A FILEMONHOZ ÍRT LEVÉL MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Békési Andor lelkész

Bevezetés

A levél megírásának oka és ideje.

Pál ezt a levelét egy háznéphez intézi, de mindenekelõtt annak fejéhez, Filemonhoz. A levél egészen magánjellegû, de betekintést nyújt az akkori keresztyén család belsõ életébe és az úgynevezett „házi gyülekezet” rendjébe is. Ezt a levelet is fogságból, mégpedig élete vége felé, valószínûleg utolsó fogságából, Rómából, a kolosséival egyidõben írja, tehát 59 körül. A két levél közt szoros a kapcsolat: ugyanaz a társszerzõ, Timóteus, egy kivétellel ugyanazokat a személyeket köszönti az apostol, és ugyanaz az Onézimus viszi mindkettõt.

A levél megírására az adta az okot, hogy Filemont elhagyta, sõt meglopta egyik rabszolgája, a levelet vivõ Onézimus, aki késõbb Pálhoz csatlakozott és keresztyén lett. Ennek érdekében fordul az apostol Filemonhoz és kéri õt, hogy fogadja vissza. Nagy dolog volt abban az idõben ezt kérni. A papiruszokból tudjuk, milyen szigorúan büntették a rabszolgák szökését. Köröztették õket és ha megtalálták, megkorbácsolták, börtönbe vetették, azok ellen pedig, akik rejtegették az ilyeneket, eljárást indítottak.

Filemon személye.

Filemon Kolosséban lakott (Kol 4:8). Noha Pál nem járt Kolosséban, Filemon jól ismerte õt, sõt nagy a valószínûsége, hogy Pál prédikálására jutott hitre, amikor az aránylag közelfekvõ Efézusban munkálkodott három esztendeig.

Az apostol a Filemon házában levõ gyülekezetet említi. Ez alatt elsõsorban Filemon „házanépét” kell értenünk (Róm 16:5; 1Kor 16:19). A gyülekezet mintájára vezetett család eszménye volt az apostolnak. Itt azonban a „házi gyülekezet”-nek (ekklésia kat’ oikon) nyilván tágabb a jelentése. Templom hiján Filemon, mint a módosabb keresztyének általában, megnyitotta a maga nagy házát az egész környék keresztyénei számára összejöveteli célokra. Pál, amikor errõl megemlékezik, „munkatárs”-nak (synergos) nevezi Filemont, feltehetõen ezért, mert ebben a gyülekezetben, tehát a kolosséi gyülekezet egyik részében, õ végezte az igehirdetés szolgálatát (vö. 6. verset). Ilyen értelemben nem egy kívülálló rabszolgatartónak, hanem belsõ munkatársnak szól a levél. Így lesz a magánlevélbõl pásztori levél.

A levél természete.

Míg leveleiben általában mint tanító, vagy vitázó áll elõttünk az apostol, itt mint a lelkek pásztora és gondozója, aki megtévedt embert vesz pártfogásába. A szeretet, amely szorongatja, éppen olyan csodálatra méltó, mint a bölcsesség, amely vezeti õt cselekedetében. Kálvin szerint olyan szerény és alázatos kérésre vállalkozik az apostol az emberek legkisebbje érdekében, hogy lelkének finom érzékenysége sehol sem tükrözõdik élesebben, mint ebben a levélben. Luther pedig analógiát lát, egyenesen Krisztus érettünk vállalt közbenjárásához hasonlítja Pál közbenjárását.

A levél jelentõsége.

Abban van elsõsorban, hogy bepillantást enged a kor társadalmi viszonyaiba és példát mutat arra, hogy a krisztusi lelkület hogyan hatja át belülrõl azokat. Az apostol másutt közli a rabszolgaság intézményére vonatkozó látását (1Kor 7:20–22; Kol 3:22), itt, ahol mindkét fél keresztyén, konkréte mutatja fel az új életviszonyulást, amelyben nincs sem szolga, sem szabad (Gal 3:28), hanem Krisztus mindenekben. Az ember legnagyobb kérdése a bocsánat és az üdvösség elnyerése.

Irodalom.

Lásd az Efézusi levélhez írt bevezetés végén.

Filem. I. RÉSZ

Filem. 1,1–3. Címzés és üdvözlés.

Pál „Jézus Krisztus foglyá”-nak nevezi magát mindjárt az üdvözlésben. Máskor apostolságára hivatkozik, most fogságára, melyet Krisztusért és az õ ügyéért szenved. A börtönbõl ír, mint barát a barátnak, mint testvér a testvérnek, akitõl ezt az áldozatot nem kívánta az Úr. Timóteust is testvérnek mondj a, lévén hit által ugyanannak a mennyei Atyának a gyermeke. A szeretet szeretetet támaszt, ezért Filemont a hívõk iránti szeretetéért méltán mondja „szeretett”-nek. Appia minden valószínûség szerint Filemon felesége, Arhipus nyilván kettõjük fia, de ugyanúgy Filemon testvére is lehet. „Harcos társ”-nak nevezi õt, mért nyilván egyben vezetõje is az, ottani gyülekezetnek (Kol 4:17). Így apa és fiú egyként az Úr ügyében fáradozik. Filemonra, mint családfõre és mint a gyülekezet. egyik szolgáló tagjára is fény esik. Kálvin az elõbbit méltányolja elsõsorban: „Nem kis dicsõség egy családfõnek, ha úgy igazgatja házanépét, hogy az az egyház képe lehet, és a pásztorolás teendõit is végzi otthona falai között”.

Filem. 1,4–7. Hálaadás a hitért és szeretetért.

Kérését hálaadással kapcsolja össze. Erre az okot azok a jó hírek szolgáltatják, melyeket – nyilván Epafrástól – Filemon kitartó hitérõl és buzgó szeretetérõl kapott, mellyel állhatatosan munkálta a jót a hívõk között, dicsõséget szerezve az Úrnak. Azért imádkozik most, hogy Filemon „hitének közössége” hathatós legyen. A „koinonia” itt egyformán jelenthet „communio”-t Krisztussal és a hívõkkel, és ugyanakkor „communicatio”-t is. (Ez utóbbi mutatja, hogy Filemon bizonyságtevõ, igehirdetõ is volt a gyülekezetben). Mindkét esetben magában foglalja a hitben való élet dinamizmusát, mely az Istennek és az Õ javainak teljesebb ismeretét (epignósis) nyújtja és közli másokkal. Filemon szeretetének munkája abban mutatkozott meg, hogy „a szentek szíve felfrissült” általa, azaz nyugalomra talált, megszabadult a szomorúságoktól, gondoktól, bajoktól. A nyújtott segítség egyaránt lehetett anyagi vagy lelki természetû.

Filem. 1,8–16. Onézimus visszafogadása.

Nagy örömöt okozott Pálnak, amikor ezeket hallhatta. Ebbõl az örömbõl támadt hálaadás mellett megfogant lelkében az indítás is, hogy Onézimust visszaküldi. Magát ismételten fogolynak, szó szerint „Krisztus megkötözöttjé”-nek mondja. Ezzel a kifejezéssel a Krisztushoz és egyben a Filemonhoz való kapcsolatát is jelzi, mivel – túl az érzelmi szálakon – Krisztus közös szolgálata köti õket össze. Ezért várható majd engedelmesség a dologban Filemontól, amiben végeredményben szintén az Úr közös ügyének szolgálatáról van szó. Most, miután tudja, hogy Filemon megmaradt a hitben és Krisztus ügyének szolgálatában, az apostol, mint Krisztus felhatalmazott „követe”, megparancsolhatná neki, hogy fogadja vissza Onézimust, sõt tegye õt szabaddá, de a szeretet szabályának jobban megfelel, ha nem parancsol, hanem kér, mégpedig mélységes bizalommal, és Filemon szabad elhatározására bízza, hogy teljesítse azt. Hogy kérésének mégis súlyt. adjon, hozzáteszi, hogy elsõsorban nem Onézimus, hanem õ kéri ezt, aki immár „öreg ember” (presbutés). Öregnek nevezi magát. Lehet, hogy annak látszott és annak érezte magát a sok szenvedés után, de valójában csak 55–60 év közt lehetett. Ez a kis ellentmondás indít egyeseket arra, hogy az „öreg” helyett „követet” olvassanak, amit a görög szó – kis igazítással – meg is enged. Mi Kálvinnal értünk egyet, aki szerint az összefüggésbe jobban beleillik az elõbbi értelmezés. Mint öreg ember, aki Krisztus ügyéért szenved kéri Filemont. Az öreg ember kérését pedig nem jó megtagadni, nemcsak az illendõség okáért, hanem mert sohasem tudhatja az ember, hogy meddig lesz alkalom szeretetet gyakorolni vele. Ha Filemon megteszi, amit Onézimus számára kér tõle, úgy fogja azt tekinteni, mint a saját személyének szóló jótéteményt.

A levelet azért küldi, hogy megtudja majd Filemon, ki az az Onézimus, aki elõtte áll. Neve ezt jelenti: „hasznos”. Igaz, nevével ellentétben, Filemon számára „haszontalan”-nak bizonyította magát, de mindez már a múlté. Mióta az evangélium megfogta a szívét, úgy tekinti õt Pál, mint nagyon drága, fogságában született fiát, akitõl nehéz most elszakadnia és akinek hasznos szolgálatai hiányozni fognak neki. Most visszaküldi õt, de szeretete, mint az apa szeretete a fiát, kísérni fogja. Az apostol Onézimushoz viszonyát átérezve, a végbement változást megértve, Filemon tudni fogja, hogyan kell fogadnia egykori szökött rabszolgáját. Aki neki lelki gyermeke, az Filemonnak most már lelki testvére. Jog szerint Filemonhoz tartozik, igaz, ezért is küldi vissza, de ez nem lehet akadálya annak, hogy a Krisztus szeretetében rendezzék dolgukat egymással. Az apostol bízik Filemon kipróbált hitében és szeretetében. Örök szép szavakba foglalja az „új teremtést”, a gondviselés vezette változást, amikor így ír: „Talán azért vált meg tõled ideig óráig, hogy mint örökkévalót kapd õt vissza. Nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál nagyobbat, mint szeretett testvért” (15–16.) Filem. 1,17–21. Közbenjárás Onézümusért.

Pál kétségtelenül gondolhatott arra, hogy magánál tartja Onézimust, hogy Filemon helyett szolgáljon neki fogságában, de Filemon jóváhagyása nélkül nem tette. Visszaküldi, mert így érheti el, amire valójában gondol, ami több annál, mint amit kifejezetten kér tõle. Nem kétséges, hogy az apostol szívén viseli Onézimus szabadságát is, de nem kényszer alapján, hanem Filemon „jóságára” alapozva. Ez abban fog megnyilvánulni, hogy Filemon az evangélium normái szerint fog ítélni a dologban.

Csak most, miután kifejtette, hogy a szökött szolga most már örökre az övé lehet az Úrban, kéri, hogy fogadja vissza. Ha „társának” (koinónos) tartja, akkor fogadja Onéziust úgy, mint õt magát fogadná, helyet adva szívében neki. Komolyan gondol a kárra is, amit Filemon szenvedett. Hogy Onézimus igaz bûnbánata mellett új és egészen tiszta lappal indulhasson, vállalja helyette az anyagi kártérítést azért, amit jogtalanul elvitt tõle. Erre keze írását adja. Filemon, aki önmagával adós az apostolnak, hiszen az fS szolgálata nyomán tért meg és nyert új életet, most „megfizetheti tartozását”. A bocsánat, amit ingyen kegyelembõl nyert, arra kötelezi, hogy õ is megbocsásson. Bízik barátjában, sõt meg van gyõzõdve, hogy azon „túlmenõen” fog cselekedni, mint amit kifejezetten kér tõle. Mit vár az apostol Filemontól Egyesek szerint azt, hogy Filemon lehetõvé teszi, hogy Onézimus visszatérjen és további segítségére legyen Pálnak a börtönben. Valószínûbb azonban, hogy ezzel a burkolt kifejezéssel Onézimus felszabadítására utal az apostol. Amikor ezt teszi, ezzel végsõ fokon leszögez egy elvet, amely teljes kifejlésében lehetetlenné teszi majd a rabszolgaság intézményének megtûrését.

Az apostol nemcsak Filemonban bízott, hanem Onézimusban is. Onézimus igyekezett is méltó lenni a belé helyezett bizalomra. Ignatius, Antiochia püspöke, körülbelül ötven évvel késõbb, Onézimust mint Efézus püspökét említi. Az Onézimus név gyakori volt abban az idõben, Így biztosan nem tudhatjuk, hogy ugyanerrõl az Onézimusról történik-e említés. Azok után, ahogyan az apostol bizonyságot tesz róla, ez nem lehetetlen. Filem. 1,22–25. Személyes ügyek, köszöntés. Az apostol közeli szabadulását várja, és ha ez bekövetkezik, személyesen is meglátogatja Filemont. Nyilván ezzel az ígérettel is kérését támogatja. Ha elmehet Kolosséba, azt is meg fogja látni, milyen gyümölcsöt termett az itt mondott ige. Végül munkatársai köszöntését tolmácsolja, majd Jézus Krisztus kegyelmét, tehát a legtöbbet, a legnagyobbat kéri rájuk.