Igéje. Csüggedésünkben ez a reménységünk, sötétségünkben ez a világosságunk, és az elmúlás okozta nagy szenvedésben ez a vigasztalásunk. Ez az örökkévaló Ige ölelje körül most is e koporsót és mindnyájunk szívét: „De én mindezekkel nem gondolok nem, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem pályámat, és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról." (Act. 20,24) apostol mondotta először e szavakat, amikor Milétoszban elbúcsúzott az Efézusi vénektől. De méltán szólalt meg ez az Ige, Bognár Károly búcsúztatásán is.

Isten szolgáinak nem szokásuk, hogy dicsérjék egymást. Sajnos, rosszul értelmezett puritánságból sokszor még az elismeréssel is adósok vagyunk egymásnak. Úgy érzem, egy kicsit adósok maradtunk Bognár Károlynak is. Nem szükséges, hogy szép szavak dicsérjék most őt. Szolgálatának tényeit, életének cselekedetei önmaguk helyett beszélnek. S ezek azt mondják el nekünk, hogy azt a lelkipásztort, azt a férfiút helyezzük most nyugovóra az alsóvárosi temetőben, aki hűséges pásztori szolgálatával, a közjavát önzetlenül szolgáló életével beírta nevét.

Pápa város és a pápai református gyülekezet újkori történelmébe. Pontosan 30 esztendőn át szolgált a pápai gyülekezetben, 1941-től 1971 júliusában bekövetkezett súlyos betegségéig. Először segédlelkész, majd vallásoktató lelkész volt. Nagyon szerény anyagi juttatás ellenében, nagy hűséggel nevelte a következő egyházi nemzedéket. A gyermekek és ifjak szívében gyomlálgatta a gazt és vetette az emberbecsülés, a hazaszeretet és az evangéliumi tiszta erkölcs jó magját. 1959-ben egyhangúlag lelkipásztorává választotta a gyülekezet.

Olyan időben állt a presbitérium és a gyülekezet élére, amikor - beiktatási beszédének szavai szerint sok volt a lelki rom ebben a gyűlölettől megszaggatott gyülekezetben. Prófétai szolgálatot is kapott itt. Jeremiás megbízatásával kellett rendet teremtenie:

„Gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!" És ő, halálra szánt szívvel, a pápai gyülekezet iránt érzett buzgó szerelemmel végezte ezt a nem népszerű munkát. Szolgálata nyomán eggyé kovácsolódott a csaknem széthullás állapotába került presbitérium és gyülekezet. A lelki megelevenedést külső építés jelei kísérték.

Renoválták az ó-templomot, majd tanácsára hozzájárult a presbitérium, hogy a használaton kívül került szép barokk templom otthona lehessen egy, ma már közép-európai hírű egyházművészeti múzeumnak. Járdával vették körül az új templomot, villamosították a harangokat, átépítették az ősi parókiát, és felszentelhették a hangversenyorgonát. Aki nem ismeri közelről azoknak az esztendőknek a történetét, az szinte alig hiszi, hogy minden mondat és minden szó mögött micsoda mérhetetlen munka, elszánt küzdelem és embert felőrlő szenvedés áll. Bizony ezt csak azzal a lélekkel lehetett végezni, amelyről Isten Igéje szól hozzánk: Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem...

De Bognár Károly szolgálata túlnőtt a református gyülekezet keretein. Pápa város lakosságának is nagy jótevője lett. Ahogyan 1959-ben a Háziipari Szövetkezet akkori elnöke mondotta, azt az embert köszönti benne, aki odaadó, fáradhatatlan, önzetlen munkájával segítette létrehozni a Szövetkezetet. Majd amikor tagja lett e Szövetkezetnek, ahogyan annak mai Elnöke mondotta: hűséges, lelkes, oda-adó munkájának sokat köszönhettek. S erre annál inkább emlékeznünk kell, mivel ma városunkban a Háziipari Szövetkezet 380 főt foglalkoztat, évi 40 milliós árbevétellel dolgozik s közben nagy áldássá lett a kisgyermekes anyák és a csökkent munkaképességűek számára.

Ezentúl Bognár Károly éveken át elnöke volt a Vá-rosi Műemlékvédelmi Bizottságnak, és több cikluson át tagja volt a Városi Tanácsnak. Volt lelkipásztorától azzal a hittel búcsúzik a gyülekezet és az utód, hogy mindenért, ami Bognár Károly 30 éves pápai szolgálatában szép, időt álló, maradandó és közhaszonra való, a Szentháromság egy örök Istent magasztaljuk, aki mindig támaszt magának férfiakat, akik semmivel sem gondolnak, akiknek az életük sem drága, csakhogy elvégezhessék futásukat örömmel, és azt a szolgálatot, amelyet vettek az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyenek - nem csupán prédikálásukkal, de szépen prédikáló szolgáló éle-tükkel - az Isten kegyelmének evangéliumáról.

Pápa, 1978. november 22. Bognár Károly nyugdíjas pápai lelkész felett.