8./Aki hold volt a nap és csillagok között.    1 Korintus 15, 41-43
 

Ötven nappal ezelőtt itt állt szeretett férje koporsója mellett. Még meg sem nyugodott a gyászban és már itt fekszik ő is „kiterítve, mereven". Találhat-e erre szavakat a halandó ember, akinek keblében szív dobog, csak dadogni tud itt.

Az igehirdető ilyenkor térdre kényszerül, hogy elkérje Urától a vigasztaló üzenetet. Mert ezen a temetésen kettőzött mérték-ben igaz az angol költőfejedelem, Schakespeare szava: „A szív sebét szájon át, gyógyítani nem lehet." Mily nagy is itt a szív sebe! Vártatok „irgalomra s ím lőn siralom." Az első jaj el sem múlt, íme itt a második. Fel sem száradhattak a szemeitekben a jó apa elvesztése felett ejtett könnyek, s íme már sirathatjátok a jó édesanyát is. Lehet-e a szívnek ekkora sebét szép szavakkal gyógyítani? Bizony nem lehet. De nem is akarom én ezt szavakkal gyógyítani. Jézus Krisztus követségében járva, én az Ő vigasztalását hoztam a Ő Igéjében. Abban az Igében, mely „Lélek és élet."

Azt az evangéliumot juttatom most eszetekbe, „amelyet át is vettetek, amelyben meg is maradtatok," s amelyben maradjatok is meg, „hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az írások szerint – feltámadt a harmadik napon." Azt az üzenetet hoztam számotokra az Anyaszentegyház élő Urától, hogy szíveteknek vigasztalást, sebetekre gyógyulást egyedül Jézus Krisztusnál keressetek. Az Ő halála és az Ő Feltámadása, a mi egyetlen vigasztalásunk. Mert enélkül bizony nyomorultak vagyunk és azok is maradunk: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél szánalomra méltób-bak vagyunk." Azt a vigasztalást hoztam, amit az ének szavaival vallottunk meg:

„Nem vagyunk mi magunkéi, de Jézus vére, bére; Lelkünk, testünk Istenéi, az Ő tiszteletére."

S hogy mindezt nem a tekintélyhit alapján kéri tőlünk a mi Urunk, hanem azt akarja, hogy értelmünk szemei is nyíljanak, „érvelni kezd a feltámadás és az örökélet ténye mellett. Halljátok csak a nagy apostol érvét: „Más a nap fényessége, más a hold fényessége: mert egyik csillag, fényességbe különbözik a másik csillagtól. Így van a halottak feltáma-dása is." Az apostolnak ebben a szép példájában ragadtam meg,

A. Tóth Sándorné, Csákányi Etelka festőművésztanár feleség életútjának mennyei mását. Az Ige napról, holdról és csillagokról beszél. S ha megkérdezhetnénk Őt: Ki voltál te ezek között? Kinek tartottad magadat egy életen át: napnak, holdnak, vagy csillagok Ő gondolkodás nélkül felelne mosolyogva: én a hold voltam a nap és a csillagok között. Mert bizony az volt. Igaz reá, amit Reményik Sándor mond: 

„Ti ott, künn, a rendes embervilágban
Ugye az apát is tisztelitek,
Gyermekét nevéről nevezitek.
Látjátok, e furcsa tündérvilágban
A nőnek ismeretlen a neve,
Az alkotónak és az alkotásnak
Ő láthatatlan, szerény háttere."
Reményik Sándor: „Cheréhez la femm Az építész Fia

A női lélek örök titkos vágya a ragyogni akarás. Csak a legnagyobbak tudnak eltűnni a napnak árnyékában. S Ő a legnagyobbak közül való. Soha nem akart nap lenni, nem kívánta és nem óhajtotta a nap dicsőségét (Károli), mert neki a férje-ura volt a napja. Ő férje-urának emberi és művészi ragyogása körül forgott, mint hold a nap körül.

Ma már kimondhatjuk mert nem lehet hízelgő szó az ajkunkon: Csákány Etelkában a régi magyar nagyasszonyok lelke, életszemlélete támadt újjá! Azoké a magyar nagyaszonyoké, akik oly hűséggel, oly gondoskodó, önfeláldozó nem egyszer anyáskodó szeretettel tudtak egy életen át, forgolódni hites uruk körül. Nem akarjuk kisebbíteni a festőművész tanár életművét, de ki kell mondanunk hogy az Ő hűséges hitvese, aki szolgálója és menedzsere is volt , hűség alázatos szolgálata nélkül, nem hagyhatott volna hátra olyan emlékezetünkre méltó és megbecsülendő életművet, mint amelyet hátra hagyott. S ha csak most, e koporsó mellett mondjuk ki, azért van, mert csak a megrendítő halál sötétjében ragyogott fel előttünk az örök igazság:

„Más a nap fényessége, más a hold fényessége." A. Tóth Sándorné, Csákány Etelka fényessége, dicsősége a hold fényessége és dicsősége volt. Azzal az alázattal szolgált az ő ura körül, ahogyan a hold forog a nap körül; és a sötétben fényt hullatott rátok, a napnak fényét sugározta rátok, drága gyermekeire, az ő csillagjaira. Az, az életmű, amelyet édesanyátok reátok hagyott, s a megdöbbentő értelmetlen, erőszakos halál, mely őt elragadta, vezessen el benneteket oda, ahova az apostol mindnyájunkat el akar vezetni „érvelése" által: a feltámadás drága bizonyosságához.

Hogyan van a halottak feltámadása?

Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben." Elvettetik, ez a szó itt nem az eldobás, hanem a magvetés értelmében használatos. Mi a halálban, annak győzelmében, a romlandóságban, gyalázatban és erőtlenségben a véget szoktuk látni, Isten Igéje új kezdetnek diadalát mutatja nekünk. Ahogyan ezen a rideg őszi időjárásban sárba, fagyba, hóba elvettetik a búzamag, hogy új tavaszon új kenyér legyen belőle, romlandóságban, gyalázatban és erőtlenségben így vettetik el a halálban az ember, hogy új életben, az örökkévalóságban romolhatatlanság, dicsőség és erő támadjon fel. Romlandóságban vettetünk el: Milyen romlandók is vagyunk; egy rohanó gép pillanatok alatt véget vethet nekünk! Gyalázatban vettetünk el: Nem egyszer ártatlanok vére hull az utca kövére, felelőtlenség és könnyel-műség miatt! S milyen erőtlenségben vettetünk el: Lépegetünk a szolgálat útján és nem érünk át az utca másik oldalára! Bizony emberek: romlandóság, gyalázat és erőtlenség ami hűséges árnyékunk!

De íme: Feltámasztatik, nem a maga erejéből. Nem ennyit mond az Ige: feltámad, hanem így mondja: Feltámasztatik Isten ereje által. S ott már csak romolhatatlanság, dicsőség és erő van! Mert a végső győzelem a halálon diadalmaskodó Jézus Krisztusé, Azé, Akié minden hatalom mennyen és földön. Ez volt a reménysége a mártíroknak, az ártatlanul tűzbe hullottaknak, hitvalló őseinknek. Ez vigasztalása minden keresztyénnek. Legyen ez a tiétek is drága Gyermekei, Unokái, minden Szerettei! Ne az elvettetést forgassátok szívetekben, hanem a feltámasztást. Így ragyogjatok, mint a csillagok a sötét éjszakában!

Ámen

Pápa, 1980. november 28. - A. Tóth Sándomé, Csákány Etelka felett.