//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Hargita Pál Hirdesd az Isten országát. Temetési beszédek. PRTA Pápa 2006.
- Hargita Pál Hirdesd az Isten országát. Temetési beszédek. PRTA Pápa 2006. : 4. Világosság ragyog a halál árnyékának földjén. Kovács Zoltán osztályvezető felett 1978. 12.22.

4. Világosság ragyog a halál árnyékának földjén. Kovács Zoltán osztályvezető felett 1978. 12.22.


 

4./ Világosság ragyog a halál árnyékának földjén. Kovács Zoltán osztályvezető felett.


"Nem lesz mindig sötét ott, ahol most szoron-gatás van... A nép, amely sötétségben ül, lát nagy világosságot, és akik a halál árnyékának földében ülnek, fény ragyog fel, felettük! (Ézsaiás 9.1a-2.)

A minden élők útján tragikus hirtelenséggel eltávozott Kovács Zoltán testvérünk a népből származott. Egész életén át hűségesen és humánusan szolgálta a népet, a nép államát. Koporsójára is a százados népi józan realitásával tegyük az első virágot:

Csak buborék földi életünk.
Meghalunk mind, akik születünk.
Azt sem tudjuk, mikor lesz végünk,
Nincs a halállal szövetségünk.

Ma ragyog vidám nappalunk,
Holnap - meglehet – meghalunk."

Az egészségesnek ismert férfit, a hűséges jó férjet, a melegszívű édesapát, a biztos támaszt és oltalmat jelentő drága gyermeket, a jó barátot, Pápa Város Tanácsának egyik köztiszteletben álló osztályvezetőjét három hét alatt kétvállra fektette a kegyetlen halál. Bizony, ma ragyog vidám nappalunk, holnap meg lehet meghalunk.

Kovács Zoltán jellemét, emberbecsülő magatartását, a társadalmi haladás ügyét töretlenül és becsületesen szolgáló életstílusát az ősi Kollégium formálta, melynek homlokzatára oda volt írva a százados program:

Istennek - Hazának - Tudománynak.

Koporsója mellett, itt maradt Szeretteinek, és nekünk mindnyájunknak, akik szerettük őt és mélyen sajnáljuk korai távozását, úgy adjon vigasztalást Isten örök igéje, hogy megvigasztalva, könnyek között, kemény kereszt hordozása alatt is össze ne roppanjunk, hanem ki-ki a maga helyén hűséggel szolgálhasson Istennek, Hazának és a Tudománynak.

Istenünk vigasztalást adó karácsonyi evangéliuma 2700 esztendő távolságából hangzik hozzánk: " Nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van, … A nép, amely sötétségben ül, lát nagy világosságot, és akik a halál árnyékának földében ülnek, fény ragyog felettük," /Ézsaiás 9/

Ne csodálkozzatok Szeretteim, hogy e koporsó mellett karácsonyi evangélium hangzik. Azért van, mert nem feledhetjük ugyanis, itt a temetőkertben sem, hogy holnapután este otthonainkban kigyúlnak a karácsonyfákon a gyertyák, szikráznak a csillagszórók, kipirulnak gyermekeink boldog arcai, és mi felnőttek is ünnepi áhítattal kívánunk egymásnak békés, boldog ünnepeket Krisztus Urunknak áldott születésén.

De feledhetjük-e, hogy milyen szorongással teli, "sötét" karácsonya lesz a mi kis városunkban is azoknak a kedves Családoknak, akiknél Valaki hiányzik a családból, aki a legutolsó karácsonykor még velük volt! És szabad-e felednünk, milyen nehéz karácsonya lesz ennek a kedves Családnak, amely karácsonyi készülődés helyett ezt a temetést kellett, hogy előkészítse!? Bizony illik reátok ked-veseim a prófétai szó: "És aztán a földre tekint, és íme mindenütt nyomor és sötétség és szorongásnak éjszakája, Ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva,"

De nem vagytok elhagyatva, A szorongatást és a sűrú sötétséget legyőzte a Fény és Világosság, amelyet Isten karácsony éjszakáján Jézus Krisztusban küldött a halál árnyékának földjére. És ezt nem csupán egy-két napos ünneplésre, és nem csupán néhány kiválasztottnak küldte. Isten szeretete egyetemes és állandó, mint a napfény:

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."

Nem lenne méltó hozzánk, ha nem vallanánk meg, hogy mi hiszünk az örök életben; a keresztyén Anyaszentegyház Credójának záró pecséte a mi szívünk reménysége és öröme is: "Hiszem a testnek feltámadását és az örök életet."

De ugyanakkor azt is meg kell vallanunk, hogy a kálvini kegyesség olyannak ismerte meg Istent, akinek nemcsak az ember földöntúli boldogságára van gondja. Mennyi szeretet van abban, amikor az Úr a temetés fináléjában kimondja a tételt: "Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek néki segítőtársat!" íme, az egyedülvalóság, a magány, az elhagyatottság boldogtalanság így űzte el a teremtő akaratával, közösségteremtő szeretetével a Teremtő, Aki azt akarja, hogy az embernek jó legyen itt a földön is.

Ebből a bibliai felismerésből következik az, a magatartás, mellyel a református reformáció immár 450 év óta itt a magyar földön is, legjobbjaiban mindig a társadalmi haladást, a szabadság, egyenlőség, testvériség forradalmi szentháromságát szolgálta. Ezért vállalták hitvalló eleink népünk százados szorongatása és tudatos sötétségben tartása idején a küzdelmet a fény és a világosság oldalán. Ott vagyunk, és ott leszünk e küzdelemben akkor is, ha ezt a világosságot, az emberek tudati felszabadulásának fényét nem az egyház emberei gyújtották meg, és annak terjesztésében nem ők jártak elől.

Ebből a bibliai felismerésből következik, hogy mindazok akik ezen a gyökéren nőnek fel és ennek életerejével táplálkoznak, azok a maguk helyén, legyenek munkások, mérnökök, orvosok, vagy pénzügyi szakemberek, teljes erővel küzdenek az ember boldogságát alapjaiban tönkretevő önzés sűrű sötétsége és szorongatása ellen; és meleg, humánus magatartásukkal, a néphez való természetes hűsé-gükkel, megbízható módon szolgálják a közösséget.

Így áradt Szeretteim Kovács Zoltán életéből is a fény, és Világosság Családjára, Szeretteire, Munkatársaira, és mindazokra, akik hálásan emlékezünk közvetlen, kedves, segítőkész alakjára, így lett ő mindig megbízható munkálója népe boldogulásának.

A Pápai Református Kollégium öregdiákjai méltó módon adták tudtul egyik országos napilapunkban Kovács Zoltán halálhírét. Pápa és Budapest között ő volt az összekötő, ő volt szervező, a bázis, akire bizton lehetett számítani, - milyen boldogan szervezte volna meg 1981-ben az ő Szeretett Alma Matere alapításának 450, évfordulója alkalmával rendezendő ünnepségnek Pápa városától, az itt lakó Öregdiákoktól várt és kívánt hozzájárulást. Sajnos nem érhette meg. A nagy ügy keresi és várja azt, aki helyette beáll ebbe a szolgálatba, hogy a következő nemzedékek is hírt vehessenek róla: Volt itt egy híres Kollégium.

Mohács után 5 évvel alapították. Századokon át a magyar nép szegény fiainak iskolája szép nevet viselte. És, a mi nemzedékünkben is számos neves művészt, költőt, tudóst, politikust és papot adott a 1945 utáni Magyarországnak.

Pápa, 1978. dec. 22. Kovács Zoltán osztályvezető felett.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.