//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató :

AZ ÚJSZÖVETSÉG NYELVE, GONDOLKODÁSA ÉS IRODALOMTÖRTÉNETI VONATKOZÁSAI e. f. g.

AZ ÚJSZÖVETSÉG NYELVE, GONDOLKODÁSA ÉS IRODALOMTÖRTÉNETI VONATKOZÁSAI e. f. g.


e) Az újszövetségi iratok nyelvi rétegzõdése.

Az újszövetségi iratok közül Márk evangéliuma képviseli a legegyszerûbb, a beszélt nyelvhez viszonylag legközelebb álló koiné-t. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Márkot egyáltalában nem érintette az irodalmi koiné hatása. Mindössze arról van szó, hogy nyelvében az egyszerûségre törekszik sokkal inkább, mint valami öncélú formatökélyre. Nyilván távol áll tõle pl. a mesterkélt atticizáló tendencia, de egyáltalában nem áll távol a tudatos és tervszerû szerkesztés igénye. Jól kirajzolódó teológiai álláspontja van, és a rendelkezésére álló hagyományanyagot ennek a felfogásnak a jegyében formálja nyelvi tekintetben is. Különösen az események elbeszélésében erõteljes, annak ellenére, hogy az aprólékos mûgond vagy éppen a választékosság sem szókincsében, sem mondatszerkesztésében nem tartozik sajátságai közé. Mindez azzal függ össze, hogy pogánykeresztyéneknek ír, a cselekvõ Krisztust akarja megmutatni nekik evangéliumában, aki azután visszavonul, és az evangélium hallgatójára vagy olvasójára bízza a hitbeli döntést: felismeri és elfogadja-e a Názáreti Jézus személyében az Isten Krisztusát. Ezért szokás Márk evangéliumát a rejtett epifániák könyvének is nevezni. A jeruzsálemi Márk-János nyilván úgy beszélte és használta irodalmilag is a koiné-t, mint sok más palesztinai honfitársa: nem magas irodalmi igényekkel, de mégis éppen eléggé alaposan ahhoz, hogy minden fennakadás nélkül ki tudja fejezni azt, amit akar, és éppen azt mondja, amit mondani kíván. Szemmelláthatóan mondanivalója avatja õt íróvá és tudatos szerkesztõ-mûvésszé. Görög nyelve, az egyszerû, de jó koiné a szokásosnál több latinizmust tartalmaz: az õ nyelvében a hóhér neve spekoulatór (lat. speculator), a megostorozás igéje fragelló (lat. flagello), használ egészen latinos szerkezeteket (hodon poiein = lat. iter facere, to hikanon poiein = satis facere), sõt magyaráz görög szavakat latin szavakkal (aulé ho estin praitórion = lat. praetorium, 15,16). Mindez azzal függhet össze, hogy az evangélium Rómában keletkezett, és az evangélium írása elõtt Márk egy bizonyos idõt már Rómában töltött.

Máté evangélimának írója már emelkedettebb, a mûgondra, a mondatszerkesztés szabatosságára jobban hajló görögséget képvisel. Azokon a helyeken, ahol szemmelláthatóan Mk-t használja forrásául, gondosan kiigazítja Mk esetleges keményebb kifejezésmódját, egy-egy ponton megfelelõbb szót használ egy fogalom kifejezésére, vagy a mondatszerkesztés érdességét, zökkenõjét igyekszik gondosan eltüntetni. Az evangélium írója ugyancsak tartalmi alapon, önállóan szerkeszt: forrásanyagát szilárd formai váz körül csoportosítja, a kor hellénista irodalmából is ismert szokás szerint a csoportosításban komoly jelentõséget juttat a hármas beosztásnak, de félreismerhetetlen sok esetben a hetes vagy az ötös szám szerepe is. Mindezek már az igényesebb stílusmûvészt árulják el Máté evangéliumának szerzõjében. Különösen erõs oldala a nagyobb beszédek szerkesztése: ezeket a szavak egyszerûsége mellett is komoly retorikai lendület jellemzi, és a szerzõnek a koiné-ban való jártassága ezen a ponton is megállja a helyét. A szerzõ zsidókeresztyén lehet, és föltétlenül bizonyos, hogy zsidókeresztyéneknek írja evangéliumát. E tekintetben két sajátsága figyelemre méltó: az egyik az, hogy az újszövetségi eseményeket gyakran hozza kapcsolatba azokkal az ószövetségi, prófétai ígéretekkel, amelyeknek a beteljesedését látja bennük (reflexiós idézetek, ilyen bevezetéssel általában: „ahogyan meg van írva…”). Ezeknek az idézeteknek a nyelvi formája igen változatos: egy-egy esetben pontosan követik a LXX szövegét, más esetekben úgy látszik, mintha az evangélium írója maga fordította volna héberbõl az ószövetségi idézetet, ismét más helyeken pedig valahol e két megoldás között helyezkedik el az idézet szövegformája. (Voltak, akik ilyen és hasonló idézetek alapján feltételezték, hogy Jézus korában az Ószövetség egy „nép-biblia” formájában is élt, ennek a szövegébõl merítenek azok, akik idézik, de ez a szövegforma nem maradt reánk). A másik ilyen sajátossága az, hogy magyarázat nélkül említ zsidó szokásokat, idéz zsidó szavakat (raka, geenna, korbanas stb.) a görög szövegben közvetlenül, úgy, ahogy Mk soha nem tenné. Végül még egy vonására utaljunk nyelvhasználatának: Isten országát az Újszövetségben mindenütt így olvassuk: basileia tou theou. Mt-nál azonban a megszokott és kevés kivételt leszámítva állandó forma: basileia tón ouranón, „a mennyek országa”. Isten neve kiejtésének ugyanaz a gondos kerülése húzódik meg e mögött a kifejezés mögött, amelyet bizonyos jellegzetes szenvedõ szerkezetekben is találunk (pl. „Megbocsáttattak a bûneid!” – nyilván azt jelenti, hogy Isten bocsátotta meg a bûnös ember bûneit; vagy a Hegyi Beszéd boldogság-ígéretében pl. „Boldogok a szomorúak, mert õk megvígasztaltatnak” – nyilván arra utal, hogy Isten vígasztalja meg õket, tehát nem „általános alany” a szenvedõ igealak értelme, olyannyira, hogy sokszor még a magyarhoz hasonló, általános alanyt rejtõ többes szám 3. személy mögött is Isten rejtõzik alanyként). Azon lehet vitázni, hogy ez a sajátság Jézus nyelvébõl õrzõdött-e meg, vagy Máté evangéliumának a szerzõje maga alakította ki a zsidó kegyességben felnõtt olvasói kedvéért. Annyi azonban bizonyos, hogy a tudatos és tapintatos stílusmûvésznek ugyanazt az alkalmazkodását láthatjuk benne, amelyet a LXX-ben is megfigyelhetünk más formában: az Ószövetségnek ez a fordítása tudatosan kerüli a héber szöveg sokszor vaskos antropomorfizmusait és antropopatizmusait (azaz Isten tulajdonságainak emberi tulajdonságokkal, gondolatainak és indulatainak emberi természetünkbõl vett hasonlatokkal történõ szemléltetését), mert ez a vallási és szellemi téren kifinomultabb, idealista görög környezetben élõ diaszpora-zsidóknak már botránkoztató lett volna…

Lukács evangéliumának görögsége éri el az evangéliumok körében a legmagasabb szintet, és ugyanezzel a görögséggel találkozunk az evangélista másik mûvében, az Apostolok Cselekedeteirõl írt könyvében is. Lukács áll a legközelebb ahhoz, amit tudatos nyelvmûvésznek szoktunk nevezni. Ahogyan a koiné-t használja, abból arra következtet az ember, hogy vagy anyanyelve lehetett ez a nyelv, vagy ugyanolyan biztonsággal beszélte, használta, élt benne a világában, mint ahogyan anyanyelvével volt. Az evangéliumban teljesen biztos kézzel nyúl hozzá a forrásaiban talált anyaghoz: ugyanakkor, amikor a hagyomány anyaga iránt az evangéliumokban megszokott és kötelezõ, megóvó és megõrzõ tisztelettel viseltetik, a nyelvi kifejezés tekintetében Máté evangéliumának íróján jóval túlmenve javít, egyenlít és egyenget, simít és emel mindent a nyelvtanilag teljesen korrekt, irodalmilag pedig rendkívül kifejezõ, igényes irodalmi nyelv szintjére. Lukács pogánykeresztyén és pogánykeresztyéneknek szánja evangéliumát is: innen érthetõ az, hogy arám szavakat nem használ. A Mk-nál található arám szavakat vagy kihagyja (még tulajdonneveket is, pl. a Golgota és a Gecsemáné nevét, Mk talitha kumi-ját vagy hósanna-ját), vagy görög megjelölésekkel pótolja (így a rabbi helyett epistata-t használ, a Golgota a 23,33-ben topos Kranios, a satanas pedig diabolos). Nyelvhasználata egyéb vonásokban is elüt a görögül beszélõ palesztinai zsidókétól: Júdeán a profán görög írókhoz hasonlóan egész Palesztinát érti, idõtartamok megjelölésében római mintára a két határnapot is hozzáveszi az idõtartamhoz (ezért a megdicsõülési jelenet bevezetésében Mk hat napjával ellentétben nyolc napról beszél) stb. A profán koiné-irodalom ismeretérõl tanúskodik a mindkét irata elején található bevezetés (prooimion), a Theophiloshoz intézett dedikációval: ez a mûfaji elem a korabeli profán irodalom megszokott és szinte kötelezõ tartozéka, a két prooimion körmondatos stílusa pedig minden korabeli prózairónak díszére válnék. Ha valaki ezek után azt hinné, hogy Lukács az evangélium sajátosan palesztinai szinhelyét vagy hátterét pogányra cserélte át, az nagyon tévedne. Az evangéliumban Lukács legnagyobb „teljesítménye” az, hogy a pogánykeresztyén olvasóknak a nekik megszokott és az általuk megérthetõ nyelvi és stiláris eszközökkel úgy rajzolja meg az evangélium eseményeit, és úgy szólaltatja meg Jézus tanításait, hogy ezek szeme elõtt igazán a palesztinai helyszín és igazán a jézusi tanítás elevenedik meg. Ezt részben azzal éri el, hogy bizonyos értelemben teológiailag is „lefordítja” az evangélium üzenetét a pogánykeresztyéneknek: nemcsak ábrázol, hanem magyaráz, interpretál is. De komoly sikerrel alkalmaz nyelvi eszközöket is ennek az eredménynek az elérésére. Ha megfigyeljük, világosan láthatjuk, hogy Lukácsnál találhatjuk a legtöbb tudatos, tehát nem ösztönös beidegzõdésbõl adódó biblicizmust. Ezeket szándékosan nem nevezem egyszerûen sémitizmusoknak, mert olyan nyelvi kifejezésekrõl van szó bennük, amelyek révén Lukács vagy egész evangéliumára, vagy kiemeltebben evangéliumának egy-egy részletére nézve igyekszik erõteljesen biblikus, ószövetségi reminiszcenciákra utaló hangulatot teremteni, hogy ezzel egy bizonyos jól meghatározott teológiai tartalmat fejezzen ki (bizonyságtételének kijelentés-jellegét, az események egy-egy pontján Istennek a Messiás életpályájába való hangsúlyozott, közvetlen beavatkozását). Példaként említeném az elbeszélésnek azt az ószövetségi-héber sajátosságát, hogy kerüli az események elbeszélésében a változatos kapcsolást: a héber waw mintájára messzemenõen megelégszik kötõszóként a kai használatával, akár valóban kapcsolásról, akár ellentétrõl, akár magyarázó vagy értelmezõ kapcsolásról, akár megengedésrõl, akár megokolásról, akár éppen idõbeli egymásutánról van szó. Ezt az elbeszélésmódot a másik két evangélistánál is megtaláljuk, de róluk az a benyomásunk, hogy nem is tudnák másként fogalmazni elbeszélésüket (itt erõteljes hatással lehetett rájuk a LXX nyelve). Lukács viszont tudatos biblicizmusként alkalmazza ezt az eszközt. Ugyanígy áll a dolog az elbeszélések kezdetén található, gyakori (kai) egeneto… formulával is. Hogy egy-egy részletre, helyzetre nézve hogyan tudja Lukács kiemelkedõen is felkelteni a biblikus hangulatot, azt legjobban az a hely mutatja, ahol arról szól, hogy Jézus visszavonhatatlanul rálépett a Jeruzsálembe, szenvedése és halála színhelyére vezetõ útra. Szószerinti fordításban így hangoznék ez a részlet: „Történt, miközben beteljesedtek felemeltetésének napjai, arcát megszilárdította, hogy felmenjen Jeruzsálembe, és követeket küldött arca elõtt. Elmentek, és bementek a samaritánusok falujába, hogy készítsenek neki (ti. helyet), és nem fogadták be, mert arca Jeruzsálembe volt úton” (estérisen to prosópon, pro prosopou autou, to prosópon autou én poreuomenon csupa bibliai „hebraizmus”, amelyek által az elbeszélés ezen a ponton valóban mélyen megindító bibliai ünnepélyességre tesz szert). Az evangéliummal kapcsolatban még csak annyit, hogy Lukács stílusának emelkedettsége olykor egyenesen a költõi magasságokig jut: aki errõl meg akar gyõzõdni, annak elég elolvasnia a 7,36–50 részletét, Jézus megkenetésének az elbeszélését (a 44–47. versek szinte egy kis önálló lírai költeménynek hatnak), vagy az emmausi tanítványokról szóló elbeszélést (24,13–32). A Jézus születését megelõzõ történetekben levõ himnuszokat azért nem említjük külön, mert ezekben Lukács minden valószínûség szerint készen talált anyagot dolgozott fel (általában Jézus korabeli zsidó himnuszokra gondolnak itt, amelyek komoly rokonságot mutatnak Makkabeus-kori himnuszokkal, eszkhatológikus tartalmúak, ezért igen jól illenek bele a Jézus születését megelõzõ, várakozással teljes kor rajzába). A fenti vonásokból érthetõ, hogy az elõzményeire nézve annyira különbözõ Lukács az evangélium lényegének ilyen formájú megragadása révén számos ponton közeli rokonságba kerül Jánossal, evangéliuma a negyedik evangéliummal. Ami Lukács orvosi kifejezéseit illeti, azokról biztos ítéletet nem tudott még alkotni az újszövetségi tudomány: nem lehetetlen, de nem is bizonyítható, hogy valóban orvos volt, ebben az esetben egy-egy orvosi kifejezésre emlékeztetõ szóhasználata ezzel függene össze. Jellemzõ Lukács stílusának szemléletes, szinte festõi elevensége, de csak legenda az a késõbbi hagyomány, hogy Lukács festõ is lett volna.

Az Apostolok Cselekedeteirõl írt könyv nyelve általában mutatja mindazokat a sajátságokat, amelyeket az evangéliuméról említettünk. Csupán azt kell hozzátennünk a mondottakhoz, hogy a nyelvi kifejezés elevensége itt még nagyobb, mint az evangéliumban. Az egyház elsõ idejének története abban különbözik az evangélium tartalmától, hogy itt nem a szóbeli majd az írásbeli hagyományban gondosan õrzött, tehát alapjában véve érintetlen állagú szavak az elbeszélés legfontosabb építõkövei, hanem események, amelyekrõl híradások vagy személyes tapasztalatok állanak a bizonyságtevõ történetíró rendelkezésére, de ezek megformálásában teljes önállósággal járhat el. Ezért is választja az ókori történetíróknak azt a kedvelt eljárásmódját, hogy szereplõket és általuk végbemenõ eseményeket e szereplõk által elmondott beszédekkel jellemez (Péter, István, Pál beszédei). Ezeknek a beszédeknek a tartalmáról a történetírónak személyes emlékei vagy írott feljegyzései lehettek, de végleges formába való öntésük a szerzõ mûve szokott lenni. Így van ez az ApCsel beszédeivel is. Lukács ezt a feladatot úgy tudja megoldani, hogy Péter beszédei az elsõ jeruzsálemi gyülekezet életének elsõ idõszakát, István beszéde a jeruzsálemi hellénisták teológiai légkörét, Pál beszédei pedig a diadalmasan elõretörõ pogánymisszió sajátos gondolatvilágát és érzésvilágát csodálatos szemléletességgel állítják elénk, találóan jellemezve közben magukat a beszélõ személyeket is. A „helyi szín” megérzékeltetésében az a Pál, aki az evangéliumban olyan mesteri kézzel nyúl hozzá a bibliai háttér felvázolásához, most a pogány világ színes rajzát adja éppen ilyen beszédesen: az ApCsel 17-ben, Pál athéni beszédében, mint már említettük is, az atticizmus irodalmi és nyelvi eszközeinek felhasználásával eléri azt, hogy az olvasó szinte ott áll Pállal az athéni agora-n, Areios pagos-on, és találó jellemzését kapja a hanyatló Athén õsi hagyományaira nem mindig sok alappal büszke bölcselõinek, életformájuknak, fölényeskedésüknek és felületes felfogásuknak (jellemzõ erre a részre, hogy a koiné-ban egyébként alig használatos optativus többször egymásután elõfordul benne, egy néhány jellegzetes atticizmus mellett, mint pl. az eispherein eis tas akoas, valamint egy Aratos-idézet, tehát profán hellénista költõtõl vett versrészlet mellett).

Az újszövetségi iratok körén belül tetõpontját éri el az irodalmi koiné a Zsidókhoz írt levélben. Ennek névtelen írója minden valószínûség szerint mûvelt hellénista lehetett, aki nem riad vissza egészen elvont, filozófiai természetû szakkifejezésektõl (pl. polymerós, polytropós 1,1; apaugasma, charaktér tés hypostaseós autou 1,3; elpizomenón hypostasis, pragmatón elegchos ou blepomenón 11,1), logikusan taglaló, sokszor körülményesen részletezõ, értekezõ stílusára mondattani tekintetben a súlyos körmondatok jellemzõk (így mindjárt a bevezetõ négy verses mondat). Amennyire imponáló ez a stílus a görög nyelvi kifejezés hallatlan pontosságával és szabatosságával, éppen annyira nem mondható könnyen érthetõnek természetesen, és éppen annyira szétfeszíti a levélforma kereteit: korának szokásától nem idegen módon levél formájában megírt teológiai értekezéssé válik. Természetesen ismét a tartalom a döntõ és ez szabja meg a nyelvi kifejezés természetét is: ez a pontos meghatározásokkal dolgozó, a korabeli elvont stílus minden sajátosságát mutató értekezés az elsõ idõk keresztyénségének egyik legsúlyosabb kérdését tárgyaló és taglaló igehirdetés: Krisztus és az ószövetségi ígéretek, Krisztus és az ószövetségi „tekintélyek” viszonyáról szól, és nyilván olyanoknak ad ebben a kérdésben az említett nyelvi eszközök felhasználásával útbaigazítást, akik maguk sem könnyû formában vethették fel ezt a kérdést, és akik éppen ebben a formában érthették meg a választ. Kételyek támadtak bennük Krisztus személyének, üdvtörténeti szerepének értékelésére nézve, és ezeket a kételyeket kellett eloszlatni. Az pedig mindig úgy van, hogy az igazán sem nem föltétlenül könnyû, sem nem föltétlenül nehéz. Talán azt lehetne mondani, hogy az igazság mindig annyira könnyû és érthetõ, amennyire hisznek benne.

A Zsidókhoz írt levél nyelvének szintjéig nem jut el ugyan, de mégis igen jó, könnyen érthetõ irodalmi koiné-t képvisel Jakab levele és Péter két levele. Mindhárom irat szerzõje, az iratok nyelvébõl jól kivehetõen, a görög nyelvben rendkívül otthonosan mozgó hellénista. Maguk a levelek nem tartoznak a keresztyénség legkorábbi iratai közé, de Jakab levelének anyaga igen õsi típusú, teológiája rendkívül sok érintkezést mutat az elsõ három evangélium teológiájával. Péter leveleibõl pedig azt tanulhatjuk meg, hogy az oszlop-apostol tanításának milyen következményei lehetnek egy már késõbbi, pogánykeresztyén nemzedékre nézve, amely atyáitól örökölte a hitet. Úgy tetszik, hogy a 2Pt szerzõje tisztában van levele nyelvének tiszta és világosan érthetõ voltával, erre vall a 2Pt 3,15k.-ben Pál leveleire vonatkozó utalás. Ettõl függetlenül meg kell jegyeznünk, hogy a két péteri levél a stílus szónokiasságában, a filozófia vagy a misztériumvallások szakkifejezéseinek alkalmazásában és körmondataik hosszúságában (pl. 2Pt 3,1–4) nem marad el Pál leveleinek nyelve mögött.

Szándékosan hagytuk utoljára az Újszövetség két tanítási körét: a páli leveleket és a jánosi irodalmat. Ezek az irodalmi alkotások ui. nyelvi tekintetben is egészen sajátos helyet foglalnak el az újszövetségi irodalom körén belül. Ha az eddigiekben többé-kevésbé „alulról-felfelé” haladtunk a nyelvi rétegzõdés megállapításában, akkor itt azt kell mondanunk, hogy az említett két iratcsoport nem viszonyítható hasonló módon az eddigiekhez, hanem valahol jobbra vagy balra foglal helyet tõlük.

A páli levelek gyûjteménye (tehát az ún. corpus Paulinum 13 levele) abban különbözik az evangéliumoktól és az ApCsel-tõl, hogy levélformában írt darabokat tartalmaz. De abban különbözik az eddig említett egyéb apostoli levelektõl is (Zsid, Jak, 1–2Pt), hogy ez a levélforma nem csupán költött, fiktív irodalmi forma, hanem ezekben a levelekben valóságos gyülekezetekhez, vagy személyekhez intézett leveleket kell látnunk, a legelvontabb levelek is gyülekezetek csoportjaihoz intézett levelek, abban az értelemben, hogy vagy azonos problémáktól érintett gyülekezetekhez küldött körlevelek (Ef), vagy egy nagyobb területen fekvõ, szomszédos gyülekezetekhez vannak intézve (Gal). De az, hogy valóságos levelek, természetesen így is áll, és ez a körülmény rányomja a bélyegét nyelvükre is. A levelek olvasójának az a benyomása, hogy talán a Római levél mutat megfogalmazásában bizonyos rokonságot a Zsidókhoz írt levéllel. Csakhogy a Zsid-rõl már említettük, hogy levélformájú teológiai értekezés, míg a Róm-ról ugyanezt nem mondhatjuk el: egy jól ismert – bár nem páli alapítású – gyülekezethez, jól ismert céllal – ti. azért, hogy megérkezése elõtt megismertesse a gyülekezetet az „õ evangélimával” –, egy jól ismert tévhit leküzdésére – ti. annak a tévhitnek a visszautasítására, hogy az Izráelen végbement ítélet Izráel elvetésével egyértelmû és a pogányok az üdvösség történetében Izráel helyébe léptek –, megírt eleven, az élethez szoros közelségben álló levél áll benne elõttünk.

Pál apostol leveleinek nyelvérõl csupa olyan dolgot mondhatunk el, amelyeket életének, származásának, neveltetésének és személyes minõségének ismeretében elõre elgondolhatunk magunknak. Már pedig az újszövetségi iratok szerzõi között alig van valaki, akit annyira ismernénk, mint éppen Pál. Ez a lobogó vérmérsékletû ember, aki csak egy ügy szolgálatának tudta szentelni magát, de annak fenntartás nélkül és hiánytalanul áldozta egész életét, római polgárként született a kilikiai Tarsosban, tehát kora gyermekségétõl fogva a görög nyelv ismeretében kellett felnõnie. Mégsem olvadt fel a diaszporabeli zsidóság „kétes tisztaságú” kegyességében, hanem Jeruzsálemben a legszigorúbb farizeusi kegyesség szellemében nevelkedett. Egyik oldalról tehát Izráel radikális hagyományainak föltétlen tisztelete, a rabbinus bölcsességben való páratlan jártasság jellemzi, másik oldalról viszont kora hellénista mûvelõdésében, a görög filozófia akkori irányzataiban és a misztérium-vallások eszmekörében akkora jártasság, amelyet nem sokan mondhattak magukénak abban a korban. Nyelvét is ezt a kettõsség határozza meg. Egyrészt mindig az a határozott érzése levelei olvasójának, hogy szíve mélyén, logikájában, érvelésének módjában megváltoztathatatlanul zsidó marad és nem is akar más lenni. Másrészt görögségét tekintve olyan messzemenõen alkalmazkodik azokhoz, akikhez szól, hogy sokszor meggyanúsítanók: talán már le is alkudott valamit a keresztyén tanítás föltétlen érvényûnek vallott igazságaiból. A helyzet az, hogy valóban: szókincsében minden eszközt felhasznál arra, hogy olvasóihoz közelebb jusson, de tatalmi megalkuvást soha nem lehet rábizonyítani (akkor sem, amikor a görög filozófia elvi általánosságú megfogalmazásával él pl. az 1Kor 1,26kk.-ben, és személyekrõl szólva így fogalmaz: ta móra, ta asthené, ta agené, sõt eljut egészen a görög idealizmus híres to mé on-jáig, amelyben a görög filozófiai idealizmus megszünteti az értékítéletet és a létítélet különbségét). A filozófia vagy a pogány vallások mûkifejezéseit mindig úgy használja, hogy vitázik azokkal a jelentéstartalmakkal, amelyek megjelölését felhasználja és ezeket az evangélium erejével érvényteleníti.

Az eddig mondottakkal nem áll ellentétben, ha azzal folytatjuk, hogy Pálnak, a mûvelt rabbinak, a Jeruzsálemben nevelkedett radikális farizeusnak a nyelve nem tartalmaz a szó nyelvtani értelmében vett sémitizmusokat, – legalábbis nem olyan formában és mértékben, mint ahogyan egy ilyen elõzményekkel induló embertõl várhatnók. Görög nyelve korrekt, van annyira görög, mint kora bármelyik sokat utazott, sokat tapasztalt és nagy mûveltségû „világpolgáráé”. Valami mást kell róla elmondanunk inkább: azt, hogy Pál a nyelvet teljességgel eszköznek tekinti az 1Kor 9,19–23 szavaiban megjelölt célja szolgálatában („mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket”). Így Pál a korabeli koiné használatában teremtõ géniusznak mutatkozik, nem reproduktív elmének csupán: nyugodtan használ egészen ritka kifejezéseket, sõt nyugodtan alkot maga is újat a nyelvi kifejezés terén, ha ezt kívánja a maga elé kitûzött cél. Némiképpen ezzel függ össze az a vonása is, hogy mondatszerkesztése rendkívül változatos: a levélforma e téren nagyon sokat megenged, és Pál stílusára sem azt nem lehetne mondani, hogy szaggatott, rövid mondatokkal dolgozó stílus, sem azt, hogy körmondatos, periódikus kifejezésmód. Ha úgy hozza magával a szükség, tud valóban alig-alig áttekinthetõ mondatokban fogalmazni (pl. Ef 2,1–7), ezeket még hosszas felsorolásokkal („bûnkatalógusok” vagy, „erénykatalógusok”) is kibõvíti (pl. Róm 1,28–32). De ha arra kerül a sor, rövid, csattanós, szinte egymást kergetõ kérdés-feleletek sorozatából álló, pergõ mondatsorok gyors egymásutánjával köti le teljesen olvasói figyelmét (pl. 1Kor 9,1–12). Nem ritka az sem, hogy az indulat egyszerûen kiveti a mondatszerkesztés egyenes vágányából és így a szó legnemesebb értelmében vett anakoluthia (mondatszerkesztési következetlenség) áll elõ (pl. 1Kor 9,15-beli mondatfûzés, amely pontos fordításban így hangzik: „jobb nekem, hogy meghaljak, mint – a dicsekvésemet senki ne tegye üressé!” – ehelyett: „jobb nekem meghalni, mint hogy valaki üressé tegye a dicsekvésemet”).

Amit ezen túl még el kell mondanunk Pál leveleinek a görögségérõl, az az, hogy ezekben a levelekben nem kereshetünk nyelvi tekintetben semmiféle mechanikus egységet. Több oka van annak, hogy a páli levelek nyelve nem egységes, nem egyenletes, és itt nagyon fontos az, hogy ezekkel az okokkal tisztába jöjjünk. Késõbben ui. a páli levelek gyûjteményének irodalomtörténeti vonatkozásaiban döntõ szerepe van a levelek nyelvi egységének vagy egyenletességének is.

A páli levelek nyelvének egyenetlensége elsõsorban azzal függ össze, hogy ezek a levelek tartalmi tekintetben igen széles skálán mozognak. Pálról tudjuk, hogy a pogánykeresztyén gyülekezetek életének elsõ idõszakában kétfrontos küzdelmet kellett folytatnia: harcolt egyrészt a gnózis különféle jelentkezési formái, másrészt a júdaizmusnak a pogánykeresztyén gyülekezetekben jelentkezõ rontása ellen. Ez a két látszólag éles ellentétben álló ellenfél néha szinte össze is fonódott a gyülekezetek életében, de az kétségtelen, hogy Pál egyes leveleinek fogalomkörét és szókincsét döntõen határozza meg az, hogy mikor melyik ellenféllel kellett éppen felvennie a harcot. A gnózissal folyó harcban sokkal eredményesebb eszköz volt a görög filozófia és a misztérium-vallások szókincse; a júdaizmus és a legalizmus elleni harcban a rabbinus mûveltség és a LXX alapos ismerete jelentett komoly segítséget. Természetesen egészen helytelen volna kijátszani egymás ellen kizárólag a nyelvi kifejezés e különbözõsége alapján két olyan páli levelet, mint – mondjuk – az 1Kor és a Gal.

Egyenetlenséget idéz elõ a páli levelek nyelvében az is, hogy az apostol ezeket a leveleket általában diktálta, a diktálás nem egy napot vett igénybe, hanem hosszabb idõt, így egy-egy levél írása közben szünetek álltak elõ, és a lendület hol megtört, hol újra szárnyalt. A nyelvi kifejezés olyan egyenetlenségeket is mutat a páli levelek körén belül, amelyeket sokan még a diktálás tényébõl eredõ jelenségekkel sem tartottak eléggé megnyugtatóan megmagyarázhatónak, ezért azt is feltételezték, hogy egyik-másik levelét Pál nem is maga írta meg, hanem egyik vagy másik munkatársának (titkár-féle segítségének, „amanuensis”-ének) a gondjaira bízott: ezekkel ismertette a szükséghez képest a problémát, bõséges vázlat, még inkább gondolatmenet formájában közölte velük személyes mondanivalóját, de a végleges megszövegezés ezeknek a munkatársaknak a feladata maradt.

Végül arra is utalnunk kell, hogy a páli missziói és gyülekezetgondozó munka hosszabb idõtartamot ölelt fel. Közben megtörtént az elsõ és a második keresztyén nemzedék „õrségváltása”, és ez azzal járt együtt, hogy mások lettek a kérdések, más lett a egyház általánosan használt szókincse is. Így a régebbi átfogó páli pistis-fogalom helyét (ezt a fogalmat egyébként félre is értették, gondoljunk a Jakab-féle és a Pál-féle pistis-fogalom mesterséges és mesterkélt szembeállítására) – más, gyakorlatibb fogalmak foglalták el (eusebeia), és általában elõtérbe nyomultak a keresztyén hit gyakorlati következményeit jelzõ szavak (sóphrosyné, epieikeia stb.). Megintcsak kétes értékû kísérlet a késõbbi páli leveleket ezen az alapon szembeállítani a korábbiakkal, és megpróbálni ezeket elszakítani amazoktól.

Utolsóként a jánosi iratok csoportjáról kell szólanunk: ide tartozik a negyedik evangélium, a három jánosi levél és a Jelenések könyve. Bizonyos értelemben ellentétben a páli levelek nyelvével, Jánosról és nyelvérõl azt mondhatjuk el, hogy õ görög nyelvhasználatában sem csinál titkot egy dologból: abból, hogy akkor is zsidóul gondolkozik, amikor görögül beszél vagy ír. Papi környezet hatása mutatkozik a negyedik evangélista nyelvén: sok nyomatékosító ismétlése (pl. 1,1; általában a prológus egészében, vagy az 1,20-ban stb.), súlyos ünnepélyes megfogalmazásai, olykor alig érthetõen rejtélyes megnyilatkozásai mind erre vallanak. Jellemzõ rá, hogy ahol a héber nyelvtan reminiszcenciája ellentétbe kerül a görög nyelvtan biztosította lehetõségekkel, habozás nélkül a héber kifejezés mellett dönt, és ezt a görög nyelvtani szabályok teljes mellõzésével érvényesíti a görögben (pl. Jel 1,8: egó eimi… ho ón kai ho én kai ho erchomenos: az én praeteritumot teljesen úgy kezeli, mintha participium volna; hasonló a számos hina-szerkesztés: látszólagos célhatározó valójában okhatározó vagy egyszerû alanyi-tárgyi kijelentõ mondat helyett stb.). A jánosi iratok görögségének a jellemzését tehát megintcsak nem akkor adjuk helyesen, ha az elõzõekben megadott érték-skálán („alulról felfelé”) próbáljuk elhelyezni valahol, hanem akkor, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ez a görögség nem osztható be a szokványos kategóriákba. Jánosról nem lehet azt mondani, hogy ne tudott volna jól görögül, hogy a koiné-nak ne lett volna nagyon alapos ismerõje. A görög nyelv szabályait „megcsúfoló” szerkesztéseinek, kifejezéseinek nem ez a magyarázata. Egyszerûen fontosabbnak tartotta a sajátosan sémi gondolatvilág érvényesítését a koiné nyelvtani szabályainak megtartásánál, és ezt alapjában véve könnyen meg is tehette, mert az annyira sokarcú koiné világában ez még csak nem is tûnt fel.

f) Az újszövetségi görög nyelv egységes jellemvonásai.

A felsorolt nyelvi rétegeken belül találunk természetesen olyan vonásokat, amelyek a bibliai görög nyelvre általánosságban jellemzõk, mert jellemzõk a kor görög nyelvée, a koiné-ra is. Ilyen vonásként kell említenünk elsõsorban azt a hangtani jelenséget, hogy – egyelõre a helyesírás többé-kevésbé változatlanul való megtartása mellett (nagyjában a klasszikus minták maradnak érvényesek) – a kiejtés elindul a változásnak abban az irányában, amelyet megtalálunk a középgörögben, és amelynek betetõzõdése a mai görög kiejtésre jellemzõ. A magánhangzók körében az itacizmus jelensége a legkirívóbb (tehát az é, ei, i, oi, y, yi hangok i-ejtése, amely természetesen megzavarja a helyesírást, úgyhogy a koiné-feliratokon gyakoriak az ilyenfajta „elírások”: pyein = poiein, de az újszövetségi görögségben számos jele van úgyszintén ennek a jelenségnek), ehhez hasonló az ai diftongus e-ejtése is (vö. az 1Kor 4,2 jól ismert szövegvariánsát: zéteitai – zéteite). A mássalhangzók körében a hehezetesek egyszerûsödése (ph, ch, th spiráns-ejtése), a zöngések lassú hehezetesedése és a torokhangok (g, k) lágyulása magas magánhangzók elõtt – szintén olyan jelenségek, amelyek e kor görögségére már általában jellemzõk. Mindenekelõtt pedig az eddigi szigorúan zenei hangsúlyt, amely élesen megkülönböztette a hangsúlyos rövid és a hangsúlytalan hosszú magánhangzót is, kezdi felváltani az erõsségi jellegû hangsúly, amely hangsúlyosban csak hosszút, hangsúlytalanban csak rövidet ismer. Vagyis a klasszikus minták nyomán kialakított és általunk ma is használt ún. Erasmus-féle kiejtésmód a bibliai görögség korszakára nézve már nem érvényes töretlenül: bizonyos mértékû „idealizálást” jelent.

Az alaktanban a klasszikus nyelvhez, helyesebben ennek ión-attikai rétegéhez viszonyítva nincsen különösebben feltûnõ változás. Az természetes, hogy az ión és az attikai formák egyrészt váltakozva jutnak elõtérbe (pl. ión préssó, at. prattó, koiné prassó éppenséggel keveredést is mutat), de ezeken kívül más dialektusi formák is „divatossá” válnak a koiné-ban (pl. igen kedvelt aphiémi ige dór-ión-arkádiai perf. passivuma az apheóntai sou hai hamartiai „megbocsátáttatnak a bûneid” formulában). A kettõsszám (dualis) mind a névszói, mind az igeragozásban eltûnik. A deklinációban a késõbbi nagymérvû keveredésnek még alig találjuk nyomait, de az igeragozásban egyfelõl alig van képviselve az optativus, másfelõl az „igényesebb” igeragozási formák, így fõképpen az ún. atématikus (kötõhangzó nélküli) ragozású igék általában tématikus mellékalakokat fejlesztenek ki a koiné-ban (pl. deiknymi, deiknynai mellett deiknyó, deiknyein, vagy histémi mellett a perf. hestéka alakból „visszaképzett” stékó, a histanai infinitivusból képzett histanó és a histasthai-féle alakokból képzett histaó, histó mellékalakok).
A mondattanban általában szintén nem találunk túlzottan nagy eltéréseket a klasszikus használattól: mint az eddigiekbõl is világos lehet, ezen a ponton függ leginkább az írók egyéni nyelvhasználatától, hogy vajon a mellérendelést keresõ, sokszor sémitizmusok felé hajló egyszerûbb, vulgárisabb megfogalmazásokat keresik és használják-e, vagy élnek a klasszikus örökségnek azzal a változatosságával, amely az irodalmi szintû koiné-tól egyébként egyáltalában nem idegen.
Itt kell azonban még figyelmet szentelnünk egy olyan jelenségnek, amely a görög igeragozás körében õsidõktõl fogva fennálló, a koinéba változatlanul átöröklõdõ és a mai görög nyelv konjugációs rendszerét is nagyjában meghatározó tényezõ: az a cselekvés háromféle állapotának (actio) éles megkülönböztetése. A görögben a cselekvés vagy beálló (instans) állapotú, tehát a készülõdés, terv, szándék állapotában van, végsõ fokon eljut a megkezdés pontjáig; vagy folyamatos (imperfectum), tehát sem a kezdés, sem a befejezés mozzanatát nem hangsúlyozza, csak azt, ami a kettõ közt van (tartósságot, ismétlõdést, a cselekvés megkísérlését, gyakorítást stb.); vagy befejezett (perfectum), tehát a cselekvés befejezésének pontjáról és az ezt követõen fellépõ állapotról számol be. Erre a jelenségre azért kell felhívnunk külön is a bibliaismerõk figyelmét, mert a bibliafordítások mindeddig eléggé mostohán bántak ezzel a szemponttal. Egy-két példán próbáljuk szemléltetni a mondottakat. Lk 8,40–56 Jairus leányának feltámasztásáról szól. Jairus azt közli Jézussal, mint a történetbõl kitûnik, hogy amikor hazulról elindul, leánya „halálán volt” (imperfectum: apethnésken 8,42). A házból érkezõ hírnõk azt jelenti, hogy a leányka már „halott” (tethnéken, perfectuma bekövetkezett állapot jelzésére), nem érdemes fárasztani a Mestert. Jézus mégis megérkezik a házhoz, és ott elõször is azt jelenti ki, hogy a hírnök jelezte „állapot” felé a „kezdõ lépés” nem történt meg (ouk apethanen, „nem halt meg” 8,53: a kezdõpont megjelölésére szolgáló praeteritum instans, azaz aoristos), és ez a teremtõ erõvel kimondott tagadó mondat van hivatva szemléltetni azt, hogy Jézusnak a halál fölött is hatalma van: számára a halottak élnek. Ugyanezt a három cselekvés-állapotot még számos más újszövetségi hely kapcsán van alkalmunk szemlélni, sõt: kötelességünk is minél gondosabban figyelembe venni. Amikor Mk 9,24-ben a beteg gyermek atyja így kiált fel: „Hiszek, Uram, segíts a hitetlenségemen!”, a görögben ezt olvassuk: pisteuó, imperfectumi formában, és ez nyilván azt jelenti, hogy az apának ebben a sajátos lelkiállapotában „szeretne hite lenni”, de segítségre van szüksége ahhoz, hogy ez meg is legyen. Amikor az ApCsel 4,4-ben azt olvassuk: polloi episteusan, akkor viszont nyilván arról van szó, amit így szoktunk mondani: „sokan hitre jutottak”. Jn 11,27-ben a perfectumi alak: pepisteuka viszont így fordítható: „nekem hitem van (arról), hogy te vagy a Krisztus…” A példákat szinte vég nélkül lehetne szaporítani, utalva közben olyanokra is, amelyeket az eddigi fordítás is figyelembe vett már (pl. imperfectum Mk 4,37: hóste gemizesthai to ploion „úgyhogy a hajó már-már kezdett megtelni”; aoristos 1Kor 4,8: chóris hémón ebasileusate „nélkülünk uralomra jutottatok”; perfectum az igen gyakori gegraptai „meg van írva” stb.). Egyszóval azt kell mondanunk, hogy szótárainkat, amelyek e változatos jelentés-árnyalatok közül csak egyet szoktak megadni, e ponton nagyon nagy leleményességgel kell használnunk (pl. apothnéskó = meghal, a szokásos szótárak szerint, valójában: imperf. haldoklik, majdnem meghal, halálán van; inst. meghal, átlép az életbõl a halálba; perf. halott, „meg van halva”).

g) Az újszövetségi görög nyelv sémitizmusai és biblicizmusai.

Már említettük az elsõ három evangélium nyelvével kapcsolatosan, hogy az újszövetségi nyelvben a környezet arám nyelvének, az ószövetségi héber nyelvnek és általában az ószövetségi gondolkozásmódnak, az Ószövetség gondolatvilágának a lecsapódásaival találkozunk. Arra is céloztunk, hogy az újszövetségi nyelv ezek közül sokat már készen kapott a LXX görögségébõl (szeptuagintizmusok), mások onnan erednek, hogy az elsõ három evangélium alapjául szolgáló hagyományanyag a hagyományozás elsõ fokán arám nyelven élt. Nyilvánvalóan hatással volt az arám anyanyelvû, de görögül beszélõ újszövetségi írókra arám anyanyelvük számos reminiszcenciája, de hatással volt rájuk a Palesztinában beszélt sajátosan sémi színezetû görögség (Judengriechisch, zsidó-görög) sok sajátossága is.
Ezek közül a sajátosságok közül a legkevésbé jelentõsek az arámból vagy héberbõl átvett szavak. Sokkal fontosabbak a magasabb nyelvtani körben mozgó jelenségek, így pl. a mondatszerkesztés sémi sajátosságai. Ezek közül a legjellemzõbb az, hogy az állítmány az egyébkénti görög szokással ellentétben a mondat elejére törekszik (Mk-nál olykor különösen feltûnõ ez), és ezzel sajátos feszültséget ad az egész mondatnak; vagy az a jelenség, hogy igen gyakorivá válik az újszövetségi nyelvben az ún. nominális mondat, vagyis az olyan mondat, amelynek nincsen igei állítmánya (Mt boldogság-ígéretei mind ilyenek: makarioi hoi eirénopoioi stb., vö. a LXX zsoltárkezdeteit: makarios ho anér). Hasonlóan jelentõs bizonyos állandó bibliai fordulatok átvétele, így fõképpen a fölös participiumokkal való szerkesztés (apokritheis eipen, apekrithé legón, esetleg kapcsoló kötõszóval szerkesztve: apekrithé kai eipen, egyébként a legón participium ilyen használata annyira kiterjed, hogy számos esetben üzenést is jelent, vagy levél tartalmát is vezetheti be; mindez a héb. wajjó’mär lé’mór alaptípushoz hasonló szerkezetek mintájára). Hogy ez mennyire bibliás veretet ad az újszövetségi elbeszélésnek, azt akkor vesszük észre, ha a régebbi fordításokat összehasonlítjuk azokkal a modern fordításokkal, amelyek már nem fordítják szó szerint ezt a fordulatot, hanem vagy mellõzik, vagy körülírják. Az, persze, más kérdés, hogy a mai embernek kezébe adhatunk még olyan fordítást, amely tele van effajta idézõ formulákkal („felele Jézus és monda néki…”). Ide tartozik két már említett és idézett jelenség: a kai kötõszó sokrétû használata, és az egeneto bevezetõ formula elbeszélések élén vagy újabb fordulatok bevezetésére (héb. wajjehí, a görögben többféle vonzattal: infinitivuszos szerkezettel, mellérendelõ mondattal kai kötõszóval vagy anélkül). Van egy néhány olyan jelenség, amely határeset a sémitizmusok körében, mert kimutathatóan megvan a sémi hatástól független görögségben is, de az újszövetségi nyelvben a sémi ösztönzés nyomán terjed el sokkal szélesebb körben a szokottnál (pl. az en prepozíció eszközhatározói vagy módhatározói használata: en tó emó haimati „az én vérem által”, a héberben a be- prepozíció használatos ilyen értelemben, de a jelenség görög is; vagy a prostithémi infinitivusszal való kapcsolása, ebben az értelemben: „folytat vmit, tovább csinál vmit”, a héb. jáœaf használatához hasonlóan, de ez is görög nyelvi jelenség is).
Igen jelentõs az arám-héber szemlélet átvételérõl tanúskodó kifejezések egész sora. Gondolhatunk itt olyan egészen egyszerûekre, mint az ég vagy menny többes számú megjelölése (hoi ouranoi a héb. ąámajim mintájára), gondolhatunk a már említett basileia tón ouranón kifejezésre, vagy az ugyancsak említett passzívumokra, amelyek mögött cselekvõ alanyként a ki nem mondott Isten-név húzódik meg. Egyik nagyon jellegzetes sémitizmus (a héberben éppen úgy otthonos, mint az arámban) a hyios-kapcsolatok jelentkezése: ezekben a hyios tipikus megjelölés, a valamihez vagy valakihez való tartozást jelöli, genitívusszal szerkesztve (a héb. ben- és az arám bar- elõtaggal szerkesztett megjelölések mintájára, pl. hyioi tou nymphónos szó szerint „a menyegzõ fiai”, voltaképpen „lakodalmasok, násznép”). Ezek között a legjellegzetesebb a hyios tou anthrópou „Emberfia”, Jézus messiási önmegjelölése (héb. ben-’ádám, arám bar-’änáœá’, bar-náœá’). A példák számának szaporítása helyett vessük fel a döntõ kérdést, ezen a ponton: milyen viszonyban van az újszövetségi iratok fogalom-világa és szókincse az ószövetségi fogalom-világgal és szókinccsel. A klasszikus görögségen nevelkedett nemzedékek teológusai ösztönösen vagy tudatosan igen gyakran az antik görögség fogalomvilágából és szókincsébõl indultak ki, amikor az Újszövetségrõl volt szó. Ez azzal is összefügg, hogy ennek a görögségnek a tanulásával kezdték (számos országban kezdik még ma is) a görög nyelv megismerését, és késõbben, az Újszövetséggel foglalkozva is ez határozta meg szemléletüket. Az újszövetségi iratok fogalom-világát, szókincsét és egész gondolatvilágát is úgy próbálták megközelíteni és megérteni, hogy mindezek kialakulásában a hellénizmusnak tulajdonítottak szinte kizárólagos, de legalábbis döntõ jelentõséget. Erre visszahatásként alakult ki azután egy olyan nézet, amely viszont az újszövetségi szókincsnek az Ószövetségben gyökerezõ elemeit egyszerûen és olykor mechanikusan is a megfelelõ ószövetségi fogalmak és szavak „ideogrammatikus” megfelelõinek tekintette. Kétségtelen, hogy ez az utóbbi nézet jár hasonlíthatatlanul közelebb az igazsághoz, mint az elõzõ, de mereven és gépiesen ezt sem lehet alkalmazni. Minden egyes szó értelmének, az általa jelölt fogalommal való kapcsolatának kutatása egy önálló darabja a mûvelõdéstörténetnek: az etimológiában nem a fantázia szülte lehetõségek adják az igazi megoldást, hanem a történeti ismeretek.

A helyzet ebben a kérdésben az, hogy az újszövetségi szincs tetemes része valóban a LXX-en át az Ószövség héber szövegére megy vissza. Számos esetben még véletlenül sem lehet etimológiai megfelelést találni a héber és a neki megfelelõ görög fogalom, illetve szó között. A LXX fordítói általában úgy jártak el, hogy a héber szónak megkeresték a maguk görög környezetében a gyakorlati értelemben vett megfelelõjét, és ezt használták a héber szó jelezte fogalom megjelölésére. Példánk lehet rá az ekklésia szó, amely többnyire a héb. qáhál vagy hédáh szavak megfelelõje: ezek a héber szavak az idõrõl idõre összehívott népgyûlést jelentették, amelynek tagjai egyúttal Izráel vallási értelemben is teljes jogú tagjai voltak, tehát Izráel „gyülekezete”. Ennek a görögben az ekklésia szó felelt meg, amely még az Újszövetségben is jelent „népgyûlést” (Izráel népgyûlését az ApCsel 7,38-ban, pogány népgyûlést az ApCsel 9,32kk.-ben), de az említett oknál fogva a LXX nyomán jelentése átment az ún. „konkrét helyi gyülekezet”, majd az egész egyház fogalmának jelölésére (gyülekezet és egyház között az újszövetségi nyelv nem tesz különbséget). Etimológiai megfelelésrõl nincs szó, az is csupán etimológiai játék, ha az ekklésia szót az ekkalein igébõl akarjuk közvetlenül levezetgetni, mert nem ez a születésének a hiteles története. Ha etimológiai kapcsolódást keresünk a két héber fogalom és a görög megjelölési lehetõsége között, akkor a synagógé-hoz jutunk el, mert ez tartalmazza a héber szavakhoz hasonlóan az összegyülekezés mozzanatát. A teológiai kulcsszavak kérdésében már nem ilyen egyszerû a helyzet (chäsäd, ’ämunáh, cedáqáh stb.): a LXX „funkcionálisan” fordít, és végeredményben értelmezõ fordítást ad (így csak az esetek többségére nézve, de nem általános érvénnyel jelölhetõ meg az említett három héber szó görög megfelelõjeként az eleos vagy eleémosyné, a pistis és a dikaiosyné), az újszövetségi szóhasználat pedig sok esetben teljesen eltávolodik ettõl a helyzettõl. Bizonyos szavakra nézve számolnunk kell azzal, hogy bár héber szavak megfelõi, mégis az újszövetségi nép, az Egyház életében az egyház új környezete, az új életviszonyok között tartalmuk új vonásokkal bõvül (pl. a héb. häbäd „rabszolga, szolga” görög megfelelõje részint a pais, részint a doulos, viszont a doulos asszociálja a rabszolgaság itnézményének a római jogból ismert vonásait is, így Pálnál ezzel a jelentésbõvüléssel mindig számolni kell, amikor a doulos szót teológiai fejtegetéseiben nem tulajdonképpeni értelemben használja, pl. az embernek a bûnhöz vagy Krisztus való viszonyát akarja vele megvilágítani).

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!