A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Czanik Péter lelkész

Bevezetés. A könyv szerzője.

„Salamon” mondja az 1:1; 10:1; 25:1. De árulkodik már az a tény, hogy három ilyen címirata is van a könyvnek; méginkább a három közül az utolsó. Salamon király szerzőségét nem úgy kell értenünk, mint egy mai könyvnél. Úgy tekintettek rá Izraelben, mint a bölcsesség legfőbb képviselőjére (1Kir 10:1–10). Bölcs mondásait, hasonlatait, énekeit szájról szájra adták; bizonyára hamarosan megkezdődött írásba foglalásuk is. Ha azonban egy-egy bölcs mondás született, vagy a külföldi bölcsességirodalomból fordítottak le egy darabot, ezt is besorolták a neki tulajdonított mondások közé. A 25:1 szerint még halála után több száz évvel is közszájon forogtak ily módon tőle származó, vagy neki tulajdonított darabok; ezeket aztán – mai szóval – egy bizottság gyűjtötte össze Ezékiás uralkodása alatt. Azonban mások bölcs mondásai is belekerültek a könyvbe. A 22:17 és 24:23 általában a bölcseket, a 30:1 és a 31:1 Agurt és Lemuélt nevezi meg. Hogy kik voltak, nem tudjuk. Két irányban kereshetjük: a királyi udvarokban kiemelkedő közigazgatási, tanácsadói szerepet játszottak a bölcsek. Mint a 25:1 mutatja, ők végezték az írásba foglalás munkáját. Bizonyára az ő alkotásuk is ott van a gyűjteményben. Ők lehettek a közvetítők a másik forrás felé: az Izraelt körülvevő népeknek komoly bölcsességirodalma volt. Ez feltétlenül hatott az izraeli művekre (ld. alább).

Címe.

Példabeszédek. Az eredetiben a másál szó felel meg a példabeszédnek. Jelentését kétféleképpen igyekeznek levezetni, mindkét érvelésben lehet valami igazság. A msl gyök jelentése a héberben lehet „uralkodni” és „hasonlítani”. Akik az első jelentés felől értelmezik szavunkat, azok rámutatnak arra, hogy az eredeti szöveg tele van szójátékkal; ezek pedig „a régiek fölfogása szerint gondolatébresztő, magyarázó, meggyőző erővel bírnak… A másál erővel telített szó, valami, ami a megszokotton túlmegy” (Gemeser). Emellett szól az, hogy prófétai kijelentésekben többször előfordul: Num 23:3.7; 24:3; Ézs 14:4; Mik 2:4; Hab 2:6.

E helyek egyike sem zárja ki a másik értelmezést. Eredetileg hasonlatot jelentett a szó (10:26). A Hab 2:6 is érthető úgy, hogy hozzá fogják hasonlítani azok sorsát, akik azonos bűnben élnek. Ez a jelentés könnyen átmehetett az allegoriára (Ez 17), valamint a fenti hasonlathoz fogható rövid mondásokra, közmondásokra (Ez 18:2–3), aforizmákra, ha kifejezetten nem is tartalmaztak hasonlatot. Ezek a rövid mondások azután bővültek. Mellé tettek egy másikat, amelyik más szavakkal megismétli (22:17), kiegészíti (3:6) az értelmét, vagy az ellentét segítségével mélyíti el (10:27). Ez az óhéber irodalomban viszont már egy kis vers, tekintve, hogy ott a költeményt a gondolatritmus teszi. Érdekes lépcsőfok a 26:4–5. „Végül a másál, ahogy a példabeszédek címében alkalmazzák, jelenti az erkölcsi aforizmát, költeményt és értekezést, a bölcsek tökéletes szakértelmének végső és páratlan termékét. Izrael bölcseinek kiinduló mintája a népies közmondás volt”, ebből fejlesztették aztán tovább a komplikáltabb formákat (Fritsch).

Felosztása.

Három címirat (1:1; 10:1; 25:1) három nagy részre osztja a könyvet. Az 1–9; 10–24 és 25–31 fejezetre. Egy-egy nagyobb gyűjtemény végén azonban függelékszerűen kisebb gyűjtemények találhatók. Így a 10–24 végén a 22:17–24:22 és 24:23–34 a „bölcsek szavai” és „ezek is a bölcsek (szava)i” címmel. A 25–31 végén találjuk Agur mondásait (30:1–14), számokkal kapcsolatos mondások gyűjteményét (30:15–33), Lemuél mondásait (31:1–9) és talán külön mű a derék asszony dicsérete (31:10–31). Eszerint: A. 1. 1–9
B. 2. 10:1–22:16
3. 22:17–24:22
4. 24:23–34
C. 5. 25–29
6. 30:1–14
7. 30:15–33
8. 31:1–9
9. 31:10–31
A Septuaginta (az ÓSz-nek a Kr. előtti századokban készült görög fordítása) bizonyítja, hogy ezek különálló darabok, mert más sorrendben hozza őket.

Keletkezési ideje.

Vitatott. Ha a 25:1-el kezdődő szakasz Ezékiás idejében állott elő (Kr. e. 8. sz. vége), akkor az egész könyv, mint egységes gyűjtemény csak később keletkezhetett. A főrésznek (10:1–22:16) viszont már hamarabb készen kellett lennie. Ehhez a már meglevőhöz gyűjtötték hozzá Ezékiás emberei a többit. Utána összekapcsolták a kettőt, hozzácsatolták a kisebb gyűjteményeket; az egész elé írtak egy bevezetőt (1–9) s fölé tették címnek: Salamon példabeszédei. Tehát:

1. fokozat: A Salamon halálát követő századokban összegyűjtik mondásait. Kr. e. 10–8. sz.
2. fokozat: Hozzácsatolják egy egyiptomi munka fordítását, ill. átdolgozását (22:17–24:22).
3. fokozat: Összegyűjtik a 25–29-et (Kr. e. 8. sz. vége).
4. fokozat: A kettőt összekapcsolják.
5. fokozat: Hozzáillesztenek még kisebb egységeket és
6. fokozat: Az egész elé megírják az 1–9-et.
Egyelőre még csak elképzelések vannak arra nézve, hogy mikor keletkezhettek a nevezett kisebb gyűjtemények. A könyv nagyrésze egymással össze nem függő mondásokból áll. Az első kilenc résznek azonban fölismerhető gondolatmenete van, mégpedig erre a főtémára: a bölcsesség haszna. Ebből következtetnek arra, hogy utoljára írták az egész könyv bevezetőjéül. Sokáig azt tartották, hogy egész későn, a fogság után keletkezett. Azok a stílusjegyek azonban, amelyek alapján erre következtettek – a régészeti leletek tanúsága szerint – megtalálhatók az Izráelt körülvevő népek irodalmában, mégpedig jóval korábban. Ez már átvezet a következő kérdéskörhöz.
Kortörténeti összefüggés.

Izráel természetesen ismerte az őt körülvevő népek kultúráját és kapcsolatban állott azzal. Márpedig ezeknek a népeknek mindnek volt bölcsességirodalma. Mezopotámiában a suméroknál állottak elő az első gyűjtemények a Kr. e. 3. évezredben, továbbfejlődik a bölcsességirodalom Asszír-Babiloniában. Egyiptom bölcsessége is több ezer éves múltra tekinthetett vissza. De jelentős volt a kánaánitáké is. Bizonyára talált és vett át Izrael azoktól a kánaánitáktól, akiket Palesztinában talált és leigázott, meg ezeknek északi rokonaitól is. Keresik az izráeli bölcsesség bizonyos forrásait az araboknál (Edom), sőt nyomoznak a görögök felé.

Izráel bölcsességirodalma része az ókori Közel-Kelet bölcsességirodalmának. Hogyan? Természetesen más a mondanivalója, de hasonló a formája. A nyelve egy a többi sémi nyelv közül, a költői forma hasonló az ókori Közel-Keleten ismert költői formákhoz. Kimutathatók gondolati érintkezések, azonos kifejezések, Egyiptomban megtalálták „Amen-em-ope bölcsességét” – kiderült, hogy forrásul szolgált annak a mondásgyűjteménynek, amelyik a 22:17–24:22-ben maradt ránk; a megegyezések sokszor szószerintiek. Ugyanez a rész merít az „Achikár mondásai” c. műből is. Azok a bölcsek tehát, akiknek szavairól a 22:17 beszél, külföldiek voltak. Egész nyilvánvalóan megmondja ezt az átvételt maga a Biblia a Péld 31:1-ben: Lemuél király beszédei következnek – mondja. Márpedig ilyen nevű királya Izráelnek nem volt, csakis pogány lehetett.

A Példabeszédek könyve része Izrael bölcsességirodalmának. A Prédikátor és a Jób könyve, meg néhány Zsoltár (Zsolt 1; 19; 37; 49; 73; 112; 119; 127–128; 133) tartozik még ezenkívül ehhez a műfajhoz, valamint az apokrif Jézus Sirák, Salamon Bölcsessége. A későbbi – rabbinisztikus – irodalomból még e műfajhoz tartozik a Pirké Aboth (Az atyák mondásai) c. munka.

Kik voltak azok a bölcs emberek, akik művelték ezt az irodalmat?

1. Maga a nép.

a) Ahol a világon ember él, jelenségek, kérdések elé van állítva: élet–halál, jó- vagy rossz sors, munka–henyélés, jóság–gonoszság. Az ember ezeket meggondolja, válasz születik meg rá, reflexió; ez a válasz nemzedékeken át csiszolódik. Minden nép ajkán él egy sereg ilyen kikristályosodott; tömör formát talált igazság: közmondás. „Szerzőjük” nincs – illetve az egész nép az. Az Ószövetség sok helyen idézi őket. „Az atyák ették meg az egrest, a fiak foga vásik belé”. Ez 18:2. „Ne kérkedjék a kardszíjat felkötő, mint aki már megoldja azt” 1Kir 20:11. Még néhány példa: Gen 10:9; 2Sám 11:25; 13:12; Péld 13:7.

b) Ide tartozik, amikor játékosan, elmetorna formájában igyekeztek a jelenségek mögé hatolni. Így született a rejtvény. Legismertebb példája Sámsoné (Bír 14:12–19). Valószínűleg a számokkal kapcsolatos mondások a rejtvényekből keletkeztek. Így hangzott a kérdés: Milyen három dolog alatt indul meg a föld? Erre jött a felelet: Péld 30:21–23.

c) Példázatos mesék (Bír 9:8–15; 2Sám 14:6kk.).

Ez a népi bölcsesség szolgált a további fokozatok alapjául. Egy rövid mondáshoz (A gazdag embernek erős városa a vagyon. Péld 10:15a és 18:11a) hozzáillesztettek egy folytatást (Az alacsonysorsúaknak a szegénységük a romlásuk. Péld 10:15b). Ugyanahhoz a mondáshoz azonban másfajta folytatást is kapcsolhattak (Magas várfal – képzeletében 18:11b) Ugyanígy: Péld 26:27a = Préd 10:5a; Péld 11:13a; 20:19a; de a versek második fele más-más. Ha azonban egy rövid mondáshoz ilyen módon folytatást illesztenek, kész a gondolatritmus, vagyis egy parányi költemény. Nincs kizárva, hogy sok népi mondás már eredetileg gondolatritmusban keletkezett.

2. Karizmatikus bölcsek a nép között. A különböző emberi közösségekből kiemelkednek egyesek bölcsességükkel: okos tanácsaikkal, peres ügyekben méltányos ítéletükkel, helyes helyzetfelismerésükkel. Az ilyeneket aztán fel is keresték tanácsért, ítéletért. Nagy tekintélynek örvendtek. Amikor a városkapu melletti kis téren megjelentek, ahol a városi „közélet” zajlott le, tisztelettel hallgatták szavaikat. Egy-egy találó bölcs megjegyzésüket szájról szájra adták. (A Jób 29 rajzol meg egy ilyet.) Saját bölcsességük mellett nyilván ismerték és továbbadták a régiek bölcsességét. Tudunk bölcs asszonyokról, egy ilyennek a segítségével békíti ki Joáb Dávidot Absolonnal (2Sám 14). Politikai ügyben tevékenykedik egy másik (2Sám 20:16–22).

Karizmatikus bölcseknek azért nevezzük őket, mert bölcsességüket ajándékként kapták és úgy is adták tovább, nem tanulták és nem foglalkozásszerűen gyakorolták. Még ide sorolhatók, bár némileg különböznek azok a vének, akik tapasztaltságuknál fogva voltak vezetői különböző közösségeknek, valamint a királyi tanácsosok, akik természetes bölcsességükkel vívtak ki maguknak tiszteletet a király környezetében. Jól ismert Akhitófel (2Sám 16:23) Dávid idejében, de még jóval korábbról is maradt idevágó adat: A Bír 5:28–29 szerint bölcs asszonyok veszik körül a királynőt. Ezek a „bölcsek”, „bölcs férfiak”, „bölcs asszonyok” (királynő esetében) már udvari tisztségviselők, ha nem is hivatalnokok. Ugyanígy máshol is egy bizonyos testületet jelent a bölcsek fogalma: Ézs 19:11 (Egyiptom), Jer 50:35; 51:57 (Babilon).

3. Az írnokok: hivatalnokok. Az állami élet szükségessé tette olyan írni tudó, sokoldalúan képzett hivatalnokok beállítását, akik ellátták a mind bonyolultabbá váló feladatokat. Egyiptomban már régen fontos szerepet játszottak, de voltak Palesztina területén írnokok már a honfoglalást megelőző – kánaánita – időkben. Erről tanúskodnak egyiptomi levéltárakban fennmaradt levelek és a Kirjat-Széfer (Írnokváros vagy Könyvváros) városnév. Ezek az írnokok voltak a bölcsességirodalom hivatásos művelői: részben írói, részben a szájhagyományos anyag leírói. Érthető: ők már nem egyéb foglalkozásuk mellett – mint a karizmatikus bölcsek –, hanem főfoglalkozásként végezték szellemi munkájukat. Ők tették nemzetközivé; a nyelvtudás képzettségük egyik fontos része; diplomáciai szolgálatuk gyakran külföldi tartózkodással is együtt járt.

Már Dávidnak is volt írnoka (2Sám 8:17; 20:25), hisz ő volt az államapparátus első megszervezője, de Salamon volt az, aki óriási államgépezetet teremtett és tartott mozgásban, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal. A szervezés egyiptomi mintára történt és igen valószínű, hogy az országban nem lévén elég szakember, külföldieket is alkalmaztak. (Írnokok az ószövetségben: 1Kir 4:3; 2Kir 19:2; 22:3–7; Jer 36:20–21.) A Jer 8:8–9 együvé veszi a bölcseket és írnokokat. Salamon bizonyára meglevő személyes (karizmatikus) adottságai mellett ez lehetett az ok, hogy az ő idejében lendült fel nagymértékben a bölcsességirodalom gyakorlása, és ő lett a későbbi nemzedékek szemében minden izraeli bölcsesség forrása.

Izráelben elfoglalt szerepe.

A másik két – elméleti jellegű – mű mellett a Péld a gyakorlati bölcsesség könyve. Úgy gondolkoztak, hogy az igazi bölcsességet Isten adja, még akkor is, ha külföldről vették át. Az átvett anyagot át is alakították – a gyakorlati kegyesség útmutatójává. Akármit is jelentett valami az eredeti helyén, a könyvünkbe való beleszerkesztés ennek az alapelvnek rendelte alá: a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme (1:7). Ez jogosít föl ma bennünket, hogy a még teljesebb kijelentés, az Újszövetség felől nézzük az egyes mondásokat.

Izráelben háromfajta szellemi vezetőember volt: a pap, a próféta és a bölcs (Jer 8:8–9; 18:18; Ézs 29:14; Ez 7:26). Szoktak beszélni a próféták és a bölcsek ellentétéről (Jer 8:8–9; Ézs 3:1–3; 5:21; 10:13; 19:1–4.11–15; 29:14; 30:1 = 31:1kk.). Ez így nem helytálló. Az igazi bölcsesség az Úrra figyel, ez ellen nem szóltak a próféták. Hiszen voltak hamis próféták is, ellenük éppenúgy fölvették a harcot (Jer 18:18), akárcsak a lélektelen kultusz ellen. A próféták nem a bölcsesség, hanem azok ellen a bölcsek (= udvari tisztviselők, politikai tanácsadók) ellen hadakoztak, akiket megrészegített a saját bölcsességük, és nem az Úr akaratára volt gondjuk. A próféták hirdették, hogy az Ő bölcsessége más, mint az embereké. (Ésaiás pl. valószínűleg maga is udvari bölcs volt, könyvében mindenesetre nagyon sok helyen bukkanunk a bölcsességirodalom hatására, jellemző stílusára.) Erről azonban az igazi bölcsek maguk is így gondolkoztak (Péld 26:12).

Teológiai jelentősége.

A) A bölcsesség (hokmáh) az ÓSZ-ben: alapjelentésében nincs semmi rendkívüli: gyakorlattal megszerzett tudás, szakértelem. Valaki valamit csinál és azt jól csinálja. Használják mesteremberekre: Ex 28:3; 31:3.6; 36:1; 1Krón 22:15; Ézs 3:3; 40:20. (Megjegyzendő: a szentsátor készítői ezt is Isten ajándékaként kapják.) Ha valaki jól, „szakértelemmel” adott tanácsot, ügyes-bajos dolgokban, vagy az államvezetésben, szintén bölcs volt (Gen 41:33.39; Deut 1:13.15), annyira, hogy a király tanácsadó testületét „a bölcsek” elnevezéssel illették (vö. Bölcs emberek); Salamon Istentől kap bölcsességet a jó uralkodásra (1Kir 3); bölcs a sikeres hódító (Ézs 10:13). Bölcsek a mágia szakértői (Gen 41:8; Ex 7:11; Zsolt 58:6).

Az életet lehet jól és rosszul élni. Bölcs az, aki ezt is jól „csinálja”: életbölcsesség. Alapjelentésében nincs semmi erkölcsi tartalom, egyszerű ravaszság (2Sám 13:3kk.: arra ad a bölcs barát Ammonnak tanácsot, hogyan ejtse meg hugát. Vö. 1Kir 2:6 „Legyél elég ravasz”). Mivel azonban az él jól, aki nem hagyja ki Istent a számításból, azért „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”, a bölcsesség és a kegyesség egymást fedő fogalmakká válnak és csak Isten adhatja az igazi bölcsességet (Péld 1:7; 4:11; 9:10; 15:21; Jób 28:28; Zsolt 90:12; 111:10). Ezért van az, hogy ahol a pogányoknál találnak ilyen jellegű bölcsességet, azt Isten ajándékának tekintik és felhasználják.

Isten minden dolgát jól csinálja (Gen 1:31), ezért a bölcsesség: isteni tulajdonság. Ezzel teremtett (Péld 3:19; Jer 10:12; 51:15; Zsolt 104:24) és ezzel irányítja ma is, amit teremtett (Jób 38:37). Az emberi bölcsességet fölülmúlja, annyira, hogy inkább úgy mondhatjuk: igazán csak Ő bölcs (Jób 12:13; 28:20.23). Az Övé nemcsak felülmúlja, sokszor egyenesen ellentétes az emberi bölcsességgel (Péld 21:30; Jer 8:9; Ézs 31:2). Éppen ezért csak az az igazi bölcsesség, amit tőle kapunk (1Kir 3) és amely szüntelen rá figyel. Isten nélkül még a tőle kapott bölcsesség sem ér semmit. Akármilyen bölcs is Salamon, öregkorára mégis bolondul viselkedik.

Megszemélyesítve költői képekben. A bölcsesség az utcán jár, házat épít, lakomát készít, vendégeket hív, végül azt olvassuk róla, hogy jelen volt a teremtésnél (1:20–22; 3:15–19; 8:9). Ez az utolsó már átvezet ahhoz, hogy nemcsak költői kép legyen, hanem valóban Isten megszemélyesült tulajdonságának fogják föl. „A bölcsesség mindennek előtte teremtetett” – mondja az apokrif Jézus Sirák kezdete. A Salamon Bölcsessége 6:18–19 úgy beszél róla, mint a halhatatlanság forrásáról. Ezzel előkészítik a testté lett Istenről szóló újszövetségi tanítást (Kol 1:15 vö. a fenti Jézus Sirák idézettel). B) Másként továbbítja az üzenetet, mint a többi könyv. „Akit a Bölcsesség tanított, tagja volt a kultuszi közösségnek, élete különféle kultuszi kötöttségek alatt állt… De volt még egy széles terület, amely kitöltetlenül maradt…, mert abszolút törvény nem segíthetett neki… Ez a legközönségesebb hétköznapok területe…, a legegyszerűbb kapcsolat más emberekkel, okosokkal és balgákkal, idegenekkel és tolakodókkal és mindenekelőtt nőkkel. De pénzzel bánni is meg kellett tanulnia és saját testével – és ismét a legnehezebb: saját nyelvével.” (von Rad: Theologie des AT). Holland magyarázók – vagy a németek közül Lamparter – a Péld anyagát a Tízparancsolat szerint rendezik, Edgar Jones a prófétai tanítás konszolidálóját látja benne: Ámós így mennydörög: Folyjon az ítélet, mint a víz és az igazság, mint a bővizű patak (5:24). A Péld ezt így teszi gyakorlativá: a kétféle font és a kétféle mérték, utálatos az Úrnál egyaránt mind a kettő. A belátáshoz igyekszik szólni és ezzel talán sikerül megközelíteni olyanokat, akik erre a fajta megszólításra érzékenyebbek. Tele van olyan mondásokkal könyvünk, melyek nem teológiai kijelentést adnak; bármely gondolkozó ember megállapíthatja (10:4; 12:3). „Persze, mert nem egyéb, mint emberi bölcsesség, része az Ókori Kelet bölcsességirodalmának” – mondják sokan. Mi fordítva látjuk! Azért veszik fel a Szentírásba, hogy megmutassák: az élet minden területe Isten uralma alatt áll. Van valami nagyszerű abban, hogy a bölcsek nem tesznek különbséget az erkölcsi jó és a hasznosság szempontjából jó között; együtt nyújtják a természeti, nevelési és teológiai tapasztalatokat.

C) Maradandó-e a jelentősége? Könyvünk a törvény és a próféták tanításának alkalmazása a mindennapokban. Ma a világ más, amire alkalmazni kell; ezzel a megszorítással a Péld állandóan időszerű. Visszatérő témája (az egész könyvben tizenötször) az istenfélelem. Ezt ajánlja Pál 1Tim 4:7 (kegyesség = eusebeia = istenfélelem).

Tanítását arról, hogy a jók sorsa jó, a gonoszoké gonosz, mégpedig a földi életben, egyoldalúnak érezzük (1:33; 2:21–22; 12:2; 15:25). De a mondások természetéből következik, hogy az igazságnak egy-egy mozzanatát ragadják meg, a másik mozzanat megragadásához másik mondás kell. (Ellentétes mondások: Péld 26:4–5; Lk 9:5 és 11:23.) Kiegészíti az e témáról mondottakat a 14:32 és a Jób és Zsoltárok könyve is. Ezen túl az ÓSZ-nek erről a könyvéről is áll, hogy teljesebb kijelentésünk van. D) Az Újszövetség többször idézi. Jézus bölcsességtanító is. Igehirdetésében ott a mondás, a rejtvény (Lk 7:32kk.), a példázat. Ő a bölcsesség, aki hívja az embert (Péld 8), mert Ő az Isten megjelent bölcsessége Kol 1:15.

Irodalom.

Tunyogi Csapó András: Izráel Bölcsességirodalma. Debrecen; 1942. Czeglédy-Hamar-Kállay: Bibliai Lexikon. Bp. 1931. Bölcselkedés, bölcsesség, példabeszéd, Példabeszédek könyve példázat címszó alatt. Gemser: Sprüche Salamos; Handbuch zum Alten Testament 2., verbesserte und vermehrte Auflage. Tübingen, 1963. Ebben a könyvben részletes irodalomjegyzéket talál az, aki könyvünkkel behatóbban kíván foglalkozni. Lamparter: Das Buch der Weisheit; Die Botschaft des Alten Testaments. Stuttgart. Ringren: Sprüche; Das Alte Testament Deutsch. Göttingen, 1962. Gispen: De spreuken van Salomo; Korte Verklaring der Heilige Schrift. Kampen, 1952 és 1954. Toy: Proverbs; International Critical Commentary. Edinburgh, 1899. Fritsch: Proverbs; Interpreter’s Bible. New York – Nashville Perowne: The Proverbs; Cambridge Bible. Cambridge, 1916. Jones: Proverbs; The Torch Bible Commentaries. London, 1961.

Megjegyzés: Az eredeti szöveg néhány helyen többféleképpen fordítható. A magyarázatban mindenütt a készülő új bibliafordítás Próbafüzetének értelmezését tartottam szem előtt, ahhoz készült a magyarázat s a szerint idéztem a szöveget.