EZÉKIEL KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Karasszon Dezső professzor

Bevezetés

Ezékiel prófétai tevékenységének ideje és helye.

Ezékiel könyvében 14 időmeghatározás maradt ránk. Valamennyi Jójákin király fogságba kerülésétől, az ún. első deportációtól, Kr. e. 598-tól indul ki, és az azóta eltelt évek számát közli. Az első dátum azonban, amely a harmincadik évről beszél, rejtélyes (Ez 1:1). Teljesen alaptalanul gondolta már Origenész, hogy itt a próféta életkoráról van szó. E felfogás szerint Ezékiel, amikor prófétává hívta el őt az Úr, éppen elérte azt a kort, amely a pappá szenteléshez szükséges (Num 4:30). Azonban a könyv többi része arra mutat, hogy Ezékiel már Jeruzsálemben is pap volt a deportálás előtt, hiszen jól ismerte a templomot és a jeruzsálemi viszonyokat. Így tehát az Ez 1:2-ben levő dátumot tartjuk hitelesnek: a prófétát az 5. évben hívta el az Úr. Ez Kr. e. 593-ban történt. A legkésőbbi dátum Ez 29:17-ben található: a 27. év, ez Kr. e. 571-et jelent. Ezékiel prófétai tevékenysége tehát Kr. e. 593-tól 571-ig tartott. A könyvben található dátumok.: Ez 1:1k.; 3:15k.; 8:1; 20:1; 26:1; 29:1.17; 30:20; 31:1; 32:17; 33:21; 40:1. Ezeknek a többsége megbízható, helyenként kisebb javítás szükséges (ld. a magyarázatnál).

A korábbi kutatók közül néhányan úgy gondolták, hogy Ezékiel előbb Palesztinában, később pedig a babiloni fogságban hirdette a rábízott üzenetet. Olyan vélemény is van, amely szerint a próféta hol Babilóniába, hol Palesztinába utazott, azonban a babiloni foglyoknak erre nem volt lehetőségük. G. Fohrer és W. Zimmerli kutatásai alapján úgy gondoljuk, hogy a próféta végig Babilóniában végezte prófétai szolgálatát. A fogságban élő nép vénei kértek tőle tanácsot (Ez 8:1; 14:1; 20:1). Jeruzsálemről annyit tudott, amennyit már a deportálás előtt tapasztalt, és amennyit az onnan érkező hírekből megtudhatott.

Ezékiel a Kebár-csatorna mellett fekvő Tel-Abibban lakott (Ez 3:15). Már ez a név is mutatja, hogy a júdai foglyok feladata a lerombolt városok lakhatóvá tétele és a hozzájuk tartozó földek megművelése volt (til = romhalmaz, abubu = özönvíz; más nevek: tel-melah = sóhalom, tel-harsa = szántás-halom). A Kebár-csatorna vize segítette a földművelést. A foglyok egy tömbben élhettek, ami nagy különbség volt az asszír fogsághoz képest: ott ui. szétszórták a népet, hogy olvadjanak be a birodalom népei közé. Babilóniában sem volt könnyű a helyzet, de kemény munka árán mégis megmaradhattak (vö. Jer 29:4–7).

A történelmi háttér.

A Kr. e. 7. évszázad nagyobbik felében Júda uralom alatt élt. Manassé (Kr. e. 697–642) és fia, Ámón (Kr. e. 642–640) az asszír nagyhatalom kegyeit kereste. Az ő uralkodásuk idején szabadon áradhattak Júdába az asszír vallások is. De Jósiás király uralma alatt (Kr. e. 640–609) már hanyatlani kezdett az Asszír Birodalom. Ezt kihasználva, Jósiás bevonult az asszír uralom alatt álló északi országrészbe, Izráelbe. Itt is végrehajtotta vallási reformját, az ún. „deuteronomiumi reform”-ot (2Kir 23:15–20), és itt esett el a Nékó fáraóval vívott értelmetlen harcban, Megiddónál (2Kir 23:29). Utána fia, Jójákim lett a király (Kr. e. 609–598), akit Nékó fáraó emelt trónra. Uralkodói alkalmatlanságáról és bűneiről hű képet ad Jer 22:11–19. Először meghódolt Nebukadneccar babiloni király előtt (Kr. e. 605-ben), de három év múlva fellázadt ellene. Megtorlásul Nebukadneccar előbb a szomszéd népek csapatait küldte ellene (2Kir 24:11k.), majd Kr. e. 598-ban Jeruzsálem ellen vonult (2Kir 24:10). Ekkor azonban Jójákim már nem élt. Helyette 18 éves fia, Jójákin uralkodott, aki családjával és főembereivel együtt megadta magát, hogy Jeruzsálemet megmentse a pusztulástól. Nebukadneccar a város előkelőit – köztük Ezékielt – fogságba hurcolta Babilóniába. Jójákin azután itt élte le életét; Kr. e. 561-ben ugyan kegyelmet kapott, de országába nem térhetett vissza. Helyette Cidkijját nevezte ki Jeruzsálembe uralkodónak Nebukadneccar. Ő jóindulatú, de gyenge jellemű ember volt. Tudta, hogy Jeremiás prófétának van igaza, aki azt tanácsolta, hogy a népnek a babiloni király igájába kell hajtania a nyakát. Kr. e. 594-ben még sikerült a prófétának meghiúsítania a Babilónia elleni lázadást (Jer 27–28. rész), de később mégis az egyiptomi biztatásra hallgató háborús párt kerekedett fölül Jeruzsálemben, és Jeremiás már hiába beszélt a királlyal (Jer 38:14–28), a lázadás megtörtént. Büntetése az ország és Jeruzsálem pusztulása, valamint a második deportáció lett Kr. e. 587-ben.

A lelki és szellemi háttér.

A próféta ismeri az Izráel kiválasztásáról szóló tradíciókat: Ez 33:24 Ábrahámról, Ez 20:5 Jákóbról beszél. Ismeri a Nóéról, Dánielről és Jóbról szóló tradíciókat (Ez 14:14kk.). Ismeri az exodus-tradíciót (Ez 20. rész), a Dávid-tradíciót (Ez 34:23k.; 37:24k.) és a Sion-tradíciót (a Sion-hegy a föld köldöke, Ez 5:5; 38:12; ez Izráel magas hegye, Ez 20:40; 40:2; itt lesz az Úr hajléka, Ez 37:26–28). Tud arról, hogy Jeruzsálem népessége idegenekből állt (Ez 16:2k.).

Ezékielről joggal el lehet mondani 1Kor 14:32 szavaival: „A prófétákban levő lélek pedig engedelmeskedik a prófétáknak”. Könyvében nemcsak az írópróféták hatása látható, hanem a korábbi idők prófétáinak, az eksztatikus prófétáknak a hatása is. Ismételten szól az Úr kezéről (ld. 1Kir 18:46; 2Kir 3:15). Használja az „Úr Lelke” kifejezést, amely az írópróféták korában már kétes értékűvé vált, hiszen az eksztatikus prófétaság kánaáni jelenség volt (1Sám 10:5k.; 19:18–24; 1Kir 18:29; Hós 9:7). Elizeushoz hasonlóan Ezékiel is megkapta a távolba látás ajándékát (2Kir 5:26; Ez 8:1–16; 11:1–13) és véneket fogadott házában (2Kir 6:32; Ez 8:1; 14:1; 20:1). Bálámhoz hasonlóan arra fordította arcát, akiről vagy amiről prófétált (Num 22:41; 23:13; 24:1k.; Ez 4:7; 6:2; 21:2.7 stb.).

Az írópróféták hatása is sokszor érezhető Ezékiel könyvében. Az Úr napjáról és a végről szóló prófécia (Ez 7:2k..6.10) Ám 5:18–20; 8:1-ből való. Izráel mint parázna nő (Ez 16.; 23. rész) Hóseás igehirdetésére épül (Hós 1–3. rész). Ézsaiás elhívási látomása a háttere Ezékiel elhívási látomásának (Ézs 6. rész, Ez 1. rész). A gőgös emberi hatalmak megaláztatása (Ézs 2:10–18) beteljesedik mind Isten népének sorsában (Ez 17:6.14), mind pedig az ellenséges népeken (Ez 28:2–10; 29:3–7.15; 30:6.18; 31:14). Ézsaiástól való a salakról (Ézs 1:22; Ez 22:17–22) és a borotváról szóló hasonlat (Ézs 7:20; Ez 5:1–4). Az egyes vezetőrétegek bűneiről szól Zof 3:3k. és Ez 22:23–31.

Érthető, hogy az idősebb kortárs, Jeremiás hatása sok helyen látható. Hiszen Jeremiás az otthon maradottak között ugyanazt hirdette, amit Ezékiel a foglyok között: nem szabad Egyiptom hamis ígéreteiben bízni (Jer 37:3–5; Ez 29:6k.), hanem hűnek kell maradni a Babilóniával eskü alatt kötött szövetséghez (Jer 27–28. rész; Ez 17. 19. rész). Azonosan ítélik meg az otthon maradottakat is: nem ők a jövendő várományosai, hanem a babiloni foglyok (Jer 24. rész; Ez 11:14k.; 33:23–26). Egyek abban is, hogy a népnek belülről kell megváltoznia (Jer 4:1–4; 31:31–34; Ez 11:18–20; 18:30k.; 36:25–27). Mindkét próféta harcolt a hamis próféták ellen (Jer 23:9kk.; Ez 13. rész), Izráelt és Júdát két parázna nővérnek nevezik (Jer 3:6–13; Ez 16. 23. rész), a nép vezetőit hűtlen pásztoroknak mondják (Jer 23:1–6; Ez 34. rész). Sőt még az ige „megevése” is megtalálható mindkettőjüknél (Jer 15:16; Ez 2:8–3:3).

Nagy és alapos tanulmányok foglalkoztak a múlt század második felétől fogva Ezékiel és a Papi irat, ezen belül is az ún. „Szentség-törvény” (Lev 17–26. rész) kapcsolatával. Egyesek Ezékielt tartották a Papi irat atyjának, mások szerint ő függ a Papi irattól. Tény, hogy sok hasonlóság van; de van sok különbség is. Ezeket a magyarázat során külön-külön tárgyaljuk. Fő különbség az, hogy Ezékiel nem ismeri a főpapi intézményt. Ő úgy gondolta, hogy a fogságból hazatért nép felett a Dávid házából származó fejedelem fog uralkodni (Ez 34:23k.; 37:25).

Ezékiel prófétai személyisége.

Nevének jelentése: „Erősítse az Úr!”. Héberül tkp. jehazzéq él (piel imperfectum). A név az édesapa vagy az édesanya kívánságát fejezi ki, amely a gyermek születése alkalmával hangzott el. Erre utalhat az Ez 3:6k. Szüksége van erősítésre Ezékielnek, mert az ő természete érzékeny, sebezhető, és sok támadás fogja érni (Ez 2:3–7; 3:4–11). Gyenge, gyarló ember ő, amit mutat az is, hogy az Úr „emberfiának” szólítja. De az Úr küldte, az Úr jelentette ki magát neki újra meg újra. Ez személyiségének a titka, és nem az, amit a múlt század vége óta egyes kutatók gondolnak, hogy ti. Ezékiel beteg volt, akinek furcsa víziói voltak és különösen viselkedett. A víziókat vagy a tényleg feltűnést keltő jelképes cselekedeteket mindig igen világosan megmagyarázza Ezékiel! Ugyanúgy megmagyarázza a költői szépségű allegóriákat is (Ez 17., 19., 27., 28., 29., 31., 32. rész). Az itt előforduló mítoszokat Ezékiel nem abban az értelemben idézi, mint az ókori keleti vallások, amelyek a mítoszok előadása által akarták biztosítani egy-egy időszakra a világ rendjét, kiküszöbölni a káosz-hatalmak rontását. De Ezékiel itt is a történelem Uráról tesz bizonyságot, Aki igazságos Bíróként megbünteti a földi nagyhatalmak bűneit. Ezékiel személyiségében valóban óriási ellentétek feszülnek. G. Fohrer találó jellemzése szerint „Ezékiel gondolatai minden stiláris nehézkességük ellenére jól érthetők. Gondolkozása nem különbözik az egészséges emberekétől. Nem képez érthetetlen új szavakat; mondatai megfelelnek a nyelvtani szabályoknak, a gondolatok logikusan kapcsolódnak egymáshoz, sorrendjük értelmes összefüggést ad. De lényében ellentétek feszülése látható. Eksztatikus érzékenysége ellenére is következetesen és módszeresen gondolkodik. Izzó szenvedély egyesül benne kicsinyes kazuisztikával, merész reménykedés józan valóságérzékkel. Hideg és goromba szavakat mond, de együttérzéssel bánkódik igazak és bűnösök miatt, és jajgat az eljövendő ítélet miatt. Alkotó szellemi erejével és könnyen áradó beszédével szemben áll a hagyományos elképzelésekhez és formulákhoz való ragaszkodása és hasonló jelentésű szavak halmozása, melyek miatt stílusa száraznak, terjengősnek és nehézkesnek hat. Ebben a végletességben személyiségének belső egysége prófétai küldetésének élményén és tudatán alapszik.” (Sellin-Fohrer: Einleitung in das AT. 1969., 455k. old.)

Ezékiel könyvének szerkesztése.

Ezékiel könyvének szerkesztése már nem magának a prófétának munkája volt, hanem a hű tanítványoké. Ezek annyira hűségesen tolmácsolták Ezékiel tanításait, hogy sokszor nehéz eldönteni egy-egy igeszakasz eredetét: maga Ezékiel írta-e vagy valamelyik tanítványa. Azt is számításba kell venni, hogy Ezékiel ismételten is foglalkozott egy-egy kapott kijelentéssel, és azt olykor némi változtatással újrafogalmazta. Így tehát a duplumok esetében is számolnunk kell az ezékieli eredettel, a papi stílus ismétlésre hajlamos jellegzetességével. Vannak olyan esetek, amikor Ezékiel szóbeli igehirdetésben közölte a rábízott üzenetet (pl. amikor tanácsot kértek tőle a vének), de egészen biztos, hogy sok mindent maga is írásba foglalt, éspedig igen gondosan. Ilyenek a könyv költői részei. Az is bizonyos, hogy könyvében későbbi bővítmények, kiegészítések is vannak. Ezekkel a magyarázat folyamán egyenként kell foglalkozni.

A könyv szerkezete tartalmi szempontból is fontos. Az első nagy fő rész, az 1–24. rész Izráel elleni jövendöléseket tartalmaz a próféta tevékenységének első szakaszából, elhívásától Jeruzsálem elestéig. Itt azt hirdette, hogy az Úr újabb ítélete várható, mert Jeruzsálem lakói továbbra is kultikus és szociális bűnöket követnek el. Ez utóbbiakat Ezékiel a jellegzetes papi gondolkozásmódnak megfelelően vérontásnak nevezi (22. rész). A második fő rész, a 25–32. rész idegen népek ellen mondott próféciákat tartalmaz. Ezek már a múltban is ellenségesen viselkedtek Izráellel szemben, de különösen is fájdalmas az, amit Jeruzsálem eleste után tettek. A gőgös idegen népek megbüntetése az Úr igazságából következik. – Ez a büntetés már rejtett üdvígéret Izráelnek. Az sem véletlen, hogy az ellenséges népek száma éppen hét. Végül a harmadik nagy fő rész, a 33–48. rész, amely Isten népének szóló ígéreteket tartalmaz, főleg a fogságból történő hazatérés ígéretét. Ez utóbbit azonban összeköti a próféta a belső megújulás ígéretével. Az új szív mindenekfelett Isten ajándéka (Ez 11:19k.; 36:28k.); de az embernek magának is törekednie kell rá (Ez 18:31). Mert nem mindenki juthat vissza az ígéret földjére: az Úr egyenként ítéli meg népét, mint a pásztor a juhokat, melyeknek egyenként kell átmenniük a pásztorbot alatt (Ez 20:37). Ezékiel annyira bízott népe hazatérésében, amely az ő idejében még teljesen irreális reménységnek látszott, hogy a 40–48. részben megrajzolta népe eljövendő életét. A Dávid házából származó király, akit a próféta csak fejedelemnek nevez, nem fogja többé nyomorgatni az ország lakóit. Legyen neki saját birtoka, mint bármelyik törzsnek. Ne legyen a királyi palota a templom mellett; a templom nem lehet többé királyi szentély. A király járjon elöl az Úr tiszteletében, gondoskodjék a nép nevében bemutatandó áldozatokról. A törzsek egyenlő részt kapjanak az országból; az osztó igazság uralkodjék, ne a tényleges erőviszonyok. Ezékiel tervezete számos helyen irreális, megvalósíthatatlan. El sem tudjuk képzelni, hogyan lehet megkenni vérrel egy öt méter magas oltár szarvait. Létráról? Hogyan lehet az oltár 6×6 méteres tetejét tisztán tartani? Szabad arra rálépni? Az ország földjét sem lehet úgy felosztani, mintha sima papíron vonalzóval dogoznánk, és egyforma nagyságú 12+1 sáv jöhetne létre. Ennek ellenére a terv csodálatos és jövendőt formáló volt. Reménységet adott a fogságban élő népnek, megóvta őket a csüggedéstől és az asszimilációtól (Ez 20:32!), és valóban Isten kijelentését, Isten csodálatos akaratát tartalmazta: azt, hogy Ő népe között akar lakozni (Ez 20:40; 48:35).

Irodalom.

a) Biblia Hebraica Stuttgartensia, ed. K. Elliger et W. Rudolph, Stuttgart 1966–77. – Septuaginta, ed. A. Rahlfs, ed. tertia, Stuttgart 1949. – Biblia Sacra iuxta Vulgatam Versionem, ed. tertia emendata, editio minor, Stuttgart 1984. b) Szótárak, lexikonok, nyelvtankönyvek: L. Köhler-W. Baumgartner-J. J. Stamm: Hebräisches und aramäisches Lexikon zum Alten Testament I–IV. Leiden 1967–1990. – H. G. Liddell-R. Scott: A Greek-English Lexicon, Oxford 1978. – Finály Henrik: A latin nyelv szótára, Budapest 1884. és 1991. – Györkössy Alajos: Latin-magyar szótár, Budapest 1989. – K. Galling: Biblisches Reallexikon, Tübingen, 1937. Második kiadás: Tübingen, 1977. – B. Reicke-L. Rost: Biblisch-historisches Handwörterbuch I–IV. Göttingen 1962–1979. – E. Jenni-C. Westermann: Theologisches Handwörterbuch zum Alten Testament I–II. München – Zürich, 1971–1976. – D. N. Freedman (ed.): The Anchor Bible Dictionary I–IV. 1992. – W. Gesenius-E. Kautzsch: Hebräische Grammatik, 28. Auflage, Leipzig, 1909. – H. Bauer-P. Leander: Historische Grammatik der hebräischen Sprache, Halle, 1922. – Hildesheim, 1965. – C. Brockelmann: Hebräische Syntax, Neukirchen, 1956. c) Kommentárok és szakkönyvek: R. Kraetzschmar: Das Buch Ezechiel, HK., 1900. – A. Bertholet-K. Galling: Hesekiel, HAT., 1936. – G. Fohrer-K. Galling: Ezechiel, HAT., 1955. – W. Eichrodt: Der Prophet Hesekiel, ATD., 1966. – W. Zimmerli: Ezechiel I–II. BK., 1969. – Az 1. és a 10. fejezethez: O. Keel: Jahwe-Visionen und Siegekunst, SBSt. 84–85., 1977. – A 40–42. fejezethez: M. Noth: Könige 1. BK., 1968. és E. Würthwein: Die Bücher der Könige, ATD. 11,1., 1977. – A 40–48. fejezethez: R. de Vaux: Bible etrient, Paris, 1967. – Uő: Histoire ancienne d’Israel, Paris, 1970. – O. Eissfeldt: Einleitung in das Alte Testament, 3. Auflage, Tübingen, 1964. – E. Sellin-G. Fohrer: Einleitung in das Alte Testament, 11. Auflage, Heidelberg, 1969. – J. B. Pritchard (ed.): Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament, 3. ed., Princeton, 1954–1974. – L. H. Grollenberg-A. van Deursen: Atlas van de Bijbel, Amsterdam-Brussel, 1955. – H. H. Rowley: Atlas zur Bibel, 6. Auflage, Wuppertal, 1976. – J. Aharoni-M. Avi-Jonah-A. F. Rainey-Z. Safrai: The Macmillan Bible Atlas, 3. Edition, New York-Oxford-Singapore-Sydney, 1993.