Jób. VII. RÉSZ - Jób. 7,1–6. Az élet reménytelensége.

Ártatlanságának és erkölcsi ítélőképességének tudatában helyzetét csak még élesebben érzi, ezért a panasz újult erővel tör ki szívéből. Életét az emberi nyomorúság nagy sorsközösségében szemlélve, önmagát is a hadvabonulthoz hasonlítja, akinek napjai állandó életveszedelemben, nélkülözésekben, emberfeletti nehézségekben telnek el. Hasonlóan a rabszolgához és a napszámoshoz, aki a forró napon robotolva epekedve várja az estét, hogy az árnyékban ledőlhessen, ő is sóvárogva várja, hogy vége legyen kínokkal teli életének. A realista írásművészet eszközeivel írja le végetérni nem akaró éjszakáinak kínlódásait és reménytelenségben töltött napjainak mindezek ellenére gyors tovaszáguldását.

1: rabszolga élet a héb. cábá’ fordítása akar lenni, ennek jelentése azonban: hadiszolgálat, vö. 14:14; Ézs 40:2. – 1b: béres h. a napszámos jobb vö. Mt 20:12. – 3: részesültem h. örökségül nyertem. A hónapok a szenvedések tartósságát, az éjszakák a szenvedések intenzitását fejezik ki.

Jób. 7,7–16. Jób panaszkodó és szemrehányó imádsága.

Jób beszéde itt Isten megszólításába, azaz imádságba megy át, amely felzaklatott lelki állapotának minden hangulati árnyalatát híven tükrözi: a szomorúságot, a lemondást, szemrehányást, kétségbeesett könyörgést. Istent arra kéri, emlékezzen meg, milyen rövid az emberi élet, neki már úgy sincs sok hátra, hát könyörüljön meg rajta, amíg nem késő. Hangja szenvedélyes indulatba csap át. Istennek felpanaszolja, hogy ellenségképpen őrzi őt és minden hatalmát mozgósítja ellene. Még álmában sem hagy nyugtot neki: álmokkal és látomásokkal gyötri és meríti ki maradék erejét. Ezért inkább kívánja a megfojtatást, mint ezt a nyomorúságos létezést.

11: Én sem; viselkedése egyenes arányban áll azzal, amit el kell hordoznia, joga van panaszkodni. – 12: vö. 38:8–11; Jer 5:22; 31:35; Zsolt 104:9. A tenger és a tengeri szörny (Károli ford. cethal) héberül tannín az őskori káosz jelképei. Ezeket Isten szorította és tartja kordában, hogy fel ne borítsák a teremtés rendjét. Így őrzi őt is Isten, mint valami foglyot, akinek az őr minden mozdulatát figyeli a zárka kémlelő nyílásán keresztül. És ez számára is szinte őrjítő helyzet. – 13–15: A rémisztő álmok Jób betegségének kísérő tünetei lehettek a fulladásos rohamokkal együtt. – 16: csontjaimat helyett az eredeti szöveg csekély módosításával a fájdalmaimat fordítást nyerjük, ami jobban beleillik az összefüggésbe.

Jób. 7,17–21. Célzás Isten irgalmasságára.

Jób ebben a rettenetes állapotában csak egy pillanatnyi enyhülésre vágyik. Hiszen, ha vétkezett is, Isten megbocsáthatna neki, mert vétke elenyésző csekélység lehet a rajta levő büntetés nagyságához képest. Szavaiból, mintha a reménységnek egy kis fénye csillanna ki.

17–18: A 8. zsoltár paródiájának tekinthető. – 19: Drasztikus szólás-mondás. Értelme: legalább egy pillanatra. – 20: ó embereknek őrizője. Ironikus hangsúllyal mondja. – céltáblául az állandó és szándékos támadásokra utal.

Jób beszéde folyamán a védekezésből támadásba megy át, de a barátjaiban való csalódás kezdi Isten felé fordítani. Beszédei imádságba torkollanak. Szeretne Isten elől menekülni, de él benne a vágy Isten szeretete és igazsága után és ezért küzd barátainak jogász-dogmatikus istenfogalma ellen.

Jób. VIII. RÉSZ - Jób. 8,1–7. Az igazságszolgáltató Isten.

Bildád az előtte szóló nyomdokain haladva az isteni visszafizetési elvet fejtegeti, de rövidebben, élesebben és kíméletlenebbül. Jób helyzetével és érzéseivel semmit sem törődik, együttérzést kereső vágyakozását teljesen figyelmen kívül hagyja. Szavait korholja és azokat a 7:17–21-ben foglaltakra célozva sebes szélhez hasonlítja. Szónoki kérdés formájában szögezi le tételét: Isten nem ferdíti el az igazságot és a jogot. Ő mindenkivel érdemei szerint bánik. Jób gyermekei is saját bűneik büntetéseképpen pusztultak el, csak azt kapták, amire rászolgáltak. De ha Jób valóban olyan tiszta és igaz, amilyennek állítja magát, nem kell kétségbe esnie. Térjen meg és tetézve kap vissza mindent, amit elvesztett. 3–4: Méltatlankodva utasítja vissza Jób állításait. Ami Jóbbal történt nem lehet igazságtalan, mert Istentől jött. Bildád ugyan azt mondja: ha a te fiaid vétkeztek ellene, de szívében úgy érzi, hogy mivel. Az ő igazsága is csak fél igazság. Az igaz, hogy Isten igazságos. De az már nem igaz, hogy ő csak a visszafizetési dogma alapján cselekszik az emberrel. – 5: a te (’attá) a nyomatékos vö. 2:21b. Arra utal, amit Jób beszédének végén mondott: „ha keresel engem, nem leszek”. Nem Istennek kell téged keresnie, hanem neked kell Istent keresned. A sáhar ige szorgalmas, gondos keresést jelent. Ha szenvedsz is, de még életben vagy, tehát még van alkalmad Istenhez térni. – 6: felserken érted vö. Zsolt 35:23; azaz közbelép érted. – 6b: békességessé teszi, héb. sillém a. m. helyre állítja. Vö. Mt 17:11b.

Jób. 8,8–19. A történelem az élet tanítómestere.

Míg Elifáz a saját Istentől nyert kijelentésére építette fel érvelését, Bildád a régmúlt nemzedékek kikristályosodott bölcsességére támaszkodik. Álláspontja szerint, ami igaz, nem újkeletű s ami új, az nem is lehet igaz. Jóbnak már csak azért sem lehet igaza, mert eddig sohasem hallott új gondolatoknak ad hangot. A régiek bölcsességét persze az alázatosság köntösébe öltöztetve adja elő. A hagyomány igazságát a növényvilágból vett képpel világítja meg. Akik Istent elfelejtik, úgy semmisülnek meg hirtelen; mint ahogy a nád mocsár nélkül és a sás víz nélkül elszárad. Másik hasonlatát is a növények életéből veszi, éspedig úgy, hogy a kép és a jelölt dolog össze vannak fonódva. Az Istentől elszakadt ember, mint a mindenre felfutó, mindent keresztül-kasul folyó kúszónövény egy csapással hamar kiirtható, még emlékezete is elvész s még csak nem is pótolhatatlan.

11: a papyrusz-nádról van szó vö. Ex 18:2; 35:7; amely 3–4 méter magasra is megnő. A sás (’áhú) egyiptomi szó, amiből sokan joggal következtetnek arra, hogy Jób könyvének szerzője jól ismerte ezt az országot vö. 3:14. – 13: ösvényeik héberül orehót kis változtatással ’aharit-ra változtatható, jelentése vég, azaz: így lesz vége minden Istent felejtőnek. – 13: képmutató gyenge visszaadása a héber hánéf szónak. Inkább Istentől elrugaszkodott, renegát, hitetlen a jelentése, vö. Jób 8:13; 13:16; 15:34; 17:18; 20:5; 27:8; 34:30; 36:13. Ezen kívül csak Ézs 9:16; 10:6; 33:14-ben, Zsolt 35:16-ban és Péld 19:4-ben fordul elő. – 14: szétfoszlik homályos eredetű, bizonytalan jelentésű ige fordítása. Mivel a gondolatpárhuzamhoz jobban illik a főnév, mint az ige a jáqút szétfoszlik (?) helyett a qúrim (fonalak) szót veszik vö. Ézs 59:5. – 15: A 14b továbbfejlesztése. A ház itt család, vagyon jelentésben értendő (Buddenbrok ház). – 17b: A héberben álló bét (ház) helyett bén (között) olvasandó. Jelentése: áthatolnak, átfúródnak a kövek között. – 18: Az alany nincs kifejezetten megnevezve: ámha kiirtják őket mégsem jó fordítás, mert itt nem általános alany van, hanem Istenről van szó, aki a gonoszt kiirtja, mint ahogy a kúszó gyomot kiirtják. – 19: A gonoszoknak itt leírt bukása Jób sorsához hasonló. Bildád szeretné, ha Jób magára ismerne.

Jób. 8,20–22. Az ártatlan bízvást remélhet.

Isten nem hagyja el az igazat, ha tehát Jób olyan igaz, ahogy azt állítja (és akkor ezt még a barátok sem vonták egészen kétségbe), akkor bízhat a jövőben.

21: vö. Zsolt 126; Jób 38:7; Ézs 44:23. – 22: Bildád nem tartja magát Jób ellenségének. – 22b: Éppen az az ominózus, hogy Jób sátora nincsen többé.

Bildád egyénisége impulzív, ideges, vakbuzgó, szűkkeblű. Felfogásának lényege az, hogy mindenki a saját üdvösségének kovácsa. A világosság forrása számára nem az Istennel való közösség, hanem a hagyományon alapuló orthodox dogma. Nincs tisztában azzal, hogy Jób merőben új helyzete megköveteli a bevált formulák újból való átgondolását. Nem veszi észre, hogy a jó és a rossz közti válaszvonal Jób esetében sem érvényesíthető, mert ez a vonal minden ember saját szívén keresztül megy át.

Jób. IX. RÉSZ - Jób válasza ismét a legváltozatosabb hangulatokról tanúskodik: keserű harag, páthosz, fáradság, kétségbeesés, életuntság és büszkeség.

Jób. 9,1–12. Isten mindenhatóságának bizonyítékai.

Jób Elifáznak (4:17) és Bildádnak (8:3) válaszol ebben a beszédében. Szavai iróniát, de ugyanakkor belső feldúltságot, széttépettséget árulnak el: Persze, hogy Istennek mindig igaza van az emberrel szemben, hiszen ő az erősebb. Grandiózus kifejezésekkel ábrázolja Isten mindenhatóságát úgy, ahogy az romboló hatalomként nyilvánul meg a természetben, de aztán felmutatja az ő teremtői és teremtést megtartó hatalmi megnyilvánulásait is. Ezt a hatalmat az ember is önmagán érzi, amint erre a saját élete példa. Isten láthatatlanul és éppen ezért félelmesen halad el az ember mellett, amikor és ahol csak akar, mert az ő hatalma mindenütt jelen van. Nincs ember, aki kérdőre vonhatná őt.

2: Hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? – kérdi Jób. Ugyanezt kérdi Elifáz is vö. 4:17. – 3: Ha perelni akarna ő vele, ti. abból a célból, hogy a maga vélt vagy valódi igazát vele szemben bizonyítsa vagy érvényesítse. A kép a peres eljárásból van véve, amely a döntőbíró előtt megy végbe, aki a kezeknek vállra helyezése által bírói funkcióját jelzi, vö. 9:33. A vádlottat egy határozott napra megidézheti maga elé vö. 1:19. Miután a panaszos előterjesztette ügyét, a vádlott ellen – beszédben válaszolhat vö. 9:14–15.32. Ennek lehetőleg sok tanú előtt kell végbemennie 10:17. A vádlott a maga ártatlanságát tisztasági eskü és az ehhez tartozó kézmosás által erősítheti vö. 9:30; Zsolt 26:6. Az ügy megvizsgálása után a bíró vagy elmarasztal (kárhoztat) 10:2; már amennyiben a panaszos kérésekkel meg nem lágyítható 9:15; vagy felment 9:28 és a vádlott ismét emelt fővel járhat 10:15. Jóbnak éppen az a panasza, hogy Isten mindenképpen kárhoztat, akár ártatlan, akár bűnös az ember 9:20. – 5–7: Jób Isten mindenhatóságát írja le vö. 5:9–16; de a két leírás közt különbség van. Elifáz úgy mutatja be Isten mindenhatóságát, mint ami erkölcsi célok szolgálatában áll, a szenvedőket vigasztalja. Jób pedig úgy beszél róla, mint amit törvény és jog nem korlátoz és az ember megrontására való. – 9: Aki teremtette helyett teremti fordítandó. A teremtésre úgy gondol, mint valami folyton ismétlődő és megújuló cselekvésre. Az említett négy csillagkép azonosítása vitás. Délnek titkos tárai a déli égbolton látható csillagképek valamelyikét, talán az ún. Dél Keresztjét jelenthetik. – 11: a láthatatlanság csak félelmesebbé teszi Isten hatalmát.

Jób. 9,13–20. A gyengébb félnek nem lehet igaza.

Jób Isten hatalmának láttán megérti tehetetlenségét: akár vádlottként kell megállnia Isten előtt; nem képes felelni a kérdésekre, akár panaszosként keresi a maga igazságát, alul marad, mert Isten cselekedeteit – ő így látja akkor – önkény mozgatja. Isten úgy megzavarja ellenfelét a tárgyaláson, hogy hiába van igaza, saját szája is ellene vall.

13: A babyloniai mythologiában a világ teremtését Marduk Istennek a kozmikus szörnyeteggel Tiamattal, a káosz megszemélyesítőjével vívott harca vezeti be. Ebben a küzdelemben Tiamat oldalán más szörnyetegek is állnak, amelyeket a mythosz „a segítők (cinkosok)” néven ismer. Jób 26:12 és 38:8–11 arra utalnak, hogy Izráelben is el volt terjedve egy népszerű felfogás, amely a rendezett világ teremtését a kaotikus erőknek az Úr részéről történt megfékezéseképpen képzelte el s ezt a felfogást költői formában is kifejezte (Zsolt 89:11-ben szintén Ráháb szerepel, ahol a kaoszt vagy az őstengert személyesíti meg). Ráháb cinkosain tehát azokra a kozmikus erőkre kell gondolni, amelyekre az Úr a teremtésben a természeti rend törvényeit rákényszerítette. – 14–16: Célzás Jób barátainak arra a véleményére, mely szerint Jób jobban tenné, ha nem ragaszkodnék olyan mereven a maga igazához, hanem bűnét megvallva a bíró kegyelméért könyörögne. Jób gondolata az, hogy olyan Istenben, akivel szemben fel kell adni az igazságot, nem lehet bízni.

Jób. 9,21–28. Minden mindegy!

Jób tehát bevallja tehetetlenségét Istennel szemben, de még jobban hangoztatja ártatlanságát. Lesz, ami lesz! de Istennel szemben is kimondja az igazat: Isten nem bánik igazságosan az emberekkel, mert ártatlant és bűnöst egyformán megsemmisít. Hatalmat ad a gonoszok kezébe és fedezi gazságaikat. Ezt tapasztalja ő saját magán is. Élete rohan a halál felé és szűnni nem akaró fájdalmai bizonyítják, hogy Isten bűnösnek tartja és bűnösként is kezeli.

21b: Nem törődöm lelkemmel helyett az eredetinek jobb és többet mondó fordítása: nem ismerem magamat, azaz talány vagyok önmagam számára s nem törődve a következményekkel megmondom az igazat. – 22: Tapasztalat szerint a történelmi és természeti katasztrófák az ártatlanokat a bűnösökkel együtt sújtják. Ez a megállapítás a barátok tételét fenekestől felfordítja. – 23–24: Jób esetétől független általános példák. – 25–26: Három felülmúlhatatlanul szép hasonlat az élet mulandóságáról. – 27: vö. 10:20; 14:16; Zsolt 39:14.

Jób. 9,29–35. Isten nem engedi Jóbot szóhoz jutni.

Bűnösnek kell lennie, mert minden arra irányuló kísérlete, hogy tisztázza magát, hiábavaló, Isten a maga hatalmi súlyánál fogva bűnössé bélyegzi. Isten nem közönséges ellenfél, aki felett ott van a bíró, hanem ő ellenfél és bíró egy személyben. Ha Isten vele szemben lemondana erről az előnyéről és szóhoz engedné jutni, félelem nélkül tisztázni tudná magát. 30: szappan héb. bór, vö. Ézs 1:25 növényi tisztítószer. – 31: A posványba taszított embert még a saját ruhái is utálják. – 32–33: lásd az ad 3. mondottakat! Ha volna igazlátó közte és Isten között, aki biztosítaná a meghallgatást számára, bátran szólhatna, de sajnos ilyen nincs. – A 35. v. értelme: Ez nem így van! Én magam vagyok önmagammal, a saját erőmre vagyok utalva.

Jób. X. RÉSZ - Jób. 10,1–7. Új életuntsági hullám borítja el.

A panaszkodás ismét az imádság formáját veszi fel. Noha Istent ellenségének tartja, mégis benne keresi pártfogóját. A reménytelen helyzet megint életuntságba kergeti. Azzal vádolja az Istent, hogy amint a bűnüldözők kérlelhetetlenül nyomoznak a bűnös után és szinte hajszolják a bizonyítékokat ellene, ő is aképpen bánik vele, noha ártatlan. Isten még arra is képes, hogy megutálja kezének munkáját, csak hogy neki legyen igaza. Ez azonban sehogy se illik bele Istenről alkotott felfogásába. Nem áll jól Istennek, hogy saját teremtményétől erőszakkal bűnvallomást csikarjon ki, mikor tisztában van annak bűntelenségével.

3: fordítása jól ál-e neked? – 3b: vö. 9:22–24. Ilyen szeszélyesség elképzelhetetlen Istennel kapcsolatban. – 4: Emberi rövidlátás, elfogultság és tévedés összeférhetetlen Isten csalatkozhatatlanságával és mindentudásávál.

Jób. 10,8–17. Az alkotó és keze munkája.

A 3. vers gondolatát folytatva Jób emlékezteti Istent az alkotó köteles szeretetére teremtménye iránt, közelebbről arra az ellentmondásra, hogy Isten a maga művészi alkotását újra megsemmisíti éspedig ok nélkül. Hogy Isten az ő szeretetének oly számtalan jele ellenére szenvedni hagyja őt, abban Jób egy kezdettől fogva kigondolt titkos terv megvalósulását látja. Ezt a tervet súlyos formában szemére is hányja Istennek, de azért reménykedik is benne.

8b: Jób természetesen nem tud a háttérről vö. 2:8. – 9: Vö. Gen 2:7; Ézs 45:9; Jer 18. Isten számára a saját teremtménye nem lehet olyan idegen, mint a bírónak a vádlott. – 10–11: A fejlődő emberi test csodájának a leírása. Jób mit sem tud a test veleszületett bűnösségéről vö. Zsolt 139:16. – 12: Isten megőrző kegyelme és gondoskodó szeretete foglalkoztatja, de annál szörnyűbb számára az a gondolat, hogy Isten úgy üldözi őt, mint a vadász az oroszlánt.

Jób. 10,18–22. Haladékot kér a meghalás előtt.

Ha Isten ilyen sorsot szánt neki, miért is hozta ki őt az anyaméhből? vö. 3:3.11. Megátkozza létét és csak azt kívánja, hogy mielőtt elmegy a sötétség birodalmába, legalább egy órára könnyítsen rajta, legalább ezt az utolsó kívánságát teljesítse. – 20: vö. 7:19; 11:16; Zsolt 39:14.

Jób. XI. RÉSZ - Cófár heves indulatkitöréssel kezdi beszédét. Elifáz még nem beszélt Jób bűnéről, Bildád is csak burkoltan utalt Jób fiaira, Cófár azonban nyíltan és durván támad.

Jób. 11,1–6. Jób beképzeltsége.

Cofár szerint Jób bőbeszédűsége csak határtalan beképzeltségét árulja el s ezért rendre kell utasítani. Jób a maga ártatlanságát hajtogatja, ami nem más, mint Istennek igazságtalansággal való vádolása. Ha Isten megjelentené neki bölcsességének titkait, rájönne, hogy Isten jobban ismeri őt, mint ő saját magát s azt is megértené, hogy Isten nemcsak nem bánik vele keményen, de még sokat el is néz neki.

4: az én beszédem héberül leqah, a bölcsességirodalom szakkifejezése. Jelenti a tant, amelyet a tanítvány a mesterétől vett (gyöke láqah venni, kapni). Ebben az összefüggésben Jób általános vallási felfogását jelenti. Jób azt akarja bizonyítani, hogy Istenről való gondolkodása helyes és tiszta. Cófár jól sejti, hogy Jób szavai egy az övékével szöges ellentétben levő tanítást akarnak érvényre juttatni a szenvedéssel kapcsolatban. – 5: Cófár is kívánja, hogy bárcsak szólalna meg Isten! Csakhogy akkor másképpen történne, mint ahogy Jób elképzeli és reméli. Jób azt állítja 9:15; hogyha Isten engedne a szorításból, szabadon be tudná bizonyítani ártatlanságát. Cófár szerint Isten a maga végtelén bölcsességével Jóbot el tudná hallgattatni. Cófár elfelejti, hogy ellenfele ezt már maga is elismerte. Cófár sem különb barátainál, ő sem képes megérteni Jób helyzetét és szempontjait.

6: okoskodás héb. túsíjjáh a. m. egészséges tanács, megbízható tudás. Szintén a bölcsességirodalom terminus technicusai közül való szó. Vö. Jób 6:13; 12:16; 26:3; 30:22; Péld 2:7; 3:21; 8:14; 18:1; Ézs 28:29; Mik 6:9. A mondat értelme: Isten kénytelen kijelenteni a maga titkos tudását az emberek bűnösségéről, mert az emberi tudás számára a bűn felismerése lehetetlenség.

Jób. 11,7–12. Isten tökéletes tudása.

Leírja Istennek az ember titkos bűneit is számontartó tökéletes tudását. Célja, hogy Jóbot kigyógyítsa „ártatlan” szenvedésének rögeszméjéből az isteni tudás tökéletességének elképzeltetése által.

7: a Mindenható tökéletessége kifejezés az Isten bölcsességének dimenzióit, az ő mindent átfogó tudását jelenti, amelyre a 8–9. kitételei vonatkoznak, vö. Zsolt 139:1–8. – 10: A 9:11–12 fonalát veszi fel újra, ahol Jób Istennek az ő sorsába való beavatkozását erőszaknak minősítette. Cófár Bildáddal egyértelműen a Jóbbal történteket Isten nyilvános ítéletének tartja vö. 8:4. Ez az ítélet az Istennek az emberek titkos bűneit is ismerő mindentudásán alapszik. – 12: E nehezen érthető kifejezések valószínűleg Jóbnak eddigi értelmetlen és féktelen viselkedésére céloznak. Gen 16:12 mondja Ismaellel kapcsolatban, hogy pärä ’ádám azaz vadszamár-ember, vad természetű ember (Károli). Ha a vers második sorában jivváléd (születik) helyett a jilláméd (taníttatik) olvasás jogos, akkor a mondat így hangzana: Értelmessé válhat a bolond és a vad természetű embert is megtaníthatná. Vagyis Isten Jóbot is jobb belátásra tudja bírni. Átmenet ez a mondat a következő gondolatokra, melyek Jóbot megtérésre buzdítják.

Jób. 11,13–30. Térj meg, hogy élj!

Cófár az előtte szólókhoz hasonlóan (5:17; 8:20 skv.) Istenhez fordulásra szólítja fel Jóbot s intelmeit ígéretekkel támasztja alá. Ha Istenhez fordulnál s az elkövetett bűntől megtisztulnál, ismét emelt fővel járhatnál. Szenvedéseidet jövendő boldogságod elfeledtetné veled. Félelem nélkül élhetnél és mások is újból elismernének. Persze a gonoszok effélét nem remélhetnek. Azoknak reménysége – és itt Jób halálvágyára céloz – a lélek kilehelése. – 16: Az áradás az életveszély kedvelt képe. Vö. 12:15; 22:11; 27:20; Ézs 43:2. Cófár kevésbé rokonszenves, mint Bildád. Hiányzik belőle Elifáz sima modora és udvariassága, de értelmi képességeit nem lehet megtagadni. Ő a legélesebben vitatkozó a három barát közül és mély teológus is. Elifáz látomásra hivatkozik, Bildád a régiek hagyományaira, Cófár agnosztikus: Isten nagyobb, mint az emberi bölcsesség. Beszédében ellentmondás van: Ha Jób nem ismeri a bölcsességet, vajon ő honnan vette azt és honnan tudja, hogy Jób sorsa bűneinek következménye?

Jób. XII. RÉSZ - A 11–12 részben Jób Cófárnak adott válaszát olvassuk.

Amint láttuk Cófár még élesebben fejezi ki magát Jóbbal szemben: Isten még el is engedett neked abból, amit megérdemelnél! De minél inkább ostromolják őt dogmatikájuk alapján, Jób annál jobban megkeményedik a maga felfogásában. Tévednek barátai, ha azt hiszik, hogy nincs tisztában azokkal a közhelyekkel, amelyeket bölcsesség címén vagdosnak fejéhez. Ugyanakkor lassan-lassan felenged félelme Istennel szemben, akiben eddig ellenséget látott. Kezd bízni abban; hogy nem utasítja el igazát már eleve, sőt egy futó pillanatra az a reménység is megszületik benne, hogy még a halál után is van lehetőség számára.

Jób. 12,1–12. A bölcsesség nem a magas korban van.

A barátok bölcsességét azért utasítja vissza, mert közhely. Nemcsak, hogy semmit se tudnak mondani, de még fölényeskednek is, ahogy a bajba jutottakkal a világban szoktak az emberek. Amivel olyan nagyra vannak az az állatok világából és a mindennapi életből is nyilvánvaló a józan ész számára. Ami igazságot mondani tudnak, azt ő sem tagadta sohasem.

2: Ti vagytok a nép! Jób gúnyosan felnagyítja „vigasztalójának” nézeteit, mintha ezek a nézetek az egész emberiség közkincse volnának. Más magyarázók szerint itt szócsonkulás történt és az eredeti jelentés ez volt: ti vagytok a tudók. Jóbot sérti az a mód, ahogy barátai tudatlanságot hánynak szemére, miközben a maguk felfogását mélyértelmű, felülmúlhatatlan bölcsességnek állítják be. Vö. 4:12; 5:26; 8:8–10; 11:2 etc. – 4: A szerencsétlen Jób számára gúny volt, hogy barátai őt, akit Isten egykor imádságok meghallgatásával igaznak ismert el, most Istentől megvert bűnösnek tüntetik fel. – 5: Örök emberi igazságot fejez ki, mert a tömeg mindig megvetette a szerencsétlent és még mélyebbre taszította azt, aki amúgy is roskadott. – 6b: Aki kezében hordja Istent kifejezés értelme: akinek fegyvere vagy a puszta ököl az Isten, mert számára a nyers erő és a saját érdek mindenek felett áll. Azok az igazi bálványimádók, akik nem vetik alá magukat Isten akaratának, akik Istent a saját önző céljaikra, a kegyességet pedig nyerészkedésre használják. – 9: Az egész világ tudja, hogy „az Úrnak keze cselekszi ezt”, azaz ő az ok, akire minden visszavezethető, tehát a gonoszok boldogsága is, amelyről a 6. versben szó van. – 11: Szólásmondás. A nehéz dolgokat meg kell vizsgálni alaposan, mielőtt ítéletet mondunk róluk, vö. 6:30; 34:3. Jób azt akarja barátainak mondani: előbb vegyétek pontosan eszetekbe mi a probléma; nem az, hogy Isten minden sorsot intéz, mert ezt mindenki tudja. Jób számára a kérdés az, hogy Isten az emberi sorsot a cselekvés igazságos jutalmazása szerint intézi-e?

Jób. 12,13–25. Isten bölcsessége félelmes talány számunkra.

Tehát Jób szavaiból kiderül, hogy Isten bölcsességéről ő is tud beszélni, még szebben és még többet, mint amazok. Szerinte azonban Isten bölcsessége nem világot rendező és építő, hanem a meglevő rendet mintegy összezavaró és azt talányos módon feldúló bölcsesség. Példákat sorol fel az emberi életből és a népek történetéből, ahol minden Isten hatalmi szavától függ. Az isteni bölcsesség az emberi bölcsességet mindig megszégyeníti. Jób kimondott kérdése a barátokhoz: vajon azokat az itt felsorolt eseteket is olyan könnyen meg tudjátok magyarázni, mint a velem történteket? Ennek a hatalommal intézkedő bölcsességnek első példája gyanánt a saját sorsát idézi. Utal Cófár szavaira 11:10; vö. 7:12; 10:14; 13:27.

14: Ha valakire rázárja az ajtót. Vermeket használtak börtönül, amelyeket felülről zártak be vö. Jer 38:36; JSir 3:53. – 15: Istennek a természet erői is rendelkezésére állnak, ha fenyíteni akar, aszály és árvíz egyaránt tőle jönnek. – 16b: Övé az eltévelyedett és aki tévelygésre visz. Ez nemcsak erkölcsi, de intellektuális értelemben is értendő. Az okos ember, aki értelmileg mások felett áll és aki képes a gyengébb tehetségűt félre vezetni, könnyen bölcsnek képzeli magát. Isten szemében azonban a tévelygésre vívő nem több, mint a megtévesztett. Mindkettő az ő kezében van s saját céljai szerint szabadon használja fel őket. – 17 skv.: Tanácsadók, bírák, királyok, papok, ékesen szólók, vének és előkelők itt elsősorban, mint bölcsek jönnek számításba s csak másodsorban, mint hatalmasok. Minden okosságukkal sem tudják ezek Istent abban megakadályozni, amit velük véghez akar vinni. Fogságra viszi, az eredetiben szereplő sálál jelentése: mezítláb, ruhától megfosztottan, vagyis ahogyan a hadifoglyokat szokták hajtani, vö. Ézs 20:4; 2Krón 28:15. Természetesen itt nem kell minden áron fogságra vitelre gondolni. – 18: azokról a bilincsekről van szó, amelyekkel a királyok kötözik meg alattvalóikat. – 22: A világ, a kozmosz mélységei és a Seol sötétsége is az ő hatalmának vannak alávetve. De a vers jelentheti azt is, hogy Isten feltárja azt a sötétséget, mellyel az emberek terveiket és tetteiket körülveszik (vö. Ézs 29:15), vagyis Isten minden hátsó szándékot napvilágra hoz. Ez persze félelmes gondolat a gonoszoknak és Jób barátai iránt is lehet benne fenyegetést érezni. – 23–25: Nemcsak az egyes emberek sorsa, de a népek emelkedése és bukása is Isten intésétől függ vö. Ézs 19:11–15; 40:23; 43:25.

Jób. XIII. RÉSZ - Jób. 13,1–12. Rossz orvosok – hamis diagnózis.

Annak ellenére, hogy ez így van, Jób Istennel szemben tovább védelmezi igazát. Ugyanakkor barátait a látszat érvekre épített hamis vádaskodásaik miatt megfenyegeti ugyanarra az isteni mindentudóságra utalva, amellyel azok őt ijesztik. Bár jól ismeri tételeiket Isten hatalmáról, következtetéseiket nem hajlandó elismerni és hazugság kovácsainak, hamis orvosoknak bélyegzi őket. Barátai az ő Istennel folytatott vitájában minden további nélkül az erősebb oldalára állnak, sőt Istent akarják vele szemben védelmezni, mintha bizony ezzel használhatnának neki. De Isten átlát kétszínüségükön. Jób Isten büntetésével fenyegeti őket: az ő fenségének félelmes voltával szemben összes érveik és szép szavaik szétmállanak.

4: Hazugságnak mesterei. A héber táfal ige jelentése: kenni, meszelni, ragasztani. Azért nevezi így őket Jób, mert az isteni kormányzás hamis védelmével az igazságot és a tényeket bemeszelik, rossz színben tüntetik fel. – 4b: haszontalan orvosok, mert nem tudják megállapítani a bajt, hamis diagnózist állítanak fel, segíteni pedig nem tudnak. – 5: Si tacuisses, philosophus mansisses. – 6: Feddőzés helyett védekezés fordítandó. – 8: Személyválogatást elkövetni (szószerint: az arcot felemelni) szigorúan tilos volt a törvényben vö. Lev 19:15; Deut 1:17; 16:19 és ezt a próféták is a főbűnük egyikeként ostorozták vö. Ézs 1:17.23; Ám 5:10–13 stb. Istennek nincs szüksége védőkre, pártfogókra. Akármilyen indokból cselekszik is ezt, helytelenül teszik. A barátok Istenért való esztelen buzgóságukban nem riadnak vissza attól, hogy legjobb tudásuk és lelkiismeretük megerőszakolásával ellene beszéljenek. Ezért Jób méltán ítéli el őket. – 12: A ti emlékezéseitek, héberül zikkárón: valószínűleg a hagyományból (8:8–10), mint a régi nemzedékek emlékezetéből leszűrt és az abból alkotott szentenciákat kell érteni, amelyeket a bölcsesség-iskolák mesterei konkrét dolgokkal kapcsolatban megalkottak. Jób barátainak tantételeit hamuba írt példabeszédeknek tartja, üres szólamoknak, amiből nem lehet szilárd falakat építeni. – 12b: A héber gab sánc hátat is jelent vö. Zsolt 129:3; éspedig a pajzsnak domború hátát vö. 15:26; amelyet a fából vagy bőrből készült paizsnak megszilárdítása végett ércből szoktak csinálni. Ha a pajzs háta agyagból volna, semmit sem érne a harcban. Így nem érnek semmit Jób barátainak érvei.

Jób. 13,13–22. Jób ítélkezésre hívja ki Istent.

Ellenfeleinek hátat fordítva Istennel akar beszélni, hogy vele szemben vívja ki igazát. Vállalkozásának veszélyessége természetesen szorongással tölti meg lelkét, mert meglehet, hogy vakmerőségéért esetleg életével kell fizetnie. De kétségbeesett bátorsággal túlteszi magát ezeken a meggondolásokon, hiszen élete már úgysem ér semmit. Hirtelen hangulatváltozás áll be nála: éppen ebben a vakmerő vállalkozásban, melyet legszentebb jogáért kockáztat meg még az életveszély árán is, születik meg benne a győzelem reménysége s ez bátorítja próbálkozásában. Dagadó győzelmi öntudattal szólítja fel barátait, hogy figyeljenek szavaira, amelyeket Istenhez készül intézni a maga igazáért. Meg van győződve, hogy senki sem képes vele szembeszállni.

14b: Miért szorítanám, markomba lelkemet? A kifejezés értelme: az életet kockára tenni, vö. Bír 12:3; 1Sám 19:5; 28:21; Zsolt 119:109. Hasonló értelme kell, hogy legyen az összefüggés szerint a másik kifejezésnek is: Miért szaggatnám fogaimmal testemet? A kifejezés máshol nem fordul elő, de érthetővé válik, ha a ragadozóra gondolunk, amely veszély esetén zsákmányát vagy kölykeit fogai közé véve menekül, vagy készül a végső ellenállásra. Jób azt akarja mondani: Miért törekedném én minden erőm megfeszítésével életem megmentésére? – A 15. vers értelme: Úgyis megöl engem, már lemondtam az életről, nem várok semmit, de arról nem mondtam le, hogy tiszta igazságomat bebizonyítsam neki. Tehát szavaiban nem a megadás, hanem a végső elszántság hangja szólal meg. – A 16. vers első felét úgy is lehet fordítani, hogy ő lesz nekem segítségül. Jób abból a meggyőződésből meríti bizakodását s ezt nem is adja fel sohasem, hogy Isten csak igaz ember ügyét támogatja. – 16b: nem juthat elébe, azaz nem találhat nála védelmet vö. Zsolt 5:5–8. A 19. versnek többféle fordítása lehetséges: Kicsoda merne perbe szállni velem? Ha volna ilyen és sikerülne neki bűnösségemet bebizonyítani – hallgatnék és kimúlnék. – Ki az, aki perbe akar szállni velem? Tegye minél hamarabb, mert akkor el fogok hallgatni és meghalok. – Jób ellenfelétől, Istentől, gyors döntést követel, mert hamar meg fog halni. – 21: Kéri, hogy Isten előbb távolítsa el róla a csapást, hogy szabadon tárgyalhassanak. – 22: A peres ellenfél kikérdezésére vonatkozik.

Jób. 13,23–28. Jób kívánsága teljesíthetetlen.

Jób tisztaságának tudatában egy pillanatig úgy képzelhette, hogy Isten felelni fog kihívására, de ebben a beképzeltségben sokáig nem maradhatott. Isten nem jelent meg. Hamarosan be kellett látnia, hogy kívánsága teljesíthetetlen. Kérdéseket tesz fel, mintha ellenfele ott állna vele szemben. Mi az oka, hogy Isten így terheli, üldözi? De a kérdések azonnal átalakulnak találgatássá, szemrehányássá és siralmas sorsa feletti jajgatássá.

26: Ifjúságomnak vétkét érezteted velem? Érett erkölcsi megismerés és ítélőképesség hiányában elkövetett fiatalkori bűnök nem indokolhatják Jób szörnyű szenvedéseit. – 27: Jób úgy érzi magát, mint a bűnöző, akinek kalodába teszik lábait, vö. Jer 20:2 skv. Isten jelet vágott talpaira (a héb háqáh hitp. jelentése valamire jelet bevésni magának), amiről lábnyomait felismeri és útját követni tudja. – 28: Az előzőkkel az a gondolat köti össze, hogy az ilyen szigorú bánásmód egy elesett emberrel szemben felfoghatatlan. A következőkben visszatér ennek az embernek ábrázolására. Ennek a leírásnak a 28. vers a kezdete.

Jób. XIV. RÉSZ - Jób. 14,1–6. Az élet rövid és izgalmakkal teljes.

Ellentétben a 7:7–10 hasonló gondolatával, az életnek itt nem a fáradságos, hanem inkább rövidre szabott és a haláltól meghatározott voltát akarja hangsúlyozni és azt kérdezi: Hogyan gyakorolhat az Isten ilyen szigorú ítéletet azzal az emberrel szemben, akinek az élete ilyen kurta és kínos? Az ember nem tud tiszta lenni, mert ember. Miért kell hát amúgy is rövid életében ilyen rendkívüli nyomorúságokat elviselnie? 1: Jób könyvének héber szövegében három különböző szót találunk az ember jelölésére: ’enós, a halandó, esendő ember; ’ádám gyűjtőfogalom az egész emberiség jelölésére; geber, a férfi ember. Itt az ’ádám szó szerepel. – 2: Két szép hasonlattal szemlélteti azt a megdöbbentő és feltartóztathatatlan gyorsaságot, amellyel az emberi élet a vége felé siet. – 4: Mikor Jób ártatlanságát hangoztatja nem a bűntelenséget igényli magának, csupán azt állítja, hogy súlyos szenvedései nincsenek arányban bűneivel. Jób azt állítja, hogy a vele született bűnösség Istent elnézőbbé kellene, hogy tegye, azt enyhítő körülménynek kellene beszámítania. – 6: A felszólítás – fordulj el azért tőle, hogy nyugalma legyen, Istenhez, mint szigorú bíróhoz van intézve, aki felvigyáz az emberre vö. 7:19; 10:20; Zsolt 39:14. Mint ahogy a napszámosnak, aki keményen dolgozik látástól vakulásig, csak sovány kis örömei vannak az életben, úgy az embernek is sanyarú a sorsa itt a földön.

Jób. 14,7–12. A halál után nincs több reménység.

Az embernek nincs több reménye, ha egyszer eljött a vége. Rosszabb helyzetben van, mint a fa: a levágott vagy elkorhadt törzsből ismét sarjadhat új hajtás, de az ember, ha meghal, sose ébred fel többé új életre.

11: A kifejezés Ézs 19:5-re hasonlít. Míg azonban a prófétánál költői túlzásról van szó, itt szónoki kérdésként szerepel, amely újabb példát hoz arra nézve, hogy a természet élete hosszabb, mint az emberé. – 11b: A náhár szó nem patakot jelent, hanem folyamot. Nagy, soha ki nem apadó folyamra gondol, mint, az Eufrátes vagy a Nílus. – 12: A 7–9 összefüggése szerint tagadja a földi élet megismétlődését az ember számára. Az örök életre való feltámadás itt nem szerepel.

Jób. 14,13–22. Kétségbeesését már a halál gondolata sem csillapítja.

Jób azt szeretné, hogy amíg Istennek haragja el nem múlik felőle, Isten elrejtené őt a halottak birodalmába. Mily nyugalommal és türelmesen várakozna ott hordozva mérhetetlen szenvedéseit s mily örömmel követné Isten szavát, ha szeretettel visszafordulna hozzá és újból hívná őt. De Isten hajthatatlan szigorúsággal ügyel minden lépésére és nem nézi el vétkeit. A természetben a legszilárdabb és legnagyobb dolgok is alá vannak vetve a romlásnak, megsemmisülésnek. Mily sokkal törékenyebb az ember reménysége, melyet Isten megsemmisít! Isten üldözöttjeként sodortatik oda, ahol az embert szeretteinek sorsa sem érdekli többé, csak a saját fájdalmait érzi.

14: Az összefüggés szerint Jób elrejtettsége az alvilágban még a hadiszolgálathoz tartozik, vö. 7:1; úgy, hogy a felváltás (az elváltozás helyett ez a jelentés illik bele a gondolatba) nem a halált, hanem az abból való kiszabadulást, az életre való visszatérést és Isten kegyelmének megújulását jelenti. – 15: Kiszínezi vágyának megvalósulását. Isten, haragja elmúltával, ismét vágyakoznék a korábban olyan sokra becsült hűséges szolga után és kiáltana neki. Ő pedig boldogan felelne és az alvilágban is örömmel sietne elé. – 16–17. vers eredeti szövege kétféle értelmezést is megenged: Mert akkor megszámlálnád lépteimet, azaz gondosan és kegyelmesen vigyázna Jób életének legapróbb részleteire. Nem őriznéd vétkeimet. – Egy csomóba volna kötve gonoszságom, de átmeszelnéd vétkeimet (vagyis eltörölnéd). – A másik lehetőség éppen fordított értelmű: De most megszámlálod lépteimet. Nem nézed el vétkeimet. Egy csomóba kötött gonoszságomat és hozzá ragasztod vétkeimet. Vagyis Isten azért ügyel rá, hogy mindenért meglakoltassa Jóbot. – 18–21: Szomorú ellentéte az előbb kiszínezett reménységnek. A hegy hasonlatát vö. a 7–9. v. képével. A hegy pusztulása a helyreállítás reménysége nélküli vég képe. A hegycsuszamláskor nagy sziklatömbök zuhannak a völgybe, ahol az esős időszak víztömegei görgetik tova a köveket és előbb-utóbb felmorzsolják. Ilyen visszavonhatatlanul semmisítette meg Isten a Jób felcsillanó reménységét. – 22: Nehezen magyarázható vers. Nem vonatkoztatható az embernek a Seolban való állapotára.

Az első vitamenetnek vége: Jób a csüggedés mocsarában van. Beszéde fájdalmas sóhajban ér véget. Jób. XV. RÉSZ

Az első menetben a barátok csak értetlenek voltak, de őszintén hitték, hogy Jóbot meg lehet vigasztalni, Istenhez vissza lehet vezetni. Jóbot azonban sem az isteni igazságosság emlegetésével, sem a szebb jövő ígérgetésével nem sikerül rávenni, hogy alázza meg magát és ismerje el bűnösségét. Sőt még Jób megy át támadásba ellenük és igaztalan vádjaik miatt Isten ítéletével fenyegeti meg őket. A szakadék tehát elmélyült a felek között. A felszólalóknak új érvei nincsenek Jób ellenében. Jób beszédei alapján bizonyítottnak veszik, hogy igenis szükséges volt megfenyítése.

Éles színekkel kezdik ecsetelni az Istentől elrugaszkodottak sorsát, hogy ezzel bűnbánat tartására serkentsék, sőt ijesszék Jóbot. Elifáz immár mellőzi a keleti udvariassági formulákat és egyenesen támad. A másik kettő csak az ő gondolatait ismétli és variálja.

Jób szavai a saját tiszta lelkiismeretéről Elifázra a legcsekélyebb mértékben sem hatnak. Öncsalásnak, sőt merő csalásnak tartja Jób védekezését, mellyel a gyanút akarja elterelni magáról. Az a mód, ahogy Jób Istenről merészel beszélni és ahogy barátainak jószándékú tanácsait elutasítja, bizonyítja, hogy ez az ember híjával van az igaz istenfélelemnek. Tehát keményebben kell vele bánni és beszélni: Isten visszafizető igazságosságának élesebb hangoztatása által kell benne az Isten iránti félelmet felkelteni. Jób. 15,1–19. Vakmerő és fennhéjázó beszédei bizonyítanak Jób ellen.

Elifáz három dolgot tesz szóvá válaszában: csodálkozik, hogy egy magát bölcsnek tartó ember képes ilyen szeles beszédekre, melyek ráadásul haszontalanok és minden istenfélelmet felforgatnak. Ezeket csak a bűn sugalmazhatja s bár nyilván azt a célt szolgálják, hogy a bűnt ravaszul eltakarják, valóságban Jób kétes lelki állapotának és bűnösségének bizonyítékai. De szóvá kell tennie mértéktelen fennhéjázását is, hiszen másoknál okosabb akar lenni és úgy viselkedik, mintha ő volna a teremtésben az első ember és egyedüli birtokosa Isten titkainak, aki lenézi barátainak tiszteletre méltó életkorát és semmibe veszi vigasztaló szavaikat. Vissza kell utasítani Isten ellen való lázadozásait is, mert Isten előtt egy ember sem hivatkozhatik a maga igaz voltára.

2: keleti szél vö. 1:19. – Jób szenvedélyes beszédeinek képe, amelyet a bölcs éppoly kevéssé vehet komolyan, mint ahogy nem lehet széllel jól lakni. – 3: A megállapításban, hogy Jóbbal szemben a szavak haszontalanok, benne van az a következtetés, hogy Istennek fenyítéssel kell közbelépnie Jób észretérítése céljából. – 4: Jób nemcsak a maga elvetemültségét árulja el szavaival, hanem vallástalan beszédeivel másokat is megbotránkoztat. Ha az ő elvei érvényesülnének, vége lenne az istenfélelemnek, az áhítatnak. – 5: Beszédeidet ugyanaz a bűn sugallja, amelynek büntetését éppen most szenveded. – 5b: a csalárdok nyeIve ti. ha valamivel vádolják az ilyeneket, úgy védekeznek, hogy másokra terelik a felelősséget. Jób is ártatlannak adja ki magát, viszont Istent és barátait támadja. – 6: Hogy a legsúlyosabb feddést is megérdemli, azt a saját szavai bizonyítják. – 7–8: A gúnyos kérdések Jób eltérő véleményét fölényeskedő beképzeltségének akarják feltüntetni. – 7b: Szó szerinti idézet Péld 8:25 skv.-ből. A kérdés értelme: Talán olyan idős vagy, mint az összes teremtmények előtt teremtett bölcsesség maga? vö. Préd 8:22–31. A kor tapasztalatot és bölcsességet jelent. – 11: Istennek vigasztalásai. Így nevezi Elifáz a maga és a barátok beszédeit, amelyekkel Jóbnak a kivezető utat akarják megmutatni helyzetéből. Meg vannak győződve, hogy Isten nevében és az Isten gondolatai szerint valók ezek a beszédek. – 12: Pillantottak helyett villognak fordítandó. – 11–16: vö. 4:17.19. Szenteken az angyalok értendők. Az egek az egekben lakozók helyett áll. – 19: Hangsúlyozza, hogy az ő bölcsességük tiszta hamisítatlan hagyomány abból az időből, amikor idegenek nem éltek az országban, tehát a kegyességnek ez az igaz tanítása még nincsen pogány nézetekkel megfertőzve.

Jób. 15,20–35. Az atyák tanításai a gonoszok pusztulásáról.

Elifáz figyelmet követel tanítása számára, melyet saját tapasztalatából, de főleg a régi jó idők tiszteletreméltó hagyományaiból merít. Egy Istennel-emberrel nem törődő, csak a saját hasznának és gyönyörűségének élő hatalmas urat ábrázol és bebizonyítja, hogy minden külső boldogság ellenére szerencsétlen az ilyen, akit övéivel együtt utol fog érni az Isten bosszúállása. Szemben azokkal a veszedelmes elvekkel, amelyeket Jób a jelen zűrzavaros példáiból vezet le (12:6), Elifáz azon fáradozik, hogy ezeket a jelenségeket helyes megvilágításba helyezze, de közelebbi szándéka természetesen az, hogy ennek az életrajznak bemutatása által Jób önismeretre jusson és üdvös riadalommal teljen meg.

20: Elifáz a következőkben Jób panaszaira akar választ adni. – 23b: szószerinti fordítása: Tudja, hogy elkészítve az ő keze által a sötétség napja. Értelme: a gonosz lelkiismerete mélyén tudja, hogy az igazságos Isten keze által már el van készítve a megtorlás. Úgy is lehet azonban érteni, hogy a saját keze által, vagyis cselekedeteinek következményeképpen. – 24b: háború helyett roham, támadás fordítandó az eredetiben álló kidór szó. – 25–27: A gonosz ember elveszi büntetését, mivel bűnei elsősorban nem etikai, hanem theológiai eredetűek, a gonosz ti. Isten ellensége. – 25b: erősködött, azaz a hőst játsza Istennel szemben. – 26: A gonosz harcoló ellenségként egész sereggel támad Isten ellen pajzsainak fellege alatt. – 27: ÓT felfogás szerint az Isten elleni lázadás eredete a felfuvalkodott vakmerőség, ez pedig a buja jólétre vezethető vissza. Ezért jelenik meg a gonosz a zsíros kispolgár, a vagyonos gazda képében. A zsíros, jól táplált arc (vö. Deut 32:15; Zsolt 73:4 skv.) szinte fölényességet sugároz. Az elhájasodó széles csípő ugyancsak a magabiztos erő jelképe. – 28: Valószínűleg olyan város romos házairól van szó, amelyeket egykor megátkoztak, tövig leromboltak. Az átok súlyos szankciókat tartalmazott azok ellen, akik az ilyen városokat ismét felépíteni merészkednének vö. Deut 13:17; Józs 6:26; 1Kir 16:34. A gonosz azonban semmitől sem riad vissza, tehát magabiztos vakmerőséggel az ilyen helyeken is megtelepszik. – 29b: Az eredeti szöveg nehezen fordítható állapotban van, értelmét csak találgatni lehet. A 31. vers fordítása: Ne bízza magát hiábavalóságra. Eltévelyedik, mert hiábavalóságot kap cserébe. A jogtalan vagyon, amelyet a gonosz az igazságért cserébe kapott (ti. az igazság feláldozása árán), hiábavalónak fog bizonyulni, mivel a fenyegető csapásoktól és a haláltól nem tudja magát általa megváltani vö. Zsolt 49:8–10. – A 35. vers összefoglalólag azt mondja, hogy a gonosz a maga sorsának kovácsa amennyiben a nyomorúság, amelyet ő csalárdságával és álnokságával másoknak okozott, most igaz megtorlásképpen visszafordul saját magára.