//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- TANÍTÓI KÖNYVEK Jób könyvétől - Énekek Énekéig
- TANÍTÓI KÖNYVEK Jób könyvétől - Énekek Énekéig :

PRÉDIKÁTOR Bevezetés 01 - 05
Zergi Gábor

PRÉDIKÁTOR Bevezetés 01 - 05
Zergi Gábor


A PRÉDIKÁTOR KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Zergi Gábor lelkész

Bevezetés A könyv neve, helye a kánonban.

A Prédikátor könyve a héber kánon harmadik részében, az öt „Tekercs” negyedik tagjaként kapott helyet. Héber neve: Qóhälät.

Ezt a címfeliratban, az 1:1-ben, szereplő nevet – noha a különféle feltevéseknek se szeri se száma – az exegeták túlnyomó többsége úgy értelmezi, hogy a jól ismert „qáhal” gyökből származik, amelynek jelentése „összegyűjteni”, embereket összegyűjteni. Politikai összejövetelre is vonatkozik, de ha Istennel kapcsolatos, az ekklésia fogalmának héber kifejezője is lehet a qáhál. A gyök igeként csak hifilben használatos, qal alakja nem fordul elő. A Qóhälät szó nyelvtanilag nem lehet más, mint a qal. part. act. nőnemű alakja. Így jelentené azt a személyt, aki a gyűlést összehívja, vezeti és szól az egybegyűltek előtt. A szó a Szentírás más könyvében nem fordul elő, ebben a könyvben többször, kétszer névelővel. A szöveg, alakja ellenére, mindig hímnemű szóként kezeli. Hasonló képzésű szó fordul elő az Ezsd 2:55; Neh 7:57; valamint az Ezsd 2:57-ben. Ezek figyelembevételével, de főképpen arab példák nyomán állítják, hogy szokásos valamely állás vagy hivatal betöltőjét az állás vagy hivatal nevével jelölni. Feltehető azonban az is, hogy a szó célzatosan választott írói álnév. A szokatlan szóképzés is ezt húzza alá. Összefügg a „qhl” alapvető jelentésével és mind a könyv tartalmának, mind céljának jelzése szempontjából is találó: Prédikátor.

A Préd könyvét a magyarázók szentírásbeli helyétől függetlenül a Jób és Péld könyvével egy csoportba, az ún. „tanító könyvek” közé, vagy helyesebben a „bölcsességirodalom” darabjai közé sorolják. A szokásos héber kifejezés a „hokmáh”-költészet pontosabban meghatározza ezt a fogalmat. E könyvek keletkezési idejüket tekintve nagyjából egykorúak. Abból a korból valók, amikor a törvényadás ideje már régen lejárt, elhallgatott az a prófétai szó is, amely közvetlenül hirdette Jahve újabb üzenetét, amikor az isteni kijelentés a theológiai megfontolások nyelvén ért el az emberhez. Jellemző e könyvekre a tanító-célzat. Hol éles, frappáns szentencia, közmondás, hol gondolkodásra késztető példák, megfigyelések és elemzések sora által akar közel vinni a lényeghez. Elsősorban az értelemhez szólnak és ott akarják elősegíteni a szükséges és üdvös „metanoiát”. A középpontban nem történeti személy, nem közösség, nép, vagy gyülekezet áll, hanem az egyén, az egyes ember. A lét kérdéseire keresik a feleletet, s a radikális vizsgálódás tárgya az ember élete széles távlatokban, színes sokféleségében. Ott vizsgálják e könyvek az embert, ahol valójában is áll: a születés és a halál, a jó és a rossz, Isten és a Sátán ütközőpontjában. Ha az irodalmi forma, a tárgy, emlékeztet is a régebbi (egyiptomi, babiloni) vagy egykorú (görög) pogány világ irodalmi formáira, gyökeresen különbözik azoktól abban, hogy a kérdéseket Istennel együtt veti fel. Ennek a vizsgálódó bölcsességnek alaptörvénye, előfeltétele az, hogy Istent a maga valóságában hozzá kell számítani az élethez, mert kérdéseire csak így kaphat az ember érvényes feleletet. A vizsgálódó bölcsesség csak ezzel a feltétellel érhet el hasznos eredményt. A könyv szerzője. Keletkezésének helye, ideje.

A címfelirat szerint a könyv szerzője „Dávid fia”. Másfél évezreden át vitán felül állt, hogy a Préd könyvét Salamon, Izráel bölcsességéről híres királya írta, vagy legalábbis az ő gondolatait tartalmazza a könyv. Az alapos tudományos elemzések nyomán azonban ma már vitathatatlan tény, hogy a könyv szerzője nem lehet Salamon. Mindenekelőtt a könyv nyelvezete bizonyít a salamoni szerzőség ellen. Több mint száz olyan hapax legomenont mutat ki az exegézis, amely csak a Misna, Talmud és a különböző targumok nyelvében fordul elő. Oldalakon át sorolják azokat a sajátosságokat, amelyek a grammatika és a szyntaxis területén jellegzetesen exilium utáni eredetűek. A salamoni kornál sokkal későbbi eredet mellett bizonyítanak a szokatlan szóformák, ragok és szavak, valamint az aramizmusok, grécizmusok is (még perzsa eredetű szó is van a könyvben). Ha nem áll is vitán felül az az irányzat, amely a könyv tartalmában hellenisztikus hatásokat vél felismerni, annyi bizonyos, hogy az a szellem és az a hang, amely a könyvben megszólal, teljesen idegen a salamoni kor emberétől. A stílus is későbbi eredetre vall. A könyvből kiolvasható, vagy kiolvasni vélt történelmi háttér ugyan nem számít megbízható érvnek. Negatív bizonyítéknak azonban elfogadható: nehéz elképzelni, hogy Salamon a saját koráról és uralkodásáról nyilatkozzék olyanképpen, ahogy a könyv írója teszi.

A késői író ezzel a címfelirattal talán az egykori bölcs király emlékének akart hódolni. De kiemelhette ezzel a címmel a könyv jellegét is. A Salamonra történő utalás egyszerre világossá teszi az olvasó előtt, hogy miről akar szólni: az igazi bölcsességről. De a mondanivaló minőségét is jelezhette a könyv elején ez az utalás: olyan bölcsességről van benne szó, amilyen Salamoné volt, vagyis Istentől kapott; olyan, amelynek kezdete (de vége is) az Úrnak félelme.

A szerző feltehetően a bölcsek osztályába tartozott, ami a késői zsidó gyülekezetben a legmagasabb rangok közé számított. A maga viszonyai között tudós ember, egyúttal tanító is, akinek hivatásához tartozott a nyilvános tanítás és a magánügyekben történő tanácsadás is. Tapasztalt, világlátott, sokat próbált ember, aki magas rangja mellett nagy vagyonnal is rendelkezhetett. Ennek a névtelen, írói álnév mögé rejtőző egykori bölcsnek a munkája az egész könyv; az epilógus (a 12:8–14) kivételével.

A keletkezési helyet illetően sokan gondolnak rá, hogy Alexandria lévén az akkori világ szellemi középpontja, az író ott találkozhatott legjobban mind a régi egyiptomi, mind az új hellén hatásokkal. Sok apró, de együtt döntő, megfigyelés nyomán azonban bizonyosnak tekinthető, hogy a könyv Palesztina területén (valószínűleg Jeruzsálemben) keletkezett.

A könyv szerzője már ismeri a teremtéstörténet jahvista és elohista megfogalmazását; a Mal 2:7-ben fordul elő először a „mal’ak” szó, amely egészen jellegzetes fogság utáni fogalmat, papi címet jelent. A keletkezési idő keresésénél ez a terminus a quo. A terminus ad quem pedig a „Salamon bölcsessége” címet viselő könyv megjelenése (Kr. e. 190 körül), amely már bizonyos ellenvetéseket tartalmaz a Préd mondanivalójával szemben. A 2. sz.-ba datált qumráni iratok között is találtak Préd kézirat-töredéket. A nyelvi és egyéb ilyen bizonyítékok alapján valószínűnek látszik, hogy a könyv a 3. sz. végén keletkezett. Tartalma, mondanivalója.

A magyarázók véleménye legszélsőségesebben a könyv tartalmának, mondanivalójának megítélésében különül el egymástól. Az egyik véglet teljes szkepszist, sőt hitetlenséget olvas ki a könyvből, a másik pedig egyenesen az „istenfélelem énekek énekének” látja. Mindegyik iránynak megvan a maga többé-kevésbé jól megalapozott érve állításának igazolására. Kétségtelen, hogy a könyv határozottan és félreérthetetlenül hangsúlyozza, hogy minden hiábavalóság. Ennek bizonyítására hozza a szerző életének eseményeit, vagy az ezt határozottan bizonyító példákat. Szinte minden szóba kerül itt, ami jellemzőt láthat e vonatkozásban a figyelő emberi szem. De nem áll meg ennél a ténynél, amiről egyébként az Úr is beszél. Meggyőződésünk, hogy a komor és sötét példák, a logikus és szinte ad absurdum elmenő következtetések, mélyreható elemzések nem pusztán a „minden hiábavalóság” rideg tényének a megállapítására szolgálnak. Még az utolsó hét vers nélkül is – amelyet Qóhälät egy tanítványa munkájának tartanak – félreérthetetlen a könyv tendenciája: megingatni szilárdnak hitt, de ingatag alapokra épült véleményeket, elvezetni az élet helyes szemléletére, a helyes magatartásra, s a megnyugvást hozó megoldásra, az Úr félelmére. Aki nem akarja elvesztegetni életét hiábavalóan, aki a lehetőségekkel jól akar élni, annak a bölcsesség megszerzése, s a bölcsesség kívánta életfolytatás nélkülözhetetlen. A mondanivaló nem ellentmondást nem tűrő parancs formájában hangzik el, hanem meghökkentő formájával is gondolkodásra késztet s a helyes látás felé szorít. A könyv írója nem szkeptikus, nem is filozófus, hanem „theológus”, s mint ilyen veti fel a kérdéseket s teszi fel a kérdőjeleket. Kétségtelen, hogy a könyv nem maga az evangélium, és nem az utolsó szót módja ki a kijelentés történetéhen. De jó szolgálatot tesz, amikor bölcs vizsgálódásai és éles megfigyelései, valamint kemény logikája erejével kihúzza a talajt a nagyon magabiztos s nagyon a láthatókra és emberire építő élet alól s odaszorít Isten félelmére. És ha nem lenne igaza a Préd látásának, ha nem lenne magában véve minden hiábavalóság, akkor Isten Fiának nem kellett volna emberi testben eljönnie és elszenvednie a kereszthalált megváltásunkért. Az Újszövetség felől nézve a Préd is, mint a törvény, a Krisztusra vezérlő mester a szemünkben.

A könyv kisebb egységekre tagozódik. Szerkezetében csak laza és ad hoc összefüggéseket mutat. Csapongóan változik a téma. A könyvet a fő mondanivaló fogja össze és teszi egységessé. Ennek szolgálatában áll s e felé visz közelebb minden mozzanat.

A könyv egésze költői műnek tekinthető, annak ellenére, hogy a punktátorok prózai akcentusokkal látták el.

Fontosabb kommentárok:

Fr. Delitzsch: The Book of Ecclesiastes, Grand Rapids. 1947; A. R. Fausset: A Commentary critical, experimental and practical, vol. III., Michigan, 1948; H. W. Hertzberg: Der Prediger, Gütersloh, 1963.; H. Lamparter: Das Buch der Weisheit, Stuttgart, 1959.; Th. Leale: A Homiletic Commentary on the Book of Ecclesiastes, New York.; G. L. Robinson: Ecclesiastes (The Abingdon Bible Commentary), New York, 1929.; D. G. Siegfried: Prediger und Hoheslied, Göttingen, 1898.; D. G. Wildeboer: Der Prediger (Die fünf Megillot), Leipzig, 1898.; W. Zimmerli: Das Bueh des Predigers Salomo, Göttingen, 1962.; O. Zöckler: Das Hohelied und der Prediger, Leipzig, 1898.

Préd. I. RÉSZ

Préd. 1,1–11. „Minden hiábavalóság!”

Ez a bevezető mondat adja meg az egész könyv alaphangját. A „häbäl” alapjelentése: lehellet, fuvallat, pára. Így hívták az első emberpár második fiát (Ábel). Átvitt értelemben hiábavalóság, de közel van hozzá a mulandóság, céltalanság, erőtlenség jelentés is. Az 1:2 és a 12:8 között még 31-szer előforduló szó árnyalati jelentése ezek között mozog. A könyv egésze mutatja, hogy mi az a „minden” a Préd szemében, ami hiábavalóság, s mi mennyire az. – A könyv nem úgy kezdődik, mint a prófétai könyvek: „Ezt mondja az Úr!”, hanem: „azt mondja a prédikátor”. Nem azzal az igénnyel kezdi, hogy gondolatai ebben a formában Isten végső gondolatai is az emberről és a világról. Itt a vizsgálódó ember mondja véleményét s így ez nem feltétlenül a megfellebbezhetetlen végső ítélet és végső szó arról, amiről szól. A vizsgálódó mindjárt kezdetnek kemény kérdést vet fel. Mi az a haszon, „nyereség”, amit az ember fáradozásaiból megkaphat? A kérdésben mindjárt benne is van a válasz: semmi! Íme, itt van a föld, amely az emberért teremtetett, s csak az állandóan váltakozó nemzedékek haláltáncának a helye a maga masszív valójában. A föld urának nincs maradandósága. Itt és a következő versekben participiumos szerkezet áll, állandóan hangsúlyozva az állandó, folyamatos változást. A napot sem a Zsolt 19 szemléletében látja, hanem az örökös, céltalan körforgást figyeli meg nála. (Az ókori szemlélet szerint a nap éjszaka nyugatról keletre siet, hogy újra felkelhessen.) Hasonlóan monoton és céltalan a szél örökös, nyugtalan körforgása is. A négyszer visszatérő „szbb” gyök az állandó, egyhangú ismétlődést emeli ki. Hasonló céltalanság látszik a folyók sorsában is. Szüntelen szállítják a tengerbe a vizet, s az meg nem telik. Az eredmény tehát: a nemzedékek, a nap, a szél, a víz céltalan fáradozást mutatnak, nincs semmi eredménye a fáradozásuknak. „Üresjárat” minden. – A 8. v. érthető úgy, mint az eddigi vizsgálódás összegezése. De inkább arról van szó, hogy az előző példák után az emberi cselekvés, beszéd, látás, hallás is ugyanolyan céltalan és hiábavaló. Az ember beszél, lát, hall, s az eredmény: nincs semmi új a nap alatt. Amit újnak vél az ember, arról is hamar kiderül, hogy az újnak látszó forma ellenére is a lényeg régi. – És még egy megfigyelés: a sok emberi fáradozás nemcsak hogy célt nem ér, hanem még emlékezete se marad az embernek. Egészen hiábavalóan cselekszik. A végső eredmény tehát: semmi haszon sehol semmiben, minden hiábavalóság. Ez a Préd könyvének a nyitánya.

A teremtés befejeztével Isten látta, hogy minden „igen jó”. A Préd az ellenkezőjét látja: „minden hiábavalóság”. Az ÚT is így látja: Róm 8:20kk. Az okát nem keresi a Préd, csak a tényt szögezi le. Az ÚT az okról is tud, amit röviden így mond: a bűn.

Igaz a másik tétele is? Valóban nincs semmi új a nap alatt? A modern ember szemében nagyon odakívánkozik e megállapítás után a kérdőjel. Kétségtelen, sok minden mássá lett már a Préd óta is e világon. De: fáradozni, gondoskodni, alkotni és örökölni, sírni és nevetni, felnőni és megöregedni, végül meghalni – nem ez volt mindig, s nem ez ma is az ember élete? Ma is vannak, mint ahogyan mindig voltak, érdekellentétek, hatalmi törekvések, betegségek, katasztrófák, hadszínterek! És ami a döntő: a lényegben nincs változás, semmi új. Nem változott a tény: az egész teremtett világ egyetemben nyög és sóvárog. Az új külső alatt az óember szíve dobog.

Sok magyarázó úgy véli, hogy ez a szakasz az egész könyv mondanivalóját foglalja össze. Most egészében állapítja meg mindenről, hogy hiábavalóság, s a továbbiakban következik a részletezés. Préd. 1,12–18. Mire jó a bölcsesség?

Salamon úgy él az utókor emlékezetében, mint akinek birtokában volt minden, amit a föld javakban, fényben, lehetőségekben nyújtani tud. Ha ilyen ember adja rá magát a vizsgálódásra, hiteles választ nyerhetünk az eredményre vonatkozóan. Ha ő se, akkor ki az, aki jól áttekintheti a dolgokat? Az író beleképzeli magát Salamon helyébe, ami az effajta írásoknál szokásos eljárás. Ha maga Salamon írta volna e sorokat, bizonyosan nem így írja meg. – A „drs” és a „túr” a kutatás két formája, az első a mélységre, a másik a kiterjedésre vonatkozik; a kettő együtt a nagyon alapos kutatás kifejezése. A vizsgálódás eredménye újra csak az, hogy minden hiábavalóság. Az emberi fáradozás hiábavalóságának kifejezésére még többször felbukkanó új kép szolgál: kapkodás a szél után. A kifejezés mögött az a kép van, hogy az ember kinyitott kezével elkapja a szelet, de amikor utána megnézi, hogy mit fogott, látnia kell, hogy semmi sincs kezében. Azt mondja e szakasz tehát, hogy a véghezvitt vizsgálódással is csak gyötri magát az ember, hiábavaló munkát végez. Miért? Meglepő természetességgel hangzik a válasz: Isten adja a hiábavaló munkát s a vele járó gyötrődést az embernek! Hirtelen bukkan itt elő első ízben Isten neve. Jele annak, hogy a Prédikátor számára Isten nem probléma. Vitán felül áll számára nemcsak léte és valósága, hanem az is, hogy beleszól az ember életébe, és többek között azt a gyötrődést is adja, hogy léte értelme és haszna után kutasson. Gyötrelmes fáradozás ez, mert a dolgokban ott van a hiányosság, a „defekt”, és nem tud rajta változtatni semmi erőfeszítés. – A bölcsesség és az ismeret minden földi jónál értékesebb és több. De ha azt vizsgálja az ember, hogy az ilyen bölcsesség ad-e értelmet, értéket az életnek, hogy érdemes-e vele élni az életet a nap alatt – a felelet nem nagyon vigasztaló. Mert a bölcsesség kétélű dolog: segít ugyan jól látni a dolgokat és mélyére pillantani az eseményeknek, ugyanakkor azonban éppen a dolgoknak a hiábavaló volta az, amit felfedez – s ettől a felfedezéstől a bolond megmenekszik. A történések és a dolgok alapos és mélyreható vizsgálata csak azt az eredményt hozhatja, hogy a bölcsesség csupán arra jó, hogy észrevegye a hiányosságokat, a dolgok mélyén rejtőző fogyatékosságot, s azt a gyötrő tényt, hogy nincs módjában változtatni rajta. A hiábavalóság, a „kapkodás a szél után” gyötrelmes és nyomasztó ténye, a dolgok fogyatékossága és hiánya mögött Isten áll. Egyenesen adja az ezekkel való gonosz gyötrődést az embernek. Az önmagával eltelt, önállósult és az életet a maga módján berendezni szándékozó ember olyan utat jár, amelynek a vége menthetetlenül a csőd. Semmi erőfeszítése nem változtathat ezen az állapoton. Isten a gyengékkel és csődbe jutottakkal akar újat kezdeni (2Kor 12:9kk.).

Préd. II. RÉSZ

Préd. 2,1–11. Az öröm próbája.

Miután a bölcsesség útja hiábavalónak bizonyult, kipróbálja a prédikátor az ellenkezőjét is, az élvezetek és az öröm útját. Nyomban meg is mondja az eredményt: hiábavalóság újra, nincs semmi haszna, esztelenség. Hogy kétség ne merülhessen fel a vizsgálódás alapos volta miatt, elmondja, miképpen történt az. Mindenekelőtt, a bölcsesség szemében nagyon gyanús, és szokatlan módon a borhoz folyamodik, amely „megvidámítja az ember szívét” (Zsolt 104:15). A borivás a jólét jele (Ám 6:6; Ézs 5:11). Odaadja magát erre az élvezetre. A bölcsesség csak a megfigyelést végzi, regisztrálja a tapasztalatot: új értelmet kap-e ebben a bolondságban az élet? Arra vigyáz a bölcsesség, hogy ne rabszolgája legyen az élvezeteknek, hanem azok szolgálják az embert (3. v.). Nagyban folyik a próba, királyi méretekben. Megteremti azt a környezetet, ami a keleti ember szemében a boldogságot megadhatja. A paloták emelése alapjában véve meg nem engedett luxus (Ézs 5:9; Ám 3:15). A szőlőhegyek az öröm különleges helyei (Ézs 16:10). A kerthez és szőlőhöz művészi parkok és díszkertek, a Palesztinában különösen is a fényűzés csúcspontját jelentő tavakkal. A gazdagság egyéb nyilvánvaló jelei: a szolgahad, a marhacsordák és a juhnyájak, ezüst és arany kincsek, talán műkincsek. Nem maradt ki az élvezetekből az énekesek művészetében való gyönyörködés. És mindenekfelett a szerelem, az asszony és az asszonyok (különösen így többes számban!). Összefoglalva – az ugyancsak élvezetet jelentő megállapítás –, mindenkit felülmúlt mindezekben, mindenkinél nagyobbá lett. És még a bölcsesség is hozzá! Elérhet ember ennél többet? És ráadásul mindez nem a véletlen folytán lett az övé, hanem maga szerezte. Ez külön is öröm. És íme, jön az eredmény. Az első benyomás nem rossz. Szíve mintha talált volna valamit, amiben örömét leli: egy „osztályrészt”! Vajon ez-e az a „haszon”, amelyet keresett mindebben? Itt szó sincs erről. Csak „részt” kapott valamiből. Haszonról, nyereségről szó se lehet. Mindeme örömöt és élvezetet jelentő dolgok felett is ott a súlyos megállapítás: hiábavalóság, szélkergetés. Így látja Qóhälät-Salamon.

Mámor, birtok, pénz, kincs, művészet, szerelem – kicsiben és nagyban kívánatos a mi szemeink előtt. Mindez együtt pedig olyan hatalom, hogy az utánuk való vágy beivódik az ember sejtjeibe, dolgozik, fárad, törtet értük, álmodik róluk, s akármennyit kapott is belőlük, mindig azt sajnálja, hogy olyan keveset nyerhetett meg. Amit elérhet, az sohasem elég. Mindig azt hiszi, hogy a következő fokon valósul meg reménye, ott a teljes öröm. A Préd olyan ember szájába adja e mondatokat, aki mindent elért. Az eredmény ott is az, amit kicsiben tud minden ember: hiábavalóság. A lényeg az a „nyereség”, amit magában meg nem adhat mindez. A bölcsesség is csak arra jó, hogy nyilvánvalóbbá legyen a teljesen negatív eredmény. A nyereség nem ebben az örömben magában van, s nem abban, amit az ember magától elérhet, vagy megszerezhet.

E megállapítás annál is keservesebb, mert az ÓT is tud róla, hogy valóban van öröm: Ézs 35:10; Zsolt 4:8; 32:11; Hab 3:18 stb. Erről tudhatott – tudott is – a Prédikátor. Azt még nem tudhatta, hogy néhány század múlva a kánoni könyvek között majd négyet is úgy ismernek, hogy „evangélium”, és az első karácsony angyali üzenete így fog kezdődni: „Íme, hirdetek néktek nagy örömet…” (Lk 2:10).

12–26. További vizsgálódás – további hiábavalóság!

A 12b verset sok magyarázó közvetlen a 11. v. után olvassa, s így Roboámra vonatkoznék, mint az itt beszélő Salamon utódára. A homályos vers egyik elfogadhatónak tetsző magyarázata: a 12. v. előrevetíti összefoglalva a következő két szakasz tartalmát, a 12a és 13–17. versekét, a 12b a 18–23. versekét. Folytatódik a vizsgálódás. Ezúttal a bölcs ember fáradozása maga az, amit szemügyre vesz, s ennek a fáradozásnak az eredménye, s a fáradozó ember sorsa. Kétségtelenül kiderül a vizsgálódásnál, hogy a bölcsességnek, s a bölcsen való munkálkodásnak van valami haszna. Bölcs és bolond között nagy a különbség a mindennapi életben, olyan nagy, mint a sötétségben vagy a világosságban történő járás között. Ez a különbség azonban csak a születés és a halál közötti időre nézve áll fenn. A vég szempontjából nincs különbség, s a bölcsnek nincs semmi előnye a bolonddal szemben. Bizony, ez hiábavalóság! (13–15. v.). Azután: bölcset és bolondot egyképpen elfelejtenek. A bölcs emléke sem marad fenn tovább, vagy jobban a bolondénál – ez a tapasztalata és ezt a Péld 10:7; Zsolt 112:6 ellenében állítja a Préd. Bizony a gondolat alkalmas arra, hogy nyomában életundor fogja el az embert. A bölcset és tetteit elfelejtik, s mindenki megy a maga oktalansága után. Szörnyű dolgokat kell látnia a bölcsességnek, ha a balgatag cselekedetek miatt oda jut, hogy „meggyűlöli” az életet (16–17. v.). Súlyosbítja a helyzetet tovább, hogy a bölcsnek sincs semmi garanciája arra sem, hogy fáradozásának munkájának legalább az eredménye megmarad. Hiszen át kell adnia mindent másnak, s a nevető örökös a sok fáradsággal szerzett javakat bolondul bolondságaira tékozolja esetleg. Harmadszor dördül tompán a szó: hiábavalóság (18–19. v.). Ha pedig azt veszi számba, hogy mennyi küzdelem és fáradság van egy-egy eredmény mögött, s hogy még álmában sincs nyugta az emésztő gondok miatt – amit az „alkotás” jelent –, s összes vagyona olyan emberé lesz, aki maga semmit nem fáradozott érte: bizony negyedszer és ötödször is hiábavalóság (18–23. v.).

Tehát a bölcsességnek csak a sírig van haszna. Addig legalább világosságban jár a bölcs. Egyébként azonban a bölcsesség vizsgálódása a szakadék széléig, az életgyűlöletig és a kétségbeesésig vezet. Azt várná az ember, hogy ezzel a nagy negatívummal végződik a vizsgálódás. „A pisztolylövés azonban nem dörren el” (Lüthi). Hirtelen fordulattal az a megállapítás következik – a Préd számára magától értetődően –, hogy éppen ezért nincs jobb az ember számára, mint felhasználni a meglevő lehetőséget az örömre. Mindezt pedig azért, mert Isten kezéből jön a lehetőség az evésre, ivásra és örömre, magában hiábavalóság minden. Isten azonban megadja a bölcsességet, ismeretet és örömöt, s a vétkezőnek nyakába akaszthatja azt a terhet, hogy fáradozzon, gyűjtsön és más kapja meg munkája gyümölcsét. – A 25. v. fordítása érthetőbb, ha több kézirat nyomán „mimmennú”-t olvasunk: Őnélküle. – Nem egészen világos, hogy a 26. v. utolsó mondata mire vonatkozik. Csak formai lezárása egy szakasznak? A gyűjtés és a fáradozás a hiábavaló, s a vele járó bosszúság, fájdalom? Talán az egész szakasz mondanivalójára vonatkozik: hiábavaló a munka és fáradozás útján s a bölcsesség egyéb törekvése útján keresni az örömöt?

A sok vizsgálódás félelmetes eredménye, a minden hiábavalóság ismételt lerögzítése után nem a csalódott ember akasztófahumora szólal meg a szakasz végén, nem is a kétségbeesett és tehetetlen embernek a pillanatra szóló, jelenre korlátozott egyetlen lehetőségébe, az elérhető élvezetekbe való menekülése (Ézs 56:12; 1Kor 15:32). Hanem arról a felismerésről van szó, hogy az ember az Isten kezéből elvett ajándékokban nyerheti meg a „jót”, a maga teremtette körülmények és eredmények ellenére. Isten uralkodik, Tőle származhat csupán jó ajándék. Még az örömnél kisebb dolgok sincsenek az ember hatalmában. Az ad értelmet mindennek, hogy az Ő kezében vagyunk. – Az ÚT biztatása: Lk 6:20; 1Kor 3:21.

Préd. III. RÉSZ

Préd. 3,1–15. A rendelt idő titka.

Új szakasz kezdődik. Az író már nem Salamon képében beszél. Most nem egyes dolgokat és egyes történéseket, hanem az egész életet veszi vizsgálat alá a maga dialektikus feszültségében. – Az ÓT három időt jelentő szava fordul elő e szakaszban: a zemán meghatározott, körülhatárolt időt jelent; az ’ét időpont, valaminek a sajátos ideje (görögül: kairos); az ’ólám kisebb-nagyobb időszakaszt jelöl, esetleg a teremtéstől a világ végezetéig a történések teljes szakaszát is. – Annak megállapítása után, hogy mindennek megvan a maga körülhatárolt, rendelt és sajátos ideje, kétszer hét ellentétpár súlyosan monoton felsorolásával rajzolja a Prédikátor, hogy minden szorosan megszabott terv szerint folyik, s a maga idejében történik. – Az 5. v. jelentheti azt, hogy háború idején a termőföldeket kövekkel hányták tele, s béke idején összeszedték onnan. A 7. v.-ben a ruha megszaggatása a gyász idejére utal. A gyászidő leteltével összevarrták a megszaggatott ruhát.

Azután levonja a következtetést a felsorolásból. Miközben tárgyilagosan megállapítja, hogy minden cselekvésnek ugyanúgy, mint az ellenkezőjének is, megvan a megszabott ideje, hasztalan igyekezet emberi fáradozással próbálkozni annak megváltoztatásával. Az életnek megadott tényei vannak, s úgy kell elfogadni őket, ahogyan adatnak. Mögöttük, s a rendelt idő mögött is Isten áll. A következő ebből adódó tény pedig az: Isten cselekedeteiben, rendelésében nincs semmi hiba. A teremtés jó és szép (Gen 1; Zsolt 104) Isten szemével nézve. Minden a maga idejében történik és minden a helyén van. És noha Isten az embernek – ellentétben az állatokkal – még azt az ajándékot is a szívébe adta, hogy túl a múló pillanaton, az „örökkévalóság” felé is legyen kapcsolata és így az idők rendje és törvénye felől is kérdezősködhet: ez az igyekezete azonban nem érhet célhoz. Isten munkájának titka, eleje és vége, rejtve marad előtte és nem láthat bele az idők titkába sem. Az ember szemei előtt csak egyes, ellentétes események vannak, amelyekben maga is benne van, amelyeket készen kapott Istentől, változhatatlanul. Ezért az ember számára nincs jobb lehetőség, mint az, hogy éljen a neki adott lehetőségekkel, bennük Isten ajándékát ismerve fel. Istené a teljesség, úrként parancsol és szabadon rendelkezik mindenekkel. Az Ő cselekvéséhez hozzáadni, vagy elvenni akarni, az emberi korlátokat áttörni – gőg, alapvető bűn az ÓT szemléletében. Mindennek a célja pedig az, hogy az ember maradjon meg a neki kimért határok között, hajoljon meg az előtt az Isten előtt, aki annyira szabad cselekedeteiben, hogy a tovatűnteket is hatalma alatt tartja és visszahozhatja.

Az emberi élet nem csupa öröm, de nem is merő szomorúság. Az oktalan optimizmus és a kétségbeesett pesszimizmus egyképpen indokolatlan. Minden a megszabott idejében történik, de az események mögött nem vak véletlen, hanem az időket s vele együtt mindeneket a hatalma alatt tartó Úr áll. Semmiféle emberi erőlködés nem lépheti át a számára adott határokat. Isten cselekedetei változhatatlanok, az ember nincs abban a helyzetben, hogy igazítson rajtuk. Feltétlen úr mindenekben, aki előtt csak meghajolnia lehet az embernek. Ezenfelül pedig elfogadhatja hálásan ajándékait, s örömmel élhet azokkal. Nem azért, mert egyebet nem tehet, hanem azért, mert megilleti őt a hódolat, s ajándékai azok, amelyek jók az ember számára.

Az ÚT természetesen már a rendelt idő s az egész élet kérdését más szemmel nézi: a betlehemi éjszaka, a golgotai délután, a húsvéti reggel, s „ama nap” fényében. A Róm 8:28 is sokkal többről és jobbról tud, mint e szakasz.

Préd. 3,16–22. Mire tanít a jogtalanság?

Minden az Isten hatalma alatt van. És a Préd mégis azt látja, hogy a törvénykezésben nem az igazság, hanem a törvényszegés érvényesül mindenütt. Az ítélkezésben való igazság és bölcsesség fontos dolog (1Kir 3:16kk.). A tapasztalt szomorú tény, a sok törvényszegés, azonban nem panaszt és nem is tiltakozást vált ki az íróból. Meg van róla győződve, hogy, mint minden dolognak, az ítéletnek is megvan a maga rendelt ideje, s igaz és törvényszegő fölött egyképpen ítéletet tesz az Isten. Arról nem beszél, hogy ez az ítélet milyen formában jön el. De magától értetődő a számára, hogy a kellő időben eljön. Ezentúl pedig tudja azt, hogy a látott törvényszegéssel – amelynek nem jön nyomban látható módon az ítélete – Isten megvizsgálja, megpróbálja az embereket, hogy hajlandók-e elismerni teremtettségük korlátait Isten előtt. „Kiválogatja” őket, hogy a látott szomorú tények nyomán kiben támad panasz, perlekedés ellene, s kiben alázat és istenfélelem. Sőt tovább is megy. Ezek a tények arra kényszerítenek, arra is szánta őket Isten, hogy az ember nézzen szembe egy nagyon félelmetes és komor valósággal: az ember magában véve nem több az állatnál (Zsolt 49:21). Sok tekintetben, de a földi vég tekintetében különösképpen is közös a sorsa az állatokéval. Teste porból való. Ugyanúgy a porba tér vissza, mint az állat. E tekintetben semmi előnye az embernek az állattal szemben. Itt elsősorban a testi vég minden emberi gőgöt szertefoszlató komor tényén van a hangsúly. Egy helyre kerül az ember az állatokkal. A lélek sorsáról többet is tud az ÓT is, a Préd is, mint amennyit itt mond róla (12:7). Gyanítani lehet, hogy a 21. v. kérdése az akkor kezdődő divatos vélemény ellen hadakozik, vagy legalábbis megkérdőjelezi azt: az ember lelke „felfelé”, az állaté „lefelé” megy a halál után. Ami a halál után lesz, az kívül esik az emberi ismeret határain. Osztályrészünk annyi, hogy szabad örvendezni munkánkban s annak eredményében, mert Isten adta. – Még néhány megjegyzés a szakasszal kapcsolatban. A szöveg, illetve a mondanivaló nem annyira világos, hogy csak ezt a – egyébként legvalószínűbb – mondanivalót lehetne kiolvasni belőle. Érthető úgy is, hogy a törvényszegés kiegyenlítése, az ítélet maga a halál. A kép akkor az, hogy az élők seregéből az Isten fenséges mozdulattal kiválasztja, s a halálba hívja, akit akar, a maga idejében. A Préd itt a jahvista teremtéstörténetet tartja szem előtt, Gen 2. r. Ha az Isten visszavonja „az életnek lehelletét”, az ember porrá lesz újra.

Meghökkentő számunkra ez a tragikus ember–állat párhuzam, a kiélezett közös sors, az egyforma halál. Pedig igaza van a Prédikátornak. Az emberi látás és vizsgálódás számára nem a halál a vég? Tudhat az ember magától valamit arról, hogy mi következik a halál után? Amit mi a halál utáni életről tudunk, azt nem mint a nap alatt élő emberek tudjuk, hanem mint Isten fiai, mint megváltott emberek! Magában véve, az emberi adottságokat összegezve, nincs mivel dicsekedjék az ember. Amivel több az állatnál, azt Isten külön teremtő és megváltó munkájának köszönheti. – A halál az ÚT személetében is a végső nagy ellenség. Az első húsvét óta azonban azt is tudjuk, hogy az élet végső határánál nem a mindent zsákmányul ejtő halál, hanem Krisztus, az élet Fejedelme áll.

Préd. IV. RÉSZ

Préd. 4,1–16. Fájdalmas és kísértő tények a mérlegen.

A jogfosztottak, elnyomottak, vigasztalás nélkül valók szavakkal le nem írható nyomorúsága, a mindenükből kiforgatottak vigasztalan állapota döbbenti meg a bölcs figyelőt az 1–3. versek szerint. A végső idők nyomorúságából érez meg valamit ezek láttán a Préd. Izráel körében különösen is nagy súllyal esik a latba ez az állapot, hiszen egész történetén végighúzódik a figyelmeztetés, hogy az elesettek iránt irgalommal kell viseltetniök, hogy az Isten mindig az elnyomottak oldalán van. Nem szűnik meg az Úr emlékeztetni arra, hogy Izráel is nyomorúságban volt, és létét annak köszönheti, hogy megszánta és irgalmas volt iránta az Úr (Ex 22:21kk.). Ha ennek ellenére ilyen szörnyű állapotok vannak, annak elítélésére már nem elég a szokásos kifejezés, a hiábavalóság. A Préd maga nyilván nem részese személyesen ezeknek a nyomorúságoknak. Szava mégis megdöbbentő élettagadásba csap át. Az arám sbh gyök a könyvön kívül csak himnologikus összefüggésekben található. Boldognak dicséri a holtakat, sőt a meg nem születetteket, mert ők nem részesei e nyomorúságnak és nem kell látniok azt. Semmi vigasztalást nem lát a Préd, még az ÓT üzenetéről is elfelejtkezik, amely tud arról a napról, amikor Isten eltörli a könnyeket (Ézs 25:8). Mégis figyelemre méltó, hogy eme megfigyelés után elmarad a szokásos buzdítás az evésre, ivásra, örömre. Még közvetve se mondja hát, hogy ebbe minden további nélkül bele kell törődni, vagy nem kell vele törődni. Minden megbecsülés és segítség megilleti azokat, akik a maguk helyén mindent elkövetnek, hogy ezek ne így legyenek. És aki csak a könnyek jövendő – valóban elkövetkező! – eltörléséről akar tudni, annak számára idegen marad az evangélium lényege, amiről a nyomorúságos keleti istállóban született, a kereszten a Zsolt 22 szavával kiáltó, az ember nyomorúságával szolidaritást vállaló Messiás munkája beszél. (Mellesleg: Jób és Jeremiás is megátkozza születésnapját, Jób 3:1kk.; Jer 20:14kk.)

A 4–6. v. a munkát veszi szemügyre. A munka az eset utáni ember számára kényszer-jellegű is (Gen 3:17–19), de az élethez hozzátartozó szükséges jó is. A figyelő Préd azonban valami mellékzöngét hall ki a szüntelen munkából és fáradozásból. Azt látja meg, ami erős hajtóerőként mögötte van, s kísértésként benne van: ez által akar az ember a másik fölé kerekedni. A másokra való féltékenység kényszeríti az embert egyre több munkára. Ez nem csak „küzdelem a létért”, hanem „konkurencia”. Ezért hiábavalóság. – Tétlen legyen hát az ember? Semmiképpen sem! Csak a bolond teszi ezt, mondja a 4. v. közmondása. De megfontolandó, hogy kell-e valóban mindaz a rohanás, fáradság, munka, amellyel mindkét kezünk tele van? Az „egy marék” nyugalom nem tétlenség, hanem a szükséges megpihenés, a „szombat-nap”, amely nélkül minden rohanás csak kapkodás a szél után, s az 1–3. versek nyomorúságához vezet.

A 7–12. versek az egyedülálló ember munkájáról mondják el a bölcs megfigyelés eredményét. Mi értelme van a megfeszített munkának, mikor még utódja sincs, akinek gyűjtsön? Végképpen céltalan és értelmetlen az ilyen fáradozás és az illetőnek nem jut eszébe, hogy milyen rossz foglalkozás ez. Pedig a közmondások is utalnak rá. Ha ketten végzik a munkát, több eredménye van; ha a magában járó verembe esik, vagy úgy elesik, hogy nem tud felkelni, nincs ki segítsen rajta; jobb, ha a hűvös éjszakában egymás mellett ketten fekszenek, és a kettőjük felső ruhájával takarózhatnak; a három szálból sodort kötél erősebb a kétszálúnál, különösen pedig az egy szálból állónál. (A példák mutatják, hogy a Gen 2:18-ról van szó: „Nem jó az embernek egyedül lennie”.) Az előző szakasz összefüggésében arra lehet gondolni, hogy az ember maga választotta sorsáról van szó. Annyira tele van munkával és fáradozással, hogy a gazdagság utáni telhetetlen vágyában az egyedülvalóság terhét is vállalja, hogy annál több idő jusson, több lehetőség legyen a gyűjtésre. Bizony, ez elég gonosz dolog. Még amit egyébként elérhetne munkájával, abból is kizárja magát. Kétségtelen, hogy vannak emberek, akik feleség, gyermek, rokon nélkül maradtak önhibájukon kívül. A magánosságot azonban mindig az ember teremti maga körül. Isten rendje szerint nem jó; de nem is kell az embernek egyedül lennie. Az ÓT is tudja: nemcsak vérségi kötelékek vannak!

Sokan úgy vélik, hogy a 13–16. versek az előzőkhöz kapcsolódva azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy nem lehetne-e segíteni ezen az állapoton? Ha az intésre a saját véleménye szerint rá nem szoruló, oktalan uralkodó helyére olyan ember kerülne, aki bőrén érezte a nyomorúságot: vajon nem változhatna-e meg a helyzet? A megfigyelés eredménye azonban az, hogy előbb-utóbb újra csak a régi állapotok jönnének vissza, az esetleges kezdeti jobb kilátások ellenére is. – De lehetséges, hogy csupán egy, a történelemből általában levonható következtetést állapít meg a történettel a Préd. Ezt a tényt is besorolja a bölcsesség szerezte tapasztalatok közé. Hiába fogadják örömmel a bölcs, ifjú uralkodót, utóbb tőle is elfordulnak. Akár azért, mert nem teltek be a hozzá fűzött reménységek, akár azért, mert a népkegy ingatag, akár azért, mert a következő nemzedékben van a hiba.

E fájdalmas és sok kísértést magukban rejtő tények a bölcsesség számára – magukban véve – csak a minden hiábavalóság komor tényét erősíthetik meg, s a maga tehetetlenségét meglátó embert Isten félelmére szoríthatják.

Préd. V. RÉSZ

Préd. 4,4:17–5:6. Az Isten előtt…

Az Isten iránti helyes magatartásra figyelmeztetnek e versek. A bevezető szavak hallatán a csúszós, vagy a meredek szélén vezető út képe rémlik fel. Vigyáznia kell az embernek magára az Isten előtt, hogy valami baj ne történjék vele. Nem veszélytelen dolog az Isten házába menni. Hallgatni, figyelni kell – ez mindennél fontosabb az Isten házában. Az Isten szavára (törvény, próféták) való figyelést nem pótolhatja semmi áldozat, különösen nem a „bolondok módjára” hozott áldozat, vagyis amelyet azzal a szándékkal hoznak, hogy vele lekötelezzék Istent. Csak a cselekedeteiket meg nem vizsgáló balgatagok vélhetik, hogy Istennek maga az áldozat elég, s nem nézi, hogy mi van mögötte. – Isten beszéde old és kötöz. Életről és halálról van benne szó; a lábak szövétneke, és nem tér vissza üresen. Ezért nemcsak nem kedves, hanem egyenesen „rossz cselekedet” Isten előtt a magunk választotta istentisztelet.

A második figyelmeztetés az imádkozásra vonatkozik. A kérő emberhez és az alázatos emberhez, aki tudja, hogy nagyobb előtt áll, a megfontolt szó illik. A sok beszéd a pogányok imádkozásának a jellemzője, amely sokszor varázslás, az istenség kényszerítése akar lenni. Mivel Isten mennyei, mi pedig földiek vagyunk – mérhetetlen különbség! –, azért nagy tisztességadással kell elmondanunk könyörgésünket. Isten színe előtt a „kevés szónak” is mutatnia kell alázatunkat. A meg nem válogatott sok beszéd ezenfelül menthetetlenül elárulja a balgatagot. Ahogyan a sok fáradozás következménye az álom, úgy a sok beszédé a balgatag hang. Isten akarja az imádságot, de balgaság volna azt gondolni, hogy a sok beszéddel ráerőltethetjük a magunk akaratát Istenre, vagy meggyőzhetjük igazunkról.

Még jobban kell vigyázni a fogadásokkal. Önként, hálából, vagy a kérés megerősítéséül vállalt önkéntes, a törvény előírta adományon felüli önkéntes adományról vagy áldozatról van szó. Jobb nem tenni fogadalmat, mint meg nem tartani a fogadást. Isten szava változatlan; örökre megáll. Az előtte elhangzott szónak is magán kell valamit hordania ebből a jellegből. – Az 5–6. v. értelmét illetően eltérőek a vélemények. Az egyik változat szerint itt még mindig a fogadalomról van szó. Isten számon tartja a fogadást és nem lehet kibújni a teljesítése alól azzal, hogy tévedés volt (elsietett volt a fogadalomtétel; vagy: tévedés volt, hogy mind ez ideig halogatta a teljesítését). Isten haragja felgerjed és nem marad el büntetése. – A másik változat a nyelv bűneire gondol, amelyek az egész testet vétekbe ejtik. Nem lehet azzal mentegetőzni, hogy tévedés volt csupán. – Az „Isten követe” (Mal 2:7) kifejezéssel kapcsolatban gondolnak arra a papi személyre, aki feloldozhat a fogadalom alól. Vagy olyan hivatalos személyre, akinek a tévedésből, sietségből, azaz „gyengeségből” elkövetett bűnöket meg kell vallani. Ily módon – tehát lehetőleg minél olcsóbban – megmenekülni a fogadás teljesítése, vagy a káromlás bűne alól, haragra ingerlése Istennek. – A 6a v. értelme bizonytalan, csak bizonyos szöveg-konjektúrával érhető el jobb értelmezés (esetleg a Jer 23:25.32 és a Zak 10:2 összefüggésében nézve).

Isten félelmének éppen nem utolsó megnyilvánulása az Isten előtti megfelelő, alázatos magatartás. Isten vigyázza és félti a „szó”, az „ige” ügyét. Éppen ezért az emberi szónak is stabilizálódnia kell minden vonatkozásban…

Préd. 4,7–8. Hatalom alatt.

A 3:16 és a 4:1 problémája kerül újra elő. Szárazon, indulat nélkül állapítja meg, hogy nem kell elképedni a jogtalanság láttán. Nem arról van szó, hogy jól van ez így. Természetesen nincs jól. A bölcs azonban látja, hogy ez a kizsákmányolás farkastörvénye. A jograblók felett hasonlók állnak, s még azok felett is hasonló hatalom uralkodik. E homályos vers azonban úgy is érthető, hogy legfelül az Isten áll. Ő tartja uralma alatt a kizsákmányolókat is (ami természetesen így van!). Egyik gazembert a másikkal bünteti és tartja fegyelem alatt, s a végső ítélet is az ő kezében van, aminek megvan az ideje. – A 8. v. jelentheti azt is, hogy a legrosszabb felsőbbség is jobb, mint a teljes káosz. A relatíve legjobb állapot az író szemlélete szerint egy ország számára az, ha a király a földművelés érdekében mindent megtesz. Ki nem mondottan az is benne van ebben a kifejezésben: aki minden tekintetben a békességet tartja szem előtt. Földet művelni csak békére érdemes. – Az előző szakasz összefüggésében úgy is lehet nézni a szakaszt, hogy figyelmeztetés is: vigyázz a lábadra, mikor Isten házába mégy, és vigyázz – ha kimégy az Isten házából az életbe.

Préd. 4,9–19. Ajándékként…

A gazdagság olyan hatalom, amellyel számolni kell. A következő közmondásszerű megállapításokból a gazdagság csalárd és megbízhatatlan volta tűnik ki. Megszállottjaira jellemző: 1. Minél többje van, annál többet akar; minél többet gyűjt, annál inkább rabja lesz a gyűjtés szenvedélyének (9. v.). 2. A vagyonnal nő az élősködők száma, az olyanoké, akik nem profitot jelentenek, hanem maguk is profitálni akarnak (szolgák, gondnokok, koldusok, naplopók). A vagyon gazdája legfeljebb csak gyönyörködni tud vagyonában (10. v.). – 3. A gazdag, aki nem végez testi munkát, hanem élvezni akarja, amije van, jóllakik és nem tud úgy aludni emiatt, mint aki dolgozik (11. v.). – 4. Váratlan csapás, rossz számítás miatt elveszhet a vagyon. Olyan lehetőség ez, amely minden kapzsi gazdagnak a feje felett lebeg, s a gyermekének – akinek talán gyűjteni vélt – mire megszületik, semmije se marad (12–13. v.). – 5. De maga az a tény, hogy semmit se vihet el az ember magával, hogy mezítelenül, ahogyan e világra jött, úgy kell távoznia: nem jelenthet-e örök fájdalmat a gazdagnak? Egyébként is, a közös végső állomásnál, a halálnál, az is nyilvánvalóvá lesz, hogy semmi haszna nincs a fukar gazdagnak, aki bosszankodva, esetleg magától is megtagadva azt is, amit megkaphatott volna, csak fáradozott gyötrődve. Gonosz nyavalya az, hogy annyi gyötrődéssel gyűjt, s mindent elveszít.

A gazdagság magában rabságot jelent, hiábavaló, értelmetlen törődést, önemésztést, csalódást. A legfontosabbat, az örömöt, nem adhatja meg. Az öröm Istenhez van kötve, Ő adhatja egyedül. Osztályrésze lehet az embernek ezen a földön, hogy fáradozása és munkája gyümölcsét örvendezve élvezheti, hogy öröme telik abban, ami részéül jutott. De ez nem magától jön csak úgy, nem szükségszerű következménye a fáradozásnak. Ez maga is ajándék, Isten ajándéka. Ahová ad örvendezést a munka nyomán, ott lesz csak öröm. Magában véve minden emberi fáradozás és munka, s az így szerzett vagyon csak a gyötrelem forrása lehet. Hálásan és örvendezve, aggodalmaskodás és gyötrődés nélkül élni a jóval: ez nem telik ki az embertől. Nem az epikureusok filozófiája ez, hanem annak az embernek örvendező életformája, aki ajándékul kapta, hogy aggodalmaskodás és félelem nélkül örvendezhet az ugyancsak úgy kapott jókkal. Ezt erősíti meg a több fordítási lehetőséget nyújtó 19. v. is. – A vagyonnak, az örömnek, minden jónak a titka ez: Isten adja ajándékul.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon