//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- TÖRTÉNETI KÖNYVEK ózsué könyvétől - Eszter
könyvéig
- TÖRTÉNETI KÖNYVEK ózsué könyvétől - Eszter
könyvéig
:

2. SÁMUEL 01 - 06 rész

2. SÁMUEL 01 - 06 rész


SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Nagy Antalné Kulcsár Erzsébet lelkész

2 Sámuel. I. RÉSZ - 2 Sám. 1,1–27. Dávid értesül Saul haláláról.

A sauli korszak utolsó szakaszának torlódó eseményeiről olyan sorrendben tudósít a Szerző, amilyet a vonalvezetés szempontjából a legjobbnak tartott. Ebben a fejezetben a hangsúly nem Saul halálán, hanem Dávid magatartársán van. Csak reménységgel lehet tekinteni annak az embernek az uralkodása elé, aki legnagyobb ellensége halálhírét ilyen lélekkel tudja fogadni.

Az amálekiek legyőzése után Dávid rögtön visszatért Ciklágba. Nem sokáig örülhetett a diadalnak. Két nap múlva értesült Izráel vereségéről, Saul és fiai haláláról. A hírt egy amáleki vitte meg Dávidnak. A hírnök gyanútlanul, némi öntudattal emlegeti származását. Nem sejti, milyen rossz csengése van az előzmények után Dávid és emberei fülében az amáleki névnek. Külseje gyászt mutat, de ez számító ravaszságot takar. Hírének a lényege igaz. Akkor téved veszélyes területre, amikor a maga szerepéről kezd beszélni. Gondolatmenete a következő lehetett: Dávid csak gyűlölheti Sault. Ellensége halála örömhír neki. Az, aki Sault megölte, jutalomra számíthat. Ezért elferdíti a tényeket, amiket Dávid nem ismert, de az olvasó az előző fejezetből tud. Az 1Sám 31:9 szerint a filiszteusok csak Saul fegyvereit találták meg. Az amáleki tehát megelőzte őket, s zsákmányával rögtön elindult Ciklágba. Dávid és emberei gyászuk jeléül megszaggatják ruhájukat, sírnak, bőjtölnek. A Saul és Jónátán halála miatti megrendülésük egybeolvad az izráeli sereg pusztulásáért érzett fájdalmukkal (1–12).

A hírvívő reményei nem váltak be. Rosszul számított, amikor Dávid gyűlöletére épített. Meg kell halnia, s nem igazságtalanul. Dávid szemében Saul elvetett voltában is Isten választottja volt. Ő maga sohasem emelt rá kezet, sőt szolgáinak is megtiltotta (1Sám 24:8; 26:9). Tilalma nem álszent és kétértelmű „nem” volt, hanem Isten királyi hatalmának és jogkörének a tiszteletben tartása. Dávid hitelesnek fogadja el, amit az amáleki a Saul halálában való szerepéről mondott. Mint bíró ítéletet hirdet, s a vérbűnt az amáleki fejére hárítja: A magad szája vallott ellened. Aki Isten felkentjére kezet emel, halált érdemel. Az ítéletet rögtön végrehajtották. A Szerző nem az amáleki halála jogosságát boncolgatja. A sorok közül is kiérződik véleménye: a hazug, hullarabló, a saját szerencséjét a mások szerencsétlenségére és gonosz indulataira alapozó ember megérdemelte sorsát. A történetet azért tartotta lényegesnek, mert Dávid tiszta lelkiségét emeli ki. Most ismét kitűnik, mi van a szívében (1Sám 16:7c). Itt és a következőkben is látható, mennyire igyekezett Dávid tiszta légkört teremteni maga körül. Erre a szigorúságra azért is szükség volt, mert Saul környezetében otthonra találtak a rágalmazók és gyűlölködők (1Sám 21:8; 22:8kk.; 23:7.19) (13–16).

Dávid igaz és mély gyászát mutatja sirató éneke is. A Szerző itt utal egy korabeli dokumentumra: Jásár könyvére, ami a legfontosabb események, dalok, korai feljegyzése mellett tanuskodik. Az előttünk levő dal elmondása alkalmát tekintve qiná, azaz gyászdal, formai és tartalmi vonatkozásban azonban inkább hősi éneknek lehet nevezni. Felépítése – mint Budde megállapítja (197) – teljesen szabálytalan, csak a 25a-ban van egy igazi qiná-strófa. Először Izráel virágának, ifjúságának a pusztulását siratja, amivel gyakran találkozunk az Ószövetségben (Jer 9:20–21). E gyászének értéke őszinteségében van. Semmi olyanért nem dícséri Sault, ami hiányzott volna belőle, s ami gyászát hazuggá tenné. Becsülhető emberi értékeit sorolja fel: bátorságát, erejét, bőkezűségét a zsákmány szétosztásánál. Itt újra megmutatkozik Dávid nemeslelkűsége, s elfogulatlansága. Bár sokat kellett szenvednie Saul miatt, ezekről nem beszél, hanem csak érdemeiről. Ezzel nemcsak nemesen, de bölcsen is cselekedett, hiszen Saul tisztelői közül is több ember jóindulatát nyerhette meg így, mintha ócsárolta volna elbukott elődjét. Különösen szépen beszél barátjáról, Jónátánról, akit itt testvérének nevez. Nincs semmi túlzás abban, amikor szeretetét csodálatosabbnak tartja az asszonyok szereteténél (1Sám 17:55–18:4). Egyeneslelkű, bátor ember volt, aki tudott hűséges barát és az apja mellett halálig kitartó gyermek lenni. Külön fel kell figyelnünk a 22 v. megjegyzésére: az elesettek vérétől, a hősök kövérétől Jónátán íja vissza nem rettent. Jónátán több ízben is úgy áll előttünk, mint akihez az íj olyan elválaszthatatlanul hozzátartozott, mint Saulhoz a dárda (1Sám 20:36–38). Ebben az összefüggésben világosodik meg a 2Sám 1:18 értelme, mely szerint Dávid Jónátán haláláról értesülve elrendeli, hogy Júda ifjait tanítsák meg nyilazni. Ezzel a parancsával is hűséges barátjának, az „íjas” Jónátánnak akart maradandó emléket állítani. Gordon megállapítása szerint a Földközi-tenger keleti térségében szokás volt az, hogy a harcosokat az elhunyt hősökről szerzett gyászdalokkal buzdították a harcra. A megindító dalok arra serkentették őket, hogy ők is hősiesen álljanak helyt – vagy haljanak meg a csatatéren (Gordon, 153–154). Így lehetséges, hogy Dávidnak ez a gyászdala az íjászok kedvelt harcidala lett. Jásár könyve Gordon szerint a homéroszi Iliászra emlékeztető izráeli eposz volt, ami a honfoglalástól a dávidi korszakig eltelt idő hősi emlékeit örökítette meg (Gordon, 142). (17–27).

A 2Sám 1. fejezetével új szakasz kezdődött Isten népe történetében. Dávid előtt Isten szabaddá tette az utat a trónra, s azok alapján, amiket eddig róla megtudtunk, csak reménységgel nézhetünk királysága elé.

2 Sám. II. RÉSZ - 2 Sám. 2,1–32. Dávid és Isbóset kettős királysága.

Saul halála után a dolgok sok tekintetben nem úgy alakultak, ahogyan azt várnánk. Noha a legjobb megoldás lehetőségéről – Dávid királlyá választásáról – minden felelős izráeli vezető tudott, az egész néppel együtt, mégis más utakon jártak. Nemzeti egység helyett pártviszályok, békesség helyett testvérharcok robbantak ki. De Isten terve nem változott meg, s a választottját eljuttatja a megígért célhoz. Ezt írja le a Szerző a 2. és következő fejezetekben.

Dávid nem építette fel a lerombolt, felégetett Ciklágot, hanem hazatérésre gondolt. Bármennyire természetesnek látszott is, hogy ezt tegye, előbb mégis megkérdezte Istent. A kérdezés a szent sorsvetés eszközeivel történhetett. Az Isten akarata iránti tudakozódás mindig lényeges, itt most mégis külön hangsúly esik rá: jó dolog csak azon az oldalon történhet, ahol Isten akarata érvényesül. Így a jövő eseményeit illetően, bármennyire beláthatatlanok is azok egyelőre, nem lehet kétségünk. Isten útmutatása nyomán Dávid Hebronba ment, s ott lakott egészen Jeruzsálem elfoglalásáig. Hebron nagy régi város volt. Régi neve Kirjat Arba. A honfoglalás idején az óriás termetű Arba leszármazottjai, az Anákok lakták (Num 13:32). Júdának úgy földrajzilag, mint vallásilag középpontja volt. Dávid és emberei családjaikat is magukkal vitték. Végleges a visszatérés, teljes a szakítás a filiszteusokkal. Dávidot hamarosan királlyá kenték Hebronban – de csak Júda férfiai. Csak ez az egy törzs ismerte fel Isten akaratát, s hajolt meg előtte. Dávidot nem törte le a „kicsiny kezdet”. Isten nagy ígérete beteljesülése zálogának tekintette. Isten országa megvalósulásának alapvető törvénye, hogy mustármagnyi kezdetből indul ki, de a hit a beteljesülés ígéretét láthatja benne (1–4a).

Elérkezett a cselekvés ideje. Dávid szövetségesek után nézett. Ennek a jegyében küldte el követeit Jábés-gileádba. A jábés-gileádiak voltak azok, akik Saul és fiai holttestét – bátor kockázatvállalással – megmentették a további megszégyenítéstől (1Sám 31:12). Eszerint Saul házának a leghűségesebb hívei közé tartozhattak. Mit várt Dávid tőlük? Az üzenetből láthatjuk, hogy Dávid tudatosan kapcsolódott a jábés-gileádiak fent említett tettéhez. A gonosz szándékú emberekkel minden közösséget megtagadott, még akkor is, ha gonoszságukkal az ő ügyét akarták elősegíteni. Ezért ölette meg az amálekit, aki Saul gyilkosának adta ki magát, s később Isbóset orvgyilkosait is (2Sám 4:11–12). Szövetségeseit azok között kereste, akik igazságot cselekedtek, még ha egykori ellenségével tették is azt. Az igaz emberekre számíthat az, aki igaz ügyet képvisel, míg a gonoszok, ha fordul a kocka, barátaikat is elárulják. Dávid bátor, férfias döntésre szólította fel a jábés-gileádiakat, mert az igazi bátorságot Isten ügyének a vállalásában kell megmutatni. Válaszukról nem értesülünk. Így nyitva marad a kérdés, hogy csatlakoztak-e azonnal Dávidhoz, vagy megmaradtak a Saul háza iránti hűségükben (4b–7).

Míg Dávid úgy indult a királyság felé, hogy megkérdezte Isten akaratát, a másik oldalon erről semmit sem hallunk. Ott nem Isten akarata, hanem emberi szándékok érvényesültek. A vesztes csata után Saul hadseregparancsnoka, Abnér ragadta magához a vezetést és a kezdeményezést. Bár Saul életben maradt fiát, Isbósetet tette királlyá, a tényleges hatalom és vezetés az ő kezében volt. Az 1Krón 8:33; 9:39 szerint Saul királlyá választott fiát Isbaálnak hívták. Eredeti nevét talán az 1Sám 14:49 (LXX) őrizte meg: Isjó (Jahve férfia). A király székhelye a Jordán keleti oldalán, Mahanajimban volt. Ennek az okát a filiszteusok győzelmében kell keresni. A Szerző csak nagyvonalakban sorolja fel az Isbóset uralma alatt levő területeket: Gileád (a Jarmuk és a Jabbók közötti hegyvidék); a Jordántól keletre eső izráeli települések; a Jordántól nyugatra Efraim (ami alatt valószínűleg a közép-palesztinai hegyvidéket érti Manassé törzse területével együtt); továbbá Benjámin és Aser (az assuriak feltehetően elírás az aseriek helyett) területei és Jezréel. A filiszteusok győzelme tehát nem sokat változtatott a korábbi helyzeten. Közép-palesztinát és Kelet-jordániát az izráeliek zártan megtartották, amit Abnér érdemének tekinthetünk. Ezzel egyúttal a két királyság közötti erőviszonyokat is jellemzi a Szerző: Dávid egy törzs királya, Isbóset az összes többié. Saul egységes országa két részre szakadt, olyan időben, amikor az egységre igen nagy szükség lett volna. Ebben elsősorban Abnér hibáztatható: Tudott Isten tervéről, Dávid kiváló erényeit is nagyon jól ismerte. Mégis keresztezte Isten útjait. Abnérnak a Saul háza iránti hűsége nyilvánvaló hűtlenség Isten akaratával szemben. Az emberi következetesség nem mindig járható út. Az Isten szolgája nem önmagához vagy emberekhez hűséges, hanem a világ életét a beteljesülés felé vivő Isten kijelentett akaratához. Ezen az úton Isten megítélheti életünk egy szakaszát, tetteinket, életformánkat. Ilyen esetekben nem gerinctelenség, vagy következetlenség a felismert új utat követni; hanem éppen a felismert új elfogadásában mutatkozik meg az Isten iránti hűségünk. Abnér hamisan értelmezett hűsége sok szenvedést zúdított Isten népére. Az 1 és a 11 v. időmeghatározása zavaros. Talán másolási hibával van dolgunk, s a 10. és a 11 v. felcserélődött. A 9. v. után következhetett a 11 v.: „Csak Júda háza követte Dávidot” megállapítása és Dávid hebroni uralkodási idejének a közlése, ami egyezik az 5:5-tel. A 10 v. pedig a 12 v.-sel kezdődő történetet vezette be. (Vö. Hertzberg, 200–201). A tudósítás tehát eredetileg így hangozhatott: Két éve volt király Isbóset, amikor Abnér, a Nér fia …kivonult stb. (8–11).

A testvérharc elbeszélése rendkívül eleven és részletes. Az Író jól ismerhette az eseményeket. Abnér és Jóáb egyaránt Gibeon felé tartott seregével. Gibeon megerősített város volt Izráel területének meglehetősen déli részén, Jeruzsálemtől 9 km-re; a hivviek fővárosa volt és csaták gyakori színtere. Romjait a mai el dsib mellett találták meg. Jóábbal itt találkozunk először. Dávid nővérének, Cerujának a fia (1Krón 2:16). Testvérével, Abisajjal, nagy szerepet játszott Dávid mellett. Alattomos, erőszakos ember volt, de törhetetlen hűséggel állt Dávid oldalán. A két sereg a gibeoni tónál találkozott. Tulajdonképpen víztároló medence volt, aminek a romjait Gibeontól keletre, egy forrás közelében találták meg. Abnér javaslatára harci játékot rendeztek 12–12 harcos részvételével. A száhaq jelentése: játszani, harci játékot rendezni. Tell-Halaf-ban (Mezopotámia északnyugati részén) előkerült egy dombormű, amely két férfit ábrázol, pontosan a szakaszunkban leírt harci állásban: egyik kezükkel egymás haját fogják, a másikkal meg oldalbaszúrják egymást (Gordon, 28). A Földközi-tenger térségében a párviadal többnyire a harc kezdetét jelentette: az egyéni, vagy csoportos párviadalt követte a seregek összecsapása. Abnér szavait tehát harci kihívásnak is lehet tekinteni. A tudósításból mégis arra lehet következtetni, hogy egyik félnek sem volt szándékában ilyen nagyméretű testvérharc (12–16). A bajvívók halálos összecsapása mindennél szemléletesebben tükrözi azt a feszült légkört, ami a két országrész között kialakult. A játékból (párviadalból) véres testvérharc lett. A felelősség ezért elsősorban a kezdeményező Abnért terheli. Ilyen ellenséges hangulatban nem lett volna szabad játszani a tűzzel. Az ember élete nem játék. A veszedelmes indulatok felébresztése tragédiákhoz vezet. Egy vezetőnek mindig át kell gondolnia, milyen következményei lehetnek kimondott szavainak. Lehet, hogy a két fővezér valóban csak a katonák vitézségében akart gyönyörködni. A katonák azonban halálosan komolyan vették ezt a harcot. A későbbi események ismeretében még arra is gondolhatunk, hogy a testvérharc kirobbantásában, különösen pedig további alakulásában nem kis szerepe lehetett a két fővezér közötti ellentétnek, hatalomért folytatott harcának. Az első helyre egyik sem pályázott, de a másodikra mindkettő. Akkor sem állították le a küzdelmet, amikor már nyilvánvaló vérengzéssé lett. Abnér serege futni kényszerült. Jóábék üldözőbe vették a menekülőket. Abnérnak Aszáél, Jóáb testvére szegődött a nyomába. Abnér csak most döbbent rá, hogy ez testvérharc. Nem akarta megölni Aszáélt, mert nem akart Jóábbal engesztelhetetlen ellenségként találkozni. Aszáél azonban nem hallgatott a józan szóra, s voltaképpen belerohant a megforduló Abnér lándzsájába. A felelősséggel Abnér is elkésett. Hamarább kellett volna erre a lehetőségre gondolnia. Minden harc testvérháború, de erre rendszerint csak akkor döbben rá az ember, amikor valóban testvért, barátot kell ölnie. Amikor a „keserű vég” nagyon nyilvánvalóvá lett, Abnér békét javasolt. Sajnos nagyon sok ember életébe került, hogy csak most gondolt erre. Jóáb Abnért tette felelőssé a történtekért. Pedig ő is legalább annyira hibás volt, mint ellenfele. Neki is gondolnia kellett volna a „keserű végre”. Elfogadta a kihívást, s akkor sem állította le a harcot, amikor gyávaság gyanúja nélkül megtehette volna, hiszen ő állt győzelemre. Nem érezte felelősnek magát, mert nem ő kezdte. Hány testvérharc, háborúság érne véget, sőt el se kezdődne, ha nem fertőzne a hatalomvágy, s nem lenne kéznél ez a hamis fegyver és érv: nem én kezdtem. A harc Dávid embereinek a győzelmével végződött, noha Dávid keze nem volt benne. Az erőviszonyok egyre inkább Dávid javára tolódtak el. Ezt – mint a következőkből is kitűnik – nem erőszakkal, fegyverrel érte el. Isten vitte őt egyre közelebb ahhoz a célhoz, amit megígért neki (17–32).

2 Sám. III. RÉSZ - 2 Sám. 3,1–39. Abnér átállási kísérlete és halála.

A harc hosszúra nyúlt Saul háza és Dávid háza között. A 2. fejezetben leírt testvérharc nem az egyetlen, hanem csak az első volt. Az Író megelégszik a tény összegző megállapításával, s arra a pontra teszi a hangsúlyt, ahol a fordulat bekövetkezett. Emberileg nézve az lett volna a természetes, ha Dávid elbukik ebben az egyenlőtlen harcban. Az esélye sokkal kisebb volt, hiszen csak Júda csatlakozott hozzá. Mégis, Isten mellette volt, s ez döntött. Ezért erősödött egyre inkább a harcok során, míg Saul háza gyöngült (1).

Növekedés jellemzi Dávid családi életének az alakulását is. Hebronba költözése előtt csak két felesége volt: Ahinoám és Abigajil. Újabb házasságkötései révén hatra emelkedett asszonyainak a száma. A lista feltehetően csak az elsőszülött fiúk neveit sorolja fel, a lányokat nem is említi. Az 1Krón 3:19-ben Kileáb helyett Dániel szerepel. A „Dávid felesége” megjegyzés Eglá neve mellett kiváltságos helyzetét hangsúlyozhatja, hiszen a többi is felesége volt. A fiúk neveinek a jelentése: Amnón: megbízható, Absolon: az atya békesség, Adónijjá: Az én Uram Jahve, Sefatja: Jahve ítél, Jitreám: A nép maradéka. A két utóbbi fiú nevével ezenkívül csak az 1Krón 3-ban találkozunk. Ezeknek a házasságoknak a súlyát, Dávid tekintélyének emelkedését mutatja az is, hogy az új feleségek között királylány is volt (Gesur kis önálló királyság volt a Genezáreth tó északkeleti részén, Józs 13:13). (2–5).

Az események alakulásában egy jelentéktelen dolognak lett döntő szerepe. Abnér hűségesen kitartott Isbóset mellett a testvérharcokban. Hatalma, befolyása egyre nőtt. Bár a korona után nem nyújtotta ki a kezét, Isbóset mégis csak bábkirály volt mellette. Egy alkalommal Abnér bement Ricpához, Saul ágyasához. Amint későbbi magatartása mutatja, számára ez csupán asszonykaland volt. Nem tulajdonított az ügynek különösebb jelentőséget. De Isbóset másként fogta fel a dolgot. Az előző király asszonyaihoz, ágyasaihoz az utódnak volt joga. Ezért került Adónijjának is az életébe, hogy Dávid utolsó ágyasát feleségül kérte Salamontól (1Kir 2:13kk.). Abnért vérig sértette Isbóset felelősségrevonása. Neki nem volt semmi hátsó szándéka. Hatalmát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy szemtől szembe megmondta Isbósetnek: Én tettelek királlyá, én veszem is el tőled a királyságot. Talán időközben Abnér is megbánta már, hogy Isbóset mellé állt. Emberi indulatok vezették akkor is, amikor királlyá tette, és most is, amikor elfordult tőle. Akkor tudott Isten akaratáról, de semmibe vette. Most is fölébe helyezi magát Isten ígéreteinek: Nem eszköz akar lenni Isten terve megvalósulásában, hanem Isten helyére akar állni. Nem útmutatás számára Isten szava, hanem fegyver, amit felhasználhat az őt ért sérelem megbosszúlására. Ezért kellett Abnérnak elbuknia, bármilyen sok rokonszenves tulajdonsága is volt. Dávid királysága nem Abnértól függ. Isten állítja fel Dávid királyi székét. Abnér döntése nem sokat ér, mert nem Isten iránti engedelmességből, hanem bosszúból született. Isbósetet megrémítette Abnér kijelentése, de semmit sem tudott tenni ellene (6–11).

Abnér nem tért el szándékától. Követei által szövetséget ajánlott fel Dávidnak. Üzenete határozott. Terve megvalósíthatóságában nem kételkedett. Dávid nem utasította vissza Abnért. Az ország egyesítésének a lehetősége örömmel töltötte el. A további tárgyalásokat azonban feltételhez kötötte: Mikált, Saul lányát, első feleségét, vissza kell kapnia. Dávidot ebben az elhatározásban több ok is vezethette. Mikál szerelemből lett Dávid felesége (1Sám 18:20–28; 19:11). Saul erőszakkal választotta el őket egymástól (1Sám 25:44). Kívánsága teljesítésével egy régi sérelem nyer orvoslást. E lépés továbbá fontos lehetett politikai szempontból is. Mikál visszajövetelével helyreáll a Saul házával való kapcsolata, s ez megkönnyítheti számos – eddig Saulhoz hűséges – ember hozzáállását. Végül taktikai vonatkozásban is hasznos volt: Abnér feltűnés nélkül, sőt hivatalos küldetésben jelenhetett meg Dávid udvarában. Dávid a követeket nem Abnérhoz, hanem Isbósethez küldte. E lépés Dávid erejét, tekintélyét is mutatja. Olyan király, aki követeket küld, kívánságának súlya van. Isbóset nem merte megtagadni Dávid kérésének a teljesítését. Parancsot adott Mikál visszaküldésére. A végrehajtást Abnérra bízta. Paltiél bánata érthető, de nem jogos. Ő sem bízott Dávid királyságában, ezért fogadta el Mikált Saultól. Ezzel részesévé lett a Dávidot ért jogtalanságnak, s későbbi bánatának magját elvetette (12–16).

A 17–19 versekben elmondottak feltehetően a Mikál visszaadásával kapcsolatos tárgyalások és intézkedések közben történtek. Abnér személyes beszélgetésekben és ügyesen megrendezett összejöveteleken megtette az első lépéseket az átpártolásra. A bátor katonát most jó politikusnak ismerjük meg. A legteljesebb mértékben latbaveti tekintélyét – ki merné más ezt a kérdést felvetni –, s ugyanakkor az egész nép, a vének kívánságaként tünteti fel: már régen is ezt akartátok. Ám legyen, én is benne vagyok. Hivatkozik Isten ígéreteire, hogy Dávid által szabadítja meg a népet ellenségei kezéből. Mindez nagyon szépen hangozna, ha nem lenne mögötte Abnér sértődöttsége. Itt világosan látszik Abnér felelőssége az eddig történtekért. A nép és a vének kezdettől Dávidhoz húztak. Ha Abnér Saul halála után rögtön Dávid mellé áll, az ország ügye régen rendbejött volna (17–19).

Dávid bizalommal fogadta Abnért. Hitt szándéka tisztaságában. Az Író csak a tárgyalás végeredményéről tudósít: minden lényeges dologban megegyeztek. Abnér az egységes királyság helyreállításának a reménységével távozott el Dávidtól. Ekkor avatkozott a dolgok menetébe Jóáb. Valósággal megdorgálja Dávidot jóhiszeműségéért. Szerinte Abnérról semmi jót nem lehet feltételezni. Dávid tudta nélkül, csellel visszahívatja Abnért, s orvul megöli. Jóáb tettét a Szerző és Dávid is vérbosszúval magyarázza. A vérbosszú azonban nem volt jogos, mert Aszáél csatában esett el. Jóáb tettének az oka sokkal inkább féltékenységében keresendő. Féltette a Dávid mellett elfoglalt helyét Abnértól, ezért ölte meg (20–27).

Dávidot megrendítette Abnér halála. Megátkozza Jóábot. Abnért gyászdalban siratja el. Álnok ember kezétől, igaz létére bolond, értelmetlen halállal halt meg. Dávid szavai, magatartása meggyőzte a népet arról, hogy ártatlan volt Abnér halálában. Mégis, még öreg korában is nyugtalanította Dávidot ez az eset, és Salamonra bízta a bosszúállást (1Kir 2:5–6). A 39 v. szerint Dávidnak is voltak belső nehézségei, amiken nem tudott úrrá lenni, ezért nem tudta megtorolni Abnér halálát. Cerujá fiai erősebbek voltak nála. De ez a felismerés nem töltötte el félelemmel, mint Isbósetet Abnér ereje. Sorsát, életét Isten kezében tudta, aki megfizet mindenkinek cselekedete szerint. Abnér meggyilkolása veszélyes helyzetbe hozhatta volna Dávidot. Már minden a legjobb irányban haladt ahhoz, hogy a két országrész egyesüljön, s most a testvérháború új kirobbanása fenyegetett. Kizárólag Isten munkájának az eredménye, hogy nem ez történt (28–39).

2 Sám. IV. RÉSZ - 2 Sám. 4,1–12. Izráel vezér nélkül marad.

A 4. fejezet Izráel államának az összeomlását mutatja be. Abnér halálával az ország és Isbóset egyaránt elveszítette egyetlen támaszát. A fővezér meggyilkolása nem gyűlöletet és bosszúvágyat váltott ki, hanem félelmet, megrendülést, zűrzavart. A dolgok ilyen alakulása mögött Isten munkáját kell látnunk, aki a szív gondolatait is irányítja. Izráel olyan, mint a pásztor nélküli nyáj. Isbóset tehetetlen. Se nem szoroz, se nem oszt. Most tűnik ki, mennyire csak eszköz volt Abnér kezében. Abnér halála után szinte pillanatok alatt omlik össze Izráel állama, amely pedig kezdetben sokkal nagyobb eséllyel indult, mint Júda. Lényegesen többen voltak, Isbóset Saul „jogszerint” utóda, Abnérban kiváló hadverzérük van. De az emberek, népek sorsát végső fokon nem a számbeli fölény és az emberi igazságok döntik el, hanem szellemi tényezők: vitézség, elszántság, a magasabbrendű igazságban való hit. Sokkal inkább így van ez Isten népe történetében. Izráel állama Júdával szemben elbukott, mert nem az Isten igazságára, hanem emberi igazságokra; nem Isten erejére, hanem emberi erőkre épült (1).

Vannak, akik a zűrzavart, fejetlenséget szerencséjük megalapozására akarják felhasználni, s ennek érdekében nem riadnak vissza semmitől. Isbóset két beéróti származású zsoldosvezére hidegfejű, számító ember. Beérót a Józs 9:17-ben említett tetrapolisz egyike. A négy város – Gibeon, Kefira, Beérót és Kirjat-jearim – lakóinak sikerült csellel szövetséget kötni Izráellel (Józs 9:14). Az 1Kir 9:20–21 szerint egészen Salamonig élvezhették viszonylagos szabadságukat. A beérótiaknak – előttünk ismeretlen ok miatt – el kellett menekülni városukból és Gittajimban telepedtek le „idegenként”, vagyis jövevényként. Gittajim ezenkívül csak a Neh 11:13-ban fordul elő. Beérót helye bizonytalan. Általában a mai El-Birevel azonosítják. A két zsoldos nem akar üres kézzel menni Dávidhoz. Ezért határozzák el – nagy jutalom reményében – Isbóset meggyilkolását. A gyilkosok beéróti származásának a kiemelésével a Szerző azt hangsúlyozza, hogy Isbósetet nem izráeliek gyilkolták meg, hanem az Isten egyenes parancsa ellenére életben hagyott idegenek utódai. A régi mulasztások később így bosszúlják meg magukat. Isbóset meggyilkolásának a jelentőségét növeli, hogy Saulnak Isbóseten kívül nem volt olyan utóda, aki trónkövetelőként felléphetett volna. Ezért van szükség itt a 4 v. tudósítására. Jónátán fia nem nyomoréknak született, hanem baleset áldozata lett. A Jezréelből jövő hír Saul csatavesztésére és halálára utal (28).

A két gyilkos körültekintően hajtotta végre tettét. A déli hőség idejét választották, amikor – keleti szokás szerint – lehetőleg mindenki a hűvösön pihent. A 6 v. és a 7 v. ugyanarról az eseményről tudósít. Míg a 6 v. röviden közli azt, hogyan jutottak be és ki feltűnés nélkül – mint gabonahordók –, noha nappal volt és őrzték a házat; addig a 7 v. visszatér a belső szobában történt eseményekre, mert el akarja még mondani, hogy a fejét levágták, s magukkal vitték bizonyítékul. Isbósetet álmában ölték meg. Ez még jobban kiemeli a bűn aljasságát (5–7).

Rékáb és Baana a bűnt az igazság palástjába csomagolva tálalja Dávid elé. Isbóset Dávid ellensége. Életére tört. Elnyerte méltó büntetését. A maguk szerepét úgy ecsetelik, mint akik Isten akaratának a végrehajtói voltak. Isten nevére hivatkozásukkal csak gonoszságukat tetézik. Dávidot nem lehet hízelgő szavakkal félrevezetni. Átlát a gyilkosokon. Nyereségvágyból, a jutalom reményében öltek. Válaszában elutasítja a gyilkosoknak azt az állítását, hogy ők szereztek néki szabadítást. Életét Isten őrzi. Ő szabadította meg minden veszedelemből. Nem szorul emberi bosszúálló kezek segítségére. Királyi jogkörben cselekedve kigyomlálja a gonoszokat a földről. Emlékeztet az amálekivel történtekre, akinek már azért is meg kellett halnia, mert „örömhírhozónak” tartotta magát. Dávid ezután sem enged teret maga körül az aljasságnak. A súlyos büntetés elrettentő példa. Akik elfeledték az amáleki halálát, azok okuljanak a beérótiaknak adott „jutalomból” (8–12).
A Szerző az elmondottakkal hangsúlyozza: Dávidnak ebben a gyilkosságban semmi szerepe sincs. Az más kérdés, hogy Isten a rosszat is fel tudja használni terve megvalósításában. Ez azonban a gonoszokat sohasem menti. Dávid nem cselszövések, bérgyilkosságok árán, hanem Isten akaratából lesz az egész Izráel királya.

2 Sám. V. RÉSZ - 2 Sám. 5,1–25. Dávid egész Izráel királya.

Az 5. fejezet három lényeges dologról tudósít: 1. Az egységes birodalom megalakulása. 2. A birodalmi főváros megalapítása. 3. Két döntő ütközet a filiszteusokkal. E három nagy témához kisebb szakaszok kapcsolódnak: Az elsőhöz Dávid uralkodási idejének az adatai; a másodikhoz a Dávid növekedéséről és a Hirámmal való kapcsolatáról szóló híradás és a Jeruzsálemben született gyermekek listája. Abnér halála nem akadályozta meg Izráel és Júda egyesülését. Dávid királysága vállalásában a nép és a vezetők egyetértenek. Hosszú vargabetű után megtalálják azt a pásztort, akit Isten rendelt a népnek. Ez az engedetlenség feladását, a különutak elhagyását jelenti. Megmaradásukat az engedelmességben keresik és találják meg. Kissé a tékozló fiak szégyenkezésével járulnak Dávid elé. Megvallják hozzátartozásukat: Csontod és húsod vagyunk. Ezek a szavak nem a Dáviddal való vérségi kapcsolatukra utalnak, hiszen Dávid Júdából származott. Elsősorban a szövetség felajánlása és az engedelmesség vállalása jut kifejezésre benne: Úgy teljesítjük akaratodat, mintha tulajdon csontod és húsod lennénk (19:14; Gen 29:14; Deut 17:15). Hivatkoznak Dávid korábbi hadisikereire. S ha Saul csatavesztésére és halálára gondolunk, akkor nem üres formula csupán, mikor ezt mondják: „Te vezetted ki a harcba és hoztad vissza Izráelt”. Míg Dávid volt a vezér, nemcsak kivezette a hadinépet, hanem vissza is vitte – győztesen. (Egyébként a „kivezetni” és „visszahozni” a hadivállalkozás vezetését jelenti). Meghajolnak Isten ígérete és akarata előtt. Ezért ennél a jelentős lépésnél nem Dávid van a középpontban, hanem Isten, akinek Dávid és a nép engedelmességgel tartozik. A nép és a vének Isten ígéretének megfelelően nem királyról, hanem nágíd-ról beszélnek. Dávid Istentől rendelt karizmatikus vezető. Nem a nép köt szövetséget Dáviddal, hanem Dávid a néppel, tehát nem Dávid fut a királyság után, s ragadja magához zsákmányként, hanem a nép kínálja fel neki. Nem Dávid ígér engedelmességet a népnek, hanem a nép neki. Mivel a hebroni felkenés fordulópont Dávid életében, hamarosan székhelye is megváltozik, ezért közli itt a Szerző Dávid uralkodási adatait. A számok nincsenek kerekítve, tehát bizonyára pontosak. Az 1Krón 29:27-tel szemben ezt kell előnyben részesíteni. (1–5).

Dávid első jelentős vállalkozása hebroni felkenése után Jeruzsálem elfoglalása volt. Könnyen mozgatható, tapasztalt hadseregét – amiben zsoldosok is lehettek – nem eresztette szélnek. A város elfoglalása szinte Dávid magán-vállalkozása: Embereivel hajtja végre. Ezért lett Jeruzsálem Dávid városa (az 5:6a-t előnyben kell részesítenünk az 1Krón 11:4-gyel szemben). Jeruzsálem nagyon régi város. Már Kr. e. a 3. évezredben lakták. Ősi neve Uru Salim. A Salim – Salem szót a Zsid 7:3 a sálóm – békesség – szóval hozza kapcsolatba. Ősi kultuszhely, aminek az eredete elvész a nagyon távoli időkben, s amint erre Melkicedek, Ábrahám kortársa nevéből is következtetni lehet, talán az ősi egyistenhittel is összefüggésben volt. A várost az amarnai levelek is említik (Kr. e. 1400). Sion vagy Cion vára, a fellegvár, a város délkeleti sarkán épült. Három oldalról megközelíthetetlen volt. Az északi oldalon levő keskeny támadási felületet könnyen meg lehetett védelmezni. A Sion név később a templomot is magában foglalta (Ézs 8:18; 18:7; Jóel 3:17; Mik 4:7), sőt az egész várost is jelentette (2Kir 19:21; Zsolt 126:1; 129:5; Ézs 33:14 stb.). Átvitt értelemben is szerepel: 1Kir 2:10; 8:1; Zsid 12:22; Jer 14:1 stb. (Pákozdy L. M. Lábjegyzet az Új ford.-hoz.) Júda és Izráel határán feküdt, elválasztva egymástól a két országrészt. Ezért tartotta Dávid nagyon fontosnak elfoglalását. A város tehát erős volt. Dávid nem rendelkezett ostromfelszerelésekkel. Innen érthető a jebusziak magabiztossága: Még a sánták és vakok is elűzik Dávidot, illetve meg tudják védeni a várat. De Isten Dávid kezébe akarta adni Jeruzsálemet, s ezért az őslakók gőgjét összetörte. A város elfoglalásáról szóló tudósítás nagyon szűkszavú. Ez talán érthető is, mert lényege a Jeruzsálem védelmét biztosító hadititkok közé tartozhatott a későbbi időkben is. A titokra véletlenül jöttek rá. 1867-ben Warren egy zarándoklat alkalmával a Mária-forrásnál – Siloah-forrás – egy üreget fedezett fel. Kiderült, hogy sziklába vájt folyosó bejárata, amit kb. Kr. e. 2000 körül készítettek. A város lakói ezen az úton biztosították ostrom idején vízszükségletüket. Dávid tudomást szerzett erről az alagútról és így foglalta el a bevehetetlennek hitt erősséget. Dávid visszafordítja a jebusziakra gúnyolódó szavaikat: Mind sánták és vakok, ezért nem állhatnak meg. A 8c megjegyzése homályos. A Lev 21:18 a papokra vonatkozik (6–10).

Dávid Jeruzsálembe tette át székhelyét. Az erős várost még jobban megerősítette. Az ásatások szerint az északi falat lebontatta és a vár területét megnövelve építtette fel újra. Ez az új várfal kapta a Milló nevet. Dávid Jeruzsálem elfoglalásával a honfoglalás művére tette fel a koronát. Olyan fővárost alapított, ami korábban sem Izráelhez, sem Júdához nem tartozott, és így az egységes ország politikai és kultuszi középpontjának kiválóan alkalmas volt. Dávid tehát egyre jobban emelkedett, mert az Úr vele volt. Isten szolgáinak a növekedése, nagysága, mindig túlmutat önmagukon, a növekedést adó Istenre. Dávid híre túlmegy Izráel határain. Tirus királya követeket küld hozzá, kereskedelmi kapcsolatot létesítenek. Dávid életének a kedvező alakulását Isten szeretetének és munkájának tekinti. Alázata és istenfélelme példamutatóan ragyog: Isten nem őérte teszi mindezt, hanem választott népéért. Isten szolgáinak mindig tudni kell: A kiválasztás és az áldás a többiekért történik. De Isten népének is jó tudni: Isten egyeseket érette választott ki és magasztal fel. A Jeruzsálemben született gyermekek listája is Dávid gyarapodását mutatja. A feleségek és gyermekek számának a növekedése Isten áldásának a jele. A továbbiakban a fiúk közül csak Salamonnal találkozunk (9–16).

A két országrész egyesülése, Jeruzsálem elfoglalása, cselekvésre készteti a filiszteusokat. A 17 v. megjegyzése szerint hadat indítanak Dávid ellen, akinek a harci képességeit ismerték. A Dávid életében jelentkező új veszedelem arra mutat, hogy Isten vezetése nem mindig a bajok távoltartásában nyilvánul meg, hanem abban, hogy megőrzi övéit a próbák között is. A filiszteusok most nem azzal az Izráellel állnak szemben, mint Saul idejében a Jezréel völgyében – amelyet Isten elhagyott; hanem azzal, amelynek Dávidban szabadítót rendelt. Dávid Istentől kért tanácsot. A kedvező választ megkapta félelem nélkül, mint pusztító ár zúdul a filiszteusokra és fényes győzelmet arat. Mindenki így látja: Megverte Dávid a filiszteusokat! Dávid pedig alázatosan ezt mondja: Áttört az Úr. Istennek adja a dicsőséget. Isten győzött. Ebben az összefüggésben különös hangsúlyt nyer, hogy a veszedelemben a filiszteusok bálványaikat eldobálva menekülnek. A bálványok nem tartanak meg, nem szabadítanak meg. A bajban felesleges terhet jelentenek csupán. Egyedül az élő Isten tud megszabadítani. Őt nem kell hordozni – Ő hordozza az övéit (Ézs 44). Érte nem kell harcolni – Ő harcol az övéiért. A filiszteusok nem nyugodtak bele vereségükbe. Dávid hatalmát a kezdet kezdetén akarták letörni. Hatalmas sereggel vonulnak ellene. Ismét a Refáim-völgyben táboroznak le. Refáim-völgye, vagy földje termékeny völgy Júda és Benjámin határán, nem messze Betlehemtől (Ézs 17:5; Józs 15:8; 18:16; 1Krón 11:15–18). A völgyben a korábbi kőkorszakból származó letelepülések maradványaira bukkantak. A Refáim „halotti szellem”-et, „halotti árny”-at is jelöl, de a völgy nevében az őslakók emléke maradt fenn. A Refáimnak nevezett nép (Gen 14:5) valóban élt. Ráfá leszármazottai voltak. Ugariti hivatalos írások is említik – amelyek esetében legendák és mítoszok hatása kizárt (Lexikon 1138, Gordon, 94–95). Igen nagy termetű emberek voltak (2Sám 21:16–17). Dávid – noha kézenfekvő lenne az előző taktika megismétlése –, újra Istentől kér tanácsot. Isten szolgálatában nincsenek kitaposott utak. Most más tanácsot kap Dávid: Kerüljön az ellenség hátába. Isten jelt is ad: Ha meghallja a zúgást a balzsamfák irányából, akkor induljon a harcba, mert akkor vonul ki elötte Jahve, hogy leverje a filiszteusokat. Isten népe újra megtapasztalhatja: Az Úr hadakozik érette. Így törte össze Isten Izráel szorongatóinak az igáját. E győzelem Dávidnak utat nyitott egészen a tengerparti síkságig, s hosszabb időre biztosította a nyugalmat a filiszteusoktól (17–25).

Izráel engedelmességét így koronázta meg Isten áldása. Teljesítette ígéretét, amit Dávidnak adott: Te legelteted az én népemet, Izráelt! A vereségek kora végetért. Új, dicsőséges korszak köszöntött Izráelre, mert nem hagyta el az Úr az ő népét az ő nagy nevéért.

2 Sám. VI. RÉSZ - 2 Sám. 6,1–23. Isten Ládáját Jeruzsálembe viszik.

A filiszteusok felett aratott két nagy győzelem megszilárdította az ország politikai helyzetét. Elkezdődhetett a belső rendezés és építés. Dávid mindenekelőtt az istentiszteletet, a központi kultusz kérdését akarja megoldani. Jeruzsálemet, Izráel politikai fővárosát, vallási, kultuszi központtá is kívánja tenni. Ebben elsősorban nem emberi megfontolások vezetik, hanem Istennek szeretne hálát, dicsőséget adni. A Szövetség Ládáját Istennek kijáró nagy pompával készül Jeruzsálembe vitetni. Ezért hívja össze Izráel színe-virágát: Harmincezer ifjút. Van ebben a mozzanatban is valami szép, felemelő vonás. De van baljós előjel is. Semmit sem hallunk Jahve megkérdezéséről (Deut 12:11). Pedig ilyen fontos dologban meg kellett volna tudakolni akaratát (1).

A Szerző attól a ponttól kezdi a részletesebb tudósítást, amikor a Ládával elindultak Jeruzsálem felé. Ezért a 2 v. adataiban nincs szükség módosításra. Baalé-Jehuda Kirjat-Jeárim régi neve (1Krón 13:6). Ide hozták a Szent Ládát Bétsemesből, miután a filiszteusok visszaküldték (1Sám 6:13–7:1). Azóta sok idő telt el. Ezért, bár Uzzát lehetne azonosítani Eleázárral, mégis helyesebb, ha testvérével Ahjóval együtt Eleázár fiainak, Abinádáb unokáinak tekintjük őket. A Szent Ládát új szekérre helyezik, s teheneket fognak elé. Diadalmenetben vonulnak. Igazi népi ünnep képe tárul elénk, aminek a különleges jellegét a szent, kultuszi tánc adja meg, amiből, a leírás szerint, a jelenlevők mind kiveszik részüket, Dáviddal együtt. Az 5b különböző hangszereket sorol fel: citera (kinnór): húros hangszer. Egyiptomban korán ismerték. A Gen 4:21 és 31:27 is említi. Hasonlított az egyiptomi lanthoz. Derékszögű fakeretre különböző hosszúságú húrokat feszítettek ki. Örvendetes alkalmakon, főleg istentiszteleteken használták. Lant (näbäl): hárfaszerű húros hangszer. Különböző nagyságú, formájú keretre 3–12 húrt feszítettek. Dob (tóf): ütőhangszer, kézi-dob. Keretre kifeszített bőr, amit ujjaikkal vertek. A csörgő, mint neve is mutatja, rázós hangszer: ércrámára erősített rudakra érckarikákat, ércgyűrűket fűztek. A cintányér szintén ütőhangszer (2–5).

Az örömünnepet váratlan tragédia szakítja félbe. A marhák megbotlottak. Uzza a Szent Ládához kapott, ezért Isten halálra sújtotta. Dávid haragra lobban. Hangsúlyozottan nem Uzza, hanem Jahve tette miatt. Nagy lelkesedéssel készült erre az ünnepre. Isten elrontotta örömét. A vígasságot gyászra fordította. De haragját hirtelen felváltja a félelem. Ha Isten ilyen szent, s a legkisebb – jószándékú – hibát is halállal bünteti, akkor a Szent Ládát nem vitetheti magához, mert neki is halálát okozhatja. Ezért az ünnep abbamarad. A Szent Ládát Obed-Edom házában helyezik el. Személye sok vitára ad okot. A „gáti” jelzőt rendszerint úgy értelmezik, hogy filiszteus származású. Az 1Krón 15:18.21.24 szerint pedig lévita. Szerintem a „gáti” jelző nem népi, hanem illetőségi származást jelölt. Őseinek valami köze lehetett Gáthoz. Az, hogy Jahve Ládáját, melynek szentsége éppen szemük láttára mutatkozott meg, pogány ember házában helyezték volna el, képtelenség. Ha Obed-Edom filiszteus lett volna, akkor a Szent Láda mellé külön gondviselőt kellett volna állítani. De erről sem most, sem később nem olvasunk. Uzza halálának az oka homályos. A leírás alapján a Szerző is a Szent Láda megérintését érthette az „eltévelyedés” alatt. A Num 4:15 szerint a Szent Láda érintése halálbüntetést von maga után. A Szent Láda tehát semmit sem veszített szentségéből. Nem régi ereklye, hanem Jahve jelenlétének az eszköze és jele. De Dávidnak is igaza van, amikor első pillanatra nem tartja méltányosnak Jahve ítéletét. Uzza jót akart. Mi történik, ha leesik a Szent Láda a szekérről? S itt talán túlságosan allegorikusan hat arról beszélni, hogy Jahve trónja nem szorul emberi támogatásra, noha ez valóban így van. A baj forrását másban kell keresni. A Szent Láda szállításánál nem tartották be Jahve rendelkezéseit. Amit Isten elfogadott a filiszteusoktól (új szekér, tehenek), azt nem fogadta el népétől. A filiszteusok nem tudhatták, hogyan kell szolgálni Jahvét, de Izráelnek tudnia kellett volna. A Szent Ládát ugyanis nem lehetett szekéren szállítani. Kézen kellett vinni. Ez a léviták, elsősorban Kéhát fiainak a tiszte volt (Ex 25:14; Num 4:4.18–19). Ezt erősíti meg a Józs 3:3; 6:6; 2Sám 15:24 is. Ahol Jahve utasításait nem tartják be, ott ebből további bajok születnek, sőt halálos veszedelem származhat. S ha az előbb említett – kissé allegorikus – képnél maradunk, akkor ezt mondhatjuk: Jahve trónja csak ott látszik meginogni, ahol nem úgy szolgálják őt, ahogyan kell (6–11).

Isten Ládája áldást hozott Obéd-Edom házára. Ez kézzelfogható, szemmel látható javak ajándékozásában mutatkozhatott meg: gyermekáldás, szaporulat, bő termés. Dávid ezt kedvező jelnek tekinti. A Szent Ládát Jeruzsálembe lehet hozni. Közben megtalálta a baj forrását is. Az előbbi népi ünnep kultikus ünneppé lesz. Az 1Krón 15:12–15 szerint Dávid szigorú parancsot ad a mózesi törvények betartására. Léviták viszik a Szent Ládát. Áldozatokat mutatnak be. De ez semmivel sem csökkenti az örömöt, sőt növeli. Egész Izráel ujjong. Dávid főpapi ruhában táncolt a Szent Láda előtt, amit az általa készíttetett Sátorban helyeztek el. A mózesi Szent Sátor a viszontagságos időkben elpusztulhatott. Dávid nemcsak főpapi ruhát visel, hanem főpapi teendőket is végez: áldozatokat mutat be, megáldja a népet Jahve nevével (feltehetően az ároni áldásról van szó: Num 6:22–27) és szent kommuniót, áldozati közösséget rendez: mindenkinek ad lepényt, húst, mazsolás kalácsot. (Dávid főpapi ténykedéséhez ld. a 2Sám 7:4–16 magyarázatát.) A testvérharcok után most forrt igazán eggyé a nép. A szolgaságot felváltotta a szabadság, a félelmet az öröm. Ezt érzi mindenki: „boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, aki a te dicsőségednek fegyvere!” (Deut 33:29.) (12–19).

Dávid házanépét is megáldotta. Ekkor került sor a Mikállal való összetűzésre, akit megbotránkoztatott Dávid magatartása, táncolása. Mikál tragikusan sauli. Igaza van, és még sincs igaza. Igen, a királynak méltóságosan kell viselkedni, de az Isten előtti alázat nem ejt csorbát a méltóságon, sőt emeli. A nép, a szolgálók megértik alázatát és tisztelik érte. Dávidnak ez az alázata kedves volt Isten előtt. Az ilyen lelkületű király csak pásztora lehet népének és nem zsarnoka. Mikál lelkiség tekintetében is Saul lánya. Ezért nem lehetnek gyermekei. Saul véréből nem kerülhet senki Izráel trónjára (20–23).BR>

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.