//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Hargita Pál Hirdesd az Isten országát. Temetési beszédek. PRTA Pápa 2006.
- Hargita Pál Hirdesd az Isten országát. Temetési beszédek. PRTA Pápa 2006. : 11. Az Úr intézi peremet. Mikeás 7,7-9. Dr. Gáti Erzsébet ügyvédnő 33 év.

11. Az Úr intézi peremet. Mikeás 7,7-9. Dr. Gáti Erzsébet ügyvédnő 33 év.


11. Az Úr intézi peremet.  - Dr. Gáti Erzsébet ügyvédnő 33 év. Pápa, 1984. április 3.

De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem... majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra és gyönyörködöm igazságában." Mikeás 7,7-9

Nincs közöttünk bizonyosan senki, akit meg ne rendített volna a megdöbbentő hír: Dr. Gáti Erzsébet ügyvédnő élete 33. évében váratlanul befejezte földi pályafutását. Belőlem első hatásként e hírre Vajda János egyik szép verse szólalt meg:

Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Ezért születünk hát, ez az életi cél?
Csak eddig a pálya, semmit se tovább,
Vagy itten az ember csak öltözik át?

Elhervad a rózsa, lehull a levél!
Hiába hisz ember, hiába remél?
Hát semmi, de semmi ami vigasztal,
Ott túl az árkon újra tavasszal?

Sírhalmot ölelve az anyag zokog. -
Majd kigyúl a csillag, kisüt a hold.
S ott fenn a keresztfán suttogja a szél:
Kinyílik a rózsa, kihajt a levél.

Tovább zsongott bennem a költő által megfogalmazott reménység: Ott fenn a keresztfán suttogja a szél: Kinyílik a rózsa, kihajt a levél.

Azzal a hittel jöttem, mint aki ezt hirdeti. Szavam nem sirató dal, hanem az újrateremtő élet igéje. Tudom, hogy nem lehet egyszerre meggyógyítani a megsebzett szíveket, de azt is tudom, hogy felelnem kell szívetek némán is zokogó kérdéseire. Tudom, hogy Isten e koporsó mellett különösen nagyot akar mondani nekünk, hiszen roskasztóan nagy itt a gyász. Miért beszéljek én arról, mit veszítettetek benne: úgyis érzitek, hogy távozásával szegényebb lett számotokra a világ, egy árnyalattal sötétebb a föld. De azt is tudom, hogy Isten nem hagy vígasztalás nélkül egyetlen emberi szívet sem, amelyik megtanul az ő szavára hallgatni.

Hallgassunk most mi is az Ő szavára. 2700 esztendő távolságából szól hozzánk az élő Isten szava, Mikeás próféta igéjén keresztül: „De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem; majd ő intézi peremet és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra és gyönyörködöm igazságában."

Perről és igazságszolgáltatásról beszél nekünk Isten egy fiatalon elhunyt ügyvédnő koporsójánál, aki fiatal életének legszebb esztendeit arra fordította, hogy a Juszticia, az igazságszolgáltatás papnőjének szerény szolgáló leánya legyen. Perről és igazságszolgáltatásról szól az Isten. Az volt a reménye, vigasza, bátorsága a prófétának és az a mi egyetlen vigaszunk az életünkben és halálunkban, hogy Isten intézi a mi perünket és igazságot szolgáltat nekünk.

De amíg a próféta erről jelen (sőt talán) jövő időben beszél, addig mi, az újszövetségi eklézsia népe ezt múlt időben mondhatjuk: Isten intézte a mi perünket és ő szolgáltatott igazságot nekünk. Mert mind az a reménység, amiről Mikeás és a többi próféta és király beszélt, beteljesedett az idők teljességében Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban. Benne intézte Isten a mi perünket és benne szolgáltatott igazságot nekünk. Benne és Általa vitt ki bennünket a világosságra és Benne gyönyörködünk, Isten csodálatos igazságában.

Évezredek során sok nagy, emlékezetre méltó per volt ezen a világon. De egyik sem hasonlítható ahhoz a perhez, amelyben Jézus Krisztusban az ember perbe fogta az Istent. Egy teológus, aki könyvet írt Jézus Krisztus szenvedéséről és kereszthaláláról, könyvének ezt a címet adta: „A perbe fogott Isten..." Igen, ott, akkor ez történt. Micsoda per volt az! Milyen kérlelhetetlen szenvedélyek, gyűlöletek, irigységek csaptak össze. Hogy kitombolta ott magát a rosszul értelmezett demokrácia, a népakarat. Három mozzanatát hadd ragyogtassam fel előttetek itt, az élet és halál nagy tárgyalásánál, e koporsó mellett.

 Ennek a pernek három mozzanata van:

1. Nézd a koronatanút, az árulót, a besúgót, a tanítványi körből lealjasodott Júdást, aki 30 ezüstpénzért elárulta Jézust. Mit csinál? Visszamegy a főpapokhoz, mert megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt és ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el." íme, Júdás az áruló maga mondja: Jézus ártatlan.

2. Nézd a tárgyalást vezető bírót, a halálos ítélet kimondására, vagy a felmentő ítélet meghozatalára egyedül jogosult helytartót, Pilátust! Amikor szinte minden érvéből kifogy, amikor látja, hogy nem tudja megmenteni Jézust, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság láttára és ezt mondta: „Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől!" Íme, a Bíró ünnepélyesen deklarálja: Jézus igaz ember.

3. És nézd a népet, az istenadta népet, amelyik élhet ezen az ünnepen a jogával. Akit kiválaszt, az amnesztiát kap, az kegyelemben részesül. S a nép választás előtt áll: Jézus vagy Barabás. Barabás - higgyétek el, nem túlzók, ha mai megfogalmazásban azt mondom - ez a Barabás terrorista volt... És a nép ezt a terroristát választotta. Jézust keresztre juttatta: az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken...

Íme, ilyen volt az ember pere az Istennel. Nyugod-tan mondhatjuk: az emberi igazságszolgáltatás soha nem mondott akkora csődöt, mint ott akkor... És ez a perbe fogott Isten, ez a rútul cserbenhagyott, meggyalázott, arcul köpdösött, kigúnyolt, majd keresztre feszített Isten lett az ember Megváltója. Ez a kereszt Krisztusa a mi reménységünk, szabadítónk és vigasztalásunk. Ebben a perben mutatta meg Isten: milyen az ő igazságszolgáltatása, ahogy az egyházatyák nagypénteki prédikációjából és emléke-zéséből oly gyönyörű énekben megírta Hermann János:

Meghal a jó, ki hűség volt s alázat,
Az él, ki Isten bántására lázadt;
A vétkes ember sértetlen
s bilincsben ott áll az Isten!"

(340,5)

Hát ez a mi egyetlenegy reménységünk és vigasztalásunk életünkben és halálunkban. Adja Isten Lelke, hogy ott fenn a keresztfán elszenvedett drága halál áldásai áradjanak le ide ránk. Áradjon e fiatal halottra, az igazságszolgáltatás szerény szolgáló leányára és vigye át az örök üdvösségbe!

Áradjon a gyászoló szívekbe s töltse be azokat áldott, szent vigasztalással, és áradjon mindnyájunkra, hogy elmúlás, halál, siralom tövében is halljuk a Keresztfáról az örök Isteni Lélek suttogását:

Kinyílik a rózsa, kihajt a levél..." Ámen

Dr. Gáti Erzsébet ügyvédnő 33 év.

Pápa, 1984. április 3.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.